A történet lényegében nagyon egyszerű, még ha valószerűtlen is.
Branislav a Chrysler szervizben kárfelvevőként dolgozik és imádja
az öreg Fordokat. Három éve, mikor 65-ös Cortinájára kötött új kötelező
biztosítást, beszédbe elegyedett egy idősebb hölggyel, aki
a papírmunkát intézte. Mint kiderült, nekik is volt régebben
Cortinájuk, nagyon szerették, és a felszínre törő családi sztorik
között megemlítette, hogy még mindig áll „valami nagy Ford”
a garázsban, immáron hét éve, még megboldogult férje tulajdona
volt.
Minden valamirevaló gyűjtőnek megremeg az orrcimpája ilyen mondatra.
Amiről addig csak a mesékben hallott (öreg fészerben volt,
lezsírozva, vidéki orvostól), most talán vele is megtörténhet. Szó szót
követett, meg is egyeztek, hogy megnézi azt a
valami nagy Fordot. Aztán nagyon gyorsan meg is vette, alku
nélkül, mivel az autókhoz oly' keveset konyító örökös az akkori reális
ár nem egész negyedét kérte érte.
Természetesen lehetne akár mozdulni képtelen roncs vagy
rozsdahalmaz, de nagyon-nagyon messze jár a valóságtól, aki erre
tippel. Az 1973-as Ford Consul/Granada 35 éve alatt alig 9700
kilométert tudott maga mögött. Ez még akkor is bődületesen alacsony
szám, ha figyelembe vesszük, hogy utolsó hét évét konzerválva töltötte
a fűtött garázsban. Tulajdonosa óvta-védte, de mivel túl nagynak
érezte és a dolgozó népet sem volt ajánlatos bőszíteni (hiszen
ceruza és papír sok mindenkinél akadt akkoriban), csak néha-néha
mozgatta meg. Makulátlan hibernációjából restaurátori szemmel nézve
nulla idő alatt felébredt. Olajcserék, a futóműszilentek, valamint
az elöregedett hengerfej és szelepfedél tömítéseinek cseréjével útra
kész volt. Nem restaurálva, gyári állapotban, mint fénykorában.
Az 1972 márciusától gyártott Consul az alapmodell volt, míg
a Granada a magasabb felszereltséget jelölte egészen 1975-ig,
amikor is az új, immáron csak Granadaként ismert második generáció
váltotta fel. A Consul gyönyörű kétajtós fastback, kupé (csak
Németországban), limuzin és turnier azaz kombi (Angliában estate)
változatokban is elérhető volt bőséges motorválaszték mellett, hiszen
a Németországban gyártott Consul/Granadákban a Taunus 1,7-es,
75 lóerős V4-esétől kezdve a 3 literes, 138 lovas V6-ig (eleinte
csak a turnier számára, később a GT-hez is rendelhető)
bezárólag a Ford szinte valamennyi európai motorja megtalálható
volt. A legkelendőbbek azonban a kétliteres, sornégyes Pinto
motorral szerelt Consul és Consul L voltak.
Hogy tulajdonosa pontosan érkezett a Közlekedési Múzeum
tégladepója elé, már önmagában is megbízható, alapos embert sugall.
A Copper Brown Metallic fényezésben pompázó klasszikus limuzin
pedig szinte megrészegíti a manapság divatos és trendinek mondott
alapszínekhez szokott szemet. Eleve mellbevágó élmény egy mesterien
restaurált vagy jól karbantartott youngtimer, de ez még annál is több.
Érdekes, hogy a már-már gyerekesen egyszerű vonalakból építkező
formát hogyan teszik végtelenül finommá, elegánssá az apró
részletek.
A hátsó ajtó felfelé kunkorodó íve (valódi fordos finomság), az első
lökhárítók sarkából induló finoman határozott sárvédőívekké, majd
hangsúlyos küszöbökké és újra sárvédőívekké alakuló törésvonal. És
a rengeteg króm és fém, ahová csak nézünk. Lökhárítók,
lámpafészkek, az orr-rész és az ablakok kerete, a kilincsek és nem
utolsósorban a filigrán visszapillantó tükör (igen, Consul
fapadhoz csak bal oldali járt) mind-mind útját állják a fotonoknak
és vakítva szórják tele velük a bámészkodók szemét.
És ez az alapmodell. Ha hozzáképzeljük a Granadák hullámosan
tört, szintén krómozott első maszkját, akkor tényleg hegesztőszemüveg
kellhet a verőfényes napokon. Csillog-villog, mégsem hivalkodó,
vállaltan kényelmes limuzin, sehol semmi száguldozásra,
kerékcsikorgatásra buzdító jel. „Ha nem sietsz, én elviszlek bárhová
kényelemben” – sugallja mind a 4572 milliméter, amiből manapság
két kategóriával lejjebb gazdálkodnak.
Mielőtt beülnék, először körbejárom, megszagolom. Elámulok az
eredeti abroncsokon és dísztárcsákon, a Ford vastag, talpas betűin
és a Consul típusnév könnyedségén. Branislav megmutatja az eredeti
centrírozó súlyokat, azokon is ott a Ford-logó, ahogy szinte
minden apró alkatrészen.
A motortér maga a szeplőtelen fogantatás. A kis sornégyes
körül annyi a hely, hogy legrosszabb esetben ide lehet állni
lábhajtányozni á la kőkorszaki szakik, ha szükség lenne rá, de szinte
biztos, hogy nem lesz. A Weber karburátoros Pinto-motor jól
sikerült és nagyon sokat bír, a kis törődést magas
futásteljesítménnyel hálálja meg. Mondani sem kell, hogy itt is minden
papír(!)matrica a helyén van, sehol egy csepp olaj, pedig
kerestem.
A masszív ajtón keresztüljutva a mára rég elfeledett barna
műbőr/krémszínű textil kombináció fogad. Mai szemmel vicces is lehet
a fosszínű műszerfal és a vékony falemez (amit egyszerűen
öntapadós fautánzatú betétnek néztem) kombinációja, ebben
a közegben azonban átsiklik rajta a szem, semmi kivetnivalót
nem találni benne. A műszerezettség minimális: sebességmérő,
benzinszint-jelző és vízhőfokmérő, valamint a világítás/index és
az olajnyomás visszajelzői. Hoppá, csapok le keselyűként
a rádióra, hiszen ez nem Blaupunkt! Branislav azonban megnyugtat,
már rádió nélkül vette, volt benne, de kiszedték és valószínűleg
a család másik Fordjában szolgált tovább, helyére egy
Consul-feliratos díszléc pattintható és különben is, az eredetivel
megegyező egység már útban van.
Fejtámla, könyöklő nincs, van viszont cserébe rengeteg hely.
A 2769 milliméteres tengelytáv a mai világban nem sok, de
kényelmes utazást tesz lehetővé elöl és hátul is. Nincs lejtő
tetővonal, befelé dőlő oldal, mindenki megtalálja a helyét.
Tárolórekeszekből akut hiány mutatkozik, hiszen nincsenek az ajtókon
zsebek, a váltókar előtt pedig mindössze egy sekély mélyedés várja
az aprót/mobiltelefont. Talán ezt ellensúlyozandó alakították ki
a kesztyűtartó feletti polcot, amiben azonban minden csúszkál,
kivéve a hasított bőr sofőrkesztyűt.
Az epedás ülések puhák, kényelmesek és minderre rájátszik az akkori
idők egyik legigényesebb futómű-konstrukciója. Elöl a kettős
trapézlengőkarok, tekercsrugós lengéscsillapítók és
a keresztstabilizátor egy masszív segédkeretre támaszkodnak,
csakúgy, mint hátul, ahol a lengőkarok szintén egy segédkerethez
rögzülnek. Ez lehetővé tette, hogy a karosszéria mindössze
a rugókra és a lengéscsillapítókra feküdjön fel, így
a bosszantó úthibák alig érezhetőek odabenn. Cserébe a futómű
puha és kanyarban dől a bódé, de a koros, magas falú, eredeti
Good Yearekre is figyelni kellett, nem biztos, hogy jót tett volna
nekik, ha komolyabb munkára fogják őket.
A 99 ló elfogadhatóan mozgatja a valamivel több mint egy
tonnát, közlekedni tökéletesen elég, az autópálya-sebesség fölé hajtani
nem nagyon érdemes, de nem is érezni rá késztetést. Mivel a motor
még jóformán bejáratós, így finoman kell vele bánni. A hangja
egyáltalán nem kellemetlen és aránylag jól szigetelt, nem egy
kifinomult V6 ugyan, de a 130-140 Nm-nyi nyomaték a jól
eltalált és enyhén karcos, ugyanakkor pontos, négyfokozatú váltóval jól
kihasználható.
A gázpedál közvetlen reakciója kenterbe veri
a károsanyag-kibocsátási normák nyákjában elveszett mai unokáit,
mintha a gázbovden a nagylábujjunkhoz lenne csomózva.
A kuplung és fékpedál hosszú úton, de finoman jár, mindössze
egymáshoz való távolságukat kell szokni egy kicsit. Ez nem nehéz
mutatvány, de az ablakmosó spricni gombája is a lábtérbe került,
így kétszer is sikerült eláztatni a szélvédőt elindulás előtt.
Ilyen korai Consul/Granada nincs is a Népítéletek
között, mégis, a valamivel későbbi változatok kivétel
nélkül
imádnivaló hajók és
életrevaló szerelmek .
És milyen érdekes maga a pillanat is. Mert bizony az elindulás
itt nem csak amolyan „feltépem az ajtót és rátiprok a gázra”,
nem-nem. Az öreg Fordok lelkében van valami megfoghatatlan zöld patina,
ami megfontoltságra késztet. Talán ha Mike Tyson ilyennel érkezik anno
az MGM Grand Arenába, akkor a meccs végén is négy egész fül lett
volna a ringben. Consul írógépet a csomagtartóba, kesztyűt
a kézre és kényelmesen-finoman lehet gurulni a végtelenségbe,
magunk körül egy olyan klasszikus formával, amilyet utoljára talán
gyerekként álmodtunk színes ceruzával a nappali világos
tapétájára.
A közkedvelt
mobile.de -n is mindössze egy valamirevaló Consul GT árválkodik
állapotához méltó áron.
További cikkeink
