Használt-teszt: Ford Fusion 1.4i - 2007.

Eddig is tudtam róla, hogy létezik, de valószínűleg csak azért, mert a munkám része, hogy ismerem az autógyárak kínálatát. Halványan emlékszem, hogy vagy tíz éve tesztet is csinált róla valaki a szerkesztőségben, de arra már nem, hogy elolvastam volna, vagy akár rákérdeztem volna az illetőnél, hogy milyen volt. És most, hogy írok róla, és megkerestem a régi TC-s teszteket, kiderült, hogy nem véletlen: már újkorában is nehezen ért el bármiféle ingerküszöböt. Viszont arra is hamar rádöbbentem, hogy ha tisztán használati tárgyat keresnék a felmerülő szállítási feladatok megoldására, összeszednék minden, ehhez kapcsolódó ésszerű szempontot, átböngészném a katalógusokat és a használtautós oldalakat, épp egy ilyet dobna ki a gondosan felállított egyenlet.

Nézzük, miért is lehet jó választás a Fusion - elméletben. A hossza csupán négy méter és két centi, ami még épp kisautó-méret. Városban könnyű vele parkolóhelyet találni, ugyanakkor a 335 literes csomagtartó-méret és a másfél méter feletti magasság jóval tágasabb belső teret sejtet. A 16 centis hasmagasság és a halványan hobbiterepjárós karakter alapján pedig azt az érzést kelti, hogy a magasabb járdaszegélyek és a kisebb kátyúk sem okoznak neki gondot. Az nyilván már ebben a fázisban kiderül, hogy ezzel az autóval nemigen fogunk villantani, sőt, eleinte talán egy zsúfolt nagyáruházi parkolóban is kihívás lesz megtalálni. De aki tényleg csak használati tárgyat keres, amilyen egy hűtőszekrény vagy porszívó, azt ez aligha zavarja.

Érdekes kérdés, hogy a hasonló karakterű kortársak közt mi szól a Fusion mellett. Akad ilyen, ha nem is nagyon sok: ott a fazonra szinte ugyanilyen Suzuki Ignis, de arról már a számok alapján sejthető, hogy sokkal kisebb. Száz literrel szűkebb a csomagtere és kilenc centivel keskenyebb, amit belül is érezni. Hiába magasabb, ha vaskosabb a padló: a japán modell a Fusion kistestvérénél, az előző Fiestánál is kevesebb teret kínál. Aztán ott vannak a japán egyterű-minik, amilyen a korszak kisautó-ásza, a Honda Jazz, vagy épp a Mitsubishi Colt és az Opel Meriva. De itt már a stílus dönt: a Fusion, ha magas is, még mindig autószerűbb, és ránézésre járdamászásra is alkalmasabbnak tűnik kissé megemelt futóműve miatt.

A Fusion élőben hozza, amit a képek alapján is sejthetünk, annyi különbséggel, hogy fazonra talán még unalmasabb, de érzésre még több benne a hely. Belül ugyanúgy semmiféle ingerrel nem bombázza az embert, mint kívül – az előző évtized közepének szabvány Ford alkatrészeivel találkozunk mindenütt – ami nem is biztos, hogy baj. Viszont határozott előny, hogy a magas ülések miatt a beszállás könnyen megy, hátul pedig a fél méterrel hosszabb autókra jellemző, már-már terpeszkedős a lábtér, még nekem is, bő 180 centivel és 120 kilóval, saját magam mögé beülve. A csomagtér ugyan keskeny, viszont elég magas, és a háttámlák ledöntésével 1175 literes, sík padlójú raktérré bővíthető. Érzésre több a hely a Fusionben, mint a hosszabb és szélesebb Focusokban.

Egy használt autónál persze nagyon fontos, hogy hogyan öregszik, és ezen a területen elég vegyes kép alakult ki bennem. A konkrét példány pontos előéletét ugyan nem ismerjük – csak annyi biztos, hogy itthon vásárolták 2007-ben, de a műszer által mutatott 50 ezres futásteljesítményt azért nem venném készpénznek – viszont néhány apróság azért már mutatja az elhasználódás jeleit. Az autó kora leginkább a kilincseken látszik: ezeket teljesen kifakította a nap, az egykori fekete ma már egész világos szürke. A középkonzol burkolatán látható még némi kezdődő hámlás – a gumis tapintású felső réteg alatt kemény, fényes műanyag bukkan elő. Ezen felül csak a beszürkült kárpitok jelzik az autó korát, de ezen egy alapos kozmetika alighanem segítene. Ugyanakkor egyelőre minden kapcsoló és kezelőszerv pontosan, szinte újautósan működik, ami hat év használat után nem rossz jel.

A dobozformától és a papíron 80 lóerős 1,4 literes benzinmotortól nem vártam túl sokat, annak ellenére sem, hogy az autó üresen csupán 1070 kilogrammot nyom. Úgy is nézett ki az első métereken, hogy igazam lesz: a Fusion hamar felváltogatva, ahogy egy ilyen átlagos autót általában vezetek, elég lustán megy. Cserébe egész csendes, a hangszigetelés kiváló, és a motor mély tónusú hangja egyébként sem zavaró. Később viszont kiderül, hogy a teljesítmény hiánytalanul megvan, de ez a motor - amely egyébként érthető módon elég gyakori a használtautó-kínálatban, hisz ez járt az alapváltozathoz - szinte kéri, hogy forgassák.

A jó hangszigetelés miatt magasabb fordulatszám mellett sem fájdalmasan hangos a kis négyhengeres, és a rövid váltóval egész jól gyorsul az autó, ha a fordulatot a 3000 felett tartjuk. Szerencsére a váltó is támogatja ezt a fajta használatot: a hosszú kar vége meglepően rövid úton jár, és pontosan, akadozás vagy bizonytalanság nélkül talál be a fokozatokba. A rövid áttételezés egyetlen hátránya, hogy autópályán a 130 km/h-s maximális megengedett sebesség mellett ötödikben 3500 körüli fordulatszám adódik, de még ilyenkor sem kell emelt hangerővel beszélgetnünk. A fogyasztáson viszont látszik a motor pörgős karaktere, legalábbis a gyári 6,5 literes vegyes adat helyett 8-9 liter körüli átlagokat produkál a legkisebb benzines Fusion száz kilométeren, a nálam kíméletesebb tulajdonos szerint is.

A magas karosszériának is menet közben jönnek ki a hátrányai: nagy tempónál elég szélérzékeny a szögletes forma, és a futóművet is elég keményre kellett hangolni. Viszont a típus már abból a korszakból származik, amikor a Ford nagy hangsúlyt fektetett a futómű hangolására, így az autó egyáltalán nem érződik ügyetlennek vagy labilisnak – ilyen szempontból kifejezetten kellemes meglepetést okozott. Ugyanígy a kormány is meglepően közvetlen, ennek eredményeképp az alapkivitelű Fusion városban, de még országúton is kifejezetten fürge, jól manőverezhető, életteli autó benyomását kelti. Autópályán már nem ilyen kellemes, főleg ha van egy kis oldalszél, de ez az autó nem is annak való, aki rendszeresen utazik nagy távolságokra.

Használt autót venni persze mindig rizikóval jár, de megkönnyíti a helyzetet, hogy a Fusionből a hirdetési oldalakon bőséggel akad. Az árak persze jelentős szórást mutatnak: valahol 7-800 ezer forint körül kínálják a legolcsóbb, már magyar papíros, 2002-es példányokat, és 1,6-1,7 millió forintig mennek fel az árak. Bár a típus gyártását csak tavaly szüntették meg, a 2008 utáni példányok egyelőre ritkák – nyilván még az első tulajdonosnál vannak, de egyébként is elég keveset adtak el a típusból pályafutása utolsó négy évében, hisz ekkor már elavultnak tűnt a konkurenciához képest.

Összességében kellemeset csalódtam a Fusionben. Az az érzésem, ha valaki nem keres feltűnő stílust, kifinomult technikát, vagy vérpezsdítő vezetési élményt, csak egy tágas és egyszerű, azaz valószínűleg olcsón fenntartható autóra van szüksége, nagyot nem csalódhat vele, ha kifog egy jobb állapotú példányt. Ráadásul bőven akad belőle takarékos, 1,4 literes dízelmotoros változat – ebbe a Peugeot legkisebb, 68 lóerős HDi motorja került – és a jóval fürgébbnek ígérkező 1,6 literes, 100 lóerős változat sem ritkaság.