Megbolondult, jól áll neki

Nemzetközi bemutató: Citroën C4 Cactus és C1 - 2014.

2014.07.03. 06:53 Módosítva: 2014-07-03 07:20:23
A Citroën ahelyett, hogy csinált volna egy x-edik nyögvenyelős kompakt SUV-ot, egészen máshonnan közelítette meg a témát. Úgy döntöttek, megspórolják a szériaautó kifejlesztését: mostantól tanulmányautókat is árulnak.

Még mindig nem hiszem el, hogy szeptembertől tényleg be lehet menni a boltba, és el lehet jönni egy autóval, aminek pukkanós fólia van az oldalán. A kesztyűtartója mint egy régimódi utazóbőrönd, az ajtóbehúzója egy bőrszíj, és jutazsákkal húzták be az előre szerelt hátsó üléseket. A Citroënnél megint teljesen megbolondultak, de nekik éppen ez az erősségük.

A C4 Cactus meghökkentő látvány. Az amszterdami nemzetközi bemutatón olyan kigúvadt szemmel bámulták meg a hollandok, mintha egy Rolls-Royce Wraith-ben meztelenül utazna a húszéves Milla Jovovich. Nem véletlen, én is többször körbesétáltam hitetlenkedve, tapogatva a rücskös sarkait, a nyomogatható oldalát, a műanyag kerékíveit. Biztos csak érzéki csalódás, betévedtem egy coffee shopba, csak nem emlékszem. Vagy mindjárt lehántják a franciák a rágógumival felragasztott műanyag feltéteket, és ujjal mutogatnak ránk, röhögve, hogy bekajáltuk a tréfát. De nem, semmi jelét nem látom, hogy ne gondolták volna komolyan.

Mindamellett, hogy elképesztően bátor lépésnek tartom, és már csak ezért is tisztelem, nem tartom különösebben szépnek a Cactust. Ha elképzelem az elütő színű bibircsókok nélkül, nekem sokkal jobban bejön, annyira jók a formái, arányai. Meg is kérdeztem a projektfelelőst, nem akarják-e csak úgy, kinövések nélkül árulni, de hevesen tiltakozott, szinte sértésnek vette. Pedig ez a tömzsi, bohókás figura megélne exhibicionista látványelemek nélkül is.

Úgy magas, hogy közben behúzza a fejét. A szemet vonzó kontrasztelemek nélkül sokkal jobban látszana, hogy a magasra emelt, felfelé megnyújtott bódé szinte top-choposan alacsony tetőt kapott. A fiókhúzóka-szerű tetőkorlát is torzítja a látványt, pedig erre mások még tudatosan rá is játszanak. A Citroënnél nem, ők inkább kicsit elesettnek adják el a szomorkodó, táskás szemekkel és a kissé gyámoltalan, műanyaggal körberakott hátsó lámpákkal.

Ha már a fehér autón éppen csokiszínű, egyébként négy árnyalatban létező betéteknél járunk, amiket az ajtókon airbumpnak hív a Citroën, hadd meséljem el az én elméletemet ezek keletkezéséről. Lehet persze, hogy egy irgalmatlanul unalmas, végtelenbe nyúló értekezleten a dizájner elkezdte firkálni az oválokat a skicc ajtajára, és ez lett a vége, vagy tudatmódosító szerek hatása alatt valaki rákattant a pukkanós fóliára, de a gyáriak azt állítják, hogy az airbumpot a praktikusság, a fenntartási költségek csökkentése, a drága tárgyaink óvásának ösztöne szülte.

Kezdetben voltak a krómlökhárítók. Jól néztek ki, elég ellenállóak voltak, egy kis puff meg sem látszott rajtuk; ha görbültek, jó esetben ki lehetett kalapálni őket. Aztán jöttek a műanyag ütközők, eleinte vastag, rugalmas anyagból, és mivel a plasztik modern és menő volt, nem kellett lefényezni. Céljukat nagyjából betöltötték, lepattantak róluk a gyengébb ellenfelek, a karcok se nagyon látszottak. Majd valaki rájött, hogy teljesen bele lehet olvasztani a lökőst az autó formájába, és onnantól muszáj volt lefényezni őket, különben bénán néztek ki – itt vesztették el a funkciójukat végleg. Minden karcolás ugyanúgy látszik rajtuk, mint a lemezeken, fém merevítést kell alájuk tenni, hogy valami védje a létfontosságú szerveket.

A Cactus műanyagpáncélja igazából nem innováció, hanem visszatérés. A sarkokra tett műanyag protektorok lényegében az elfeledett fényezetlen lökhárító – vagy rosszindulatúak szerint a nagypapák Daewoo Nubiráinak sarkaira ragasztott gumilegyező – csinosabbnak szánt reinkarnációi, az airbump az ajtókon egy túlburjánzott védőcsík, ami nem is olyan régen még minden autón ott volt, csak aztán feláldozták a szépség oltárán. Szép dolog, hogy újra felfedezték a praktikumot, és még ötletesen is tudják tálalni. Tényleg neki lehet tolni a bevásárlókocsit a Cactus oldalának, egy kisebb kocc valószínűleg nem hagy nyomot a sarkán. És ezekkel a betétekkel annyira karakteres lett az autó, hogy tényleg rajongani lehet érte, ha valakinek bejön az ilyesmi.

Engem a beltér sokkal jobban lenyűgözött. A visszahúzódó minimálműszerfal, ami nem nyomul ránk, mint a legtöbb új autóban, még a stíluselemek nélkül is telitalálat lenne, olyan csodálatosan szellősnek érezzük tőle a kabint. Nem vesz körül, nem mászik az ölünkbe, hanem tisztes távolságban csak úgy előttünk van, kedvünkre hadonászhatunk, főleg az utasülésben. A tető alacsony, de az ülések is viszonylag mélyen vannak a kasznihoz képest, a kilátás mégsem rosszabb az átlagosnál.

Ha tanulmányautósnak mondjuk a külsőt, a belső még inkább az. Van egy közönséges váltókar, meg egy átlagos, citroënes, bár kétszínű kormány két bajuszkapcsolóval, de minden más elszállt bolondozás. Viszont első tapintásra egyáltalán nem a szétesős fajtából – a minőségérzet mindent egybevetve nem marad el például a Miniétől. Ha már digitális műszerezés, gondolták, legyen tényleg az, és a kormány mögé betámasztottak egy szegmenses, de gagyinak egyáltalán nem mondható kijelzőt. Mókás tipográfiával jelzi a lényeges infókat: sebesség és üzemanyagszint középen, tempomat, illetve limiter beállítása balra, váltásjelző jobbra. Hőmérő, fordulatszámmérő nincs.

A másik téglatest középen már érintőképernyő, ugyanaz, mint a C4 Picassóban vagy a Peugeot 308-ban, alatta viszont egy csodálatos szivartokba rejtettek el hat gombot és egy hangerőszabályzót. Menjünk tovább jobbra, a kofferhez. A kesztyűtartó egy csatos bőröndnek látszó valami, ami amellett, hogy látványa bearanyozza a napunkat, még praktikus is, mivel az orrunk előtt van, nem kell a mélyben turkálni. Az egész tesztúton azon törtem a fejem, vajon hol az utasoldali légzsák, hiszen pont annak a helyére rakták. Este megtudtam, hogy a tetőbe építették, fölülről robban az ölünkbe.

Ha már az ölünknél járunk, meg kell említeni az automata váltós verziót, amiben elöl egybepad van, vagy legalábbis olyasmi. A kormányváltós autók óta elfeledett, illetve furgonokba száműzött megoldás engem teljesen levett a lábamról. Rendben, nem teljesen olyan, mint egy osztatlan hátsó ülés, inkább csak egy jól kárpitozott középrészt tettek a két tologatható szék közé, és kicsit el is rontották egy repülőgépből kölcsönzött kézifékkarral, de a hangulata így is zseniális.

Sorolhatnám még az imádni való kretén részleteket, de a hosszas ábrándozás után egyszer el kell indulni, ha már ez a bohémség egy teljesen működőképes személygépkocsi.