Elmart falkavezér

2006.05.25. 08:58
Hogy választhat valaki a csodás turbó helyett vacak Opel-motort régi Saabhoz? - kérdezgetik állandóan a Saab-rajongók. Nagyon egyszerű az indokom: automata váltóval ez ígérkezik tartósabbnak.

Az igazi rajongók nem titkolt undorral tekintenek a '90-es évek közepén az anyacég fattyaként megjelent V6-os Saabokra. Szegények úgy érezhetik magukat, mint az adottságai alapján joggal a falka élére pályázó hímoroszlán, amely épp csak belekóstol a fajfenntartás örömeibe, máris jön pár pelyhedző sörényű ifjonc, és csúfosan elkergeti.

A szívóblokkok teljesítménye nem elég az automatához, önkritikusan a lanyha kétlitereshez nem is kínálták. A kisnyomású turbókból elméletileg választhattam volna, de azokat általában kézivel rendelték. A 323 (2,3t) vagy 342 (Aero) Nm-es bikaerős feltöltősek pedig egyszerűen széttépik a nyomatékváltót. Egyik ismerősöm legalábbis sorban cserélte. Persze ebben szerepet játszik, hogy a besózott gazdik mindegyike jelentős összeget költ tuningra.

És persze megvehettem volna az erősebb turbót. Nincs is annál jobb, ha egy viszonylag kis motor pokoli erős, mint eddigi pályafutásom legkellemesebb autójában . Csakhogy nem egyedül használom az autót. Barátnőm pedig még jobban szereti a teljesítményt. Fiatal, és élvezi a sebességet. Megértem, én is voltam fiatal, és élveztem a sebességet. Ezért nem való neki az alapesetben 200 vagy 225 lóerős vadállat. Észre sem venné, és kétszázzal menne Debrecenig.

Levillogná a lomha, alig 180-nal baktató Merciket és BMW-ket. Mert mindig siet. Aztán hirtelen leállítaná, mert nem tudja, hogy a turbóra vigyázni kell . És szörnyen szidalmazná a svéd technikát, hogy milyen sűrűn tönkremegy. Így maradt az igen szelíd háromliteres - a gyűlölt amerikai befektető becstelen módon fogant kölke -, amit motorszerviznél bizony tucat-, és nem presztízsautó-áron lehet karbantartani.

A Griffin a szedán csúcsmodellje. Mint az ötajtósnál az Aero, kaszniváltozat legerősebb motorja gondoskodik a bőséges utazósebességről, tisztességes gyorsulásról. Ennél a leghosszabb a kiegészítők listája. Így például ABS, kipörgésgátló, két légzsák, automata klímavezérlő, motoros bőrülés, diófaberakás, meg további kéttucatnyi extra szerepel rajta. Vicces módon a kézi váltót kellett külön kérni, az erről megfeledkező automatával kapta. A CD és a CDE a Griffin (jelentése, mily meglepő: griff) kisöccsei, előbbi a legszerényebb, utóbbi közepes felszereltséggel.

Az ötajtós kevésbé tetszik. Jóval rövidebbnek látszik (noha csak 33 milliméterrel kurtább); nekem egy 4,8 méteres autó legyen elegáns limuzin, ne praktikus, lehajtható ülésű szállítójármű.

A négyajtós 503 literes csomagtartója így is már-már bántóan nagy. A valaha egyszerre berakott holmijaim sokszoros mennyisége is lötyögne benne. Nincs kofferkuli, ami egy menetben elbír ennyi bőröndöt. Erről jut eszembe, a múltkor láttam egy 9000-es taxit. Szerintem az egyetlent, amit hazánkban hivatásos szolgálatra fogtak.

Nem, a Saab 9000-es semmiképpen sem városi szaladgálásra termett. Túl nagy, túl nehéz, előnyei nem tudnak érvényesülni a sűrű és lassú forgalomban. Az állatok királyának tágas szavannák, a 9000-esnek hosszú autópályák kellenek. Különösen a V6-osnak: tiszta budapesti használatban 14-15 litert simán megeszik. Ugyanez sztrádán kevesebb tíznél. 140-nél még 9-10 között játszik a pillanatnyifogyasztás-indikátor. Nagyon hosszú, kb. 5000 kilométeres átlaga 11,8 liter.

Százötvennél van a háromliteres motor a négysebességes automatával nyomatékcsúcson (3300-on 270 Nm). Nem bődületes az ereje, mint a nagynyomású turbósoknak. Nem ágaskodik kezelhetetlen fenevadként a gázpedál megrúgására. De sokkal többet tud, mint feltételezhető. Mint az elmart falkavezér: ha futásra kényszerül, igencsak meglepheti frissebb fajtársait.

Mert szereti a fordulatot, nagyon is. 2000 alatt csak óvatosan szuszorog, szinte bosszantóan tohonya. Nem ezt vártam tőle, bizony, nehezen szokható meg. Kétezer-ötszáznál hirtelen éled, és örömmel forog a kick-downra hatezerig. Az addig elhaló moraja vérpezsdítő (nem azt mondom, hangos) üvöltésbe csap át; ha oroszlán lenne, múltbéli nőstényein kéjes bizsergés futna át az emlékezéstől. Egyes adatok szerint 8 másodperc alatt éri el a százat. Nem voltam rest, és kiugrottam az autópályára megmérni. 9,5-nél jobbat nem tudtam produkálni. Újkorában, száraz aszfalton, jó gumival talán fél-egy másodperccel lehetett ennél jobb.

Oroszlán (Panthera leo)

Az oroszlán a tigrisnél valamivel kisebb, de azért elég nagy termetű macskaféle. Testhossza 1,7 m, a nőstények ennél gyakorta kisebbek, farokhossza 90-100 cm, testtömege 180-200 kg. Testének alapszíne sárgásbarna, de a fiatal állatokon halvány foltok figyelhetők meg. A hímek sörényt viselnek, amelynek színe és mérete területenként és egyedenként is nagyon eltérő lehet.

Az oroszlán egykor nemcsak Afrikában fordult elő, hanem Ázsiában is. Itt ma már csak a nyugat-indiai Gir erdő védett területén élnek. A különböző populációk olykor igen eltérő körülményekhez alkalmazkodtak, és amíg egyes oroszlánok a füves szavannákon érzik otthon magukat, mások a sűrűbb, bozótos területeket kedvelik, megint mások a félsivatagos, sziklás vidékeket részesítik előnyben.

Az oroszlánok általában falkában élnek, a falkák legtöbbször 4-12 egyedből állnak, köztük csak 1-4 az ivarérett hím (számuk az egész csoport létszámától függ). A vadászat általában a nőstények dolga. A hímek nemcsak azért nem vesznek részt a vadászatban, mert nagy sörényük miatt csak nehezen tudnának elrejtőzni, hanem leginkább azért, mert az oroszlánok társadalmi rendjében a hímek feladata az utódnemzésben és a csoportnak a fajtársakkal szembeni védelmében merül ki.
Forrás és részletesebb információk

A vezérhím addig uralkodik, amíg egy (vagy több) vetélytársa le nem győzi, és el nem kergeti a falka éléről. Az új falkavezér(ek) a még védtelen kölykök lemészárlásával kezdik a főnökösdit, ugyanis ekkor az ivarérett nőstények újból tüzelni kezdenek. És hát ezért volt az egész hajcihő.

A magányosan maradt egyedek kénytelenek egyedül vadászni, ami az igen fürge zsákmány (gnú és zebra) ismeretében elég reménytelen feladat. Ezek az oroszlánok kapnak rá az emberhúsra, amely ugyanolyan tápláló ( ezt Péntek óta tudjuk ), és kevesebb szaladgálással megszerezhető. Az oroszlán egyéb esetekben kerüli az ember társaságát.