Istenverte (hard)topless

Tartósteszt: BMW 325i cabriolet (E36)

2000.07.26. 16:01
Ilyen autót normális ember nem vásárol. Amennyiben véletlenül mégis épeszű ember foglalna helyet a vezetőülésben, garantáltan elveszti a fejét, amikor este felizzanak a műszerfal és a belső tér vörös fényei. Ilyenkor leküzdhetetlen vágyat érez az ember, hogy ürügyet keressen arra, miért kell éjjel 1-kor lemosatni az autót a legtávolabbi autókozmetikusnál.
 
   

Vannak pillanatok, amikor az ember megfeledkezik arról, hogy az autója 15 litert fogyaszt, a cascoért majdnem negyvenezret fizet havonta, örökké amiatt parázik, ott találja-e a parkolóban vacsora után, és állandóan megállítják a rendőrjárőrök. Ilyen pillanatokban szokás érzelmi alapon dönteni.

Az én időm is eljött! A lábujjhegyemtől a fejem búbjáig végigfut rajtam a feszült bizsergés, amit csak az élet kivételes pillanataiban érez az ember. Tegnap éjjel nem jött a szememre álom. Igen. Most már minden papírmunkán túl vagyunk, beülök és magamra zárom az ajtót és veszek egy mély levegőt. Elfordítom a kulcsot: P és R és N és D - indulás. Mély levegő. Mmmhhh. Még a szaga is más! Ezt az illatot csak azok ismerik, akik ültek már kabrióban. (És ilyenkor az egyszerű összetevők alkotta szagok is illattá magasztosulnak.) Óvatosan adagolom a gázt, de nem sokáig bírom magam türtőztetni. A sebességmérő mutatója egyre feljebb kúszik.

Hopp! Ez egy kanyar volt. Észre sem vettem, hogy már 120 körül járok. Elhagyom a Százhalombatta határát jelző táblát, és elégedetten nyugtázom, az égiek vigyáznak rám. Leszámítva néhány későbbi, szerencsétlen szituációt, ez a mámoros érzés fél évig kísér minden utamon.

 
   

Nem vagyok műszaki ember, ezért érthetetlen, hogyan csinálták a bajor mérnökök, de sokszor az az érzésem, a fizika törvényszerűségeinek is ellentmond, ami történik: érdi emelkedő, komótos 180-as tempó, folyamatos gázadás (de csak lassan!) érdi púp - 210.

Ebbe a darabba két extrafelszerelés - a kipörgésgátló és a motoros, memóriás ülések - kivételével minden létező gyári extrát megrendelt az első tulajdonos. Automata váltó, automata klíma, bőrkárpit, fűthető ülések, fedélzeti számítógép, motoros tetőmozgatás és az ebben a modellben evidenciának számító kényelmi felszerelések (ABS, légzsák, elektromos ablakok, motoros fűthető tükrök) fokozták a komfortérzetet. A vételár 4,3 M. Őszintén szólva négy év után komoly értékvesztés, hiszen a vásárlás idején ezzel a felszereltséggel 16,5 millióért lehetett megvenni.

 
   

Az előző tulajdonosok összesen 90.000 kilométeret tettek meg ezzel az autóval. Eközben volt olyan maximalista, aki Münchenben szervizeltette, és volt, aki dacára a fent említett felszereltségi szintnek, még képes volt fokozni az élvezetet egy - a motortérbe épített - Schnitzer toronymerevítővel, majd - mivel valószínűleg még ekkor sem érezte kielégítőnek a színvonalat - az egészet megfejelte egy potom 6.500 márkás hardtoppal. Hiába - ilyen autót normális ember nem vásárol. Amennyiben véletlenül mégis épeszű ember foglalna helyet a vezetőülésben, garantáltan elveszti a fejét, amikor este felizzanak a műszerfal és a belső tér vörös fényei. Ilyenkor leküzdhetetlen vágyat érez az ember, hogy ürügyet keressen arra, miért kell éjjel 1-kor lemosatni az autót a legtávolabbi autókozmetikusnál.

Őrangyalomnak köszönhetően nagyobb baleset nem ért fél év alatt és a közlekedésrendészeten sem készült fotóalbum a ténykedésemről. Azonban értek olyan meglepetések, amiket még sokat tapasztalt szerelőim is műszaki kuriózumként jegyeztek fel az emlékkönyvükbe: 97.000 kilométer megtétele után a gázpedál mondott csődöt, néhány nappal később pedig, a belső tükör esett az ölembe. A százezres nagyszervíz után egy héttel a termosztát is feladta a küzdelmet. Összességében az autó fél év leforgása alatt négy alkalommal utazott tréleren.

 
   

Egy kellemes tavaszi délelőttön épp Zugló egyik kertvárosi utcájában, egy kisteherautó előzési manőverét követően telt be a pohár. A szórakozott fuvaros - megfeledkezvén a visszapillantó tükör rendeltetésszerű használatának KRESZ által előírt rendelkezéseiről - az irányjelző használatát mellőzve balra kanyarodott, miközben én szabályos előzés közben mellé értem. A folytatás sejthető: jobb oldali első karosszériaelemek, gépháztető, hűtő és társaik cseréje. Autó és utasa romokban.

A baleset utáni sokkot követően ismét érzelmi alapon döntöttem: megszabadulni a problémától, de mihamarabb! Mert ennyi istencsapás után már az ember azt a bizonyos illatot is szagnak érzékeli, idegesíti a magas fogyasztás, a protekcióval elintézett méregdrága casco és a kíváncsi szempárok tömkelege. Pedig kabrió kategóriában nem sok modell múlja felül - még napjainkban sem - ezt a rakás szerencsétlenséget. Hamar vevőre talált és nekem is sikerült egy - még ennél is hányatottabb sorsú - újabb autóra szert tennem, de az már egy másik történet.