Öröklétre kárhoztatva

2005.03.29. 11:33
Az egykori liberális autóbehozatal révén érkező Audi 100-asok (és társaik) autószerelőink ezreit kényszeríttették intenzív önképzésre. A szakik német nyelvű manuálokból ismerkedtek az elektronikus gyújtás és a hengerenkénti injektor rejtelmeivel.

Műszaki szókincsünk sok új, izgalmas kifejezéssel gyarapodott: centrálzár, alufelni, sibeda, blausvarcmetál (sic!), tempomat, ABS, állófűtés stb. Az erre fogékonyak akár a nagykőrösin nepperkedésig is felküzdhették magukat - suhogós dzsogging, beretvált koponya, gyorsan összejött fél kiló fukszra való. Ehhez persze több tucatnyi szivarnak is át kellett mennie a kezén. De nem volt nehéz: a német tulajdonosok nem 10-15 évre vesznek autót. Hamar belenyomnak 200-300 ezer kilométert, és mehet a használtpiacra. Ahonnan pedig egyenes az út a kiéhezett keleti fogyasztókhoz.

Mert mi szerettük/szeretjük a százast. Micsoda felüdülés volt az akkor kapható szocialista álomautókhoz képest! Dupla teljesítmény, kétszeres méretű csomagtér, szinte zajmentes utastér, addig ismeretlen megbízhatóság - pár szolid érv. És kegyetlenül jól megy: ez a 115 lovas kétliteres most is pironkodásra késztet vadiúj 1,6-os gépeket. Persze kell némi vakmerőség a villogáshoz; például égnek állt a hajam, ahogy a gyorsulást és a fékhatást mutatta be a tulaj a sok kanyarral és rengeteg biciklissel tarkított szigetszentmiklósi utcákon. Amikor én vezettem, inkább az alacsony fordulaton is rugalmas viselkedést, az alig hallható, kulturált járású motort figyeltem. Vagy az alattomos gödrökön fölényesen átsikló futóművet, és az ilyenkor alig megnyikkanó műanyag idomokat.


A lassú csorgás közben lestem a járókelők tekintetét, mennyire számít úrnak az Audi sofőrje. Elszomorítom a vásárlás előtt állókat: teljes a közöny. Ezzel az erővel ülhetnénk négyütemű Wartburgban is. Ha pukkasztani szeretnénk a szomszédokat vagy az ismerősöket, kicsit tovább kell spórolnunk. Betartva a 18 éves járművekre érvényes elvi korlátozásokat, nagyon jót autózhatunk a szivarral. Rendben, az orrnehéz gép kissé makrancos a kanyarokban, a 185/70-es gumi sem a tapadás csúcsa. A kormányszervó keveset tesz az irányításhoz, a hátsó fékdob idejétmúlt. De ha mindezeket tudatunkban tartjuk, tisztes tempóval juthatunk el bárhová.

Négy garnitúra százas


Az első 100-as 1968-ban mutatkozik be. A felületes szemlélő akár összetéveszthetné a pompás Volga 3102-vel, bár annál majd' 40 centivel rövidebb és huszonévvel öregebb. 1,6, 1,8, 1,9 literes, négyhengeres benzinmotorral készültek, 80-112 lóerős teljesítménnyel, első-kerékhajtással. Csodás kupéváltozata elkerülte a magyar magánimportőrök figyelmét, jó lenne tudni, van-e belőle egyáltalán hazánkban?

Sokkal ismertebb a 76-82 közötti "tepsi" százas. A Deutsche Bundespolizei rajongott a modellért, sok izgalmas német krimiben csaptak le velük a bűnözőkre. Szögletes idomai alatt egy négy- (1,6 85 LE) és négyféle öthengeres blokk lapult. Utóbbiakból a benzinesek 100-172 LE közöttiek (1,9; 2,0; legerősebb szívó a 2144 cm3-es 5E; az 5T pedig 172); ezzel szemben a kétliteres szívó-dízel 70 lóereje bandukolásra volt elég. Különösen randára sikeredett az első Avant. Semmi nem maradt az S Coupé eleganciájából, helyette egy ijesztő méretű ötajtóst gyártottak. Még döbbenetesebb a kétajtós: 4,68-as hosszával kupénak kissé terjedelmes.

Audi 100 Avant
A technikája (futómű, motor, váltó) igen jól sikerült, az utódmodellekben sokáig ugyanezt használták. A kaszninál viszont sikerült azt a bámulatos eredményt elérni, hogy az első szériához képest romlott a cW-érték (0,4; Avant: 0,41).

Az 1982-ben megjelenő szivar aztán leszámol a fenti problémával. Kitüremkedések nélküli teste alig befolyásolja a szembejövő levegő áramlását, 0,31-es légellenállási tényezője akkortájt példátlan a szedánok között. Be is söpörte rögtön az Év Autója címet.

A motorválaszték már nem fér bele egy mondatba, így inkább csemegézek közülük. A belépőmodell egynyolcas négyhengeres, max. 90 lóerővel. A KFB kategóriák miatt itthon kedvelt az 1,9-es vagy helyette 84-től a kétliteres, már öt hengerrel. Sokféle 2,1-2,2-2,3-ast gyártottak, 130-138 LE-vel. A falánk turbók kétezer-kétszáz köbcentiből 165, 182 és 220 lóerővel bírnak kihozni. A bikaerős 20V modell 1950-es fordulattól 315 Nm-t tol, ezért még 96-ban is megtaláljuk az S4-S6-ban. A szintén öthengeres, kétliteres dízeleket is szeretik gazdáik, bár az előzéseket többször meggondolják (szívó: 70, turbó: 87 LE). Az utolsó évjáratokba végre megérkezik a két új, direkt befecskendezéses gázolajos: 2,4 D (82 LE); 2,5 TD (120 LE, 270 Nm). Hogy a tárgyi tévedéstől mentesüljek, a bizonyos motorokat (gyárilag) csak a 200-asban találjuk.

Az új Avant már inkább kombi, mint eltúlzott hatchback. Őrületes csomagterében mozgásigényes kisebb gyermekeink a hosszú út alatt biciklizhetnek, esetleg a gyors leleplezés kockázata nélkül bújócskázhatnak a csomagok között.


1984-től megérkezik a Quattro - rajongók tömegét szerezve a márkának. Mindig az aktuális (szívó vagy turbó) csúcsmotorhoz kínálták, de kellett is a magas teljesítmény a 2 mázsás súlytöbblethez és a megnövekedett súrlódási együtthatóhoz.


Az utolsó százas, C4 kódjellel 1991-ben lép színre, hamarosan újból elnyerve az Év Autója címet. Bár ugyanakkora, mint elődje, az új forma kisebbnek, robusztusabbnak mutatja. Több azonosságot találunk a szivarral: hátsó futómű, egyes motorok. Mégis más kategória: beleépítik a 4,2-es V8-ast (S4; 280 LE), de az új 2,6-os és 2,8-as V6-osokat is kapkodják a lelkes vásárlók. Lassan észbe kap a konkurencia is: az Audi a prémiummárkák közé lépett. '94-ig gyártják, majd szerény módosítás után A6-nak nevezik át.