Precíz német szobrászok

Bemutató: Opel Astra 2010

2009. július 13., hétfő 17:29
Na, melyik márkára kell odafigyelni, ha érdekelnek az autós formatervezési trendek? Nem, nem a Koenigseggre vagy a Rolly-Royce-ra. Az Opel évtizedek óta rendre megelőzi korát a formáival, de aztán ezekből a formákból annyi lesz az utcán, hogy ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni.

Az új Opel Astra regionális bemutatóját Magyarországra, egy etyeki étterembe hozták. Maga az autó még annyira új, hogy hiába láttunk már kémfotókat a prototípus teszteléséről, ide csak egy dummy jutott, üvegszálból. Azt viszont legalább rendesen bemutatták, mégpedig maga Malcolm Ward, aki az Insignia óta az Opel vezető formatervezője, már ami a külső dizájnt illeti.

Kovács Tamás, az Opel Magyarország igazgatója gyorsan prezentálta a márka hagyományait, különös tekintettel az A Kadettől (1962) a H Astráig (2004) terjedő időszakra. Melyben a magyar szempontból legfontosabb mérföldkő természetesen az volt, amikor 1992. március 13-án Antall József legördült a futószalagról az első magyar gyártású F Astrával. Illetve futószalag ott nem nagyon volt, de Antall haladt az autóval pár métert.

Az Astrák értékesítése Magyarországon folyamatosan nőtt egészen a 2003-as csúcsig, amikor 27 ezret adtak el, aztán egyenletes csökkenés jött tavalyig, amikor a válságban 17 650-et tudtak eladni. A teljes magyar személyautó állományt egyébként 3,06 milliósra teszik, ebből 434 ezer az Opel, ami 14,2 százalékot jelent. Ebben persze a veterán Rekordok is ott vannak. 1992 és 2008 között egyébként Magyarországon összesen 324 ezer Opelt adtak el.

Ma (hétfő) még csak a magyar újságírókon tesztelték a hangosítást, holnaptól viszont jönnek már a régiós kollégák is. A német vezérkarból itt volt hát Vijay Iyer, az Opel Design kommunikációs igazgatója, aki nagyjából azt foglalta össze, miféle kontextusban is kéne nekünk nézni ezt az új, I betűvel sorszámozott Astrát.

A Kadett A volt az első rendes Kadett, legalábbis így tartják számon Rüsselsheimben, talán mert ez már az Opel akkoriban átadott, új bochumi gyárában készült, 650 ezer példányban. Kadett B-ből ellenben már 2,6 milliót gyártottak, többek között Vijay szüleinek köszönhetően, akiknek szintén ilyen autójuk volt. Persze nem az automata váltós, pedig kompakt Opelhez ekkor volt először opció. És a B Kadettből készült az első rali-Opel.

1973-ban mutatkozott be a C Kadett, Vijay onnan tudja megjegyezni az évszámot, hogy ekkor volt Elvis híres Hawaii koncertje is. C Kadettel versenyzett Walter Röhrl és Rauno Aaltonen is, a sportsikerek révén (2. helyezés) a széria meg sem állt az 1,7 milliós darabszámig.

A D Kadett volt az első fronthajtásos Opel OHC motorokkal. Az eredetijéül szolgáló tanulmányautót még Corsa néven mutatták be, a név mindenkinek tetszett, meg az autó is, utóbbiból később 2,1 milliót értékesítettek, a Corsa név pedig az Opel kisautójaként élt tovább.

Az E Kadettet nálunk mindenki csak cseppként emlegeti, ami nem véletlen: a legáramvonalasabb dolog a vízcsepp, amire az E Kadett feltűnően hasonlít, és az autó légellenállási együtthatóját sokáig nem sikerült felülmúlni, még megközelíteni se nagyon. Az E Kadett leghíresebb, vagy reklámanyagokban legszívesebben használt képe a színes, szélcsatornás, konkrétan ez:

Eztán jött nagy kedvencem, az F Astra, ami nálam ott van a pályafutásom tíz legrosszabb autójában , az Opelnél azonban kellemes emlék: ez minden idők legsikeresebb, de legalábbis legnagyobb példányszámban eladott Opelje. Négymillió-százharmincezer.

A G Astra (1998-2004) már a közelmúlt, ez is karcolászta a négymillió darabszámos álomhatárt, és a G Astra platformjára épült a sikeres kompakt egyterű, az Opel Zafira első generációja is. A H Astra 2004-ben jelent meg, és lapzártáig 2,2 milliónál tart, ezen a ponton pedig Vijay, aki úgy ejti a keresztnevét, mintha video DJ lenne, szóval Vijay átadja a szót Malcolm Wardnak, aki az új Astra külsejéért felelt.

Malcolm az erős kezdésekben hisz. Azt mondja például, hogy az új Astra "a szobrászművészet és a német precizitás találkozása". Én nem mernék ilyesmiket állítani, de Wardnak jó áll, egyébként meg ez az Astra is nagyon jól néz ki. Régóta mondogatom, hogy az Opel formatervezői időtlen idők óta szakmájuk legkevésbé elismert dolgozói. Annak idején az F Astra is gyönyörű volt. Aztán kijött a Renault Mégane azokkal a csicsás lámpákkal, lélekben már meg is csaltam az Astrát, de most így másfél évtized távlatából csak azt mondhatom, hogy az Astráé a tökéletes, letisztult autófar, semmi felesleges cicoma: mindenből pont amennyi kell.

A G Astra is tele volt érdekes formai megoldásokkal, és ha nem lenne belőle négymillió, esküszöm, meg is bámulnánk az utcán. Nagyon érdekesen játszottak az élekkel, szögekkel, lapokkal, csúcsokkal; nem véletlen, hogy majd' egy évtized után nyúlta le a lámpa formáját a Mercedes. Malcolm Ward közben arról beszél, hogy az I Astra a második lépés az Insigniával megkezdett úton. Az út célja pedig nem más, mint hogy a modellpaletta ne olyan legyen, mint egy garnitúra matrjoska-baba, hanem minden kategóriának legyen külön arca, amellett természetesen, hogy azért látszik a nagy közös Opel-DNS.

Ward azt mondja, az új Astra tervezésekor igyekeztek a múltból meríteni, az oldalablakok felülete például az 1965-ös B Kadettről van. Hm? Végül is rá lehet fogni. Leszámítva, hogy a két autó az utolsó csavarig más, az oldalsó ablakfelület alakja tényleg nagyon hasonlít. Aztán itt van még A Penge: az ajtók vonalán végigfutó sajátos domborítás, ami két vonalból ad ki összesen egy pengét, és már az Insignián is van. Ezt az Astrán úgy oldották meg, hogy az kicsit előre nyomakodósabb lett.

Az új Astra - számomra - legszebb része a hátulja, arról is a lámpák. Már az előző Astra seggét is az érdekes tejüveg megoldás adta el, itt most megint valami újat találtak ki. Az egész lámpatest homogén piros, alakra pedig valami nagyon ravaszul formázott, támadásra készülő amőba. Itt érzem már nagyon, hogy Ward nem túlzott a szobrászattal: gyerekek, a hátsó lámpa nagyon oda van rakva! Ezt pár év múlva fogadni mernék, pánikszerűen fogják nyúlni. A japánokhoz meg majd nagyjából akkor ér el, amikor Rüsselsheimben már azt se tudják, hová is tették Malcolm Ward hamvait.

Érdekes a lámpa hátulról, oldalról, felülről, mindenhol látunk rajta valami új szépséget, nagyon várom már, hogy legyen sok ilyen az utcán. Felkapcsolva is van váratlan fordulat: a helyzetjelző és a lámpa egy-egy repülőszárny-alak. Jól néz ki. Miközben a lámpát bámulom, Ward már a negyed-Astra belsejét magyarázza: az Insignia elegáns autó egy kis sportossággal, az Astra belseje inkább sportos, egy kis eleganciával.

Aztán végre kiderül, hogy a kiállítás, amit addig aggódva néztem, a drága ásványvizek és furcsa üvegű gyümölcslevek, a Népszabadság és a Sony telefon nem valami furcsa, pozícionálós üzenetet hordoznak a jövendő astrások felé. Egyszerűen csak arról van szó, hogy az Opel szerint az átlagos autós nagyjából húszféle termékcsoportot kell hogy széthajigáljon az autójában. Itt van például a kesztyű: na, azt hová rakja az autós? Hát persze, hogy az oldalzsebbe, és nem a kesztyűtartóba.

Jön egy gyors demó, másfél literes pillepalack az ajtózsebbe, egy ugyanekkora a könyöklő hátuljába a gyerekeknek, kisebb palack, könyvek, termosz, telefon a kardánboxba, ilyesmi. Az ülésekre Malcolm igen büszke, szerinte az Opel autószék-nagyhatalom, és valóban, az Insignia ülései tényleg elég jók. Később beülök a leleplezett Astrába: elöl nem tűnik szűkebbnek, mint az Insignia, hátul is van hely, csak furcsán lejt előre az ülőlap - igazából csak a hátsó harmadát használjuk ülés céljára, a többi ott hever parlagon.

A főtervező még felhívja a figyelmünket, hogy ez az autó csak modell, néhány dolog működik benne, de inkább csak arra való, hogy lássuk a formát egyben, élőben. Az üléseket lehet tologatni, a kormányt tekergetni, de a kerekek nem mozognak vele. És a karosszéria teljes egészében üvegszálas, úgyhogy kéri, finoman csukjuk az ajtókat. Kis hatásszünet után mindenki hatalmas csattanásra riad: egy angolul nem tudó kolléga elemi erővel kúrta be az ajtót. Malcolm brit hidegvérrel mosolyog, én pedig rohanok a szerkesztőségbe, mert az új Astráról szóló bármi mindig olvasottsági rekordot hoz.

Ön mit gondol? Formai áttörés az I Astra vagy sem? Véleményét mondja el blogposztunkban.

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Gonoszabb lett a 7-es BMW
Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

A futóműállítás nem misztikum

Rosszul van beállítva a futómű, de korrigálni otthon sem lehetetlen. Elmondjuk merre induljon.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.

Megjött a Peugeot dácsiája