Bedőlt a hiteled? Itt az új autód!

Nem volt nehéz beleélni magunkat a szűkzsebűek szerepébe, előfordul, hogy megszorul az emberfia, nagyjából tudtuk mindhárman, milyen érzés. Ezért alapvetően olyan kereskedéssel vettük fel a kapcsolatot, ahol a legdrágább autó is 300 ezer forint volt, a kétszázezres álomhatár alatt pedig szinte dúskálhattunk a csodákban.

hirdetés

144

Életünk egyik legjobb napja volt, hiszen mi sem izgalmasabb egy használtautó-vásárlásnál. Vajon milyen lesz? Szerencsésen belenyúlunk a tutiba vagy felülünk a szopórollerre? Átver a kereskedő? Mennyire? Alkudni lehet?

A kritériumok egyszerűek voltak: 200 ezer forintos plafonnal venni egy vizsgás autót, ami lehetőleg olcsón fenntartható és működőképes marad, legalább addig, amíg le nem jár a vizsga. Éppen ezért a méltán elhíresült Vidám vásár utcát céloztuk meg, konkrétan Ernő kereskedését, aki meglepő és nagyon korrekt módon szívesen közreműködött.

Nem ma kezdte az ipart, több mint húsz éve kereskedik, és hazafelé meg is jegyeztük, mennyire korrekt: a százezres autó az olyan is volt, a kétszázezrest sem domborította, működik, megy, ennyi az egész. Valójában az igazsághoz hozzátartozik, hogy ezeken az autókon bizony egy polír vagy hektónyi szilikon sem segített volna.

Elmondása szerint nehéz a piaci helyzet, ugyanis a vevők hetven százaléka 100 ezer forintért akar autót venni. Ezért tart mindig egy ilyet is a pár tízezerrel drágábbak mellett. És persze mind alkuképes. Ott állnak, esőben, hóban, de mindet elviszik, nincs a népnek pénze, aztán ha elhúzza a belét még egy ideig az öreg Escort vagy dízel Corsa, annál jobb, csak működjön, legyen vizsgája.

Bár iszonyatos volt a kísértés egy 20 éves A Corsa 1.5D képében, de hamar átrohantam egy már szemre is halmozottan körbetört, kétliteres Ibizához. Végül megtaláltam a tutit, mert lehet ugyan, hogy szegények vagyunk, de legyen bennünk tartás. Elvégre Rákóczi is főúri méltósággal bujdosott. Ehun e, a család tuti autója.

144

Opel Vectra A 2.0i (1994)

A Vectra a használtautó-piac állócsillaga, ehhez kétség sem férhet. Tíz darab húszezresért akkora Vectra-halmaz szakad a nyakunkba, hogy csak győzzük feldolgozni. A maga idejében egy kényelmes, tűrhető minőségű és tágas limuzin volt széles motorválasztékkal, öt- és négyajtós karosszériával. Volt.

144

Mára már sajna 98 százalékuk porrá rohadt, rozsdavédelem ide-oda, a karosszéria jellegzetes pontjain hamar áttetszővé válik a lemez, talán ezért is szúrt szemet a fehér, leeresztett kerekű csoda, öregem, alig rozsdás! Persze ettől függetlenül utoléri (vagy már utol is érte) az A Vectrák nazghulja, a korrózió, ami annál nagyobb baj, mert láthatatlan helyeken is dolgozik: a hátsó futómű bekötési pontjainál is akár. Márpedig van némi rizikófaktor ebben.

144

A C20NE-motor nyolcszelepes, 115 lóerős és én maximálisan megbíztam benne, hiszen volt nekem Kadettem egy C18-cal és azon tényleg minden pocsék volt, kivéve a motort. A hőgombákat szép tempóban fogyasztja, de ha nem piszkálták és hajtották agyon, akkor meglehetősen tartós darab. Leeresztett kerekeivel természetesen egy botrányos foshalmaz volt ez is, de volt benne tartás, büszkeség és persze némi fa- és lemezcsavar. Klíma, CD-s rádió, bordcomputer, szervó és elektromos ablakok elöl, sízsák és szemre 500 literes csomagtér… kisember mit kívánhat többet ennyiért? Ráadásul 160 ezerre simán lealkudható a 199 ezres vételár.

Odabent, a baldachinként ránk boruló tetőkárpit alatt némi wunderbaummal keveredő cigarettaszag – amitől az egész autónak egy meghatározhatatlan, óceánban ázó dohányültetvény-illata lett –, valamint meglepően tágas tér fogad.

144

Ahhoz képest, hogy a Föld-Hold távolságot legalább kétszer megjárta már, egész elfogadhatóak a kárpitok, tartják magukat az ajtókon is, itt-ott akad némi folytonossági hiány, de ennyiért ne várjunk Bentley Mulsanne-t. Az elektromos ablakok működnek, a klíma azonban nem. Illetve nem csak a klíma, de a szellőztetés en bloc sztrájkol, a maximumra tekerve is csak szűzlány-lehelletnyi lég jut az utastérbe. Gond egy szál se, kart lógatni csak így lehet stílusosan.

Ellenben hibátlanul (szegmenshiba mentesen!) üzemel a fedélzeti számítógép sőt, értékeket is kiír! A német kispolgári jólét ott lebeg a nagy, kényelmes ülések felett, a már-már puhán puffanó ajtókban. Aztán jól tarkón csap a lyukas kipufogódob üvöltésével.

144

A motor életre kel, finoman jár, ó, igen, a hallhatatlan C20, de jó is tud lenni. A gázpedálnak persze sok köze nincs magához a pillangószelephez, hiszen az első 10-15 centiméteren csak lóg, nem történik semmi. A kuplung kőkemény, de legalább nagyjából középen fog, a fék egész tűrhető, van ABS-ünk is, hoppá! Egy papírgalacsinnal kitámasztva pedig máris CD minőségben hallgathatjuk Udo Jürgenst, mesés.

Mondjuk nem is baj, ha szól a zene és süvít a lehúzott ablakon a szél, mert legalább elnyomják a futó- és kormánymű recsegését-ropogását. A motor- és váltótartó bakok is leszakadtak rég, de ez a tény csak váltáskor ránt egyet a bódén, nem kell vele törődni. Szerencsére a bontók tele vannak Vectra-alkatrészekkel, ráadásul még a legócskább utángyártott kormányösszekötők és szilentek is bőven túlteljesítik az autó várható élettartamát. Na igen, lélekben kezdtem felírni a csekklistát.

A motor tényleg csak minimálisan füstöl, szépen jár, jól húz, ahogy aztán az olaj eljut mindenhová, a füstölés is enyhül.

144

A váltó trükkös. Képzeljenek el egy síbotot, melynek egyik vége a kezükben, a másik pedig az abszolút vákuumban mozog, ahol fickándozó fokozatokat kell vele eltalálni vakon. Az egyes – mondjuk – megvan, aztán valahogy a harmadik is (ne feledjük, a nyomatékos motor elbírja), ötödikig nem jutottam. Nem csak én, senki sem.

A Vectra ugyanis lerohadt. Igaz, azt sem csak amolyan disszidens olasz katonaként, magasba tartott kézzel, hanem kitartóan küzdve, mint oberst Wolfgang az utolsó berlini sarkon, foggal-körömmel. Először csak nehezen indult, miután Csikóssal cseréltem és ő próbálta volna ki. Aztán három henger, kettő, majd lökött még magán kábé hetven méternyit egyetlen hengerrel és kész, durr, csatt. Nem volt nehéz megállapítani, hogy komoly gyújtásproblémákkal küzd, bár Ernő szerint csak benzin kellett volna neki (a szintjelző szerint nem).

144

Hűha, ez megint némi pénz lesz, pedig lassan már elkönyveltem magamban, hogy ez az autó lesz a nyertes, hiszen a futóművén és a nem működő szellőzőrendszerén kívül szinte, khm, tökéletes.

Na jó, nem az, de ha ez nem, akkor a Punto viszont soha, ez legalább nem volt komolyabban törve, és ha a gyújtást-futóművet gatyába rázzuk, akkor még mindig utána lehet kötni a betonkeverőt, mert egyrészt elbírja, másrészt vonóhorgos. Tény, hogy a kötelezője magasabb, többet is fogyaszt és valószínűleg három kiló lesz, mire gatyába rázódik, de legalább autó marad, nagy, kényelmes és mérföldekkel dinamikusabb a másik kettőnél. Ráadásul értelmes tempó mellett nem is olyan horror a fogyasztása.

144

Alkatrész van hozzá orrvérzésig, olcsón is, bontva is, mégis vágyakozva néztem a szakadt kettes Golf után. Sajnos tudom, milyen egy jó kettes Golf, apám évekig hajtott egy egyhatos szívódízelt, ráadásul ő tényleg vidéki orvos. Öt év alatt egy jobb első kilincset kellett rajta extra cserélni, semmi mást. Ez a piros szutyokhalmaz is csak két hátsó gátlót kér meg egy kuplungot…

Pedig egy jó Vectra értelmes vétel lehet. De ebbe belemegy még egy százas legalább. Annyiért pedig már el lehet vinni ezt a remek Golfot.

144

Fiat Punto 1.1S (1995)

A Fiatok között a Punto jól tartja az árát. Talán nem véletlen. Csendes, a legkisebb, 1,1-es benzinmotor városban elviszi a könnyű bódét – országúton már csak, ha kitapossuk a belét –, méghozzá kevés benzinből. Ahhoz képest pedig, hogy kisautó, elöl és hátul is tágas, sőt, még csomagtartója is van. Ennek a legkisebb változatnak már új korától hibája volt a szervótlan, döglött kormány, és zöldfülű tesztelőként a szorulós váltóját se nagyon szerettem, bár istencsászár volt egy bármilyen kicsi Citroenhez, Peugeot-hoz, Opelhez képest. Jó kis kocsinak számított. 1994-ben. Még új korában.

144

Most? Elegánsan öregszik, a formája tizennyolc évvel a bemutatása után is modern, nem öregedett meg. Háromszázötvenezer alatt nemigen van épkézláb példány, ezért is akadtam el ennél a behatárolhatatlan színű, talán sötétpink-metál darabnál. Kétszázezer? Kerek egy év műszakival? Hihetetlen.

Oké, nem dízel (nem is baj, ennyi idős korukban azok mind forralják a vizet), az 1,1-es motor pedig öreg korában hajlamos orrán-száján taknyazni az olajat – nézzék a Népítéletet –, egyik-másik pedig érthetetlen módon elkezd sokat zabálni, hiába az új gyertya, kábel, beállítás, jó olaj, masszív kompresszió. Úgy tűnik, a Punto inkább csak szép marad, de jó nem, a belseje, ugyan nem kopik gyorsan, de alig van minek. A futómű azonban 60-70 ezer kilométerenként széthullik a városi utakon, bajok vannak a kapcsolókkal is, amelyek állandóan felfedezőútra indulnak az utastérben, a zárakban is törnek a rugók. De ez az autó csak két kilóba kerül…

144

Ernő, a szupertermészetes autókereskedő mondja is – jól választottál, ez az az autóm, amibe beülsz, aztán mehetsz is, nem kell rákölteni. Abban persze egyetértünk, hogy olyan fantasztikus dombornyomást, amit az autó többszörösen rommá tört két oldalán látunk, semmiféle száztonnás présgéppel nem lehetne reprodukálni. De két kiló, az két kiló.

Az ajtókilincs persze felhúzva marad, becsukás előtt vissza kell nyomni. Hiányzik az én oldalamon az üléstekerő, a másik is már szabadulófélben van. De a belső tér még a kulturált innenső felére esik. Előttem ugyan a kormány nem légzsákos, de az utas előtti jellegzetes Punto-műszerfalpúp jelzi – itt valaha volt SRS, és az az SRS bizony eldurrant egyszer az elmúlt tizenhat évben. Mindegy, sniccerrel hasítékot kell vágni a púpba, onnantól kiváló papírtörlő-adagoló válik belőle.

144

A motor pöccröff, pontosabban három henger pöcc, a negyedik inkább csak fordulaton röff. De megjön, határozottan, a kipufogó alig füstöl, amennyit, az egy szelepszárszimering-cserével talán orvosolható is. Minden működik – szellőzés, rádió, index, ablakemelő, központi zár, igaz, az ablaktörlőnek nincs végállás kapcsolója, ezért a karok ott állnak meg, ahol kikapcsoljuk. Nincs kiülve az ülés, a váltó pedig finomabb, kattanósabb is, mint amire emlékszem – bejáródott talán?

144

Naja, az utcán kezdenek kiderülni a dolgok. Kifúj a kipufogó, a futómű – főleg a hátsó – valami egészen furcsákat művel. Helyretették vajon, amikor kilakatolták a törés után? Vagy csak a szilentek? Mindenesetre furcsán esik ide-oda a gödrökön, nagyon nem volt ez ilyen eredetileg. A halott kormány, az igen, azt már 1994-ben is utáltam, most meg még jobban. De kis kipufogójavítás után ez az autó így, ahogy van, használható. Nekem nagyon nem kéne, de első kocsinak, barátnőnek, tanulni elmegy.

Sokkal rosszabb volt vezetni például az Opelt, aminek pont alattam mentek el vadászni a hengerei. Ennyi alatt is megéreztem a megfáradt felfüggesztést, a kőkemény kuplungot, a tájolását vesztett váltót, a kókadt kezelőszerveket, a letargikus agyonhasználtság fojtogató auráját. Oké, hogy nagy, rendben, hogy klímás (igaz, még levegőt se tudott fújni, nemhogy hideget), meg ott a relatív rozsdamentesség, a vonóhorog, a sokhullás csomagtartó (a kárpitok elszíneződései alapján el is hiszem róla), de ahogy az a motortér kinéz – köszönöm, inkább a BKV.

144

Már-már kimondtam, hogy a Punto jó vétel azért a 170-200 ezerért, amennyi lenne, de beültem a Golfba. Ami, ugye, 115 mínusz alku. A motorja finom, de harcias, korrekt a váltója. Két hátsó gátló kellene ebbe is, de valahogy még így, pattogva is az úton van. Bár a kárpitjai alá nem mernék benézni (nehogy visszalőjön egy máig harcoló SS-alakulat), és ennek sincs üléstekerője, a vezetőoldali kilincse darabokban, hátul az ablakát egy beszúrt csavarhúzó tartja fönt, mégis, olyan – hiteles. Egyben van, a fene egye meg. Ja, és csodásan működik a tolóteteje. Hátul láthatóan törve volt, fenyegető rohadásokat látok a küszöbnél, a csomagtérajtón, a doblemezeken, egy év, és komoly lakatolás kell neki. De nem égnek felesleges kontroll-lámpák a műszerfalán, okos értékeket mutatnak az órák, pontos a kormány, fog a fék. Két gátló hátra, és mennék vele, akár külföldre is. Ne vicceljenek – egy százasért?

144

Volkswagen Golf II 1.6 (1988)

Kétség nem férhet hozzá, ez a Golf egy igazi üveggyöngy a kecskeszarban. Polírozhatnám magam, hogy biztos kézzel nyúltam bele a tutiba, a rutin az ugye rutin: hiába meséli Pista a kétes valóságtartalmú seatos sztorijait, hiába kell két kéz Csikósnak, hogy összeszámolja, hány autót venne egymillióért, ötvenezres autója egyiküknek sem volt. De igazából én is szemellenzővel rohantam a zöld dízel Corsa irányába, amit már előre kinéztem a kínálatból. Aztán mégis elcsábított a piros Golf.

144

Istenem, egy piros kettes Golf. Mit jelentett ez még tíz évvel ezelőtt is. A nyugati jólét megtestesítője. Nem a papperes, pfenningenként összekuporgatott 124-es Merci, hanem az igazi dolcsevita, a fiatalok bulimobilja, öt ajtóval, hogy beférjünk hatan, és irány a Balaton. Hangos kipufogó, recsegős hifi, sportkormány: hogy is kerülhetett ez a murvára 115 ezres cédulával? Nem tudtam ellenállni neki, bár a Corsa ötliteres fogyasztása erősen nyomta a mérleg másik serpenyőjét, muszáj volt elvinnem a kereskedés legolcsóbb autóját.

144

Egy Volkswagen. 1988-ból. Az extralista egysoros: tetőablak. Bár a bohémság ültetett a bal egybe, ez egy végtelenül józan autó. Mondhatnánk: nincs, ami tönkremenjen benne, de erre némileg rácáfol a két szambás hátsó lengéscsillapító. Meg az utolsókat rúgó kuplung. Meg a bal hátsó ablak. Meg a kilincs. Na jó, mondjuk azt, nincs olyan alkatrésze, amit tízezernél többért kellene javítani. Ez a fillérekért fenntartható autó, újonnan is viccesek az alkatrészárak, de ilyen autóval inkább a bontóssal szokás barátkozni. Nemrég vettem háromszáz forintért egy kilincset szivar Audihoz, ehhez is hasonló árak vannak.

144

Százezres autónál mások a szempontok, mint egy rendes használttesztnél. Itt nem érdemes azon fanyalogni, mennyire kopott a támlaállító tekerentyű, az már rég leesett. Két fontos kérdés van: mennyi van a vizsgáig és megy-e. Az első válasz magyarázza a Golf alacsony vételárát, hiszen fél év múlva lejár a műszakija, akkor bizony valamit ki kell találni. A második válasz pedig igen, amit ugye Pista Vectrájáról nem lehet elmondani.

És nem csak úgy megyeget, épphogy vonszolja a belét, hanem büszkén berreg: őszinte bizalmat ébreszt az emberben. Indításkor fél percig ugyan kicsit csettegett az egyik hidrotőkéje, de ha valakinek kell, egy ezresért tudok szerezni. Az pedig nem volt fair Csikóstól, hogy akkor fényképezett bele a kipufogócsövébe, amikor az automata szívató még dúsított – mert ez ugye karburátoros, egyszerű, mint a százas szög.

144

Sose volt szerencsém újszerű kettes Golfhoz, de ez így, háromszázvalahányezren álló órával is autó még. Érezni, hogy volt gazdája, mielőtt beszúrták a csavarhúzót a leeső bal hátsó ablak mellé és ráhúzták a förtelmes üléshuzatokat. A váltókulissza megszokást igényel, a sportfogantyú ellenére felkarból kell tolni a hármast, a kuplung is nagyon fent fog már és olyan, mintha krumpliszsákba taposnánk, de levitézlett hangulata ellenére jó vezetni. A kormányban van élet, a fék rendesen fog, az egyhatos motor húz. És ezzel bőven kimeríti a megy fogalmat.

144

Amit azonnal cserélni kellene rajta, az a két hátsó lengéscsillapító, mert a rövidre sikeredett próbaúton is folyamatosan ringatott. A kuplung is hamarosan cserés lesz, bár pár hónapot még talán kibír, a sofőrajtó kilincsét is jobb lenne kicserélni, hogy ne kelljen thai masszázzsal kiérdemelni a bejutást. De mindezt összeszámolva nagyjából ötvenezer forintos javításra számíthatunk, attól függően, hogy milyen az alkatrészforrásunk.

Az autó fílingje pedig megfizethetetlen. A tetőablak, ez a csodálatos találmány, hibátlanul működik, a rádió a legjobb helyen, a műszerfal tetején (bár éppen nem működik), a sportdob pedig zsíros dörmögéssel biztat a gyorsulásra. Rozsda – hát igen, az akad mindenütt, ez lehet a legnagyobb akadálya a novemberi újravizsgáztatásnak. Vagy egy tehetséges vidéki lakatos, vagy egy nagyon jóindulatú vizsgabiztos kell ahhoz, hogy megkapja a következő matricát a hátsó rendszámra. De szétszakadni nem fog, ott még nem tart az enyészet.

144

Utólag könnyű bölcsnek lenni, de Pista bizony nem bírt a vérével, amikor kiszemelte a Vectrát. Nagy motor, nagy kasztni – ezzel nehéz vitatkozni, de amikor benéztünk a motorterébe, azért látszott, hogy sok szigszalaghuszár varázsolt már benne. Menet közben pedig kiderült, hogy a futóműve is gané, pedig ha ezek nem lennének, és működne is, bőven megérné a pénzét.

144

Csikós Puntójának is vannak erényei: egyrészt szemtelenül fiatal a két kotványhoz képest, és nem ordít róla elsőre, hogy csöves autó. Még másodikra sem, hiszen a belseje teljesen kulturált, nincs benne semmi gusztustalan – amit nem mondhatnánk el a Golfról. És nem kell azonnal hozzányúlni, csak két perc múlva majd. De a vezetésétől viszolygok, mert se egyenesen menni nem akar, se kanyarodni, a motorja búg, de nem húz, a kormánya szerencsekerék. Csajnak mégis inkább ezt venném, mint a Golfot, mert azzal azért egy-két sarokkal odébb kell parkolni, ha olyan helyre megyünk.

Ettől függetlenül a szavazógépen a kettes Golf kéne pontra kattintanánk mindhárman.

Igazából egyikünk sem hitte, hogy kétszázért használható, vizsgás autót lehet kapni kereskedésben. Hiszen ebben az árban még a díler még oly szerény árrése is benne van. Ehhez képest kellemesen csalódtunk, hiszen őszinte, leharcolt, de működőképes gépek közül válogathattunk, még ha némelyikhez kell is egy kis hozzáértés, illetve gyomor.

144

A jó hír az, hogy ebben a kategóriában is lehet találni autót, ami még elhúzza a belét pár hónapig, de érdemes előtte higgadtan összeszámolni, mennyi is a vége, aztán úgysem annyi lesz. Itt minden köbcentiért kifizetett 18 forint illeték számít, de még inkább az, hogy mennyit hagyunk majd ott a szerelőnél.

Egyértelműen látszik, hogy zöldfülűként tilos belenyúlni ilyen rozsdaboglyákba, annak jó vége nem lesz. Ebből a hármasból a Golf egyértelmű győztesnek tűnik: meg kell venni százért, rákölteni még százat és használni, amíg megy. Le a kalappal. A mexikói kajálda előtt, amit útba ejtettünk, szintén. Ott legalább minden hibátlan volt.

Folytatjuk.