Smucig, fizess!

Összehasonlító menetpróba – Toyota Prius Plug-In Hybrid – Volvo V60 D6 AWD (2012)

2012.10.29. 07:54
Két dolog köti össze őket. A nagy tömbnyi lítium-ion akksi és a jókora villanymotor. És még valami: lehet velük skótot játszani, ügyesen akár svájcit is.

Van egy mondás, ami szerint – nem idézem pontosan – olcsón élni az tud, akinek sok a pénze. Ez különösen igaz az autózásra. A fillérekből fenntartható mobilitás ugyanis már ma létezik, megvásárolható – de nem árt, ha a malacperselyben figyel hozzá néhány milla, mondjuk, minimum egy tucatnyi. Amennyiben ennek a puszta formalitásnak tekinthető körülménynek megfelelnek a képességeink, már csak el kell mennünk egy megfelelő autószalonba, ki kell választanunk egy szimpatikus típust, és elfelejthetjük a vérszívó benzinkutakat, belengethetjük a jobbost az autóhajtó nyálfajtákban földre terítő adótartalmaknak, eregethetjük a semmit a hideg kipufogón át, ha egyáltalán van olyan az autónkon. Ilyen egyszerű.

Igen ám, de az elektromos Nissan Leaffel nem jutunk messzire, mert rossz esetben már Szabadi-Sóstónál elfogy az áramunk, utána meg lehet vonókötélre tenni. Az Amperának az áránál csak a helyszűke jelentősebb, és ha sok-sok kilométer megtétele után egyszer beindul benne az az ósdi benzinmotor, máris megint nagy barátaivá válunk a kúttársaságoknak. Létezik ezeknél jobb megoldás is.

Ez a plug-in hibrid, azaz a konnektorról is tölthető, villanymotorral közepes távokat megtenni tudó, de szükség esetén takarékos benzin-, illetve dízelmotorral is haladni képes autó. Nagy mázli, hogy idén a Toyota és a Volvo kínálatából is esélyes lesz az Év Autója díjra egy-egy konnektoros hibrid, így mindkettőt ott találtuk a COTY-tagoknak szervezett, dániai monstre-rendezvényen. És ha már egyszer mindkettő ott volt, el is vittük őket Papp Tibivel egy közös autókázásra.

Nehéz lett volna olyan pillanatot kifogni, hogy mindkettő fullra legyen töltve, hiszen a Prius 1,5, a Volvo pedig 4,5 óra alatt telik meg árammal (utóbbi 10 amperes hálózati csatlakozás esetén értendő). Örültünk, hogy egyáltalán ki tudtuk fogni azt a pillanatot, amikor legalább mindkettő ott volt.

Toyota Prius Plug-In Hybrid

Lényegében ugyanaz, mint a normál Prius, de ebben a szokványos nikkel-fémhidrid helyett négyszeres kapacitású (4,4 kWh) lítium-ion akksi van, amely átlagos használat mellett 25 kilométernyi tiszta elektromos üzemet tesz lehetővé. Az új technológia könnyebb is, ezért a tetemes kapacitás-növekedés ellenére a PIH-Prius csak 55 kilóval nehezebb, mint a sima Hybrid Synergy Drive-os verzió, a saját tömege így mindössze 1425 kilogramm. Még szebb, hogy az új akku igen kicsi, ezért a csomagtartó maradt kvázi ugyanakkora, mint korábban – 445 helyett 443 literes.

Több, apró részlet azért más a normál Priusokhoz képest. Itt kék füstszínű plexi van a fényszórók fölött, nagyobb az alsó légbeömlő az ütközőben, hátul pedig a Toyota-hibridek jellegzetes HSD-logójába kis dugaljzatot is rajzoltak, no meg a benzinbetöltő nyílással átellenes oldalon, a bal sárvédőben van egy ugyanolyan ajtócska, ahová az elektromos töltőkábelt lehet bedugni. Egyéb műszaki változásról nemigen lehet beszámolni – a minimálisan nagyobb hátsótengely-terhelés miatt pöttyet áthangolták az elektromos kormányszervót, ennyi.

Mivel a túra a két autóval nem tartott egészen száz kilométert, ezért gyakorlati mérések helyett egyelőre csak a hivatalos adatokra szorítkozhatunk: az elektromos hajtást maximálisan kihasználva 2,1 l/100 km-es fogyasztás jön ki a dugós Prius hibriddel, ilyenkor 49 g/km a szén-dioxid-emissziója. Dinamikusabb, teljesen vegyes használatban pedig 3,7 l/100 km-rel és 85 g/km-es emisszióval lehet számolni. A hajtáslánc 136 lóerőnyi összteljesítménye 11,4 másodperces 0-100-as gyorsuláshoz és 180 km/h-s végsebességhez elegendő. Még egy adat: villannyal 85 km/h a legnagyobb lehetséges sebesség.

Mindkét kocsiban nagyjából félig voltak az akkuk, a Volvo 27, a Toyota valami tizensok kilométert írt ki elektromos hatótávra, amikor elindultunk Tannishusból. Skagenig, a kirándulás végéig sem hegyek, sem nagy városok nem estek be elénk, még egy nyomorult autópályát sem találtunk, bár az autóutas résznél meghajtottuk a kocsikat. Be kell ismernünk, a használat módja közel sem volt kimerítő, bár a körülményekhez képest igyekeztünk. Egy budapesti, esetleg mátrai utazgatás nyilván jobban megterheli az akkukat, így viszont a Volvo majdnem hozta az ígért adatot – 27 helyett 23 kilométert tett meg kifogyásig, (és volt benne gyorsítgatás, előzés is) nem rossz.

A Prius kicsit zavarosabb ügy, az ugyanis pont úgy működik, mint egy normál Prius. És mit tesz a normál Prius 10 fok környékén? Fűt, mert az érzékelői szerint hideg van. Hogyan fűt? Járatja a benzinmotort. Éppen ezért csak Skagenben, a fotózás helyszínén tudtuk meg, milyen, ha villannyal megy, mert addigra elég melegnek ítélte a saját vízhőmérsékletét és az utastér hőjét is, hogy engedje.

Milyen úgy? Milyen lenne? Mint egy bármilyen Prius, PIH nélkül, csak ez nem indítja be a motort három-négy kilométer múlva. Finoman zümmögve-búgva halad, s ez a PIH-változat közben egészen fantasztikus grafika-orgiával ajándékoz meg bennünket. Minden megspórolt 10 kilowatt óránként először kapunk egy fát, aztán, amikor ezek elkezdenek erdővé összeállni, megjelennek a virágok, a kicsi állatok is. Na, persze nem a kocsi körül, nem is a hátul csücsülő gyerek mesekönyvében, hanem az erősen tamagocsi-szerű, központi LCD-kijelzőn.

Japánok, Prius, játék – nem is jöhetett volna ki más ebből a kombinációból. És a vicc az, hogy ezek a kicsit gyermeteg fogások pontosan ugyanúgy priusossá teszik azt, aki ilyen autót használ, mint annak idején a faros Skodák tették farosskodás-kalapos bácsivá, aki olyanba ült. Tehát működik az illúzió, a priusos egy hét összeszokás és agymosás után már verejtékezve figyeli a gyarapodó tamagocsi-erdőt, rettegve lép a gázra, a fékre – úgymond – áramlik.