Elöl hajt, de kit érdekel?

Menetpróba: BMW X1 18d sDrive – 2015.

2015.10.08. 05:59
Nem nehéz rájönni, miért szeretik tulajdonosaik a SUV-okat. Jó a kilátás, magasan ülve megkapják a biztonságérzetet, ráadásul elég hely van mindegyikben, és zokszó nélkül elviselik a botrányosan rossz magyar úthálózatot.

Oké, a nagyokkal macerás parkolni, és általában a fent említett tulajdonságok azt eredményezik, hogy a sofőr előbb-utóbb sérthetetlen bunkóként viselkedik az utakon, de ez sosem az autó hibája. Ráadásul azoknak, akik szeretnek addig nyújtózkodni, amíg a takaró ér, van választási lehetőségük. A BMW-nél például az X1 a belépőszint, ez a kicsi SUV, a boltbajárós.

A kicsi persze relatív, hiszen az X1 aránylag nagynak tűnik, azonban 4439 milliméteres hosszával és 1821-es szélességével több mint 20 centivel rövidebb egy mai Octaviánál. Az X1 nem foglal több helyet az átlagnál, és ez jó, nem gerjeszt annyi ellenszenvet.

Az elődmodell formája nem lett volna rossz, ha nincs a kretén farrész, amely miatt úgy nézett ki, mintha mindig tele lenne a csomagtartója, de most ügyesen megoldották a feladatot. Csak akkor tűnik fel, hogy valójában mennyire alacsony, amikor oldalról megnézzük, és látjuk, hogy a géptető szinte magasabban van, mint a hátsó lámpák. Nem mondom, hogy kedves, szemrevaló teremtés, de belesimul a modellpalettába és azonnal látszik rajta, hogy BMW, viszont az nem, hogy ez a belépőszint a magasan ülős családba.

Akinek ennyi elég, azt teljesen hidegen hagyja a tény, hogy a márkahívők és a BMW-fetisiszták összesúgnak a háta mögött, mert nem igazi BMW-t vett. Hiszen az igazi BMW hátul hajt, de ez az új X1 már bizony nem. Rá is van írva, lassan szokjuk meg, hogy az xDrive után elterjed majd az sDrive, ez egy hajtott tengelyt jelöl, és nem okvetlenül a hátsót.

Ha eltekintünk a berögzött fétistől, rájövünk, hogy a Mini által is használt elsőkerekes platformnak van egy nagy előnye: olcsóbb lesz a gyártás, és maga a termék is. Akinek pedig nagyon kell hátra is a két féltengely, rendelheti összkerékkel. Ismerve azonban ezen autók élőterét, erre tényleg csak extrém esetekben lesz szükség. A veszteség egyértelműen az, hogy a leendő X1-tulajok elköszönhetnek  a hathengeres motoroktól. Keresztben nem férnek be. Könnyen lehet, hogy ezért lesz az X1 xDrive 35i-ből egyszer keresett youngtimer.

Tulajdonképpen itt véget is érhetne ez a bemutató, hiszen az X1 maradt, ami volt. A beltér standard BMW, lassan 15 éve ugyanígy néz ki minden, amin ez a logó van. Széles a középkonzol, talán csak a klímapanel lett szűkebb, és a központi kijelző fix, de ugyanúgy a vezető felé van fordítva minden, a nyolcsebességes Steptronic (bizony, keresztmotorhoz) pedig végre rendes előválasztó kart kapott.

Az opcionális sportülések nekem túl szűknek bizonyultak, pedig az állítható oldaltámasz teljesen ki volt nyitva, de tudjuk már, hogy a sportülés nem okvetlenül a legjobb választás a mindennapi élethez, ezen ne akadjunk fel. Az iDrive funkciói bőségesek, netkapcsolat, a létező összes média-beviteli mód, remek felbontás, élénk színek, és szinte soha nem koszolódó tolatókamera is jár. Az óracsoport még hagyományos, az LCD-panel még itt nem jár, de az igazat megvallva nem is hiányzik. A helykínálat elöl átlagos, hátul viszont meglepően jó, és külön kiemelném, hogy ezúttal vállban sem szűk, bár egy hőfokszabályzót elviseltem volna a két légbeömlő mellett.

A csomagtér emberes: 505 liter alapból, övvonalig pakolva, ami akár ideális családi autóvá is tehetné az X1-et. Ha nálunk megengedhetnék maguknak a családok. De ne legyünk igazságtalanok: a BMW sosem volt a kispénzűek autója, még ebben a formában sem. Pedig a 150 lóerős, kétliteres turbódízel híresen jól fogyaszt, zokszó nélkül el lehet vele járni – pláne elsőkerék-hajtással – 6-7 liter körül és ekkor még különösen nem is spóroltunk. Ráadásul jól is megy és remekül zajszigetelt, nem hangos. Talán nem véletlenül választotta a Toyota éppen a BMW dízeleket.

Na és menni vele milyen? Most nyilván azt illene írni, hogy annyira ügyesen megoldották a derék bajor mérnökök a feladatot, hogy észre sem venni a különbséget, de akkor hazudnánk.

Mert észrevenni, hiszen voltunk mi már reptéren is régi X1-essel, viszont az is igaz, hogy aki propelleres közlekedőedénynek veszi, az nem tudja, mi a különbség a között, amikor az autó hátra befeszülve szinte kilő a kanyarból és amikor az orrát felkapva keresi a tapadást az elkönnyült első kerekeken.

Csodát tenni a BMW sem tud, egy aránylag magas építésű, elsőkerekes autóval sem. Erős gázra elkezdi kifelé húzni az orrát az ívről, de ami a legjobban meglepett, hogy a futómű elég lágynak tűnt. Hosszanti irányban erőseket bólintott, oldalirányban pedig dőlt, ami nagyon szokatlan a mai túlfeszített BMW-ket ismerve, hiszen mindegyik olyan, hogy inkább minket ráznak szét, de az utat nem engedik. Mondjuk a kerekei nem emelte el az X1 sem, de a kormánymozdulatokat egy fél ütemnyi késéssel követte, hiszen messzebbről kellett átbillennie a másik irányba.

Könnyen lehet, hogy szándékosan ilyen, talán a BMW is inkább tényleg komfortosra, puhára hangolta, csak éppen nem szóltak róla senkinek. Na jó, az igazsághoz tartozik, hogy közvetlenül utána átültem a Discovery Sportba, és az úgy úszott és ugrált ugyanakkora tempóval a kicsit töredezett út felett, hogy szinte rémisztő volt. Pedig abban aztán állítható futómű és minden csillámcsicsa benne volt. Szóval mégsem olyan reménytelen, de biztos, hogy ez az első BMW, ami semmilyen szinten nem sportos.

Átlagos, jó helykínálattal nem olyan bántó már, mint az első generáció, a laikus könnyen összekeveri a nagyobb X3-mal, ráadásul a vevő azt kapja, amit kér. Ez az elsőkerekes, aránylag magasan felszerelt 18d 10,5 millió forintról indul, erre jön még  a remek nyolcgangos váltó 800 ezerért, és megkapjuk a 11,3 milliós végső árat. És ez azért nincs annyival a hasonlóképpen felszerelt, nem-prémium konkurencia fölött, hogy ne lopjon pár vevőt onnan is.