És akkor a bohóc makkos cipőt húzott

Bemutató: Renault Captur facelift - 2017.

2017.05.30. 06:08

A futball örök igazságainak aranykönyvében kétszer aláhúzva szerepel a „győztes csapaton ne változtass” lózung. Ezt a kötetet a Renault-nál is sokat lapozgathatták, hiszen a kontinens legnépszerűbb crossoverének számító Capturhöz is csak csipesszel nyúltak.

Már egy órája ültünk a 6:30-as berlini gépen, kereke még mindig nem emelkedett a ferihegyi kifutópálya fölé. Átfutott az agyamon a kérdés: mennyit veszítünk, ha lekéssük a fészliftes Captur bemutatóját? Úgysem zsúfolták tele újdonsággal, az Európában tavaly eladott 215 ezer példány jelzi, az autót szeretik, óvatosan kell adagolni a sminket, ha nem akarnak senkit elijeszteni.

Persze igazságtalan lenne ezt felróni a Renault-nak, miközben más gyártók - mondjuk a BMW - ennél is visszafogottabb módosításokat simán eladnak új generációnak. A Capturnél némi identitászavart érzek most, hiszen fiatalos hobbiterepjárónak készült, most meg a változtatások többsége az elegancia irányába mozdítja el. Mintha egy bohóc megtartaná piros orrát, kócos haját, habos-babos gallérját, majd felvenne hozzá egy rendes öltönyt makkos cipővel.

Ha alaposan megnézzük az orr-részt, a franciák átrajzolták a hűtőmaszkot: nemcsak a formája változott (ha nem is sokat), de kapott krómos díszítést is. Ennek mértéke felszereltségtől függ, a fullosnál többet kapunk belőle, a mezítlábasabb kiviteleknél egy-egy csík jutott az embléma két oldalára. Ezeket belefuttatták a fényszórókba is, ha pedig már a világításnál tartunk, a ködlámpa kerek helyett szögletes, a nappali menetfény C-alakú lett. A fényszóró amúgy nem alapáron ledes, a második lépcsőt jelentő Zen felszereltségnél még 170 ezret fizethetünk érte, onnan felfelé jár alapból.

A lökhárítók elöl-hátul szürke koptatót kaptak, az autó farán új lámpatestek jelentenek változást. Igaz, ezek is csak felár ellenében lesznek diódásak. A prémiumság érzetét növeli az eddig is elérhető kétszínű fényezés: a kaszni színétől eltérő tető a tükrökkel, az ajtó alján futó díszbetéttel és a felniközéppel harmonizál. Sőt, üvegtetőt is kérhetünk, ha nem sajnálunk érte plusz két kilót.

A külső módosításokat ezzel nagyjából ki is veséztük, de bent is van mivel foglalkozni. Kellemesebb lett az anyaghasználat, lelkesen irtották a zongoralakkot. Nem tűnt el teljesen, de legalább már a kormányról, az ajtóbehúzókról és a kesztyűtartó nyitójáról száműzték a sérülékeny, port és ujjlenyomatot gyűjtő felületeket. A kormánykerék és a váltógomb egyébként ugyancsak új, kellemesebb fogással. A tárolórekesz-tervező részleg munkatársai sem mehettek szabadságra, mert az eddig is meglévő 11,5 literes, fiókos kialakítású kesztyűtartón kívül most már a műszerfal tetején is van fedeles rekesz. A helykínálat 180 centi körüli magassággal mindenhol elegendő, a csomagtartó pedig a tologatható hátsó üléssornak köszönhetően sokféleképpen variálható, alapból 377, maximum 1235 literes.

Új felszereltségi szint a palettán az Initiale Paris, ami más modellekből már ismerős lehet. Ezt elsősorban gazdagabb bőrözésről ismerhetjük meg, jutott belőle az ülésre, az ajtópanelekre és a műszerfalra is. Itt már a beltér sem egyszínű szürke, krémfehérrel adnak neki kontrasztot, ez a térérzetet is javítja. Ha magamnak kellene konfigurálnom egy Capturt, színes dekort szeretnék bele, ahogy a négy évvel ezelőtt nálunk járt kivitelben láttuk. Megölné az eleganciát, de éljen a frissesség.

Ami a technikai oldalt illeti, túl sok újdonsággal nem bombáz minket a Captur, két új extra került fel a listára. A holttérfigyelő a SUV-oknál általában sem haszontalan dolog, bár a Renault crossoveréből viszonylag jól kilátni. A másik újdonság a parkolóasszisztens, amely magától be tud állni nemcsak a párhuzamos és kilencven fokos helyekre, hanem a 45 fokos halszálka parkolókba is. Ezek így együtt, a Techno csomagban 200 ezer pluszt jelentenek, az Initiale Paris-hoz alapból járnak.

Érintőkijelzőre három variációt kínálnak: az alap az R&Go, amihez saját okostelefonunkat kell csatlakoztatni, de legalább olyan navigációt használhatunk, amilyet szeretnénk. A középső a Media Nav Evolution, a csúcs pedig az R-Link Evolution, amelyek egyaránt hétcolos képernyőt, de eltérő funkcionalitást nyújtanak. Itt találjuk a Captur talán leggyengébb pontját is, a navigáció ugyanis egy nem túl ügyes TomTom szoftvert használ. Az ilyesmit már csak azért is jó ismeretlen helyen tesztelni, mert a pár száz méteres késés miatt így az elején kétszer-háromszor is később kanyarodtam le, míg végül egy útlezárás állított meg. A kollégák ugyanezt tapasztalták.

A motorpaletta nem változott, továbbra is kétféle benzines és kétféle dízel közül választhatunk. Előbbiből a háromhengeres TCe 90-et vagy a négyhengeres TCe 118-at, utóbbiból a dCi 90-et vagy dCi 110-et. Alapból a gyengébb kivitelekhez ötgangos, az erősebbekhez hatsebességes kézi váltó jár, érdekesség viszont, hogy a duplakuplungos EDC automatát benzinesből az erősebbhez, míg dízelből a gyengébbhez lehet választani.

Motorváltozatok
   TCe 90 TCe 118 TCe 118 EDC dCi 90 dCi 90 EDC dCi 110
Üzemanyag benzin benzin benzin dízel dízel dízel
Henger-űrtartalom (cm3) 898 1197 1197 1461 1461 1461
Maximális teljesítmény (kW/LE/ford.) 66/90/5000 87/118/5000 87/118/5000 66/90/4000 66/90/4000 81/110/4000
Kibocsátási norma Euro 6 Euro 6 Euro 6 Euro 6 Euro 6 Euro 6
Maximális nyomaték (Nm/ford.) 140/2250 205/2000 205/2000 220/1750 220/1750 260/1750
Sebességváltó kézi, 5 seb. kézi, 6 seb. duplakuplungos automata, 6 seb. kézi, 5 seb. duplakuplungos automata, 6 seb. kézi, 6 seb.
Menetkész tömeg (kg) 1173 1195 1202 1200 1290 1205
Maximális sebesség (km/h) 171 182 192 171 172 180
Gyorsulás 0-100 km/h-ra (s) 13,05 9,9 10,6 13,1 13,8 14,1
Fogyasztás (vegyes, l/100 km/h) 5,1 5,5 5,5 3,6 3,8 3,7

A dániai bemutatóra a két erősebb kivitelt hozták kézi váltóval, mindkettő kellemesen használható. A négyhengeres benzines felára 300 ezer forint a háromhengereshez képest (ha nem számoljuk, hogy a legalacsonyabb felszereltséggel csak a TCe 90 elérhető), amiért kárpótol a jóval finomabb járás. A turbós 1,2-es kellően rugalmas, viszonylag nyugodt városi autózással, kevés intenzív gyorsítással 8-9 liter között kért a komputer szerint. Az 1,5-ös dízel ereje igazán kétezer körül jön meg, ezt határozottan érezhetjük is. A fogyasztás nagyjából azonos körülmények között 5-5,5 liter között mozgott.

A futómű nem változott a fészlift előtti kivitelhez képest. Kényelmes és csöndes, de a jó minőségű, szerpentineket is nélkülöző koppenhágai és környékbeli utakon amúgy sem jönnének ki annyira a hibái, mint a hazai kátyúrengetegben. Mondjuk abban, hogy mennyire nyugodtan autózhattunk, a közegnek is nagy szerepe volt. Munkaszüneti nap, mindenfelé mosolygós emberek, együtt bicikliző családok, gyönyörű dán lányok. Az autósok meg szépen tartják a megengedett ötvenet, hiszen az van odaírva, minek mennének gyorsabban. Nyilván vannak ott is renitensek, de az előttünk negyvenkettővel guruló Maserati is csodásan gurgulázott, a szép időben ráadásul sokan elővették a veteránokat: Karmann Ghia, Mustang kabrió, egyes Golf, volt minden.

A nagy nyugalmat csak a futballrangadó előkészületei zavarták meg, aznap rendezték ugyanis az FC Köbenhavn – Bröndby kupadöntőt. Valószerűtlen volt, hogy a fél várost nyugalomban szeljük át, majd a néhány száz méteren át tartó durrogtatáson, az ultrák tombolásán átverekedve magunkat ismét békésebb arcát mutatta Koppenhága. Amikor később megint arra autóztunk, csak némi törmelék árulkodott az aszfalton. A meccset amúgy az FCK nyerte 3-1-re.

Az új Captur júniusban érkezik a magyar piacra, és már az árlista is ismert. Az alapkivitel háromhengeres benzinmotorral 3,9 millió forint, az erősebbik benzinest 4,7-től vihetjük haza, a dízelek ötmillióról indulnak. Érdekes, hogy mi dízellel és kézi váltóval vezettük az Initiale Paris felszereltségű változatot, de a hazai árlistán egyelőre csak az erősebb benzinessel, EDC automatával szerepel, picivel több mint 6,6 millióért. A fő konkurensek közül az Opel Mokka X 1,6-os benzinessel 4,5 millió forintnál kezdődik, a Citroën C4 Cactust 3,6-tól kínálják, a Peugeot 2008-at 4,1 milliótól, a Fiat 500X-et pedig 4,4-től. Júniustól pedig érkezik az Opel Crossland X is, 4,15 milliós alapárral. Ebben a viszonylatban nem tűnik rossz ajánlatnak a Captur, bár a személyre szabhatóság lehetőségeit kihasználva azért felpumpálhatjuk a fizetendő összeget.