Ha egy elöl kopoltyús, viszonylag óriási méretű, alacsonyra húzott autóval, 18 colos kerekeken járunk, a széles terpesz, rock 'n roll, a napszemüveg és a Guns Paradise Cityje maximumközeli hangerővel kötelező. Na, most merje valaki azt mondani, hogy ciki. És egyáltalán nem számít, hogy egy sokat zabáló V6-os dízel dolgozik elöl, és automata a váltó. Egyrészt úgysem látszik, másrészt ezt a motort nem lehet spórolásból választani, így ez is playboyság szerves része tud lenni.

Elmúlt már a diszkóbeli kulcskarika-lóbálások ideje, most a bicska a divat, és nem nevetik ki a csajokat se, ha az autót látva megkérdezik, dízel-e. Régebben elképzelhetetlen volt egy sportkocsi - de még csak egy annak kinéző is - dízelmotorral, most pedig, ha elég nagy, és elég sokat fogyaszt a gázolajból, már ez is lehet menő. Ez a V6 dízel pedig elég nagy - 2700 köbcenti -, és elég sokat is fogyaszt - cirka 16 liter százon -, a bódé pedig ültetett, keményített, ívelt tetős, tehát királyok vagyunk vele. És még mindig nem ciki.

Az automata váltó sem leszólandó. Van benne sportfokozat, meg hópehely fokozat, meg manuálisba is lehet tolni. Az alapból automatán keményedő futóművet is lehet gombnyomásra sportosra venni, és akkor már tényleg olyan lesz az egész, amilyennek egy igazi Gran Turizmónak lennie kell. Persze dízelben kicsit lomha, automatában még inkább, de ez az autó nem a gyorsulásról és a magas fordulaton előadott száguldásról szól.

Lassan de biztosan megindul, mint a másnapos róka, és nincs megállás. Présel az ülésbe a 440 Nm, és francba a manuális váltóval, csak kapaszkodunk a kormányba, az elöl-hátul szélesített futómű teszi a dolgát, és simán áthasítunk vele mindenhol, ahol a grass is green, and the girls are pretty. Erről szól ez az autó is, csak éppen egy kicsit franciásan.

Nekik a randa bordó bőr, fekete műanyag párosítás tetszik, nekem meg a boraik ízlenek. Szerintük egy ilyen kategóriás autóba simán el lehet sütni a raktáron maradt gagyi kapcsolókat, én meg a parfümjeiket kedvelem. Szóval nem igazán vagyunk egy hullámhosszon, a 407 kupé viszont - a többi modellel ellentétben - feledteti a más népek erős lenézésének hangulatát. Kivéve a fedélzeti mindenes komputert. Az ugyanis franciául szövegel. Ha megpróbálnánk átállítani valami kevésbe pöszítő, selypítő, vagyis emberi nyelvre, könyörtelenül a képünkbe röhög, és követeli a telepítő CD ROM-ot. Ami biztos van valahol, na de kérem...

És azt hiszem, ezzel el is érkeztünk a sava borsához. Nem egy hatos BMW, de nem is valami ócska CC. Pont azon a középúton helyezkedik el, ahol már nem ciki - tényleg nem az -, de még nem is igazi ródkrúzer. Persze jó vele haladni, ahogy minden új autóval jó (vannak persze kivételek), viszont a finom kis apróságok, amiket tudatosan észre sem vesz az ember, és amiktől mégis azt érzi, hogy gondoltak rá, mikor az autót tervezték, na, azok hiányoznak.

Van oroszlános gomb, van SOS gomb - egyiket sem tudom, mire való. Persze utána lehet nézni, tudom, én tehetek róla, hogy nem tájékozódom. És van hatalmas kijelző is, ahol a beprogramozott rádióállomások két oszlopban és három sorban jelennek meg. Ezzel szemben a telefongombok, ahonnan kiválaszthatom a kellő állomást, a hagyományos 3x3-as elrendezésben. Szóval elég sokáig kell nézegetni a középkonzolt, mire rájövök, mit is akarok, és hol a négyes állomás.

És akkor ott a három tekerőgomb is. Az egyik csak a hangerő. A másik a menü pillanatnyi állapotától nyer funkciót, a harmadik meg csak a ventilátor fokozatállítója. Biztos jó ez így, de ezek azok a finomságok, amikről az előbb beszéltem. Ha valakinek viszont ezek nem hiányoznak, vagy éppen kellően francia, akkor ez az ő autója. Nagy, feltűnő, erőteljes, és egyáltalán nem ciki. Na jó, nem mindig ciki. Attól függ, minek akarunk látszani benne.