Valamit elnéztek itt

Menetpróba: Ford S-Max 2.0 TDCi – 2015.

2015.10.12. 06:07 Módosítva: 2015-10-12 07:43:56
Az igazából mindegy, hogy nehezen tudom megkülönböztetni az elődjétől, mert az új, hétüléses Ford S-Max annyi újítást hoz, hogy akár ugyanúgy is nézhetne ki, akkor is hatalmas előrelépés lenne. Csak ne lennének ott azok a fránya konkurensek.

Beültem az új S-Maxba a mostani, Dániában zajló, össz-Év Autója teszten, s elcsodálkoztam. Ez a Ford ügyes, nagyon tud manapság autót összecsavarozgatni, ez a hétüléses buszlimuzin nemcsak hogy közlekedési eszközként kiváló, de olyan finom és jól használható megoldásokkal tömték ki, amit régebben csak a japánoktól és a franciáktól várt volna az ember. Akadt persze néhány kifogásom, de semmi jelentős, úgy szálltam ki belőle, hogy ez igen, ha valaha az életben felhorgadna bennem a vágy egy családi egyterűre, az valami ilyen lenne. Ez tényleg sokkal autóbb, mint bármilyen más buszlimuzin a piacon. Aztán megnéztem az árát.

Új S-Max, indul 8,5 milliótól. Az alap-alap-alap, ami nagyon messze van attól a kocsitól, amit vezettem. Mire konfiguráltam magamnak egy hasonló, de még messze nem bőrös, parkolóradaros, hátsó oldallégzsákos, sőt, leginkább kvázi mindenféle érdekességtől megfosztott, de legalább 150 lóerős dízelt a honlapon, már 9,6 milliónál jártam. Az a példány, amit vezettem, extrákkal szerintem olyan 12 millió lehetett. Te jó ég.

Egy hasonló méretű, tehát 5+2 üléses Renault Grand Scénic 6,8 millió, és abban már benne van egy rakás dolog, ami a 8,5-ös S-Maxban nincs. Oké, hogy csak 130 lóerős, de akkor is... Vagy ott a Citroën C4 Grand Picasso – 5,6 milliótól indul és abból egy 150 lóerős dízel is befér nyolc millió alá, hozzátéve, hogy a C4 P külső és belső formaterve fényévekkel vagányabb az S-Maxénál. Annyira irtózik a franciáktól, hogy hajlandó lenne milliókat áldozni, hogy elkerülje őket? Nem kell. Az Opel Zafira 6,7 milliótól indul, a 170(!) lóerős dízel is kijön 8,5 millióból – még mindig bőven egy gurigával vágva alá az S-Maxnak. Ez a kocsi még úgy is baromi drága, hogy tudjuk: a Ford-kereskedők egy kedves szóra azonnal lejjebb szállítják az árakat.

Kicsit off, de nem annyira: a Fiat Freemont, ami tudom, hogy csak egy Chrysler, de ettől még igen jó minőségű, és valóban hatalmas, szintén 8,5 millióba kerül a 140 lóerős dízellel. És mondok egy igazán merészet: alig valamivel többért valóban igazi hétüléses, VW-technikájú (még ha manapság ez nem is cseng olyan jól, de igazából jó kocsik azok) full-size buszlimót is vehet. Ez a Seat Alhambra, 9,8 millióért, szintén erős dízellel, alig kétszázezerrel drágábban. Maradjunk annyiban: az S-Max ára könnyfakasztó, innentől kezdve tehát úgy tekintek rá, mint prémiumtermékre. Mert lehet így is, csak egy pillanat, akkor felteszek egy másik szemüveget.

Az alapértékek ezen át nézve is megmaradnak, mert az S-Max rugózása, ülései, zajcsillapítása, kormányzása, futóműve, összeszerelési minősége annyira jó, hogy simán elmegy exkluzívabb társaságban is. Persze érezni, hogy testes, nehéz tehén, de jól hordja a súlyát, némi karosszériabillenést leszámítva szuperül lehet autózni vele, s a fékek, kormányzás tényleg feledteti a kilókat. Nagyon csendes is – ehhez a Ford a Kuga óta igencsak ért –, az utastér ebben a béke és csendes trécselés, finom Vivaldi-pianissimók színtere, még autópályatempót meghaladó sebességeknél is.

A motor pedig igazán illeszkedik az összképbe: sosem érezni kevésnek, még előzésnél sem, már kis fordulaton is lelkes. És bár gyorsításnál behallatszik a hangja, ez a hang a négyhengeres dízelek között még az egyik legkellemesebb: mély, sima, enyhe fémes hanggal színesített, de megnyugtató zúgás. És csak néha. A váltó pontos, pikk-pakk, a kilátás panoramisztikus, tényleg nem érheti panasz a ház elejét, műszaki fronton nagyon rendben van. Még a prémium-szemüvegen át is.

Az egyterű-funckiók pedig olyan tisztességesek, amennyire csak lehetnek, az S-Maxban mindent megvillantottak, amit az MPV-ipar ma ismer. Azaz megpróbáltak, de nem teljesen sikerült. Hatalmas a hely a második sorban, a harmadikban a szokásos nyomor, de ezt más se tudja jobban. Ha a középső sor üléseit annyira előrehúzzuk, hogy az utasok térde az első támlába nyomódjon, leghátul klausztrofobikus helyre huppanunk, ami az előttünk levő ülés helyre kattintása után igazi, térdkalácsroppantó kalodává válik. Ez van, aki nem szereti az effélét, vegyen rendes full-size buszlimót. Már említettem egy lehetőséget.

Aztán ott a sok kis figyelmesség. A külön állítható hátsó fűtőrendszer, azaz a harmadik zóna, természetesen felárért. A naproló az ajtókban, illetve a hátsó, oldalütközés-védő légzsák – ez sincs benne az alapárban. Az egyenként dönthető, csúsztatható ülések a középső sorban, illetve a csomagtartóból elektromos kapcsolókkal külön-külön billenthető támlák – á la Espace. Mellbevágóak a tér-adatok is: öt üléssel 965 liter a térfogat – mint egy ötajtós családi kompakt lehajtott hátsó ülésekkel –, s ha csak a két ülésre van szükség, kamionokat megszégyenítő 2020 litert kapunk. Rendben van, nagyon.

Az sem rossz, hogy még hét üléssel is marad valamicske raktér leghátul, sőt, a padló alatt használható rejtek-rekesz is akad. Ezt úgy tudták meghagyni, hogy a szokásos szerszám-háromszög-emelőkészletet a középső sor jobb ülésének lábterébe, külön fedél alá tették. Mindenütt 12 voltos stekkerek, rögzítőfülek, oldalsó szellőzőrostély a leghátsó ülés mellett, tetőben szellőzők minden üléssornak, motorral működő csomagtérajtó – ez is feláras, persze. Ember, még egy kis, külön kivehető és tisztítható belépőszőnyeg is van a leghátulra bekucorodóknak! Mindenre gondoltak, a kiszolgálás ötcsillagos.

De előrébb is a figyelmes előregondolkodás nyomaira lel, aki S-Max-barlangtúrára indul. A vezető könyöklője alatti rekesz olyan öblös, hogy könyékig kell belenyúlni, ha valamit az aljáról ki szeretnénk venni, a leendő tulajdonosok számára már van is egy nevem ennek: a Kút. Nagyok az ajtózsebek, de még a műszerfal tetején is van egy fedeles üreg – bár bekötött övvel lényegében nem lehet kivenni belőle semmit, tehát csak felvágásból van ott.

A vezető környezete eléggé high-tech: a műszeregység a Mondeóból jött át, s így javarészt LCD-s, valamennyire konfigurálható is. Egyszerű, praktikus, szép. A műszerfal középső részén is van egy másik, nyolc collos kijelző, amin a médiarendszer kommunikál, ez természetesen érintős. Alatta a rádió és a szellőzőrendszer kezelőgombjai, itt a fő dísz egy Sony felirat – ezt nem érzem túl szerencsésnek. Elnézést az érintettektől, de amikor a többi autóban Mark Levinson, Bang Olufsen, Bowers & Wilkins, Cabasse, Bose és Burmester nevek virítanak, akkor a Sony inkább a lefelét jelenti. Ettől persze még lehet jó (és egész jó is), de egy ilyen hatalmas zöldségsalátát készítő konzummárka, lássuk be, nem lehet húzónév. Mintha egy angol pubban Borsodi Sörgyár feliratú csapból mérnék a London Pride-ot.

Valahol itt a középkonzol táján kezdi érezni az ember, hogy szorít, és kicsit túlságosan sötét is az a prémiumszemüveg, amit korábban, az árak láttán sebtében feltett. Merthogy a rádió/klímapanel alapvetően egy nagy, olcsó, sima műanyag felület. A középső kijelzőt olyan ferdén építették be, hogy egyfolytában tükröz, emiatt alig lehet leolvasni. A multifunkciós kormány mindkét küllőjén jelöletlen, négyirányú navigációs gomb való – valamire. Tanuld meg, paraszt. A lebegő középkonzol alatt valami tálca is megbújik, de hogy oda hogyan lehet betenni dolgokat, pláne kivenni onnan anélkül, hogy fejünkkel a műszerfaltömb alatt az utcán térdelve nyúlkálnánk, nem tudom. Ez annak idején már az Aurisnál sem volt briliáns ötlet, azóta pedig csak barnára érte magát.

És a kifogások – szigorúan prémiumszemüvegen át – sora korántsem ér véget itt. Mert a kormány bőre pont az a papírhangú, csúszós valami, aminél egy Toyota-műanyag sokkal kellemesebb tud lenni, a műanyagok pedig néhol a kellemetlen, kemény, csúszós fajtából vannak, de a túlnyomórészt igényes többi – hiába puhák, és nyilván sokba kerültek – a csillogásuk miatt nem hatnak igényesnek. Holott a formák, a matt króm betétek megágyaznak az eleganciának. Mi több, az sem öröm, hogy a középső sorban három, egyforma méretű ülést valósítottak meg mondeónyi szélességben – ugye önök is érzik, hogy a lehetetlennel kacérkodtak? Így kapunk három, nem túl kényelmes széket, ráadásul a térdünk emiatt nem szimmetrikusan ér az első ülések háttámlájához, hanem ferdén. Felettébb fészkelődős lesz az utazás, ha valaki ül a leghátsó sorban mögöttünk, és emiatt előrébb kell húznunk a széket...

Tényleg csodás autó lenne, a legjobb középkategóriás buszlimuzin talán. A fordosok odatették magukat, hónapokig csiszolgatták a részleteket, látszik az erőfeszítés, és nagyrészt el is érték a céljaikat. Egymillióval olcsóbban azt mondanám, a minőséget meg kell fizetni. Félmillióval olcsóbban még mindig meg tudnám védeni az S-Maxot, azt javasolnám, tegyünk mellé egy kanyargós úton bármi hasonlót, esetleg játsszunk átrendezési versenyt a kettő között, talán autózzuk át fél Európát egy tetszőleges ellenféllel, és mindenki megértené, hogy mindez nincs ingyen. De ezen a mostani áron már kevés, amit az S-Max ad. Tudják mit? Próbálják lealkudni azt a fél-egymillió forint közötti összeget a szalonban. Ha megkapják annyiért, isteni üzletet kötöttek.