A családért mindent?

Teszt: Citroën C4 Picasso 1.6 VTi Dynamique

2008. december 1., hétfő 01:14
A Picasso azért jött hozzánk, mert új motort kapott. Végre. Benzines, ez a legolcsóbb változat, hatszázezerrel a dízel alatt. Az ember könnyen elcsábul, mert most épp lehetetlennek tűnik ennyit visszahozni az üzemanyagon.

A franciák nagyon tudnak egyterűt csinálni, és a C4 Picasso a legfrissebb köztük, ráadásul tetszik, ellentétben az első Picassóval. Nem szoktam elájulni egy üvegtetőtől és hasonlóktól, de bejön, ahogy a szélvédő kicsit felszalad a tetőre. Akit zavar, lejjebb húzza a napellenzőjét, aki meg szereti, az feltolja. Igaz, emiatt (meg a függönylégzsák miatt) nincs elöl tetőkapaszkodó, de a Picasso nem a reumás öregemberek autója, a fiatalok meg így is be tudnak szállni.

Szintén zseniális, ahogy az első tetőoszlopokat megcsinálták, bár erről is megemlékeztünk már korábban: nem egy vastag, hanem két vékony van belőle, az is jó messze, ezért aztán ki lehet látni a kocsiból ferdén előre. Ami nagy kincs manapság. Igaz, minden más gyár a biztonságra hivatkozik, amikor szóba kerülnek az iszonyatos vastagságú A-oszlopok, de a Picasso igazolja, hogy mellébeszélés helyett inkább rendes anyagból és ésszel kellene építeni az autókat, és akkor nincs gond. Meg lehet szerezni így is az öt csillagot az Euro NCAP tesztjén.

Na persze emiatt nem túl könnyű jármű, tényleg le a kalappal, hogy ekkora térfogatot tudtak acélból, üvegből, műanyagból és egy kis alumíniumból (motorházfedél) kihozni, úgy, hogy 1450 kiló lett az egész. Igaz, a nagy buborék sok levegőt tartalmaz, igazából a Picasso hosszabb, mint kéne: a hűtőrácson benézve látszik, hogy nincs az a hosszú vonóhorog, amivel bele lehetne tolatni a hűtőkbe, annyira mélyen vannak.

Jó széles is, nemcsak a sok üveg miatt tűnik szellősnek. Elöl rendes méretűek az ülések, viszonylag normális formával, de az állítható deréktámaszt nem kellett volna kisajnálni belőlük. A hátsó székek már kisebbek, közelebb is vannak a padlóhoz, a felnőttek térde pedig épphogy elfér. Szóval, hátulra inkább gyerekeket kell ültetni, ezt jelzi a lehajtható tálca, az italtartó és a rejtekdoboz is a padlóban. A hátsó ülések nem kivehetők, hanem egyetlen mozdulattal be kell őket hajtogatni a padlóba. Ez a megoldás jóval kényelmesebb, mint a kivehető székes.

A Picasso csomagtartója nagy, alapból fél köbméter. Jópofa extra a kivehető zseblámpa, de megtartották a Xsara Picasso banyatankját is. Igaz, ez már részben szövetből készül, nem összecsukható láda, mint régen. De még így is jó.

Az új alapmotor a Citroën életében azért jó lépés, mert korszerűnek tűnik − különösen annak tükrében, hogy pár éve még egy nyolcszelepes ősmotort használtak a PSA-nál. Nem nagy meglepetés, arról az új négyhengeresről van szó, amit a Peugeot-Citroën a BMW-vel közösen készített. Láttuk már a Peugeot 207-esben és a 308-asban, és most kezd feltűnni a Citroënekben is. 120 lóerő a kommersz 1,6-osok között jónak számít, nem véletlenül dobták ki a modellsorozatból a kedvéért a régi 1,8-as benzinest.

Ettől függetlenül ne várjunk csodákat 120 lóerőtől és 160 newtonmétertől: a Picasso az 1,6 VTi motorral korrektül megy, igazából nem is lomhább az átlagnál, de azért egy 1,3-as Swift könnyedén legyorsulja. Ezt még lenyeli valahogy az ember, az jobban zavart, hogy amikor hidegen beindítottam, az első pár száz méteren mindig rángatott, bármit csináltam. Aztán magára talált, és igazából egész jól lehetett vele közlekedni: hamar fel lehet gangolni és szépen haladni. Kétezertől akár már gyorsít is, felül meg – ha végre eljut odáig – kifejezetten élénk. Autópályán, országúton jól utazik, városban nem fáj vele az állandó elindulás-megállás, kifejezetten jól veszi a gázt. Igaz, gázelvételkor másodpercekig kell várni, hogy legyen motorfék, de ez Euro 4-métely, ma már minden motor ilyen. Összességében az 1.6 VTi tényleg jobb, mint a „mindegy, csak legyen benne valami” jellegű alapbenzinmotorok.

Azért van bajom vele. Lapozzon!

A C4 Picasso egyik gyengéje a sebességváltó. Nyúlós, pontatlan, mintha gumiszalagok húzkodnák a kapcsolóvillákat: kijönni sem igazán akart a fokozatból, nemhogy bemenni. A Picassót én inkább automatizált váltóval venném meg, de csak az 1.6 HDI-hez kérhető. Viszont a dízelmotor nyomatékosabb is, kellemesebben vezethető, ráadásul biztos lényegesen takarékosabb. Az 1.6 VTi (kül)városban, nagypapás stílusban 10-10,9 között kajált, országúton-autópályán sikerült egyedül 8-8,5 l tájára lemenni. Mindezt klíma nélkül, igaz, bejáratós motorral.

A másik dolog, ami nem tetszett, az a rugózás. Az első futóművek lágyak, a hátsók kemények, ezért ha jön egy mélyedés, a Picasso orra lágyan bebillen, mint egy hajó a hullámvölgybe, aztán meg iszonyatos ütéssel bezöttyen a hátsó. Ez az ára annak, hogy sima úton, kanyarokban nem billeg a kocsi, viszont a hátul alvó csecsemőket ez kevésbé vigasztalja, amikor épp le akar szakadni a fejük. Ezért szeretném kihasználni a remek alkalmat arra, hogy bocsánatért esedezve leboruljak a merev hidas, félhaszonjármű Hyundai H1 busz előtt, mert az hátul jobban rugózott.

Olvasóink írták

A három gyerek simán elfér benne, és még rengeteg hely marad a csomagoknak hátul. Elöl a vezető és az utasülés maga a kényelem, mintha fotelben ülnénk.

Írjon ön is a C4-ről !

De az ember sok mindent megtesz a családjáért. Ahogy le tud mondani a csajozásról és a kicsapongó életformáról, ugyanúgy megszokja, hogy a Picassóban a dudáláshoz egy kis sávot kell nyomkodni a kormány fix agyrészének alján (mert ebben a Citroënben sem forog a kormányközép); hogy az esőérzékelő csak véletlenül találja el a megfelelő törlést. És nem káromkodik hangosan, amikor az autó maga dönti el, meddig nyomja az ablakmosó folyadékot a szélvédőre, mindegy, meddig húzza az ember a kart. És még azt az érzést is meg lehet szokni, hogy a mögöttünk jövő is látja, mit mutat a digitális sebességmérőnk.

Hogy miért? Mert a Picasso zseniális családi jármű, variálható, valódi gyerekvilág, de ha kell, kiválthat egy furgont is. Ha rendesen rugózna, bárkinek ajánlanám, mert amúgy egy iszonyatosan jól felszerelt kocsi, rengeteg olyan funkcióval, ami tényleg hasznos: gyerekfigyelő tükör, tempomat, visszagurulásgátló, elöl-hátul oldalanként szabályozható klíma (!) meg hét légzsák. Ezt a Dinamique felszereltséggel, akciós áron odaadják ötmillióért az alapmotorral, amely tulajdonképpen vállalható. De álmaim Picassójában dízelmotor van, nem kell kézzel váltani, és kizárólag sima utakon járok vele.

Sok hűhó?

A Peugeot-Citroën és a BMW által közösen fejlesztett szívómotorok érdekessége, hogy a szelepek vezérlése teljesen változó: a mechanizmus képes a szelepkiemelés nagyságát (is) változtatni 0,2-9,5 mm között. Magyarán: annyi levegőt enged a motorba, amennyi szükséges, nem kell fojtószeleppel rontani a szívás hatékonyságát.

Szerintem nem véletlen, hogy csak Minikben, BMW-kben és a PSA autóiban van hasonló motor. Elég ránézni, és látszik:a szelepek mozgását befolyásoló himbarendszer és az állítómechanizmus agyonbonyolítja a szelepvezérlést. (Mellesleg korlátozza a motor maximális fordulatszámát. Igaz, ez csak a versenymotoroknál számít, a túraautó-vb-n futó BMW-k motorjában nincs Valvetronic.) Ráadásul arra a problémára ad választ, amire a közvetlen befecskendezés vagy egy turbó lenne a valódi orvosság. És micsoda véletlen: létezik ilyen motor a Picassóhoz, az 1.6 THP!

Ej, hagyjuk a műszaki részleteket! Nézzük a gyakorlati eredményt, pláne, hogy van összehasonlítási alapom. Családunk 1999-es Avensise szintén 1,6-os, bármiféle változó szelepvezérlés nélkül, 110 lóval. Városban, ugyanazokon az utakon, ahol a Citroën inkább 11, mint 10 litert fogyasztott, a Toyota sosem szokott 9 liternél többet enni. Ilyen tempónál a légellenállásnak kisebb a szerepe, inkább a tömeg számít. Biztos könnyebb tehát a Toyota. Igen, 75 kilóval. De elárulom: ha beül mellém valaki, akkor is ennyit fogyaszt, és még akkor is jobban gyorsul és rugalmasabb, mint a Picasso szimplán a vezetővel.

Tény, hogy az új Citroën motorja jóval tisztább, mint a régi Toyotáé: Euro 4 kontra Euro 3, vagyis a Picasso minden káros komponensből kábé a felét eregeti, mint az Avensis. De ha ekkora fogyasztásnövekedés az ára, akkor az EU tévúton jár emissziós normáival. Ezért kell inkább 1.6 HDi-t venni.

Citroën C4 Picasso 2007 Dynamique Limitált Citroën C4 Picasso 2007 Dynamique Limitált

A Totalcar értékelése:

Dízellel négycsillagos volt a Picasso, ennyit nem kaphat a benzines. Ettől függetlenül az alapmotort meg szabad venni, mert jó, és más benzines egyterűek sem fogyasztanak lényegesen kevesebbet.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.