A tökéletesnél is lehet szebbet

Teszt: Fiat Barchetta 1.8

2002.09.19. 09:22

 
   
   

Kéne valamit mondani az általános ergonómiáról, pedálok-kapcsolók elhelyezéséről, de mivel semmivel nem volt bajom, valószínűleg minden rendben van. A váltó nagyon jó, rövid úton, könnyen jár, de érezni, van benne anyag.

A kuplungban már nem vagyok teljesen biztos, egyes-kettes kapcsolásakor nehéz finoman visszaengedni, de ebbe az is belejátszhat, hogy hányatott sorsú tesztautónk egy éve alatt többek között a soproni focicsapatnál is volt szolgálati kabrió.

 
   
 

Olvastam valahol, hogy a Barchetta sebességi fokozatai elég rövidek, és a 100-as tempóhoz már kell a 4-es. Ez elég régen lehetett, mert bár a Barchetta motorja olaszosan pörgős, a váltó kifejezetten laza. Hármasban 80-nál 3500 a fordulatszám, 100-nál 4500, 6000-nél megyünk 140-nel. Ez így nem rossz. Ha az Athénben leszálló Malév-gépek mintájára gurulásból akarunk átstartolni, jobb is, ha 20 km/h körül inkább egyest kapcsolunk, mint kettest, a váltó bírja, a kettes meg egyébként is kellemes társunk lehet adott esetben akár 100-ig.

Hogy lehet-e női autó a Barchetta, ebben a tető nyitás-csukással kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány a döntő. A Barchetta pedig nem női autó. Először két nővel teszteltem, végül lehívtam az Index női mellékletének munkatársait. A dolgozó nők kinyitni még ki tudták, becsukni azonban már csak kettesével bírták.

 
   
   

Aki próbálta már a Mazda MX5 ponyvatetejét, tanúsíthatja, hogy félórányi gyakorlással kisebb fizikai erővel is nyitható-csukható. Még úgy is, hogy az autóban ülünk: mintha csak ki-be takaróznánk egy acélkeretes, fekete paplannal.

A Barchettából ellenben ki kell szállni, meghúzni a ponyvát takaró lemez nyitókarját, felnyitni a lemezt, kihajtani a ponyvát (ez az igazán nehéz), felemelni a tető hátulját, hogy visszahajthassuk a takarólemezt, aztán visszaengedni, előrehajtani az elejét, végül belülről rögzíteni két karral (ez a legtöbb kabrióban hasonlóan működik). Ismerek súlyemelő lányt, aki kereket is tudna cserélni emelő nélkül, de a női vásárlóközönség jellemzésében semmiképp nem ő a reprezentatív minta.

 
   
 

Nőknek tehát nem ajánlhatom nyugodt lelkiismerettel, a működtetési nehézségeket leszámítva azonban mindenben jobb, mint a Mazda MX5 teteje. Belül például jóval tágasabb; a Mazdában úgy éreztem, mintha egy alulméretezett baseballsapka alatt ülnék, a ponyva nyomta a fejem tetejét, úgyhogy ha csak esett és nem zuhogott, inkább nyitott tetővel haladtam.

A Barchettáé kifejezetten tágas, hátrafelé ebben sem látunk, ráadásul a hátsó szélvédő egy műanyag lap, ami bepárásodik, de a nagy belső tér miatt ez kevésbé zavar. A hátsó ablakra vigyázni kell, csukáskor beletenyerelni, hogy ne gyűrődjön, viszont sok pályatárssal ellentétben tönkremenetel esetén kicipzárazható, és nem kell az egész tetőt cserélni.

 
   
   

Még valamiért szeretem a Barchetta tetejét: még ha nyitva van is, tehát a tető kitölti a rendelkezésére álló tokot, akkor is marad még hely hátul. Nem hivatalos raktér, de én illegálisan kényelmesen berakhattam egy igen hosszú esernyőt, néhány palack ásványvizet, kefírt és sóskiflit. Egy kabrióban ez nagyon fontos dolog.

A Barchetta csomagtartója (165 dm3) 21 literrel nagyobb, mint az MX5-ösé. Ez a méret persze még mindig inkább csak vicc, de ezen közel sem röhögünk akkorát.

 
   
 

130 lóerő egy ilyen könnyű kis autót már nagyon szépen visz. Az 1.8-as Mazdát nem vezettem, csak az 1.6-ost, úgyhogy összehasonlítási alapom nincs. Az azonban biztos, hogy a Barchetta 130 lovát tökéletesen sikerült összehangolni a kormány- és futóművel. Repülőrajtnál nem akarja kitépni a kezünkből a kormányt, és nem pörög ki a kerék. Persze nem úgy nem pörög ki, mint egy kipörgésgátlós autóé, ahol a kegyetlen elektronika korlátozza a szárnyalást, hanem valahogy szervesen, születésénél fogva nem.

Ennek köszönhetők a Barchetta sikerei házi gyorsulási versenyeinken. A kis tűzgolyó szabályosan állva hagyta a V6-os, 170 lovas (és 1700 kilós) Audi A4 kabriót. A több testhossznyi előnyt a pálya elején szerezte, de az A4 140 km-es tempónál sem tudott faragni a hátrányból. A brutális Opel Astra Cabrio a kétliteres turbójával már megfogta, de csak amikor kettesből hármasba váltottunk. Addig a Barchetta szűken, de vezetett. Az említett típusok persze valójában nem konkurensek - a négyüléses kabrió annak való, aki kényelmesen, esetleg négyesben, vagy sok csomaggal utazna szabadtérben, a roadster meg az élményautósoknak. Mindegy, legalább megnéztük, mekkorát szólnak.

 
   
   

Ami szép, és a Fiatnál erre számítani is lehetett: jobb a hangja. Főleg hogy az igazi, hardcore hörgés már kicsivel 3000-es fordulat felett elkezdődik, és a pörgéssel párhuzamosan ércesedik, egészen 7000 rpm-ig. Mivel a Mazda MX5 tökéletes autó, nem mondhatom, hogy a Barchetta jobb. De azt igen, hogy nem rosszabb.

 
  A szerkesztő ajánlata hölgyeknek:
 
  A Peugeot 206 CC tetejével nem kell bajlódni, automatikusan nyílik-csukódik. Az autót éjjelre is az utcán lehet hagyni, bár szerencsére egyre kevésbé divat kivagdosni mások ponyváit. A Peugeot árban is a legjobb, az 1.6-os, ami közlekedéshez untig elég, 4,2 millióba kerül.

A 206 CC egyetlen hátránya, hogy nem nyújtja azt a vezetési élményt, mint a ponyvás vetélytársak, a Barchetta és az MX5-ös. Ezt vegyék figyelembe a hölgyek, akik szeretnek szerpentineken száguldozni.
 
 

< >