Alfa Romeo szép kalligráfiával

Teszt: Alfa Romeo 147 2.0 Twin Spark

2001.08.28. 10:31
A 147-es nem a puritán, varacskos harci szekér, a 145/146-os továbbfejlesztése; teljesen más tészta. A hátsó ajtó álcázott megoldásán kívül a futómű is a 156-osból származik, hasonlóan, mint az összkomfortos belső tér hangulata.
 
   
   

Mert a belseje is gyönyörű, mint egy olasz dizájnbolt bekokainozva: az érzékek túlteljesítenek, a látvány kicsit tömény így egyben, az ember szívesebben ismerkedne vele lassabban, hogy jobban tudja értékelni a részleteket. A jó rücskös kis műszerfalborítás, a levegőbeömlők formája, a kormány, a műszerek, a szőnyegek, a kapcsolók - aki ezt a vizuális orgiát nem tudja értékelni, monnyon le.

 
   
 

A motor hangját egyértelműen nemcsak a teljesítményhez, hanem az emberi fülhöz is hangolták. A 2.0 Twin Spark egy-egy pörgős gyorsításnál gyönyörű, sztereó sivítással indul, magasabb sebességnél diszkrétebben gurgulázik, de az ember nehezen állja meg, hogy ne kapcsolgasson vissza 100 felett hármasba a hangja kedvéért.

 
   
   

A kerekek gyönyörű vonalú 16-os alufelnije tökéletesen illik az autó formavilágához, és egy normális felhasználó számára a futómű is tökéletes, ámokfutóknak viszont kötelező egy kis ültetés. Az Autódoktor szerint elég három centi, és máris nem rongyolódik tovább a gumik külső pereme a kanyarvételi próbálkozásoktól.

 
   
 

Akármennyire imbolygós a futómű, kifejezetten táplálja a versenyszellemet. A jót könnyű megszokni; egy kanyargós, de belátható országúton (Veszprém-Nagyvázsony) életre szóló élmény végigelőzgetni a konkurenciát. Egyrészt bőven van nyomaték 100 felett is, aztán ugye, a hang, ami így hármasba visszakapcsolva 110 táján könnyedén veri a három tenort, végezetül a kanyarokban rendre megszólaló gumik - ezzel az autóval csak rallit játszva lehet közlekedni.

 
   
   

A fék fog, az autó végül is megáll, ha kell. De nagyon oda kell neki lépni, hogy végre felvillanjon a kis sárga ABS-jel. Ez az autó farkascsapdaként harapó fékeket kívánna: kóbor macskára még ne jelezzen be, de ha belelép egy ember, azonnal érezze a nyers, kegyetlen erő lábszárcsontrepesztő hatalmát. Tehát féktuning.

 
   
 

A fékezést segítő elektronika vagy nem tökéletes, vagy tényleg kéne az a háromcentis ültetés, mert az Alfa 147 elég tébolyult szitálásba fogott a 80 km/h-nál előadott sündisznótesztnél, melynek tárgya ezúttal egy kamikaze módjára az úttesten búzát csipegető galamb hirtelen kormánymozdulattal történő kikerülése volt. Külön szambába kezdett az eleje, ettől független tvisztbe a hátulja, kicsit ijesztő volt, de a galambbal együtt túléltük.

 
   
   

A hátsó ajtó nyitójáért, amit már eleget csodáltunk a 156-osban is, most már tényleg járna egy dizájner-Nobel.

Az első kilincs jó nagy darab fém, míg a hűtőrács sajnos műanyag. Belül is van jónéhány fém-imitazione, a műszerek kerete például igazán lehetne egy fokkal valódibb fém, a középkonzol rádió -és klímavezérlése viszont akkor is szép, ha közelről nézzük.

 
   
 

Lehajtott könyöktámasszal tökéletesen vezethető, a váltó finom, még nem japán, de sokkal barátságosabb, mint a klasszikus harci Alfákban. Az eddigi Alfákénál jobb a kormány fogása, és régi alfások szerint az ülés is fejedelmi. Nekem nem sikerült tökéletes helyzetbe beállítani, de egy régi alfás azt mondta, "ne hülyéskedj, ez csodálatos, ez teljesen rendben van. Tudod, hogy ülsz egy 164-esben? Mint egy kocsis a bakon!"

Az ülés további érdekessége, hogy bár rövid távon olybá tűnik, kényelmes, de hosszú távon biztos rossz, a gyakorlatban épp fordítva van. Több órás úton sem kívánkozunk ki belőle, és a célba érve is szívesen vinnénk a széket, mint csiga a házát.

 
   
   

Az esti belső kivilágítás hibátlan, a piros kilométerórától a CD-vezérlő gombok szolíd jelzőfényeiig; az előre-hátra tekerő gombok is pirosan derengenek. Szívet melengetőek a műszerek olasz feliratai, egy "GIRI" a fordulatszámmérőn, vagy egy "ACQUA" a vízhőfoknál - a komputer angol szövegeit is nyugodtan olaszosíthatnák, egy ilyen autónak nem feelingje, hanem sentimento-ja van. Tematikailag a kivilágításhoz tartozik, hogy a vezetőoldali napellenző tükre is kivilágítható, hadd zselézzen a dzsigoló egy utolsót az esti randi előtt.

 
   
 

A klíma vezérlése külön történet. Olyan szinten működik más szisztéma szerint a többihez képest, hogy bármelyikünk ült is az autóba, nagyon gyorsan beismerte a teljes vereséget. Mindez korántsem jelenti, hogy a verérlés rossz, vagy bonyolult, sőt, jó is lenne, ha mások is átvennék, mert ha egyszer rájöttünk, melyik gombot kell nyomni és melyiket tekerni, könnyebb odanézés nélkül hőmérsékletet állítani, mint egy hagyományos klímán. És természetesen ez sokkal állatabbul néz ki. A legbölcsebben persze most is Égő Ákos webszerkesztő ragadta meg szarva közt a tőgyét: "végülis a klímának nem olyannak kell lenni, hogy mindenki rájöjjön - ezért adják a használati utasítást".

A hamutartóban pontosan három, akkurátusan végigszívott csikk fér el.

 
   
   

A műszerfal közepi felső levegőbeömlő nyílások, melyek a Multiplában már valóságos halálcsillaggá terebélyesülnek, itt az autó sportos karakterét követően lapos kis dúcot képeznek, melyre a magukról megfeledkezett dizájnerek elhelyeztek néhány új rendszerű tekerentyűt, melyekkel az autó tulajdonosa sokkal könnyebben el tudja kápráztatni hölgyismerőseit, mint például az ikergyertyás rendszer felsőbbrendűségével.

A Bose hifit direkt az Alfába tervezték, és gyári audio-szinten jól is szól. Sok a mély és a magas, aki nem kifejezetten autóhifi topik olvasó/hozzászóló, az szeretni fogja. Aki pedig autóhifista, az beszerel egy pár magashangsugárzót a szélvédő alá, hogy rendbe hozza a hangszínpadot.

 
   
 

Az ablaktörlők duplán gondoskodnak a jó közérzetről. A vezetőoldalin van egy kis spoiler, hogy jobban tapadjon az üvegre, viszont mindkettőn ott a kis gravírozott Alfa Romeo-felirat, szép kalligráfiával. Az ablak mosó a mediterrán autógyártás árnyoldalait testesíti meg: nem az a germán Niagara, amit még a régi Kadettok is tudnak, csak valami bátortalan, háromsugaras pössentés a szélvédőre.

 
   
   

A mindenkori olasz dizájn egyik fénypontja a világításkapcsoló: egy szögletes-forma gyűrűt kell tekergetnünk, biztos a megboldogult Versace mestertől származi a sziporkázóan elegáns elgondolás.Ugyanilyen egyébként a hátsó ablaktörlő és a tempomat kapcsolója is - bizony, nem tévedés, tesztautónkban sebességtartó automatika is van. Pedig egy ilyen autóban mindenfélét akarhat az ember, leszámítva talán a sebesség tartását.

 
   
 

A három hátsó fejtámla közül a középső extra, de a legjobb, ha a két szélsőt is kigyomláljuk, akkor valamennyire kilátni hátra. A dögös külső és a hátsó panoráma ritkán járnak kéz a kézben, ez alól az Alfa 147 sem kivétel. Egy ferdehátú Swiftből jobban szemmel tarthatjuk a mögöttes forgalmat. Az Alfában a B oszlop is jó széles, ha balra nézünk hátra, akkor is csak a saját autónkat látjuk, ami persze szinte biztos, hogy szebb, mint azok az autók, melyeket kitakar a képből.

Rácz Félix profiboksz menedzser egy 1.6-os 147-est hajt.
-Teljesen rendben van, imádom. Leszámítva, hogy egy Szekszárd-Debrecen úton az ablak egyszerűen beleesett az ajtóba, ami azért túlzás egy három hónapos autótól. De ezt se szívesen mondom, mert az alfások nagyon rendesek. Egyébként semmi baj vele, bírja a gyűrődést - elég "tolós" vezető vagyok, sokat tolom neki 190-nel, bírja a futómű és a motor is.

-Na, kipróbálod? -kérdeztem az Autódoktort.
-Á, most nem vagyok ráhangolódva - mondta gondterhelten. -A dizájn azért megint nagyon ott van... Kipróbálnám, de most tényleg nem tudnék rá odafigyelni: a hétvégén versenyem van, az autómat most alakítottam át 16 szelepesre.
A Doktor elsőtisztje, Lacika azért menne vele egy kört, ha lehet ("Hú, de jó, hú, de jó!").
-Mennyi?
-Hatmillió.
-Nem is vészes. De azért, tudod, milyen Ventót vagy Golfot kapnál ennyiért?
-Milyet?
-Hát fullextra.
-Ebben is van minden, tempomat, klíma, öreganyám.
-De bőr nincs! - mondja diadalmasan a Doktor, az elvetemült németautó-rajongó: most megfogott. (a Doktor ezúttal tévedett: ennyiért nincs bőrös-légkondis Golf sem, lásd táblázatunkat)
-Na, hatmillióért mit vennél, egy full-fullos Golfot, vagy ezt?
-Ezt.
És ebben maradtunk.

 
   
   

Uj Péter Index-főmunkatárs és Alfa 145 tulajdonos felfedezte az Alfa 147-est

Szép autó, na, nagyon szép. Persze, milyen legyen egy Alfa, van arca neki (és neve is van, rendes neve: Alfa Romeo, vezetéknév, keresztnév, semmi bizalmaskodás, vagy hideg ipari betűszó, az Alfa már névileg emberibb a többinél). A segg ugyan kicsikét franciás, de elég jó így is: távolról még elmenne Peugeot-nak, közelebbről jobban látszik az alfaság. Mondom, a formákkal Alfáéknál nincsen baj.

A gyerek nem bírt beszállni hátra. Elkeseredetten kereste a kallantyút, hogy bedöntse az első ülést, kerestem én is, nem találtuk. Eszembe nem jutott volna, hogy ötajtós modellel van dolgunk, annyira sikerült eldugni a hátsó kettőt. Még jobban, mint a 156-osnál. Jó pont; a három ajtós autó minden esetben sokkal jobban néz ki.

Szokatlanul kevés hang jön a motorházból, az én 145-ösömben a gyomordöngető már a boxer alapjárata is. (Persze Porschéban az az igazi, amikor úgy érzed, hogy a dugattyú barátságosan hátbevereget.) Az Alfákat tudvalevőleg hangolják, a szép tenor márkakövetelmény. Tehát megállapíthatjuk, hogy a boxer hangban verhetetlen, az 1,6-os is úgy szól, mintha kétszer akkora volna, mint amekorra, majdnem annyit is eszik, egyébként. Kicsikét többet, mint ez a két literes Twin Spark.

 
   
 

Egyébként ez sem tartozik a szerény fogyasztású motorok közé, alig egyórányi városi autózással sikerült jelentősen megmozdítani a benzinóra-mutatót. A megadott gyári érték 8,9 liter vegyes üzemben; ezt a gyár teljesen sima, egyenes, száz kilométeren át lejtős és mindig hátszeles tesztpályáján mérthették. (A tíz liter körüli fogyasztás volna reális.) Ha már gyári érték: a 208 km/órás végsebességnél biztosan többet tud az autó, bár ezt sajnos nem bírtam kipróbálni.

A Twin Spark (még mindig az egyik legjobb soros szívómotor a piacon) 4500-as fordulat fölött kezd élni, sőt, 5000 fölött, onnan 7000-ig rendesen húz, aztán leszabály. (A boxernek ennél jobb a karakterisztikája, de persze messze elmarad teljesítményben: pontosan 45 lóerővel.) A kuplung énnekem túl finomkodós, mint ahogyan a beltér is, más talán azt írná, hogy igényesen kimunkált, de én szeretem a 145-ösömben például azt a kicsikét ezerötösladás varacskosságot. Nem szeretek úgy kocsiba ülni, mintha vendégségbe jöttem volna pedánsékhoz, hanem... (gumicsizma, pufajka).

A 147-es alfásan pörög, de lágyabb, elegánsabb, finomkodóbb, mint az elődei. Nyilván ezt a kívánja a piac, ilyen a nemzetközi divat. Én nem kívánom annyira, én még a vaddisznókkal vagyok.