Az előd, a 155-ös ugyancsak szép autó, de - és ez az igazi dizájnbravúr - a 156-os már nem szögletes: a 155-ös volt az utolsó szögletes Alfa . A 156-oson látszik, hogy ugyanabból a vérből való, de a szigorú egyeneseket már ravasz ívek váltották fel. És ha szakítottak is a szögletességgel, a 156-os Alfa gömbölyű sem lett, megmaradt valahol a geometriai senkiföldjén, mint a forma, amire még száz év múlva is hivatkozhatnak a szakoktatók.

Az Alfa Romeo vezetői biztos, ami biztos, nem hittek a szemüknek, és úgy gondolták, 2002-re ez is megérik a modellfrissítésre. A külső átszabása előtt közvéleménykutatást végeztek, mondják meg a vásárlók, mely részletekkel nincsenek megelégedve. A pánikszerű reakciókat látva ("Hékás, hozzá ne nyúljatok, így jó, ahogy van!") a gyár megadta magát, és csak a belsőt frissítették.

A jellegzetes, rücskös fekete műanyag a 147-esből került ide, a pilótafülke átszabásakor pedig az ugyancsak fiatalabb 166-os vonalaiból merítettek. Az új 156-os olyan, mint egy tökéletesen testre vésett remetebarlang - meghitt, személyes, passzentos. Kicsit talán túlságosan is: 195 centis testmagasság felett érdemesebb a 166-ost venni, amennyiben valaki az Alfához ragaszkodik, mert ebben a kategóriában a 156-osban fér el a legkevésbé egy magas ember.

A műszereket még jobban a vezető felé fordították, úgyhogy ha most az utas megpróbál a fordulatszámmérőre sandítani, puskázásért egyest kap. Mivel az előd is hibátlan volt, nem mondhatjuk, hogy ez most jobb lett, de az biztos, hogy modernebb.

A beltér formai megoldásainak apró finomságain órákig merenghetünk, legnagyobb szeretettel talán az ajtók fogantyúit ajánlanám: a karfa vonala a középső tetőoszlopon folytatódik, szép az új, pirossal átszőtt szürke üléskárpit, meg az ál-alumínium borítások. A váltó karja lehetne egy kicsit rövidebb, de a fogantyúja, és leginkább finom működése révén azért így is vitathatatlanul sportos alkatrész.

A 156-os külső formáin megtakarított pénzt az Alfa a közvetlen befecskendezéses benzinmotor kifejlesztésére fordíthatta. Nyilván idővel a FIAT konszern többi autójában is felbukkan a JTS motor, de történjék bármi, ebbe illik a legjobban. Először is, mint tudjuk, az Alfában minden egyes decibelnek üzenete van. Az autók hangja (már amelyiké) élvezeti cikk, és ha ebből indulunk ki, kifejezetten szerencsés helyzet, hogy a törvényhozók még nem vetettek ki rá fogyasztási adót, mert akkor drasztikusan drágulna az Alfák üzemeltetése.

A JTS valamivel halkabb, mint az ugyanekkora Twin Spark, de a hang karaktere hasonló. Illetve a Twin Spark-ot már régen hallottam, úgyhogy lehet, hogy más, de mindkettő nagyszerű. A különbség, hogy a JTS hangjához jobb motor jár; olyan, amiért érdemes élni. A Twin Spark-ot sem vádolta még senki lomhasággal, ez viszont már több a soknál: 100-as tempóig az autó határozottan idegesen reagál a gázpedál legkisebb elmozdulására is. És ez aztán jó dolog.

A JTS betűszó a Jet Thrust Stoichiometric-ot rövidíti, ami az Alfa kényszermegoldása a kellemetlen helyzetre, amit a Mitsubishi okozott azzal, hogy a közvetlen benzinbefecskendezésre korábban védette le a Gasoline Direct Injectiont-t (GDI), meg nyilván a "közvetlen", "benzin" és "befecskendezés" szavak kezdőbetűinek egyéb kombinációit is.

A JTS-ből tehát a "T" nem turbót, meg nem is Twin-t jelent, hanem így együtt valami olyasmit, hogy nagynyomású sugaras sztöhiometrikus motor. A sztöhiometrikus, amit első nekifutásra nem találtam az Idegen szavak szótárában, azt jelenti, hogy az ilyen gépben pont ideális mennyiségű benzin keveredik pont az elvileg ideális mennyiségű levegővel. Közvetlen befecskendezéskor az injektor nem a szívócsőbe porlasztja, hanem közvetlenül a hengerbe lövi a benzint. Ez - megfelelő szenzorok és vezérlő elektronika esetén - jobb benzin-levegő keveréket, jobban kontrollálható égési folyamatot, kisebb károsanyag-kibocsátást, nagyobb teljesítményt és nyomatékot jelent.

< >