Szélcsend

Teszt: Volkswagen Bora 1.6 16V - 2001

2001.03.27. 09:26
Vagy az autós múlt ismeretének hiánya, vagy a konszernfőnök Ferdinand Piech által szorgalmazott agymosó-kúra homályosította el a VW marketingeseinek elméjét annyira, hogy a névadásnál figyelmen kívül hagyják azt az ádáz, villogó szemű, elborult elméjű autómániások által legendásnak vélt, ámbár a józan, polgári emelvényről legfeljebb elhanyagolhatóan rövid ideig, gazdasági szempontok szerint pedig szinte mérhetetlenül kicsiny darabszámban készült sportautót, melyet egykoron Maserati Borának hívtak.
 
   
   

Az első benyomások testes, masszív, határozott maszkjával, vaskos tetőoszlopaival és sportautónyi kerekeivel kifejezetten a presztízslimuzinok stílusát hordozó járművet mutatnak. Az első ülésekre beülve sem érhet senkit csalódás, hiszen a tengelyirányban és magasságban állítható kormányoszlop, az emelhető-süllyeszthető, hosszan hátratolható fotelek bármilyen testalkatú vezető számára garantálják a komfortos dimenziókat.

Sajnos a Bora önző autó, miként a vele megegyező padlólemezre épülő autók - az Audi A3, a TT, a Skoda Octavia, a Seat Toledo, valamint a VW Golf és Beetle - mindegyike. Az alapkoncepció itt a rövid tengelytáv/hosszú karosszéria/kényelmes első ülés koncepció, amelybe viszont sehogyan sem fér bele, hogy kényelmes hátsó férőhelyeket is kialakítsanak.

 
   
 

Bizony, a Bora hátsó üléseire száműzött utas jobban teszi, ha a magassága nem lépi túl a százhatvan centit, a lába pedig legfeljebb 35-ös méretű, ugyanis a lábtér a kisautókéhoz mérhetően szűkös (ezúton egyben elnézést kérünk a Boránál hátul azért mégis tágasabb Fiat Punto és Opel Corsa használóitól), ráadásul az első ülések alá sem fér be a cipő vége.

A marketingesek ez esetben arra építettek, hogy a Bora/A3/Octavia/Toledo/Golf-vásárló bemegy a szalonba, kipróbálja a vezetőülést, majd a lenyűgöző helykínálattól, és a valóban igényes, szépen illesztett kárpitoktól elképráztatva ki sem próbálja a hátsó traktust, hanem egyenesen a pénztárhoz indul és befizeti a kezdő részletet. Úgy tűnik, a szakemberek spekulációja bejött, hiszen még a pragmatikus taxisok is bedőltek az autó varázsának, pedig az ő érdekük az lenne, hogy a kényelem biztosításával szerezzenek még több fuvart.

 
   
   

Kiváló a korábbi Volkswagenekhez képest kifejezetten lágy rugózás. A kegyetlen budapesti kátyúkon a kocsi úgy hullámzik át, mint a régi Volga, amelyet eleve arra terveztek, hogy kiszűrje a gyilkos minőségű utakból származó kellemetlenségeket. Ezzel azonban a Golf III-nál még legendásan jónak tartott úttartást is felszámolták: hiába ül a mai Golf IV-nél feszesebb rugókon és csillapítókon a Bora, gyors kanyarban csúnyán megdől a karosszériája, hirtelen irányváltásra pedig különösen billegni kezd.

Csak dicsérni lehet a fékeket, amelyek határozottságukkal, sokadik használat után is hatásos működésükkel mindent megtesznek azért, hogy a kocsi aktív biztonsága is jobb színben tűnjön föl. Röhejes, hogy a váltónál úgy akarták a komolyság érzetét kelteni, hogy a kar túlsó végére alulról egy egyszerű ellensúlyt akasztottak, s mivel maga a váltószerkezet nem kedveli a hirtelen kapcsolásokat, a vezetőnek gyakran küzdelmébe kerül, hogy a következő fokozatot kapcsolja.

 
   
 

Mivel a kormány is döglötten reagál a gyors mozdításokra, a kocsi kispolgárias beállítottságának ismeretében immár végleg elvethetjük ama névbitorlási feltevésünket, amellyel a VW marketingeseit jogtalanul illettük a cikk elején. Hiszen a Borának szemmel láthatóan szándékában sem áll a legendás Maserati előd vérpezsdítő vérvonalát továbbvinni.

Izgalomkeltőként egyéb technikákat alkalmaztak. Itt van például a kék műszervilágítás, amely a világon feltehetőleg a VW konstruktőreinek ütött szöget először a fejébe. Ez jelképezi a huszadik század végének németes könnyedségét: lazábbak tudunk lenni mindenkinél, még ha meg is pattan az artéria a nyakunkon.

 
   
   

Mellékes, hogy a szemfenék receptoraiba tökig letekerve is lyukat olvaszt az a neonkék vibrálás, a kilométeróra számait viszont még akkor sem lehet leolvasni, amikor a potit feltekerve már sistereg a csarnokvíz a vezető szemgolyójában - a lényeg, hogy különleges legyen.

Ha a váltó és a futómű nem is, a motor kifejezetten kellemes, Az új, gázait hengerenként négy szelepen át cserélő, a régi 101 lóerősnél csak négy lóerővel többet felmutató, de spontánabb és tisztább működésű négyhengeres emberére talál a Bora üresen is 1,2 tonnás karosszériájában, és megmutathatja mit tud: a nulláról százra 11,3 másodpercig tartó gyorsulás ugyan csak négy tized másodperccel haladja meg azt, amit a nyolcszelepes ősmotor hozott. De a derekas tömeg ismeretében ezt a kis fejlődést is méltányolnunk kell, pláne, hogy a motor fogyasztása mindvégig 9,5 liter alatt marad.

 
   
 

A bőségesen alkalmazott hangcsillapításnak köszönhetően a Borában a zaj a 190 fölé tornázható végsebességig is alatta marad a kultúrjárműtől elvárható mértéknek, s nappali világítás mellett, amikor a műszerfal kék fénye háttérbe szorul, a kocsi ergonomiája is kifejezetten kellemesnek mondható, minden kapcsoló jól elérhető és határozottan, gondosan megtervezett precizitással kattan.

Kár, hogy a tágas csomagtartónak szűk a nyílása - e tervezési hiányosságot a lépcsős hátú VW-származékoknál úgy tűnik, meg kell szoknunk. Megnyugtató azonban a szériában adott négy légzsák, az ABS és az oldalvédelem, a karosszéria mikrométer-precizitású illesztései pedig arra utalnak, hogy a szakik (vagy a robotok?) a minőség látszatára is rendkívül ügyelnek.

 
   
   Maserati Bora

Félve gondolunk azonban arra, vajon az autó mely részéből spórolták el e látványos vevőcsalogató-elemhez szükséges technológiai költségeket. Akinek mindene a VW-minőség (bármit is jelentsen ez), beleszeretett a kocsi formájába, a szeme sóvárog a kék fény után, vagy húsz évvel ezelőtt, még a Maserati-korszakban megfogadta, hogy egyszer még szert tesz egy Borára, az közel négymillió forinttal zsebében bizonyára fontolóra sem vesz olyan ajánlatokat, mint az alsó-középkategória legkomfortosabb, legélvezetesebb vezethetőségű és legtágasabb autóját, a Ford Focust, vagy az eggyel magasabb osztályba tartozó, valódi kényelemmel, japános megbízhatósággal, ám kevésbé látványos stíluselemekkel megáldott Mitsubishi Carismát.

Azoket a kocsikat meghagyja a földhözragadt autósok játékszereinek - hiszen a Bora már majdnem Passat, ami pedig már szinte Maserati.