Látványos gyengeség

Teszt: Audi A3 1.6 Ambition

2004. május 12., szerda 13:04
Ajjaj, sóhajtottam fel, amikor megláttam a tesztautót. Hiszen hosszú combú és hajú, vékony, szőke, erősen festett lánynak kellene lennem, hogy méltóképp értékelhessek egy piros, alapmotorral szerelt A3-ast. Aztán együtt töltöttünk pár napot, párszáz kilométert, és ha nem is mondom, hogy valaha ilyen autóra vágyom majd, megtanultam együtt élni a géppel. Igazából nem rosszabb, mint egy 1.4-es ötös Golf. Nem is igen jobb.
csik.jpg

De szebb! Kevés autó képes az A3-nál agresszívabb arckifejezéssel firtatni a forgalmat. Sportautósan mélyre húzott krómkeretes légbeömlő, gonoszan szűkülő szemek, félelmetes ködlámpák a két alsó sarokban - igazi belső sáv-takarító szörnyeteg. Oldalról is kellemesen erőszakos a látvány, az A3 övvonala meredeken emelkedik és Volvósan masszív érzetet sugározva hajlik az ablakokra. A küszöb spoiler nélkül is elég súlyos, tömör ahhoz, hogy sportosnak hassék. Az elöl- és oldalnézeti látvány megtervezésébe kissé belefáradhattak az ingolstadti mérnökök, a far már icipicit jelentéktelennek hat, nem durvább egy alapkivitelű Seat Leon fenekénél.

Tesztautónk látványos külsejéért Neckersulmban is találunk felelőst, itt székel ugyanis a Quattro GmbH, az Audi gyári tuningműhelye. S-Line felszereltségű A3-asunk itt kapott sportfutóművet, 17 hüvelykes alufelniket és kis táblácskákat az oldalára. A különleges kivitel belső jellemzői: állítható gerinctámasz az első üléseken, bőrrel bevont kormány, váltógomb és kézifékkar. Nem is mondhatok többet: annyira szép és annyira sugallja a gazdagságot, hogy a lámpáknál mindig nekem kínálták fel először megvásárlásra a Fedél Nélkült.

Mit is mond az Audi magyarországi honlapja az A3 Ambition-ről? " A sportosság és dinamikusság érezhető és látható az új A3 Ambition-nál. A sportülések, a sportfutómű, és a 3 küllős bőrkormány biztosítják a sportos vezetés élményét." Valóban, elöl McPherson, hátul négylengőkaros futómű lapul segédkerettel és keresztstabilizátorral, ami kitűnő útfekvést ad a kocsinak. De a sportautó-építés sajnos nem ilyen egyszerű. Nem árt, ha az ülések és a kormány mellett egy jó motor is támogatja kicsit ezt az élményt. A tesztautóban nem támogatta.

Hitetlenkedve lapozgattam a prospektust: 2004-ben ilyen? Nyolcszelepes motor egy ilyen presztízskirály autóban? Pedig tényleg. És egy vezérműtengely. A technikai veterán 102 lóerőt és 148 Nm-t képes produkálni, ami még tán nem is lenne rossz, ha nem nehezedne szegényre 1205 kilogrammnyi tömeg is, ráadásul. Állítólag 185 km/h végsebességre is képes, amit nem volt türelmem kipróbálni. Annyit tanúsíthatok, hogy 160-nal még képes tartósan suhanni, az autópályán még emelkedőn is csak néha kellett félrehúzódnom egy-egy Astra vagy Fiesta elől.

Kanyarokban, országúton könnyen meghasonlik az 1.6-os Ambition pilótája: ilyen jó futóművel ennyire óvatosan haladni?! Ha lendületből beesünk egy-egy sodrós kanyarba, mindjárt kiderül, milyen stabil és jóindulató az A3. Egy szerpentin - szigorúan lefelé - kifejezetten kellemes élmény. Ja, a kitörésgátló kikapcsolható, nem mintha lenne jelentősége, csak úgy mondom.

A katalógus 11,9 másodperces gyorsulásról számol be nulláról százra. Nem is vitatom, nem mértem utána, de az biztos, hogy sokkal többnek tűnik. A gyorsulás mindenképp hatékony, a 205-ös gumik hasztalan elforgatására ennek a motornak alig van esélye. Nagyon szép, kellemesre fojtott, mélyen dörmögő motorhang mellett gyorsíthatjuk az autót, de valódi, háttal és szemmel érezhető eredmény annál kevesebb mutatkozik. A motor 6500-nál kíméletlenül tilt, egyesben ekkor 52-vel, kettesben 92-mal haladunk - ülhetnénk sok mindenben, ki gondolná, hogy ez a sportos vezetés élménye. Ellenben van szinte takarékos vezetés élménye: 7,2 liter 100-120-as országúti, 130-140-es autópálya és némi városi menetre nem rossz. Azonban vigyázzunk: a klíma bekapcsolására a fedélzeti számítógép fogyasztásmérője azonnal felsétál egy liternyit.

Ha ehhez a szűk nyolc és félhez hozzáteszünk még egy litert, akkor pedig már annál a fogyasztásnál járunk, amit az Octavia RS 180 lóerős turbómotorja produkált másfélszeres sebességek és kétszeres gyorsulások mellett. Igaz az mégsem Audi. És 6 022 000 forint, tehát olcsóbb vagy kétszázezerrel. Xenonnal. Bocs.

Mert az audi, így az A3 is - mint tudjuk - nem a tömegek autója. Az alapkivitelű modell, az 1.6 Attraction 4 940 000 forintba, az 1.6 Ambition 5 337 000-be kerül, az S-Line csomag pedig úgy 8-900 000 forintért rendelhető (még nincs pontos ára). Hát - ez van.

Azért nem rossz konstrukció ám a belépő Audi (az A2-t inkább hagyjuk). Hozza, amit minden márkatárs: a nagyon jól összerakott, nagyon csendes, nagyon kellemes, hosszú távon sem fárasztó utazási környezetet. Semmi franciás csícsa, olaszos trükk, de valahogy nem is hiányzik. Az A3 is tagja a VW AG Nagy Családjának, ami arról ismerhető fel, hogy ezeket az autókat nem bírom a legalsó üléspozícióból vezetni: egy A3-at törpék és óriások egyaránt testükre szabhatnak. Hátul egy kicsit szűkös a hely, hiába az első üléstámlák homorítása a térdeknél, de hát ez egy ekkora kasztni. 4203/1957/1421 mm, egy milliméterrel rövidebb, mint az ötös Golf. Viszont a hifi hátul is gyönyörűen szól és a hátsó ajtókra is került szép műanyagbetét. Még ha az ablak nem is nyitható egyáltalán.

Van cserébe 350, vagy üléseket billegetve 1 100 liter csomagtér, jó átlagos érték. Itt, a csomagtartóban található az egyik minőségi kifogás, amit kissé megtöri az Audi-légkört: a táskákat a pótkereket fedő vékony, elmozgó borítólapra kell pakolnunk. Ellenben az A3-on található a világ legjobb csomagtérajtó-behúzófogantyúja: egy, az ajtó teljes szélességében végigfutó vájat. Egyszerű de nagyszerű, minden autóra ilyen kéne.

A másik zavaró tényező a fűtés-szellőzés kezelésének nehézkessége - bár ez csak álprobléma, ha beállítjuk a belső hőmérsékletet valahány fokra, akkor az A3-ban annyi van. Ehhez igazították a két zóna hőfokszabályzó kapcsolóját is: a forgókapcsolónak álcázott kapcsolókkal egyet-egyet kattintva fél-fél fokkal változtatható az inkubáció, azonban mondjuk 16-ról 26-ra már angyali türelem kell a művelethez.

Zavaró, hogy a kézifékkar belever a könyöktámaszba: erre azért odafigyelhettek volna. Még egy pici hiba és ígérem, befejezem: a kesztyútartó nyitása erősen túlcsillapított, csak nehezen juthatunk hozzá kedvenc cédénkhez, vagy napszemüvegünkhöz. A többi az jó. Szépek a műszerek, gyönyörű a vörös világítás éjszaka, telitalálat a lakkozott hatású fekete műanyagbetét az ajtókon és a műszerfalon: nekem soha többé polírozott alut, ál-kevlárt vagy műfát! A kalaptartón szintén valami, amitől az ember a homlokára csap: "Hogy erre más eddig nem gondolt!": egy felhajtató napellenző.

Az ajtók becsapásnál úgy döndülnek, hogy érezzük: a bajban lesz körülöttünk anyag is bőven! Így is van: négy csillag az Euro NCAP-n, plusz egy csillag a balszerencsés gyalogosoknak. (Rosszindulat ON: akárcsak az Octaviának.) A motorháztető is jó nehéz, szerencsére teleszkópok tartják. Alattuk pedig az egyik legszebb műanyagburkolat, amit valaha láttam - nem is méltó rá ez a motor. Szépen látható, merre fut a levegő, amihez hozzá kell férni, az hozzáférhető, az igényesség mintapéldánya, komolyan.

Audi A3 1.6 Ambition

Az Audi jellemzően olyan embereknek való, akiknek fontos a presztízs. Az A3 vagy olyanoknak, akik második Audit is akarnak a családba, vagy olyanoknak, akiknek nem a méret, hanem a sok valóban kiváló erős VAG-motor a lényeges. De hogy létezik olyan ember, akinek egy harmatgyenge motorral megvert, futóműkeményítéssel elkényelmetlenített, sportos autózásra alkalmatlan ál-sportautóra van szüksége - azt nehezen bírom elképzelni. Mindenesetre kívánom neki, hogy találjon sok örömet az A3 Ambition S-Line 1.6-ban! Nekem sikerült, de nem volt egyszerű. Pedig még csak ki sem kellett fizetnem azt a több mint hatmilliót.

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Gonoszabb lett a 7-es BMW
Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

A futóműállítás nem misztikum

Rosszul van beállítva a futómű, de korrigálni otthon sem lehetetlen. Elmondjuk merre induljon.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.

Megjött a Peugeot dácsiája