Ez most nem jött be

2004.07.13. 10:26

A legjobb, ha az 1.8-as Astrában nem is figyelünk oda a vezetésre, úgyis rábízhatjuk magunkat a nagyon jól eltalált futóműre és a kikapcsolhatatlan ESP-re. Inkább gyújtsunk meg egy füstölőt, lélegezzünk mélyeket, lazítsuk el izmainkat, és forduljunk befelé. Állítsunk mindent automatára, és élvezzük a csendesen és stabilan működő, bár csak egyzónás légkondicionáló által előállított kellemetes mikroklímát (a hűtő sajnos csak a menüből kapcsolható ki, kár azért az egy nyavalyás gombért), hallgassunk valami ezoterikusat a szintén remek gyári, MP3-at is felismerő hét hangszórós hifiből. Aki mindeközben tetszése szerint zöld teát, kólát, alkoholmentes sört is hörpölgetne a bal első ülésben, az sajnos kénytelen lesz automata váltós Astrát beszerezni, mert a poharat, dobozt, üveget végig fognia kell. Tesztautónkban egyetlen pohártartót sem sikerült fellelnem, mindössze egy sekély mélyedés akad a kinyitott kesztyűtartó ajtajában.

Tárolórekeszekkel hasonlóan rosszul áll az autó. Van egy-egy, már a térképpel is nehezen megbirkózó zseb az ajtókon, van a kétrekeszes kesztyűtartó, vannak zsebek az első ülések támláin hátul és kész. A telefont csak a kvázi-kardánalagút hátuljába, az igazság szerint már a hátul ülők fennhatósága alá tartozó kis ficakban helyezhettem viszonylagos biztonságba. Halló, Opel, ébresztő, ez a huszonegyedik század, a közelgő jégkorszak, a Való Világ, Fekete Pákó és a 20-30 tárolórekeszes autók világa! A csomagtér, jobban mondva a hátsó üléstámlák dönthetősége azért törleszt valamit az utastérben elsíboltakból. Nem egyszerűen 1/3-2/3, de 1/3-1/3-1/3 arányban dönthetők a támlák, akár csak a középső egyedül, ami nagyszerű.

Tesztautónak egy csaknem leggazdagabban felszerelt kivitelű, csak néhány sportos kiegészítőt mellőző "Cosmo" fantázianévre hallgató Astrát kaptunk, az 1.8-as Cosmo alapára 4 699 000 forint. Az Opel hazai weblapja szerint "Visszafogott, egyedi és mégis tagadhatatlanul stílusos. Az Astra Cosmo mindezt tudja, és még többet is. Lépjen be az Astra Cosmo elegáns világába, és ábrándozzon el a minőség végkifejletéről, valamint a kárpitozás és az elrendezés tökéletes megvalósulásáról. Ezek után a jó ízlés és hosszan tartó elegancia sosem válik közönségessé. Övé az utolsó szó a stílusban." Azért én mondanék egy-két dolgot még, ha megengedik. A króm hűtőrács és a díszcsík az autó orrán jól néz ki, a fekete teszt-Astránknak ugyancsak előnyére vált. A színre fújt tükrök, kilincsek, tetőlécek és a fényezett B-oszlop tovább erősíti a kasztniból sugárzó masszivitást, ez is OK.

A sportülések jól tartanak, ráadásul kényelmesek is, bár a gyanúsan mű-szerű bőrfelületek eléggé izzasztóak. A bőrrel bevont kormányon még dolgozhattak volna Rüsselsheimben, rossz helyen, a küllőkön van a hüvelykujjtámasz, állandóan fenyeget a rádiógombok véletlen kapcsolgatása. Az esőérzékelő ablaktörlőre és a sötétérzékelő fényszóróra nincs panasz, mindkettő kiválóan működik. További extra a Cosmón "A műszerfal díszcsíkjai és az első ajtók kárpitozása 'Carbon Silver Line' hangulatban". Én utoljára akkor láttam ilyet, amikor anyukám a Suzuki fényes fekete tükrével végighúzott pár méter hosszan egy drótkerítést. A Carbon Silver Line inkább tűnik öreg, karcos PVC-nek, mint ultradizájnos hi-tech díszítésnek.

Nem tehetek róla, de az új Astrának még a motortól és az elektronikától elvonatkoztatva, valamint a remek futómű ellenére sem sikerült belopnia magát a szívembe. Valahogy az egész jószágból hiányzik az egyéniség. Kifogástalan az anyagminőség, szép a varrott bőr ajtókárpit, meggyőzően dörrennek a becsapódó ajtók, nagyok az órák és van elég hely elöl-hátul, mégis, valami nem stimmel. Ezt csak kisbetűkkel merem leírni: mintha Rüsselsheimben megpróbálták volna lemásolni a VW AG termékeinek minőségérzet-orientált dolgait, ami jól is sikerült, csak érzik rajta, hogy másolat. A Vectra és a Signum sokkal jobb autó középkategóriásnak, a Corsa sokkal jobb kisautónak, mint az Astra alsó-középnek.

Opel Astra Cosmo 1.8 Ecotec

A legolcsóbb, 90 lovas 1.4-es 3 699 000 forintba kerül, de hiába van benne az alapárban az ABS, a manuális klíma, a négy légzsák, a gyári rádiómagnó, a villanyos tükör-ablak-zár triumvirátus, akkor sem tudnám rászánni magam, hogy egy ilyen álljon nap mint nap otthon az udvaromban. Akkor már inkább egy még jobban felszerelt G-Astra, azaz Astra Classic II. Az se baj, ha csak egyhatos.