Még mindig nagy arc

2004.04.22. 11:04
Nem mondhatnám, hogy szívrohamot kaptam, amikor megtudtam: következő áldozatom egy Audi A6-os lesz. Ízig-vérig presztízsautó, ami az esetek 95 százalékában egyet jelent a visszafogott vezetési élménnyel. A kettőhatos, hathengeres V-motor azonban minden autókedvelő szívét megdobogtatja.
csik.jpg

Amikor először láttunk A6-ost valamikor '95 tájékán, az összhatás keltette jólét, elegancia és magabiztosság kellemes illúziójába ringathattuk magunkat néhány röpke másodpercre, mikor elsuhant mellettünk egy ilyen masina. Nem a forradalmi újítások miatt szegeztük rá tekintetünket, hiszen a kasztni(c4) az Audi 100-asé. Mindazonáltal úgy gondolom, ilyen apró változtatásokkal ilyen markáns eredményt felmutatni már-már a zsenialitással egyenlő. Gyakorlatilag csak a hűtőmaszkot, a lökhárítókat és az első-hátsó lámpatesteket módosították egy hangyányit, az A6-ost mégsem lehet összekeverni elődjével.

Nem tudnék külön egyetlen elemet sem kiemelni. Az Audi megjelenése kellemes, ugyanakkor hűvös és tartózkodó. Bárhová nézzek is, ugyanazt a következetességet látom, amitől az önmagukban unalmas, érdektelen építőkockák, mint a LEGO, látványos egységgé állnak össze. A hűtőmaszk, valamint az oldalablakok krómszegéje halkan súgnak fülünkbe, visszafogott eleganciájuknál már csak a kettős kipufogóvég sportossága visszafogottabb, szinte eltűnik a hatalmas far alatt.

Odabenn kisebb garzon fogad. Csupa kellemes minőségű anyag vesz körül: a fotelek és az oldalajtó plüsskárpitja, az itt-ott felbukkanó bőr, de még a műanyagok is igényességről árulkodnak. A végeredmény: kényelem és esztétikum, rendkívül szolid formában. Olyan erősen harmonizál a kívül látottakkal, hogy megborzongok. A német következetesség és precizitás ilyen magas foka szinte már ijesztően hat a magamfajtára. Szívesen fülön csípném a tervezőket, de akárhogy keresgélek, trehányságnak semmi jele.

Mintha nem is ember tervezte volna. Kicsit olyan, mint amikor találomra megállunk valahol Németországban, hogy vezetéstől kimerült testünket horizontális pozícióban pihentessük valami motelben. Tökéletes szolgáltatást kapunk, akár fogadhatunk is, hogy semmi érdekes nem fog velünk történni. Ugyanez a szituáció Olaszországban már egészen másképp fog lejátszódni: lehet, hogy a lépcsőházra már ráfér egy takarítás és nincs a szobánkban wc-papír, viszont összeveszhetünk a pincérrel vagy flörtölhetünk a bárpultos lánnyal.

Egyelőre azonban térjünk csak vissza Budapestre. Beindul a V6-os. Ennyi. Nincs hangorkán, brummogás vagy bőgés, egyszerűen csak jár, még magas fordulatszám-tartományban sem vehemens. 150 lóerőt képes maximálisan teljesíteni, ami nem túl sok a 2598 köbcentihez képest. Ez azért van így, mert ez egy - ma már egyre kevésbé használatos - egy vezérműtengelyes motor. A szelepek száma így csak 12, a teljesítmény pedig - bár egyenletesen oszlik el - nem túl nagy. A nyomaték viszont tekintélyes, 225Nm, köszönhetően a nagy hengerűrtartalomnak. Erre óriási szükség is van, az autó tömege ugyanis 1520 kg, amit valahogyan újra meg újra ki kell mozdítani tehetetlenségéből. A kormány fel-le, ki-be állítható, és az ülés is megannyi lehetőséggel kecsegtet, úgyhogy mindenki biztosan meg fogja találni a számára kedvező pozíciót. A műszerfal átláthatósága, funkcionalitása tökéletes, este a pirosas fényben még szép is. Bal lábam gondolatban csöndben lefűrészelem, becsúsztatom a váltókart D-be, és kezdődhet a cirkálás.