Szenvtelen szolgáló

Teszt: Toyota Avensis 2,0D - 2006

2006. november 10., péntek 08:08
Tényleg csak akkor ül bele az ember, ha múlhatatlanul szükséges. Hiába, a Toyota példásan környezetbarát gyártó, az új Avensis 6 litert fogyaszt gázolajból, de néha ránk fér egy kis izgalom a tömegközlekedéssel.

A tesztautó jó találmány. Beleülök, és oda megyek, ahová akarok. Hasznos szolgálatot tesz apró-cseprő ügyeim intézésekor, közben értő füllel-szemmel figyelem, hogy szép kerek leírás szülessen róla. Kivéve az Avensist. Az 500 km csak úgy jött össze, hogy előrehoztam néhány vidéki utat. Közben simán felültem a BKV-re, ha azzal lehetett gyorsabban haladni.

A nemzetközi próba után kifejezetten dicsértem az új, 126 lóerős, 300 Nm nyomatékú dízelmotort. Azt merészeltem írni, hogy "nem rakéta, nincs gyomorszorító gyorsulás, de szépen megy, meghökkentően csendes (a benzinmotorhoz képest!), és persze 7 literrel eljárkálhatunk vele vegyes használatban. A belgiumi autópályák lehetővé teszik a kisebb dízellel szerelt Avensisnek a kényelmes utazósebességet, a 170 km/h-t." Mindez persze tökéletesen fedte a valóságot, de két apró pontosítás azért indokolt.

Az első: utazótempón tényleg alig hallható a motorzaj, ezzel szemben indulásnál vagy 1500-as fordulat alatti gázadásnál rémületes csörgés támad. Emlékszem, volt egyszer egy fellángolásom, nagyon olcsón akartam közlekedni. Így elmentem megnézni egy eladó Fiat Uno 1,3 dízelt. Azonkívül, hogy a pestlőrinci mellékutcában poroszkáló mozgó dinnyeárust is alig tudtam megelőzni, az éles csilingelés is eltaszított a 4 literrel eljáró vacaktól. A végét járó motor nyilván csak óriási előtöltéssel volt hajlandó működni. Erre itt ez a modern és erős dízel, ami felidézi a visszataszító emléket. Nem értem, mert közben ugyanolyan erőtlen, mint minden hasonló, 1800-2000 alatt.

A második: a fogyasztás. 500 kilométerre 30 litert tankoltam. Ez bizony 6 liter/100 km, nem a logikusan jövendölt hét. Elképesztő, tényleg. Igaz, úgy vezettem, ahogy az elképzelt célközönségtől, azaz a higgadt középkorosztálytól elvárható. Csendes csorgás a városban, mellőzve a heves sávváltásokat húszcentis nyereségekért. Békés haladás a lakott területen kívül, a megengedett sebességgel. Csak az autópályán igazodtam a belső sáv megszokott (és az átkok megelőzésére kötelező) szabályszegéséhez. Csakhogy tempomatos 160-nál 6,1 litert mutat a pillanatnyi fogyasztásmérő. Vagyis sebes autópályán sem szakad meg az ámulatos takarékosság. A hatsebességes váltó végre igazi rendeltetéssel bír, a leghosszabb fokozat igazi kímélő.

Nehéz lenne kizárólag tudományos magyarázattal indokolni a spórolást. Persze, vannak érthető dolgok. Először is, a dízelnek kevesebb a veszendőbe menő hőtermelése. Ez jó egyfelől, kevesebb üzemanyag-molekulát égetünk el. Másfelől viszont kellemetlen, hogy a huszadik kilométer környékén is fekszik a hőmérő mutatója. Mintha kifelejtették volna a termosztátot. Pedig az előbb panaszolt csörgés is csillapodik üzemmeleg motornál.

Aztán nem mindegy, mennyi gázolaj távozik korom formájában a kipufogón. Számos dízelhez volt szerencsém a közelmúltban; egyik-másik bizony csinos csóvát hagyott maga mögött. Nem így az Avensis. Gyanítható, hogy a nálunk opcionális részecskeszűrő benne volt, igen helyesen.

Szépen megy. Nem versenyautó, de a reménybeli vevők 98 százaléka nem támaszt majd kifogást. Én biztosan nem vennék millióval drágábban 177 lóerős 2,2-est. Azért persze jót kacagtam a "Panasonic Toyota Racing" matricán. A Toyota és a főszponzora a csillagászati összeget felemésztő Forma–1-es botladozással eleve antireklámot csinál magának, de hogy ezt ráadásul szolid családapák szerény gépkocsiján is feltüntessék, mókás.

A mérethez nem illő takarékosság titka nem valami csodálatos új technológia alkalmazásban keresendő. Ez az autó egyszerűen kiöli sofőrjéből a versenyösztönt. Beülve adrenalinhiány és tesztoszteron-alultengés lép fel. Lehet haladni, közlekedni vele, de ha a dugók tűrhetetlenek, jobb a HÉV, metró, villamos. Mentek ezek az ostobán egy időre tervezett útfelújítások a Soroksárin és a Gubacsi hídnál, én pedig hagytam, hogy lepje a falevél a parkolóban az Avensist. Inkább vártam a viszonylatokra, tülekedtem a felszállásnál, lyukasztottam a jegyeket.

A fék megdöbbentően jó, remélhetőleg nem csak a tesztautóé. Nem akar bekapni kis tempónál, nagy sebességről hirtelen lassítva is igen soká szól bele az ABS. A futómű fő baja, hogy valamiért azt hiszik a nagyobb autók gyártói, ebből úgysem fogy elég a római birodalom egykori keleti provinciáiban. Ahol az útállapotok nem sokkal jobbak a kétezer évvel ezelőttieknél. Így aztán túl kemény csillapítással és túl nagy felnikre húzott lapos gumikkal szomorítják az életünket.

Gondoltam, hogy beszélek egy kicsit a dizájnról. Az újról, mert ugye a friss dízelmotort ebbe az úgymond frissített kaszniba tették. Sajnos nem találtam szavakat. És nem az ámulat miatt. Attól tartok, az érzelem Toyotáéknál tiltólistán van. Azonnali elbocsátás jár a kiejtéséért vagy leírásáért (nem lehetetlen, hogy a puszta gondolatért is). Csak így lehet, mivel tökéletesen mellőzik. Kívül-belül egyaránt. Így aztán hiábavaló a gusztusos bőrkárpit, mit sem érnek a normális anyagok: arra a korszakra utalnak, amikor a japánok még a mai dél-koreaiak szintjén szóltak bele a világ gépjárműiparába.

Jó feltűnésmentes, aligha irigykednének a kisnyugdíjas szomszédaim. Különösen így van ez, mivel utcán én még nem láttam sötétszürkén vagy mélykéken kívül mást. Egy-egy fekete, ezüst vagy sötétzöld becsúszik, de hogy bordó vagy pasztellszínű létezne, arra nincs bizonyíték. Miért gyártanának, ha nincs rá igény? Vagy miért vennék, ha nem gyártanak olyat?

Az autó tágas, beleértve a csomagtartót is. Mostanában törzsvendége vagyok a barkácsáruházaknak, ezt is megbuggyantottam egyszer-kétszer. A lengőzsanér problémájával korábban nem találkoztam, itt viszont át kellett rendezni a csomagokat a mélyen benyúló alkatrész kedvéért. Amíg az átpakoláson tanakodtam, észrevettem a hátsó szélvédő alól kikandikáló szigetelésdarabot. Szinte szégyenlősen fordultam el, még én éreztem kínosan magam. Hisz' ez egy Toyota.

Tehát tágas, a lábtér feltétlenül, elöl-hátul egyaránt. A vezetőülést azonban egy hét alatt sem sikerült kényelmesre állítanom, pedig finom szervomotorok álltak a rendelkezésemre. Elzsibbadtak a combjaim, méghozzá a túl kemény párnázás miatt. Ugyanerre panaszkodott az egyik kollégám is, aki szűk két órácskára csatlakozott hozzám. Nekem nem kéne drága csomag kemény bőrkárpittal. Pedig odavagyok a vajszínért.

Toyota Avensis 2,0D - 2006

Erről jut az eszembe az ár. Avensist új kétliteres dízellel 5,82 millióért kapható. Plusz egy százas a metálfény. Nézzünk körül a hasonlóan unalmas autókat kínáló konkurencia háza táján. Ford Mondeo négyajtós 2,0D 115 lóerővel, a legkisebb felszereltséggel 5,79, a 130 lóerős hatsebességest már eggyel drágább csomaggal és 6,36 millióért vesztegetik. Volkswagen Passat legközelebbi dízele a kétliteres PD TDI, az ugyan 140 lóerős, de hatmillió-hétszázezernél indul. Megnéztem, a régi 1,9-es, 105 LE teljesítménnyel sem nyerő, 6,23 milliós árával. A Renault Lagunát az utolsó változatáig nem soroltam volna ebbe a kategóriába, de szerencsétlenül buta arcával már mérhető a fentiekhez. Kár, hogy az 1,9 dCi (130 LE) Expression 6 505 000 Ft. Kihagyhatatlan az efféle összevetésből az Opel Vectra. Bizony, a 120 lóerőre hangolt Fiat-dízeles verzióért durván egy százassal kérnek többet, mint az Avensisért. Nekem A Honda Accord sem különb, mások szerint igen, legalábbis az egymillióval drágább 2,2 dízel árcédulája szerint.

Vagyis a Toyota Avensis olcsóbb, mint a többiek. Ez igen mértéktartó árazásról tanúskodik. Ha ezek közül lehetne választanom, megvenném. Legfeljebb vásárolnék hozzá egy éves BKV-bérletet is.

Toyota Avensis 2006 2,0 D-4d Toyota Avensis 2006 2,0 D-4d

A Totalcar értékelése:

Unalmas dizájn, de ezzel kategóriájában nem lóg ki a sorból. Kis fordulaton borzalmasan hangos motor, ami autópályán hangtalanul suhan. Hihetetlenül keveset fogyaszt. És kicsivel jobb az ára, mint a többieké.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves
Legtöbben máig meg vagyunk győződve arról, hogy ő lehetett volna az első magyar Forma-1-es pilóta, mások szerint nem.

Vigyázat, robogós bűnözés  

A robogós világnak nem csak napsütötte oldalai vannak. A bűnözők is szeretik a kismotorokat.

Belsőség Ausztrál öregfiúk extravaganza

Fotón a hiányzó Chevy Cruze

Négyajtós szedán és ötajtós ferdehátú már van, de a Kombi még hiányzott. Eddig.

Hyundai i40cw Sok szerencsét! Külföldön

Talán nincs is jobb példa arra, mennyire marginális, kicsi piac a miénk, mint a Hyundai i40cw. Már az árát is úgy lőtték be, hogy biztosan ne veszítsenek rajta. Ezzel meg is ásták a sírját idehaza.

Szétrobbant blokk, szétrobbant remények?