Háziasszonyteszt

Toyota Corolla Verso 1.8 VVT-i

2002.03.25. 10:30
Az új Corolla-család "aktív életmódot kedvelő családoknak" szánt egyterűjét ezúttal egy aktív családanya tanulmányozta, családjával együtt. És tényleg: a Verso bizony tud családias lenni, sőt, az anyai szívbe is képes befészkelni magát.
 
  Szolgálati közlemény
 
 Toyota Corollából járt már nálunk automata ferdehátú, dízel kombi, részt vehettünk az európai bemutatón , ahol vezethettük a Corolla TSportot. Ezért úgy döntöttünk, hogy a nagycsaládos háziasszonyok számára ideális Corolla Versót tesztelje maga a célközönség, egy négygyermekes háziasszony.

Mivel háziasszony-tesztpilótánk viszont a többi Corollát nem látta, elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a Verso szinte alig hasonlít a többi Corollára. A formai különbségek kívülről is láthatók, de a vezetési élmény talán még annál is meglepőbb. A Corolla Verso ugyanis sokkal közelebb áll az egyterűek, pl. a Citroen Picasso nyújtotta békés, kellemesen teherautós vezetési élményhez, ellentétben a golfos viselkedésű Corollákkal. És most lássuk, hogyan tesztel a Háziasszony.
 
   
   

Kívülről a kocsi olyan, mint a legújabb divatú, jó minőségű konfekciókabát: tavalyi haute-couture szolidan visszafogva. A gondos munkát végzett francia szabászok nyilván tudták, az új fazon sokaknak készül, nem lehet olyan, mint a kifutott kollekció, de nem is lehet túl vad. Elsőre kicsit furcsa a meredek, egybe-szélvédő-motorháztető, az enyhén turcsi orr, a feltartott hátsófertály, kipúposodó tető. De egy-két menet után egyszerűen jó érzés megpillantani a sarokról.

 
   
 

A kipúposodó tető - a Verso 1 méter 61 centi magas - egyébként tiszta adomány. Először is akár bonyolult kalapkreációkkal a fejünkön is be lehet férni, már annak, aki hord ilyet. Másrészt egy-egy idegtépőbb havi nagybevásárlás után akkor sincs gond, ha elfelejtettük, hol álltunk meg az óriás parkolóban. Elég végignézni a kocsitetők felett, hol aranylik a púp, és már meg is van. Apropó, aranylik. Az "arany metál"-nak nevezett, enyhén zöldes-barnás mélysárga szín azonnal bejött a nagy család minden tagjának.

 
   
   

Egy, a legszebb férfikorban levő háziasszony, az bizony lakik az autóban. A közlekedés egész csomó kis rituális tevés-vevéssel jár, amihez az kell, hogy mindenféle bigyónak, mütyürnek, izének belakott helye legyen. A Versóban állítólag 22 db különféle rekesz, rakasz, fiók és dughely van, több mint fél hektó össztérfogattal. (Csak az édes férjem nem találta sehogy sem azt a rekeszt, amiben a "használati utasítás" van, de ez legyen az ő baja.)

 
   
 

Kedvenc benzinkutam kihagyhatatlan kávéautomatájának pohara például azonnal betalált a pohártartóba, bár eléréséhez nyújtózkodni kell. Az jobb oldalon hasonlóan járt egy sörösdoboz. A kormánytól balra, a kezem ügyébe eső kis doboz a zsebkendőnek, ajakírnak, cukorkának van kitalálva, jobb kéz felől meg épp van egy rekesz a törlőkendőnek.

 
   
   

A műszerfaltetőben levő dobozban pedig elfér egy jól felszerelt női retikül teljes tartalma. Rekesz-ügyben csak az zavart, hogy egy - hosszabb úton nálam elengedhetetlen - ásványvizes palackot vagy ajándékba vitt üveg bort sehova se lehet ide-oda kalimpálás nélkül elhelyezni.

A belső műanyag burkolatok, kárpitok, üléshuzatok egyszerűen semmilyenek. Ez inkább jó, mint rossz. Felül vajszín, alul szürke, kész. Nyugis, semleges, észrevehetetlen, nem oszt, nem szoroz, nem zavar. A váltón, a kilincseken, a szellőzőkön "diszkrét krómdíszítések" vannak. Tőlem akár hiányozhatnának is.

 
   
 

Az üléskárpittal talán csak annyi baj van, hogy egy gyapjú vagy nyersselyem pulóverről minden szöszt-bolyhot begyűjt - aztán áttelepíti az egészet az első arra tévedő szövetkabátra. És hát a műszerfal borítása az a szokásos kopogós műanyag, ami két perc alatt hoz össze magán ronda porfoltokat. Hiába, a szürke poliuretán az szürke poliuretán. Az illesztések viszont szépek, pontosak.

 
   
   

A műszerfal bal fele, fehéren izzó fényeivel egyszerűen szép (egyszerű és szép), a zölden derengő középső rész viszont egyszerűen ormótlan (komplikált és ormótlan). Igaz, a szellőzés-fűtés szokásos tekertyűit-tolattyúit lehetetlen jól elhelyezni, minden kocsiban úgy néznek ki, mintha ők lennének a legfontosabb kezelőszervek. A fönt levő rádió meg vízfejszerű burkolatban árválkodik.

 
   
 

A fedélzeti számítógép kijelzései a rádió LCD-éjén láttathatók, ez némi fejforgatással jár, váltógombja meg a jobb szélen van, így kiválóan tud matatni rajta - az utas. (Zárójelben: a Versóban nem ajánlatos bagózni - mellettem persze sehol. Az elülső utasnak egyenesen életveszélyes, annyira közel van a váltóhoz a hamutartó. Egy véletlen csikkelnyomás a vezető kezén, és kész. Hátul meg nincs hamutartó.)

Az ülés viszont nincs egészen rendben. Ami a támlát illeti, jó kis biztonságos, beletelepedős fajta, de ha valaki ülve, vagyis egyenes derékkal szeret vezetni, hosszútávon kis izomlázzal kell kalkulálnia. Az állítható magasságú kormánnyal és vezetőüléssel a pozíció összejön ugyan, de az ülés rövidebb a kelleténél, még az - egyébként normálisnak mondható - 1,65-ös testmagasságú nősofőrnek is. A gumiszőnyeg viszont csúnya, és félig takarja a bal oldali lábtámaszt, bele is lehet akadni.