Nem is olyan kicsi kocsi

Fiat Panda Twinair Turbo bemutató

2011.12.15. 05:56
Az első Fiat Panda zseniális volt, Giugiaro tehetsége megkérdőjelezhetetlen. Használva az autót előjönnek az erősségei – elsőre, kívülről nézve senki nem hinné, hogy méreteihez képest milyen tágas. A formatervező egyértelműen belülről indult kifelé: ha hihetünk a gyáriaknak, a siker érdekében most ugyanezt a módszert követték.

Szerintük nagyon tágas és a csalafinta rekeszkéivel ügyesen pakolható – persze elmarad az 1980 és 2003 között gyártott őstől, amelynek műszerfali zsebébe gond nélkül elpakolunk tizenöt üveg sört. (Higgyék el, kipróbáltam.) Ennek ellenére valóban élhető és használható az új Panda, igaz, méretei jelentősen túlnőttek a régi kockán.

A szögletesség is megmaradt, de nem olyan, mint egykor. Amíg a kisöregen a szélvédő is síküveg volt, addig a második, még jelenleg is gyártásban levő generációba csalafintán íveket csempésztek. A friss modell látszatra visszatért az egyenesekhez, de ha jobban megnézzük, ez inkább a kör négyszögesítése, hisz egyenesek vannak, de sarkak nincsenek: csupa lekerekített négyzetből áll az autó, a kormánykerék matematikájánál is hiába vesszük elő a π-t.

Nem véletlen a dizájn. Idézzük csak fel a divatos tárgyakat, az okostelefonokat, az iPadet, az iBookot, a mindeféle mp3 lejátszót vagy túlárazott konyhai gépeket: mind-mind ugyanilyen formát mutat. A Panda célcsoportjába mindig is beletartoztak a fiatalok.

Nem a Fiat az első gyártó, aki felismerte, hogy a leegyszerűsített, de mégis kreatív formanyelv működik. Itt nincsenek barokkos ívek, csábosra vagy durcásra rajzolt cicaszemek: a karosszéria egyszerű, megjegyezhető, éppen ezért erőltetés nélkül is karakteres.

Ha jobban megnézzük, ez a Fiat is megkapta a maga arcát. Már az 500-nak is volt bájosan bamba pofija volt, de a Panda igazi mackót formáz: a hűtőrács a nagy mosolygós száj, a lámpák ugye a szemek, a fülek pedig a kerekded és méretes visszapillantók. A rajzfilmszerű karakter először szinte észrevétlen, de elég ránézni, s a tudatalattiban máris szívecskéket szül a cukiságfaktor.

Ötletesen odacsempészték néhány trükkjét az ősnek: a monoblokk műszerfal ugyan már sosem tér vissza, de a kontúrja ott van a mostanin is. A kellemes tapintású, színre fújt fém is a múlté, helyette sok műanyagot hozott a 21. század. Persze kemények, kopogtatni is lehet, ha valaki Levente Pétert utánozná. Nem szép, nem luxus, de mit várunk egy 10 ezer euró körüli járműtől.

A medve-vonalat erősíti a tappancs formájú kézifék is. Aranyos, de nem érzem különösen praktikusnak, ahogy a kormány mellé emelt váltókart sem: oké, hogy kevesebbet kell nyúlkálni, de így túl széles a középkonzol, ami a három centis beltéri szélesítés ellenére elég szűkké teszi térdben az autót.

Mi van a kapuk mögött?

A Fiat pomglianói gyára Giambattista Vico névre hallgat: Nápoly mellett, 1968-ban épült fel, a márka felvirágzásának bizonyítékául. Legutóbb Alfa Romeo 159-et gyártottak benne, de a telephely nagy része közben vészesen elavult.

Euró milliókat beforgatva, a gépeket kihajítva jelentősen felújították a gyárat – jelenleg ez a világ egyik legmodernebb üzeme. Robot-robot hátán, energiatakarékos megoldások, japános minőségbiztosítás: igyekeznek, de a sikerre az új Pandával minden esélyük meg is van.

Kattintsanak a galériába: szorgalmasan végigfotóztam mindent, de hivatalos videócskát is kaptunk. Minden szép, minden jó, legalábbis látogatói szemmel – persze a gyár előtt óriási rendőri jelenlét mellett maroknyi, de nagyon kitartó szakszervezeti aktivista tüntetett.