Az elegancia nem kopik?

Teszt: Mazda 6 G165 Revolution - 2015.

2015.07.22. 07:03 Módosítva: 2015-07-22 07:49:23

Adatlap Mazda 6 Revolution G165 - 2015

  • 1998 cm3-es,soros 4 hengeres benzines
  • 165 LE @ 6000 rpm
  • 210 Nm @ 4000 rpm
  • 6 seb. kézi
  • Gyorsulás 0-100 km/h-ra:
    9.1 másodperc
  • Végsebesség:
    216 km/h
  • Kombinált fogyasztás:
    5.9 l/100km
  • Városi fogyasztás:
    7.5 l/100km
  • Országúti fogyasztás:
    4.9 l/100km
  • 8 439 900 Ft
Nem szokott jól végződni, amikor egy autógyártó modellt frissít, különösen olyan látványos darabot, mint a hatos Mazda. Valamit rendszerint elszúrnak a formán, így hiába lesz más szempontból jobb az autó, mégis marad a végeredménynek egyfajta kellemetlen mellékíze. A japán tervezők viszont látványosan igyekeztek elkerülni az efféle csapdákat.

A 6-ost a formája adta el, és ezzel nyilván a Mazdánál is tisztában vannak. Hiába volna a sok Skyactiv-hókuszpókusz akármilyen jó, a kutya sem nézne rá, ha nem volna olyan lehengerlő a fellépése. Márpedig az, ehhez kétség sem fér, és ez nem az én magánvéleményem. Lehet, hogy kiégtem – végül is hivatásszerűen nézek százával autófotókat minden nap – de én nagyon meg sem néztem a formáját. Szép, szép, de sokat nem változott, csak a hűtőmaszk lett alacsonyabb és szélesebb, a fényszórók keskenyebbek, a lámpák belseje más, de a lényeg nem változott.

A külvilág viszont messze nem ilyen fásult: különösebb odafigyelés nélkül is tucatnyi megjegyzést csíptem el a külsejére vonatkozóan. Egyik reggel a szemétszállító munkások beszélgetését hallottam a ház előtt félálomban, ahogy épp kitárgyalták, milyen jól néz ki a Mazda, és a vidéki rokonlátogatásunk alkalmával is többen kérdezték, ki jött ezzel a szép autóval. Pedig így három éves korára a legtöbb forma megfárad – és nem hiszem, hogy arról van szó, hogy a nagy Mazda ritka látvány lenne. Inkább arra hajlok, hogy magam is szembe dicsérjem a japánokat: a 6-os tényleg telitalálat, már ami a formát illeti, és ami az igazi meglepetés, ezen a frissítéssel sem rontottak.

Belül valamivel kevésbé volt visszafogott a facelift, és ez érthető is: míg az autó formájától már három éve is el volt ájulva a közönség, a belső terét legfeljebb a kellemesen minőségi jelzővel illették a kritikusok. Közben ráadásul megjött a konkurencia újabb hulláma, nemrég érkezett a VW Passat és a Ford Mondeo, hogy csak a legfontosabb ellenlábasokat említsem, és ezekben frissebb technika rejtőzik – legalább a fedélzeti elektronikát fel kellett újítani.

Az egyik legfeltűnőbb újdonság, hogy a műszerfal tetejének középeből lefaragtak egy részt, amely korábban az infókijelzőt vette körbe. Helyette az aktuális divat szerint beleállítottak egy tabletet a középső légrostélyok felett kialakított mélyedésbe. Kinek tetszik ez a megoldás, kinek nem, engem speciel nem zavar a felül kilógó képernyő látványa. Az viszont kétségtelen, hogy az alacsonyabb műszerfaltól javult valamit a térérzet az amúgy is magas övvonalú és alacsony üléshelyzetű bunker-autóban.

A fedélzeti rendszer működési logikáját viszont visszalépésként élem meg: az ívben sorakozó menüpontokból álló főmenü talán elmenne egy mobiltelefonban, de autóban feleslegesen bonyolult. Sokkal flottabbul használható volt a korábbi megoldás, ahol minden menüponthoz külön gomb volt a képernyő szélén. Értem, hogy a gombokat szívesen megspórolja egy gyártó, ami mozog, azt plusz pénz legyártani, de a menüben turkáló sofőr életveszély az utakon. Még szerencse, hogy a fontosabb funkciókat a kormányról is vezérelhetjük.

A HUD-t, azaz a látótérbe vetítő kijelzőt viszont nem tudom eleget dicsérni, ha én lennék döntéshozó helyzetben az EU szakértői helyében, ezt tenném kötelezővé minden új autóban, nem mindenféle hülye bimbammoló elektronikát. Ugyan a Mazda a spórolós változatot használja, ami a műszerfal tetejéből kiemelkedő átlátszó műanyagdarabra vetít, és nem a szélvédőre, de azzal, hogy a látóterünkbe írja a sebességet, lényegében feleslegessé teszi, hogy az ember rendszeresen lenézzen a műszerekre. Ez egyrészt nagyon pihentető, másrészt biztos vagyok benne, hogy a baleseti statisztikákat is javítaná, ha tényleg sikerülne elterjeszteni.

A belső tér kényelmébe nem tudok érdemben belekötni, de nem azért, mert a Mazda 6 tökéletes lenne, hanem mert valahogy az egész teljesen természetesnek tűnt, miután először magamra állítottam mindent. A Mazdánál tudják az ergonómiát, és lassan a minőségérzet-leckét is tökéletesen elsajátítják: ez az autó kellemesen természetes környezet, simán el tudnék képzelni benne bármilyen hosszú utazást. Talán világosabb színekben még emberközelibbnek tűnne, de itt is volt épp elég fémszínű dekor, hogy megtörje a szürke műanyag és bőr monotóniáját.

Az aktuális hatos már a frissítés előtt is nagy előrelépésnek számított bármelyik korábbi Mazdához képest kényelemben, stílusban, minőségben, de olyan volt, mintha cserébe azoknak a részleteknek, amelyekben addig hagyományosan jó volt a márka, kevesebb figyelmet szenteltek volna. Kicsit mintha pontatlanabb érzetet adott volna a váltó, bizonytalanabb lett volna a kormányzás – mutatósabb, de kevésbé jó autót hoztak össze. A jó hír az, hogy a Mazdánál meghallották a kritikát – legalábbis ez a kétliteres, 165 lóerős változat egyértelműen jobb benyomást kelt, mint az átdolgozás előtt.

A Skyactiv motor tűnik az első kilométereken a leggyengébb láncszemnek – hiába a 165 lóerő papíron, az csak 6000-es fordulaton jelentkezik, és ha nem forgatjuk, a kétliteres nem tűnik valami fickósnak. Sokat gondolkodtam, hogy miért érzem így, és arra jutottam, hogy túl sok turbós és dízel autót vezethettem a közelmúltban, elszoktam a szívómotoroktól. Újra meg kellett szokni, hogy előzéshez vissza kell kapcsolni, és akkor jön meg az erő. A Mazda 6 benzines változata ilyen szempontból ódivatú, de nagyon kellemesen adja elő magát. A váltó rövid úton jár és tűpontos, élvezet minden kapcsolás − a frissítés előtt messze nem tűnt ilyen jónak −, a zajszigetelés pedig épp annyit enged át a motor hangjából, hogy tudjuk, hol járunk a teljesítménygörbén, de még épp nem zavaró a zaj, ha rendesen kiforgatjuk a kétliterest.

Ebben a kategóriában a 9,1 másodperces gyorsulás százra ma már nem számít nagyon jó értéknek a kategóriában, de a teljesítménytartalék mindig épp elégnek tűnt, még ha siettem is, ugyanakkor egy 4,8 méteres nagykocsihoz képest meglepően takarékos. Autópályán, a megengedett sebesség közelében haladva beérte 7,1 liter benzinnel száz kilométeren, és a bő ötszáz kilométeres tesztút utolsó harmadát kitevő városi cirkálás sem dobta meg drasztikusan a fogyasztást: az átlag végül 7,6 liter lett. Ez pedig egyáltalán nem rossz egy ekkora autótól, meglepően közel a gyári adathoz, ami városi forgalomra 7,5 literes átlagot ad meg. A vegyes ciklusra megadott 5,9 literes értéket persze meg sem közelítette, de tudjuk, hogy az európai fogyasztás mérési ciklusnak már nincs sok köze a valósághoz. Mindez nyilván összefügg azzal is, hogy a hatos a méretéhez képest egész könnyű, 1,31 tonna üresen, ami ahhoz képest, hogy egyes konkurensek akár az 1800 kilogrammot is elérik, kellemes meglepetés.

A futómű is kellemes meglepetésnek bizonyult: jó kompromisszum a kényelem és a stabilitás között, kanyarban nem dől túlzottan a karosszéria, és nagyobb tempónál fordulva sincs benne bizonytalanság, viszont kifejezetten kényelmesen rugózik. Egy ilyen nagy kocsinál, amelyet sokan használnak majd hosszabb utakra, ez is van olyan lényeges szempont, mint a jó útfogás kanyarban. Ráadásul mintha a kormányzáson is javítottak volna, legalábbis kevésbé tűnt ostobán érzéketlennek, mint a frissítés előtti változaté.

Ha az összhatást kéne valahogy összefoglalnom, azt mondanám, a Mazda 6 olyan autó, ami hamar hozzánő az emberhez. Nem feltűnően jó, de nem is bosszant semmivel, elég kényelmes, dinamikus és takarékos, hogy kellemes társ legyen a mindennapokban. Az már csak a ráadás, hogy jó ránézni. Összességében az a fajta kellemes használati tárgy, amely kevés kompromisszumot kényszerít a birtokosára.

Ami az árakat illeti, a Mazda 6, ha nem is a legolcsóbb, de a kategóriában jellemző árszintnél nem lényegesen drágább. Az alapára 6,6 millió forint alatt van, a tesztben szereplő Revolutionért pedig 8,44 milliót kérnek – legalábbis ennyi a listaár mindenféle kedvezmények nélkül. Egy hasonló teljesítményű Mondeo durván 8 millióért vihető haza, a VW Passat inkább 8,5 millió körül. Komolyabb összehasonlításnak viszont már azért sincs sok értelme, mert a konkurencia egész más műszaki tartalmat – általában kis turbómotorokat – kínál, és sokkal egyszerűbb konfekció-stílust. A Mazda 6 viszont inkább olyan, mint fénykorukban az Alfa Romeók voltak: az veszi meg, aki több egyéniséget szeretne – és azt itt meg is kapja.

Totalcar értékelés - Mazda 6 Revolution G165 - 2015

Takarékos motor, igényes kialakítás, erőteljes stílus, negatívumként legfeljebb néhány apróság

Népítélet - Mazda 6