Öltönyösnek verekedős, verekedősnek öltönyös

Teszt: Honda Accord Type-S

- gyulavitéz -

2004. május 14., péntek 09:11

Amikor kijött az új Accord Type-S, összefutott a nyál a számban. Azok után, hogy annak idején volt szerencsém vezetni a Type-R-t nem csoda, hogy azonnal izzadni kezdett a tenyerem. Csak egyetlen betű, és bár tudom, hogy sport- és versenykivitel között - akár alkatrészről, akár autóról legyen szó - óriási a különbség, mégis izgatottan vártam, hogy végre kipróbálhassam a jelenleg kapható legsportosabb Accordot.

Akarva-akaratlan eszembe jutott a Mazda6 GT Sport, amelynek sportossága sokkal inkább külsején, mintsem menettulajdonságain érződik. Bár a kasztni dögös, az autó inkább lendületesen húz, mintsem sportosan hasít. Visszatekintvén a Honda hagyományaira azonban úgy éreztem, ezúttal másképp lesz. 2,4 literes motor, 190 lóerő, igen, etúttal másképp kell, hogy legyen!

Az Accord markáns, de szolíd. Szerintem szép is, de kétségtelen, hogy jóval visszafogottabb, mint féltestvére, a 6-os. Mivel már foglalkoztunk vele egy korábbi cikkben ( Honda Accord Tourer 2,0 ), esztétikailag nem is taglalnám hosszan. Az egyszerű, szinte tökfekete belső tér engem - kollégámmal ellentétben - nem hatott meg. A versenyautók belső karbon-kevlár borítására némileg emlékeztető műanyag és a kizárólag a Type-S-hez járó narancspirosas fényben fürdő műszerfal sem enyhítette a lehangoló érzést, hogy egy halottaskocsival hasítok kétszáz feletti tempóval az autópályán, Németországban.

"S"-sajátosság a nyúlfarknyival megtoldott első, és a még ennél is nyúlfarknyibbnyival megtoldott hátsó spoiler, a karakteres küszöb és a csodaszép, egyedi, grafitmetál színű 16-os könnyűfém felni. Követhetetlen az extrák sora, az esőérzékelős ablaktörlőtől a fényszórómosón át, a kétoldalt külön-külön szabályozható klímáig belezsúfoltak mindent, ami csak az eszükbe jutott. Az üléspozíció - a modell nevével ellentétben - egyáltalán nem sportos. Jó magasan, teljes kényelemben terpeszkedhetünk. A kilátás minden irányban zavartalan. Minden állítható, de akárhogyan mesterkedtem, folyamatosan az volt az érzésem, hogy a bőr borítású kormány nincs elég távol a fogamtól. Egyébként is túl vékony.

A hatfokozatú kéziváltó, a két darab, jó téliszalámi méretű kipufogóvég - csakúgy, mint a 2,4 literes soros, négyhengeres, változó szelepvezérlésű i-VTEC motor - megtalálható az Executive elnevezésű, napfénytetőtől büszke kivitelben is. Kell, hogy legyen még valami "S"! Makacs természetem további kutatásra ösztökélt. A féktárcsák mérete (300 mm/260 mm, az első belső hűtésű) nem privilégium, sehol egy sperrdifi. Na jó, van még egy apróság, a Type-S logó, de ez egyrészt elenyésző hatással van az autó menettulajdonságaira, másrészt esztétikai értéke is marginális, harmadrészt tényleg nincs több Type-S sajátosság. A luxus modell, az Executive, és a Type-S között gyakorlatilag annyi a különbség, hogy míg előbbihez rendelhetünk bőrkárpitot meg DVD-s, érintőképernyős navigációs rendszert, utóbbira felszerelnek egy rakás műanyagot. Még mindig nem hiszek a szememnek, el is határozom, hogy jól meg fogom cibálni a haját. Kell, hogy legyen valami turpisság, ami a lassan misztikussá váló elnevezést igazolja.

190 lóerő és 220 Nm maximális nyomaték nem rossz egy kettőnégyestől, de távolról sem hasonlítható például a VTI Civic kiélezett egyhatosának 163 lóerejéhez. Sem a karakterisztikája, sem a hangja nem vetekszik egy igazán sportos Honda-motoréval. Az i-VTEC motor intelligenciája abban rejlik, hogy a szelepvezérlés már nem fix fordulatszámnál, hanem terhelés függvényében mindig máskor kapcsol át, észrevétlenül. A magas fordulaton fellépő drasztikus teljesítmény-növekedés, és mellékterméke, az utas torkából előtörő eszeveszett visítás így elmarad, hiába tiporjuk a gázpedált a végsőkig. A gyorsulás élménye is kissé turbódízeles, persze csak akkor, ha egy R rokonához hasonlítjuk. Ha önálló darabként, egyszerű sportlimuzinként tekintünk rá, akkor a gyorsulással nincs semmi baj.

< >

Határozottan indul el, már alacsony fordulaton is kezes, fölösleges egyfolytában leforgatni. A 100 km/h-s sebességet 7,9 másodperc alatt éri el. Ez a tempó egy hangos, sportkipufogórendszerrel élénkített, kicsi, rázkódó Opel Astra GSI -ben akár életünk meghatározó élményévé is válhat, a hatalmas, csöndes, kényelmes és megfontolt Accordban viszont fel sem tűnik. A hatsebességes váltó - mint a cég többi modelljében található váltók nagytöbbsége - természetesen tökéletes, csakúgy, mint a fokozatok elosztása. Minden sebességtartományban új lendületet vehetünk a gázpedál tiprásával, egészen 227 km/h-ig. Városban 12,7, városon kívül 6.9 liter benzinre van szükség mindehhez. Legalább jól fogyaszt.

A kormányszervó könnyedén jár. Egyujjas technikával parkírozhatunk, de némiképp elrontja a vezetés élményét, hogy a nagy sebességű kanyarokban sem keményedik fel kellőképpen. A kényelmes rugózás következtében az útról kapott információ mennyisége is elmarad egy igazi sportkocsiban tapasztalhatóktól. A futómű nem mutatott semmi különlegeset, leszámítva az elhanyagolható apróságot, hogy a merev kasztnival megtámogatva kategóriájában a leggyorsabbak közé tartozik. Keményebb és teherbíróbb is kétliteres társainál, de óriási különbséget nem tapasztaltam.

Precíz, nagyon jól autózható, vetélytársaihoz képest sportos, csak sportosnak nem sportos. A fékek, dacára az ABS és EBD - elektronikus fékerőelosztó - rendszereknek, közepesnek bizonyultak, nehezen birkóztak a nagy teljesítménnyel, no meg a tizennégy mázsás önsúllyal, bár ez valószínűleg csak a téli gumik tökéletlen tapadása miatt volt. Cserébe magasfokú bolondvédelmet biztosít a VSA névre keresztelt kipörgés- és kisodródásgátló elektronika, ami mindig a legizgalmasabb pillanatokban szabadítja meg az autót az általa fölöslegesnek vélt energiáktól. Ha a sportosság szikráját meg szeretnénk őrizni, azonnal kapcsoljuk ki, a gomb a kormány mellett található, rögtön balkézre.

Most, hogy lassan kezdek a végére érni, azt látom, hogy az egész cikk elégedetlenséget sugároz. Igen, csalódtam. Senki ne értsen félre, az Accord Type-S kivételes minőségű, gyors és agilis autó, minden tekintetben tökéletesen megfelel az elvárásoknak. 7,7 milliós árával, hétkilences gyorsulásával, extrák egész regimentjével komoly vetélytársa kategóriája minden képviselőjének. Én viszont elkövettem azt a hibát, hogy az előző szériás Type-R állatbarát, nyers, versenyautós feelingjét vártam, cizelláltabb formában, de a szakadék az "S" és az "R" között áthidalhatatlannak bizonyult.

Kipróbáltam viszont egy határozott, lendületes és ultraprecíz sportlimuzint, amivel kényelmesen szelhetjük akár kétszáz km/h feletti sebességgel az autópályát. Inkább menedzserautó, mint utcai vagány. Ennek tudatában tulajdonképpen újrafogalmazhatnám ezt az egész cikket, gyakorta alkalmazván a "kolosszális, fenomenális és elképesztő" szavakat, de ez most már így marad. Vagy a sport elnevezés vonatkozott kizárólag a külsőre, vagy nekem vannak elrugaszkodott gondolataim evvel az egésszel kapcsolatban, az adrenalinszintem mindenesetre - akárcsak a mama - a helyén maradt. Ha tehát Önnek véletlenül pont van egy Type-R-je, le ne cserélje! A többiek viszont próbálkozhatnak bátran. Ajánlani tudom mindenkinek, akinek fontos, hogy kényelmesen, gyorsan és biztonságosan tegyen meg nagy távolságokat. Vezetési élményben senki ne várjon áttörést.

Értékelés: Tökéletes technika, az igazi sportosság hiánya és az unalmas belső miatt : 4 és fél