260 ezer kilométer egy ötéves Škodában

Használtteszt: Škoda rapid 1,6 TDI – 2013.

2018.07.19. 13:03

Volt egy időszakom, amikor eléggé belemerültem az online vasútszimulátorok világába. Ez a közösség eképpen fejezte be az olyan paraszt vagy... kezdetű mondatot: hogy bézével jársz a Nyugatiba. Tudják melyik a bézé? Az a kicsi, csehszlovák dízel motorvonat, amit piroskának, studenkának, csángónak is szokás nevezni. Az egyszerű, igénytelen kocsik még ma is szolgálnak, főleg kisebb forgalmú mellékvonalakon. Na, valami hasonló érzés fog el a Škoda Rapiddal kapcsolatban is.

A 2012-ben bemutatott Rapidnak – mondanom sem kell – semmi köze a nyolcvanas évek legendás kupéjához. Sokkal inkább volt egy későn adott válaszreakció a gazdasági válságra és Dacia Loganre. A Rapid azonban nem lett túl nagy siker, legjobb évében is csak 76 ezret tudtak belőle elpasszolni, és akkor még a testvérmodell Seat Toledo tizenháromezres értékét nem is említettük. Szóval, a Rapid akkor egy rossz autó?

Nem feltétlenül, csak olcsó autónak túl drága lett (a jelen példány újonnan több mint hatmillióba került), átlagos autónak viszont túl puttó. Kategorizálni sem volt egyszerű, hiszen egy második generációs Fabiánál nagyobb, a túlnőtt harmadik generációs Octaviánál viszont kicsit kisebb, de főleg keskenyebb a Rapid. Ilyet összehozni egyesek szerint mérnöki zsenialitás, mások szerint egyszerűen csak megpróbálták drágán rámelegíteni a vásárlókra az olcsó technikát, de azért ennél jóval többet tud a Rapid.

Először is egyszerű a formája, de a hátsó háromnegyedes nézetét leszámítva kifejezetten elfogadhatóan néz ki. A Škoda helyében mondjuk hanyagoltam volna ezeket a teszkó gazdaságos dísztárcsákat, de korábbi újautó-tesztjeinkből kiderül, hogy egy szerencsésebb színválasztással és gyári alufelnikkel kifejezetten jól néz ki a Rapid. Persze, ebből a hibrid szedán megoldásból nehéz formai műremeket kihozni, de inkább ez a kompromisszum, mint a nehezebben pakolható négyajtós megoldás (a Rapid hátsó ajtaja ablakkal együtt nyílik). A helyzet még jobb a csapott hátú Spaceback változatnál, ahol farrészbe integráltak egy fekete betétet is.

Beülve azért már rendesen megcsap a spórolás érzete. Olcsó, kemény műanyag mindenhol, de cserébe legalább tartós, legalábbis a Flottamantől tesztre kapott, 259 ezer kilométert futott autón nem voltak durva használati nyomok. Itt-ott egy karistolás, foltos üléshuzatok, hámló karimájú kormány. Sokkal fontosabb, hogy menet közben semmi nem zörög, ami azért nem mindegy egy évente 51 ezret futott dízelmotoros autó esetében.

Hosszában senki sem fog panaszkodni a Rapidra, széltében már egy kicsit keskenyebb, de érdekes pozitívum, hogy hátul a középső ülés egy síkban van a többivel, így hárman utazva is kényelmesen tudtunk beszélgetni az autóban. A csomagtartó az 550 literével szintén nem kispályás, de az ülések lehajtás után hagynak maguk után némi peremet.

Škoda Rapid 1,6 TDI forgalomba helyezési és honosítási költségek [Ft]
Vagyonszerzési illeték 42 900
Forgalmi 6 000
Törzskönyv 6 000
Eredetiségvizsgálat 18 500
Regadó 19 350
Rendszám 8 500
Kötelező biztosítás (26 éves férfi, 2,5 éves jogsi) 66 773 Ft-tól

Használat közben azért még feltűnik egy-két igénytelen megoldás a Rapidban. Nevetséges a Nokia-zöld, monokróm kijelzőjű központi egység és sajnos elég rosszak az ülések is. A sok használat ellenére is kemény maradt a tömésük, kiülésnek nyoma sincs, de oldaltartásuk nincs és a deréktámasz-imitáció is túlzás. A könyöklőtől nem lehet behúzni normálisan a kéziféket – kész szerencse, hogy a zsanérja már letört, így többnyire inkább a kesztyűtartóban tároltam.

Beindításnál kicsit zajosan kel életre a közös nyomócsöves 1,6 TDI, de a hangja hamar kisimul és rezonanciát sem érzeni az utastérben. Más lesz a helyzet, ha megmozdítjuk az autót: kellemetlen érzés csúsztatni a kuplungot és a hang se túl jó. Amint viszont elértük az utazósebességet, egészen csendes a Rapid. Az élvezetes autózásnak további gátat szab a nagy átmérőjű és holtjátékú kormány, illetve a váltó, amely nehezen veszi az egyest, valamint a fékek, amelyek nem túl harapósak.

Még jobban zavart éjszaka a gyenge halogénfényszóró. Soha nem vezettem még ilyen gyenge fényerejű autót és a helyzet a reflektor felkapcsolásával sem nagyon változott. Vicces a kicsit hirtelen felépülő turbónyomás is, de szerencsére nyoma sincs annak a szerencsétlen vánszorgásnak, amit néhány hete az 1,4 TDCI Fiesta produkált.

Érzésre klímahasználat mellett sem csökken a rendelkezésre álló erő és váratlan lefulladásokra sem olyan hajlamos, mint sok másik dízel. Autópályán még lehet vele gyorsítani 140-nél is, nem éreztem úgy magam, mintha tacskóként beszorítottak volna az elefántok közé.

Törésteszt


A 2012-ben megjelent Škoda Rapid öt csillagot (94%) kapott az EuroNCAP töréstesztjén, ami az olcsóbb árkategóriájú autóknál nem mindig egyértelmű. A Rapidban alapáron járt négy légzsák és Isofix rögzítési pont a hátsó üléssorra, de az ESP a bevezetés első hónapjaiban még nem volt az alapfelszereltség része. Később a törvényi szabályozás miatt ez változott, úgyhogy nehéz kipörgésgátló nélküli Rapidot találni.
A Rapid jól szerepelt a gyermekek és a gyalogosok biztonságát vizsgáló teszteken is. 80 és 69%-os eredményekkel zárt a típus.

Öt sebesség bőven elég ehhez a teljesítményhez, vegyesben sima ügy az öt literes átlagfogyasztás, országúton pedig nem megy csodaszámba a négyessel kezdődő szám sem. Valószínűleg ez a motor a legjobb választás a Rapidba, hiszen szívó benzinesből csak nagyon gyenge háromhengerest lehet kapni, az 1,2-es TSI 102 lóerős változata már elegendő a lendületes haladáshoz, csak hát ott vannak azok a fránya vezérműláncszakadás-problémák, amelyek a nagyobb, 1,4 TSI tulajdonosok életét is egy merő szorongássá teszik.

Persze, az 1,6 TDI-vel is megkapjuk a kettős tömegű lendkerék, a turbó, magasnyomású szivattyú szentháromságot, és ennek az autónak a motorterében is volt már némi olajsár, de az alkatrészek legalább egy kicsivel olcsóbbak, mint egy Volkswagennél. Számolni viszont mindenképpen kell velük, hiszen akár a vételár negyedét is rákölthetjük a drága alkatrészek cseréjére. Ez a konkrét Rapid végig márkaszervizben volt szervizelve, megkapta a törődést, így a három említett alkatrész még az eredeti benne. A kötelező javításokon kívül a vezérlés és a lengéscsillapítók cseréje említésre méltó 176 ezer kilométernél, 210 ezernél kapott egy új vízpumpát is a Rapid, de egyébként semmi baj nem volt vele.

A Népítélkezők 7,5-esre értékelték a Rapidot, ami egy átlagos pontszámnak számít. Sok a céges felhasználó és a legtöbben ugyanazokra a dolgokra panaszkodnak, amiket én is észleltem: letörő könyöklő zsanér, párásodó első ablakok és zörgő futómű. Utóbbit én nem éreztem vészesnek, csupán nagyobb kátyúknál ütött fel csúnya hanggal a futómű. Az egyszerűség itt is előny: a Rapid elöl a Fabia, hátul a Roomster futóművére épül, így hosszú ideig biztosított lesz az alkatrészellátás. Szintén jó hír, hogy a Rapid azt a PQ25-ös építőkészletet használja, amelyre összesen nyolc VW-csoportos terméket építettek, így nagyon drága, nehezen beszerezhető vagy javíttatható részletre nem kell számítanunk.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Bárdi Autó bruttó kisker ár (egységár)
Akkumulátor Bosch 19.758 Ft
Kettős tömegű lendkerék LUK 255 989 Ft
Levegőszűrő Mann-Filter 8 501 Ft
Pollenszűrő Mann-Filter 6 740 Ft
Lengéscsillapító / első 1 db Bilstein 29 989 Ft
Lengéscsillapító / hátsó 1 db Gabriel-TRW 11 989 Ft
Fékbetét első garnitúra Juratek 9 989 Ft
Kuplungszett LUK 146 988 Ft

Összességében nehéz igazán rosszat mondani a több mint negyedmillió kilométert futott Rapidról. Ha nem ilyen területiképviselő-fehérben és ronda dísztárcsákkal választjuk, jól néz ki, és csendes utazásra pont elég komfortot nyújt. Az újkori túlárazottságuktól megszabadított, használt Rapidok a tesztautóhoz hasonló futásteljesítménnyel és motorral már 2 millió forint alatti ártól elérhetőek, de mindenképpen szánjunk pénzt egy szakszerű átvizsgálásra, főleg egy sokat futott dízelnél.

Természetesen, ha Rapidot nézünk, akkor nyugodtan belevehetjük a keresésbe a korabeli Seat Toledót is, ami csak jelvényben különbözik a cseh modelltől. Én személy szerint még megnéznék néhány Renault Fluence-t is, amiből hasonló paraméterek mellett nagyobb kínálat van a piacon, akár félmillió forinttal kevesebbe is kerülhet, mint a Rapid és van hozzá 1,6-os szívó benzinmotor.

Az előítéletek miatt sokan valószínűleg inkább a drágább Škoda mellett döntenének, de ne feledjük, hogy kétszer annyi tulajdonos véleménye alapján 8-as fölötti Népítélet átlagot hozott a Fluence és az utastere is tágasabb.

A műszaki adatokért kattintson ide!
   Škoda Rapid 1,6 TDI – 2013.
Üzemanyag gázolaj
Lökettérfogat (cm3) 1598
Hengerek száma/elrendezése 4/soros
Teljesítmény kW (LE)/1/perc 105 (77)/4400
Nyomaték Nm/1/perc 250/1500-2500
Könyezetvédelmi besorolás Euro 5
Váltó 5 fokozatú, manuális
Végsebesség km/óra 190
Gyorsulás 0-100 km/órára mp 10,4
Kombinált fogyasztás l/100 km 3,9
Saját tömeg kg 1265
Hosszúság mm 4483
Szélesség mm 1706
Magasság mm 1461
Tengelytáv mm 2602
Csomagtartó l 550
Tank mérete (l) 55
Újkori alapár 6 135 280 Ft-tól (1.6 TDI)