Cetidomárnak lenni jó

Citroën C5 2.0 HDI Break teszt

2001.11.06. 07:40
A C5 Break koncepciója kicsit olyan, mintha a filiszteusok a biztonság kedvéért magastalpú cipőben küldték volna Góliátot a héber sereg pocskondiázására. Ez a régi történet ugyan egy huncut kis Dávid parittyájával végződött, de a Citroën fanok kényelmesen ellazulhatnak, itt most senki sem lövi majd le a poént.
 
   
   

Igaz, ebben a pontos marketingmunkának legalább akkora szerepe van, mint C5 tervezőinek pórusain átszüremlő verejtéknek. A C5 Break sikerének egyik titka ugyanis az, hogy soha senki nem akarta élményautónak maszkírozni. Aki látta már közelről, sejti is, miért.

Talán nem a puszta véletlen műve, hogy Schubertet is inkább a hegyi patakban fickándozó pisztráng ihlette vidám dalocska komponálására, pedig állítólag látott násztáncot úszó fehér bálnát is. Meg valahogy a dömperek is hülyén mutatnak tüllszoknyában.

 
   
 

A C5 kombi messziről kisebb víkendháznak látszik, közelről nyerges vontatónak. Amikor teljes magasságában pompázik, az ember óhatatlanul eltűnődik, szabad-e ekkora autót B kategóriás jogosítvánnyal vezetni. És hogy ha szabad is, vajon miért akarná bárki?

Ráadásul a C5-öt már kipróbáltam a Hungaroringen az első sajtóbemutató alkalmával (melynek összefoglalóját az Orrszarvú első kűrje munkacímű tesztünkben olvashatják), és már akkor kiderült, hogy inkább tisztelni tudnám, mint szeretni. Erre most itt volt nekem egy hétre, akár egy fenyegető őshüllő a Jurassic Park 4-ből. Mit tehettem volna, beköltöztem.

 
   
   

A külsőre nem vesztegetnék már sok szót. Aki a Xsarát szereti, és szívesen állíttatna magának 200 tonnás köztéri szobrot bronzból, annak tetszeni fog. A C5 Break ugyanis egy Xsara Break emberfeletti dimenziókkal. Tessék megnézni a képen, élőben még ijesztőbb. Csupa szép egyértelmű vonal, de ekkora testbe kecset csempészni talán még a franciáknak is túl nagy falat. Szó szerint.

 
   
 

Belül már nem ennyire dermesztő a helyzet. Ott is minden szép nagy, de nincs nyoma elidegenítő hatalmaskodásnak. A C5 ötszemélyes autó, de akár a Chicago Bulls kezdőötöse is nyugodtan beülhetne, talán még melegíteni is lenne helyük.

Helykínálat átértékelve: 2005

A teszt megírásakor nem adódott úgy, hogy öt rendes férfi próbált volna tényleg egyszerre beülni a C5-be. A saját családom - átlag alatti kiterjedésű nőrokonokkal - pompásan elfért. Aztán most hirtelen beleültünk öten fiúk, és mi tagadást, hátul határozottan szűk. A fene hitte volna.

A Citroën árával a közép-, méretével a nagykategóriába lőtte be a C5 kombit. Egyfelől ügyes húzás, másfelől veszélyes. Ár/vízkiszorítás aránya verhetetlen, de ez inkább a balti flotta atomtengeralattjáró tenderén előny. Hacsak nem arról van szó, hogy a mérete mellé még jó is. Pedig arról van szó.

A cethal belseje lakályosabb, mint azé, amelyikben Jónás utazott a képes gyermekbiblia szerint. A hatalmas üléseken ízléses szövetkárpit, a műanyagok normálisan illeszkednek, és tapintani sem kellemetlen kötelesség. A váltóboton gusztusos alumínium betét, egyszerűen hibátlan. Ráadásul alapáron jár (egyebek közt) digitális légkondi, fedélzeti számítógép és távirányítós központizár, rugóskés rendszerű kulccsal.

 
   
   

Persze a vezetéshez kevés az ízléses és kényelmes belső, ahhoz kell motor, futómű és fék is. A motor a végletes célszerűség jegyében a kisebbik turbódízel HDI, a kétliteres. A HDI sorozat már elég régóta a piacon van különböző modellekben ahhoz, hogy minden autóslapolvasó unásig ismerje előnyeit. Igen, tényleg nagyon jó.

 
   
 

A motor hangja meghitt, meleg kerregés, nem zavaró, de nem is észrevétlen. Menet közben tökéletesen elenyésző, álló helyzetben meg miért ne lehetne kicsit teherautós a hangulat, ha egyszer simán vihetnénk egy Kamazt a raktérben. Normálisan húz, sőt, ahol a turbó elemében van, ott olyan, mint egy futni készülő nehézatléta, nem éppen gyors, de tisztesen megindul, és szépen hasít.

A váltót nem lehet rossz szóval illetni, egyrészt ugye ott van az a szép alu borítás, másrészt pedig hibátlanul jár. Könnyű, pontos. Jó.

 
   
   

És akkor a futómű. A futómű az a bizonyos Hydractive 3, azaz 3. generációs hidropneumatikus felfüggesztés. Ez a 3. generáció sokat kupálódott az évtizedekkel korábbi kezdetek óta, így a hibák miatt kár is félni: a gyártó 5 év vagy 200 000 km karbantartásnélküliséget vállal rá. Ráadásul a kombi irdatlan, alaphelyzetben 563 literes, lehajtott ülésekkel pedig 1,658 köbméteres csomagterébe akár Maci Laci és Bubu is bemászhatnak, a C5 feneke nem fog leülni, mert a rendszer állandó magasságban tartja.

Hacsak - figyelem - hacsak nem arról van szó, hogy beszálláskor a medvéknek nincs kedvük nagyot lépni, mert ebben az esetben a csomagtartó oldalán elhelyezett kis gombbal szépen leguggoltatható a Citroën, akár álló motornál is. Mint az elefánt a cirkuszban, tényleg.

 
   
 

Emellett két szintre is fel lehet emelni, az alacsonyabbik csak hihetetlen, a magasabbik kicsit rémisztő. Ez utóbbival 10 km/h-val haladhatunk, az előbbi 40-ig jó, e fölött az autó automatikusan visszaáll a normális magasságra. Parkoláskor viszont egészen az úttestre lapítható, ilyenkor jobb, ha nem felejtjük alatta az uzsonnáskosarat. Ha mégis ott maradt, az összepréselt maradékot beadhatjuk a medvéknek a csomagtérajtó külön is nyitható üvegén át. De ha magunknál tartjuk, akkor se mászhatnak előre érte, mert a hátsó üléstámlában integrált kihúzható térelválasztó van.

 
   
   

Amikor az autó halad, a Hydractive furcsa. Az apróbb úthibákat érezni ugyan, de csak apró úthibáknak. A nagyobbacska úthibák is csak kisebbecske úthibáknak tűnnek. A még nagyobbakat azért már lehet érezni - de inkább füllel, mint fenékkel. Szóval a C5 nagyon kényelmes, viszont nem lebeg az út felett. Ellenben imbolyogni imbolyog, de csak egy egészen aprócskát. Olyan, mint amikor az ingerküszöbünk környékén dudorászik valaki néhány méterrel arrébb, nehéz meghatározni, de kicsit feszélyező.

Ha viszont keményebb autózásba kezd az ember - amihez azért kell egy legényes nekidurálás - akkor kiderül, hogy a C5 állja a sarat. Tornacsarnokkal ilyen magabiztosan kanyarodni, sávválani és előzgetni sose mertem volna korábban. Egy hajtós Budapest-Pécs-Budapest teljesíthető szinte konstans 120-as tempóban - természetesen csak elméletben, hiszen ez súlyosan szabálytalan. Ilyenkor egyébként majdnem 7 litert fogyaszt. Vicces.

 
   
 

Ennél gyorsabban törvénytiprás nélkül csak autópályán lehet haladni, ahol a C5 nyugodt utazóautóként szintén elemében van. Izgalmat csak a nagy tempó és az oldalszél szerencsétlen kombinációja hozhat, amit a fregattok vitorlázatát kikacagó oldalprofil és az alpesi magasság nagyjából érthetővé tesznek.

Ha a sietős medveszállítás közben vészhelyzet adódik, akkor egyrészt a hatékony vészfékrásegítős ABS-es fék, másrészt a hat légzsák jöhet jól. A mögöttünk poroszkáló légfékes IFA is megúszhatja a ráfutásos balesetet, mert erős fékezéskor a C5 gondoskodón bekapcsolja a vészvillogót. A multiplexelt elektronikából fakadó intelligenciának itt még koránt sincs vége, de a javát a már fent említett típusbemutató kapcsán leírtuk, ott elolvasható.

 
   
   

Ugyanott szó esett az autó extrém vezetési körülmények között mutatott unalmasan és biztonságosan kiszámítható viselkedéséről is. Az elvetemült autósújságírók nyúzásán kívül egyébként aligha lesz más alkalom arra, hogy a C5 Break extrém helyzetbe kerüljön. Ennél józanabb autót még egyetlen lidérces álmomban sem láttam.

A C5 elképesztően fókuszált jószág, az értelem falanszterszagú diadala az érzelem felett. Semmi megragadó egyénieskedés, az előd-dinoszaurusz CX és XM futurisztikus bájából egy morzsa sem maradt. Ellenben annak nézve, amire van, egyszerűen hibátlan. Ízléses kivitelű, nagyszerűen használható, remek motorral szerelt Zeppelin. Pont annak akar látszani, ami, és - sajnos - pont annak is látszik.

 
   
 

Épp emiatt az őszinteség miatt lehetett végül mégis megszeretni. Meg azért, mert a finoman ringó hatalmas testnek igenis van varázsa. Helyeslem a bálnavadászat betiltását. Kedvelem a ceteket.