Fiat Freemont 2.0 Multijet

Univerzális cseregyerek

2011. november 29., kedd 06:02
Értetlenül bámultunk, amikor kiderült, hogy a Fiat elsőként a semmitmondó Dodge Journeyt veszi a nevére a Chrysler kínálatából. Az autót, amiről azt is kevesen tudtuk, hogy egyáltalán létezik, utcán pedig még soha nem láttuk. Erre az olaszok egyenesen a kínálat csúcsára ültetik. Egy heti együttélés után azonban állítom, a Fiat Freemont bemutatása nem volt átgondolatlan döntés.

Semmi jóra nem számítottam, amikor kiderült, hogy az első Fiat jelvényes Dodge hozzám kerül. Az amerikai autók igénytelenségéről legendák szólnak, különösen a Chrysler csoport gépeinek van rossz híre. Az ilyen átcímkézés pedig csak gyanakvóbbá teszi az embert. Egyértelmű, hogy a Fiat számára a Freemont szükségmegoldás - így tudták a legolcsóbban kiváltani a Multiplát, az Ulysse-t és az Opel Vectra alapú Croma kombit -, és ez a tudat nem szül bizalmat. Ezek után a gyanús olasz-amerikai jól meglepett.

Az első megdöbbenést a méreteivel okozza. Eddig csak képről ismertem, és az alapján úgy néz ki, mint a ma divatos kompakt szabadidőautók. Nissan Qashqai vagy Dodge Caliber-méretre számítottam, valamivel hosszabb kiadásban. A Freemont azonban egy monstrum. 4,89 méter hosszú, 1,88 méter széles és 1,72 méter magas, de a puszta számok alapján nehéz elképzelni. Talán többet mond, hogy alig keskenyebb és alacsonyabb egy BMW X5-ösnél, viszont négy centivel hosszabb. Így a semmitmondó forma az életben tiszteletet parancsol: a gyalogosok hátrébb lépnek a járda széléről, és a többi autós kétszer meggondolja, kivágjon-e elé a mellékutcából. Talán ennek is köszönhető, hogy többen leterepjárózták, pedig semmi sem áll távolabb a Freemont hivatásától.

Terebélyes méretein kívül mással nem is vonzza a tekintetet. A formaterve egyszerű, amerikai módra kicsit darabos, és ha jobban megnézzük, feltűnhet, hogy egész jó arányú, de nincs rajta semmi, amit könnyű lenne megjegyezni. Az amerikai eredetin a Dodge jellegzetes keresztje visz bele némi karaktert, de itt ebből is csak egy vízszintes, krómszínű csík maradt, középen a gyerektenyérnyi, vörös Fiat jelvénnyel. Nem a szépségéért viszik majd.

A Dodge márkáról szóló városi legendák alapján leginkább a Freemont belsejétől féltem, de úgy néz ki, az amerikaiak időközben összekapták magukat. Nyoma sincs a néhány éve még sokat kritizált kemény, rosszul illesztett, igénytelenséget sugárzó műanyagoknak: a műszerfal és az ajtóburkolat is kellemesen puha, száraz tapintású, kellemes textúrájú. A formák itt sem nevezhetők kifinomultnak, de a matt ezüstszínű díszítések épp elegendőek, hogy a sötétszürke alapszín ne váljon nyomasztóvá, és a típusra kívülről is jellemző őszinte egyszerűséget sugározzák.

A kezelőszervekben érezhető, hogy a Freemont eredetileg nem az európai piacra készült. A jobb oldalról lespórolták a bajuszkapcsolót, és az összes megszokott funkcióját az indexkarra zsúfolták. Így az ablaktörlő vezérlése különböző forgókapcsolókon keresztül innen érhető el, ami minimum megszokást igényel. Ugyanakkor a kormányküllőknek nem csak a színére kerültek gombok, de a visszájára is - innen kezelhető a rádió, ami nagyon kényelmes. A középkonzol gombjai és kapcsolói is egyértelműek, a kevésbé használt dolgok pedig a középső érintőkijelzőn keresztül érhetők el. Ez is könnyen feltérképezhető és használható, legfeljebb a grafikája bugyuta.

A kidolgozás általános minősége is jó, a legtöbb elem pontosan illeszkedik, bár néhány nehezen érthető, kellemetlen slendriánság rontja az összképet. A tesztautóban az ezüst díszcsíkba integrált gombok közül kettő nem volt egy síkban a többivel - ami lényegtelennek tűnik, de pont ott nagyon feltűnően megtöri a formát -, vagy a váltókar rossz elhelyezése és kidolgozása. Nyilvánvaló, hogy a tervezők automata váltóval számoltak, így lehet, hogy a kar egy kicsit hátrébb került, mint kényelmes volna. A kettes, négyes és hatos fokozatokban már csak visszafeszített kézfejjel, illetve hátratekert vállal értem el a kar végét. Ezen felül a váltógomb tetejének krómszínű műanyag teteje lötyögött, a rükvercet kapcsoló galléron pedig öntési sorja karistolta az ujjakat a konkrét példányban. Máshol fel sem tűnt volna, de épp a váltókar végén szembesül az ember naponta ötszázszor a pici trehányságokkal.

Az első ülések kifejezetten kényelmesek, ami hátul már nem ilyen egyértelmű. A második üléssor ülőlapjai egészen rövidek, ami nyilván szükséges áldozat annak érdekében, hogy hosszirányban tologatva se tűnjön el teljesen a lábtér, de hosszabb távon fárasztó lehet. A helykínálat egyébként messze nem olyan pazar, mint az autó külső méretei sejtetik. A csomagtartó hosszú, de a padlójába épített két kihajtható ülés miatt nem igazán mély. A katalógus-adat szerint így is 758 literrel gazdálkodhatunk ötszemélyes üzemmódban, mégis olyan érzésem volt, hogy ennél jóval többet is ki lehetett volna hozni egy ekkora karosszériából, ha nem olyan fontos a variálhatóság. Az utasülés ledönthető támlája és az egy síkba fektethető két hátsó üléssor révén persze egész nagy tárgyak szállítására is lehetőség van, de fura volt, hogy a középső üléssor csak két, és nem három részletben mozgatható külön.

Hét személlyel ráadásul komoly kompromisszumokra kényszeríti az utasokat a Freemont. A leghátsó két ülés legfeljebb gyerekek számára viselhető el hosszabb távon, mivel olyan sekély és rövid hely jut a lábaknak, ami egy felnőttet magzati pózba kényszerít. Ezen még a középső üléssor előrecsúsztatása sem segít sokat. Emellett eltűnik a csomagtartó is: a hivatalos adat szerint 145 liter marad, ami egy nagyobb sporttáskával meg is tölthető. Persze nagycsaládosoknak így is megoldást jelenthet a két hátsó ülés, legalábbis amíg a kicsiket nem zavarja a lábtér teljes hiánya, de ez az autó csak öt személy számára kényelmes.

Jó, de hol volt eddig?

Ha létezik szerencsétlen autótípus, a Dodge Journey az. Még akkor kezdték tervezni, amikor a Chrysler a Mercedes irányítása alatt működött, de mire 2008-ban piacra került, az egykori DaimlerChrysler csoport felbomlott. Majd jött a globális pénzügyi összeomlás, amely az elsők között épp az autóeladások drasztikus csökkenését eredményezte. A Chrysler csak csődeljárással egybekötött államosítással kerülte el a felszámolást - ekkor bízták a vállalat irányítását a Fiatra - és mire rendeződött a helyzet, el is telt a Journey modellciklusának első fele.

A típus ráadásul osztozott a többi Dodge legnagyobb hibájában: elrettentően igénytelen belső térrel készült. Rossz nyelvek szerint ez a Mercedesnek köszönhető: a németek, hogy egyértelműen elkülönítsék a Chrysler modelljeit saját kínálatuktól, utasításba adták a tervezőknek, hogy látványosan olcsó anyagokat használjanak. Ennek az lett az eredménye, hogy a Chrysler és a Dodge típusai szinte eladhatatlanná váltak - Európában és Észak-Amerikában egyaránt. A hiba kijavítását már a Mercedesszel való szakítás után, 2007 végén megkezdték, de a munka évekig húzódott, így a Journey-n ez már nem segített.

Így lehetséges, hogy Észak-Amerikában sem lett népszerű a típus, leginkább csak flottaüzemeltetők és autókölcsönzők vásárolták, míg Európában egyenesen megbukott a Volkswagen dízelmotorral forgalmazott első változat. A modellfrissítés azonban nagy változásokat hozott: teljesen kicserélték az autó belső terét, és az Európába szánt változatokban a dízelmotorokat is a Fiat négyhengeresei váltották fel, így a Journey kapott még egy esélyt, hogy bizonyítson.

A Freemont menet közben nagyjából azt nyújtja, amit egy nagy családi autótól minimálisan elvárhatunk. Kényelmes közlekedési eszköznek szánták, amelyet apuka vagy anyuka óvatosan, megfontoltan vezet, és ebben a műfajban értékelve kifejezetten kellemes kompromisszum. A futómű nem kellemetlenül lágy, de a ballonos gumik szépen elnyelik a kisebb úthibákat, csak a nagyobb kátyúkat és keresztbordákat érezni az autóban. Kanyarban sem billen túl nagyot az autó, és határozottan tartja az ívet, akár viszonylag nagy sebességnél is, a kormánymozdulatokra pedig meglepően közvetlenül reagál. A karosszéria méretei ellenére teljesen hiányzik a csatahajó-érzés, sőt, a kormány túlzott rásegítése a Freemont-vezetés legkellemetlenebb része.

Parkoláskor persze áldás, hogy a testes autót szinte erőkifejtés nélkül irányíthatjuk, de nagyobb sebességnél sem nő jelentősen a kormánykerék ellenállása. Ugyan visszaforog középállásba, de tekerni olyan, mintha csak valami vékony gumiszalag ellenében dolgoznánk, és semmiféle visszajelzést nem ad, ami eleinte ijesztő érzés. Néhány nap alatt persze hozzá lehet szokni, de az autó vezetése ezután sem kellemes élmény - még szerencse, hogy ebben a kategóriában ez nem szempont.

A 170 lóerős, kétliteres Fiat dízel viszont kiváló. Alacsony fordulatszámtól jól húz, egyáltalán nem hajlamos lefulladni, és egész dinamikusan mozgatja a Freemont terebélyes testét, pedig az autó üresen is több mint 1,8 tonnát nyom. A gyári adat szerint 10,2 másodperc alatt gyorsulhat az autó 100 km/h-ra, és ez hihető is, bár a magas üléshelyzetnek köszönhetően nem nagyon érezzük a sebességet. Fogyasztásban a motor nagyjából hozta a papírformát: zömmel városban hajtottam, ahová a gyár 8,3 literes fogyasztást ad meg - ehhez képest a 9,1 literes valós érték egyáltalán nem tűnik soknak, különösen úgy, hogy egyáltalán nem kíméltem. A motor egyetlen hibája - amelyben a legtöbb dízellel osztozik - a szörnyű hangszín, bár a hangszigetelés elég hatékony, így csak gyorsítás közben szűrődik be belőle egy kevés.

A Fiat Freemont messze van attól, hogy tökéletes autó legyen, de a hiányosságai nagyrészt egyáltalán nem zavarják a rendeltetésszerű használatot. A típus abszolút értékben nem olcsó, az alapváltozat most akciósan 6,79 millió forintba kerül a 140 lóerős motorral, a tesztelt 170 lovas változat alapkiviteléért pedig 7,59 millió forintot kérnek. Ugyanakkor nincs egyértelmű vetélytársa. Az ilyen fazonú családi crossoverek, amilyen a Chevrolet Orlando vagy a Nissan Qashqai, mind jóval kisebbek, és nem csak kívülről - persze ennek megfelelően jellemzően olcsóbbak is. A hasonló méretű és fellépésű szabadidő-autókért viszont, amelyek belül jellemzően sokkal kevésbé variálhatók, akár milliókkal többet kérnek.

Fiat Freemont 2011 Urban Fiat Freemont 2011 Urban

A Totalcar értékelése:

Korrekt autó, korrekt minőségben, korrekt áron, nulla élvezeti értékkel. Egy-két zavaró apróságtól eltekintve kellemes partner a hétköznapokhoz.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:


h i r d e t é s

Totalcar áruház

fékmunkahenger
FIAT FIORINO 1.1 Pick-up 1987-1988
1114 Ft
vezetőkar fej
FIAT PALIO 1.4 Ferdehátú 1996-2013
2656 Ft
Görgőscsapágy. gólyaláb támasztó csapágy
FIAT TEMPRA 1.8 i.e. lépcsőshátú 1993-1996
3842 Ft
További termékek »

Totalcar Magazine

Ultimate Dubs 2014
TC Media's video from UK's largest Indoor VAG enthusiast's event.