Háziasszonyteszt

Toyota Corolla Verso 1.8 VVT-i

Bártfai Szilvia

2002. március 25., hétfő 10:30

Az új Corolla-család "aktív életmódot kedvelő családoknak" szánt egyterűjét ezúttal egy aktív családanya tanulmányozta, családjával együtt. És tényleg: a Verso bizony tud családias lenni, sőt, az anyai szívbe is képes befészkelni magát.

Szolgálati közlemény

Toyota Corollából járt már nálunk automata ferdehátú, dízel kombi, részt vehettünk az európai bemutatón , ahol vezethettük a Corolla TSportot. Ezért úgy döntöttünk, hogy a nagycsaládos háziasszonyok számára ideális Corolla Versót tesztelje maga a célközönség, egy négygyermekes háziasszony.

Mivel háziasszony-tesztpilótánk viszont a többi Corollát nem látta, elöljáróban meg kell jegyeznünk, hogy a Verso szinte alig hasonlít a többi Corollára. A formai különbségek kívülről is láthatók, de a vezetési élmény talán még annál is meglepőbb. A Corolla Verso ugyanis sokkal közelebb áll az egyterűek, pl. a Citroen Picasso nyújtotta békés, kellemesen teherautós vezetési élményhez, ellentétben a golfos viselkedésű Corollákkal. És most lássuk, hogyan tesztel a Háziasszony.

Kívülről a kocsi olyan, mint a legújabb divatú, jó minőségű konfekciókabát: tavalyi haute-couture szolidan visszafogva. A gondos munkát végzett francia szabászok nyilván tudták, az új fazon sokaknak készül, nem lehet olyan, mint a kifutott kollekció, de nem is lehet túl vad. Elsőre kicsit furcsa a meredek, egybe-szélvédő-motorháztető, az enyhén turcsi orr, a feltartott hátsófertály, kipúposodó tető. De egy-két menet után egyszerűen jó érzés megpillantani a sarokról.

A kipúposodó tető - a Verso 1 méter 61 centi magas - egyébként tiszta adomány. Először is akár bonyolult kalapkreációkkal a fejünkön is be lehet férni, már annak, aki hord ilyet. Másrészt egy-egy idegtépőbb havi nagybevásárlás után akkor sincs gond, ha elfelejtettük, hol álltunk meg az óriás parkolóban. Elég végignézni a kocsitetők felett, hol aranylik a púp, és már meg is van. Apropó, aranylik. Az "arany metál"-nak nevezett, enyhén zöldes-barnás mélysárga szín azonnal bejött a nagy család minden tagjának.

Egy, a legszebb férfikorban levő háziasszony, az bizony lakik az autóban. A közlekedés egész csomó kis rituális tevés-vevéssel jár, amihez az kell, hogy mindenféle bigyónak, mütyürnek, izének belakott helye legyen. A Versóban állítólag 22 db különféle rekesz, rakasz, fiók és dughely van, több mint fél hektó össztérfogattal. (Csak az édes férjem nem találta sehogy sem azt a rekeszt, amiben a "használati utasítás" van, de ez legyen az ő baja.)

Kedvenc benzinkutam kihagyhatatlan kávéautomatájának pohara például azonnal betalált a pohártartóba, bár eléréséhez nyújtózkodni kell. Az jobb oldalon hasonlóan járt egy sörösdoboz. A kormánytól balra, a kezem ügyébe eső kis doboz a zsebkendőnek, ajakírnak, cukorkának van kitalálva, jobb kéz felől meg épp van egy rekesz a törlőkendőnek.

A műszerfaltetőben levő dobozban pedig elfér egy jól felszerelt női retikül teljes tartalma. Rekesz-ügyben csak az zavart, hogy egy - hosszabb úton nálam elengedhetetlen - ásványvizes palackot vagy ajándékba vitt üveg bort sehova se lehet ide-oda kalimpálás nélkül elhelyezni.

A belső műanyag burkolatok, kárpitok, üléshuzatok egyszerűen semmilyenek. Ez inkább jó, mint rossz. Felül vajszín, alul szürke, kész. Nyugis, semleges, észrevehetetlen, nem oszt, nem szoroz, nem zavar. A váltón, a kilincseken, a szellőzőkön "diszkrét krómdíszítések" vannak. Tőlem akár hiányozhatnának is.

Az üléskárpittal talán csak annyi baj van, hogy egy gyapjú vagy nyersselyem pulóverről minden szöszt-bolyhot begyűjt - aztán áttelepíti az egészet az első arra tévedő szövetkabátra. És hát a műszerfal borítása az a szokásos kopogós műanyag, ami két perc alatt hoz össze magán ronda porfoltokat. Hiába, a szürke poliuretán az szürke poliuretán. Az illesztések viszont szépek, pontosak.

A műszerfal bal fele, fehéren izzó fényeivel egyszerűen szép (egyszerű és szép), a zölden derengő középső rész viszont egyszerűen ormótlan (komplikált és ormótlan). Igaz, a szellőzés-fűtés szokásos tekertyűit-tolattyúit lehetetlen jól elhelyezni, minden kocsiban úgy néznek ki, mintha ők lennének a legfontosabb kezelőszervek. A fönt levő rádió meg vízfejszerű burkolatban árválkodik.

A fedélzeti számítógép kijelzései a rádió LCD-éjén láttathatók, ez némi fejforgatással jár, váltógombja meg a jobb szélen van, így kiválóan tud matatni rajta - az utas. (Zárójelben: a Versóban nem ajánlatos bagózni - mellettem persze sehol. Az elülső utasnak egyenesen életveszélyes, annyira közel van a váltóhoz a hamutartó. Egy véletlen csikkelnyomás a vezető kezén, és kész. Hátul meg nincs hamutartó.)

Az ülés viszont nincs egészen rendben. Ami a támlát illeti, jó kis biztonságos, beletelepedős fajta, de ha valaki ülve, vagyis egyenes derékkal szeret vezetni, hosszútávon kis izomlázzal kell kalkulálnia. Az állítható magasságú kormánnyal és vezetőüléssel a pozíció összejön ugyan, de az ülés rövidebb a kelleténél, még az - egyébként normálisnak mondható - 1,65-ös testmagasságú nősofőrnek is. A gumiszőnyeg viszont csúnya, és félig takarja a bal oldali lábtámaszt, bele is lehet akadni.

A hátsó ülésre három karcsú, magas leányzó csont nélkül nélkül befér. Még Flóra lábai is, ami egy végzős balettnövendéknél határozott szükséglet. Csak Anna jegyezte meg, aki kicsit a kákán is csomót keresős fajta: "kemény az ülés". "Nem mindenki utazhat Volvo S70-essel Párizsig" - jegyezte meg Sára, kicsit kajánul. Persze a Corolla nem is kerül annyiba, mint egy S70-es. (Az 1.8-as Verso 4 675 000 HUF, az 1.6-os 4 370 000, a D-4D dízel 5,3 millió.) Langaléta öccsük nem szólt semmit, csak lemondóan legyintett ("nők" - gondolta a szokásos felsőbbséggel), és betelepedett a csomagtérbe.

Különösebb összehajtogatás nélkül befért. Kéne oda is egy biztonsági öv. Összes gyermekeim atyja beszusszant az anyósülésre, és mérnöki alapossággal kipróbálta a terpeszkedési lehetőségeket. Hátratolva az ülést simán ki tudta nyújtani megfáradt lábait, pedig nem kis termetű. Keresztirányban azonban a kategóriahatárba ütközött (alsó közép). Bal lábával az - a vezetéshez különben kitűnő helyen levő - elöl kiemelt váltódobozt, jobb térdével az ajtókarfát verdeste. Azért így is bele tudott kotorni az ülés alól kihúzható fiókba.

Az ajtókarfák magasságát nem sikerült eltalálni. Alacsonyak. Nekem bosszantóan hiányzott a kényelmes vezetéshez az a pár centi, öntudatlanul felkönyököltem az ablakba, de az túl magas. És a karfákban levő dobozszerű nyílás túlságosan hátul van. Ajtó nyitáshoz-csukáshoz még csak-csak, de - ha mégis rátámaszkodunk - böki a könyökcsontot, és egyszerűen nincs mibe kapaszkodni. Hirtelen fékezésnél az elöl ülő nagymama reflexszerű odakap - és megrántja a kilincset. Ezért is ajánlatos használni a központi zárat.

Az ilyen sima padlós, egylégterű kocsiknál (férfiul: "kompakt buszlimuzin") az egyik legfontosabb tulajdonság a terek változtathatósága. Az alaphelyzetben 417 literes csomagtér simán nyeli el egy héttagú család napi bevásárolmányait. Ha ez nem lenne elég, a fedél néhány mozdulattal kikapható, a 4:6 arányban önállósítható hátsó ülések 15 centit előbbre húzhatók (ilyenkor azért a hátra tolt első üléssel összeérnek). Ha ez se elég, a három hátsó támla lehajtható, vagy az ülések az elsők mögé hajtogathatók. A műveletsor pofonegyszerű. Első alkalommal, éji sötétben, gépkönyv nélkül, vakon, 10 percen belül sikerült.

Ha még ki is vesszük a hátsó üléseket, tűrhető, 1 méter 64 centis hálóhelyet kapunk két személyre. Ide majd egy köbméter apróholmi rámolható be úgy, hogy zavartalanul kilátni a hátsó ablakon (937 liter az "övvonalig"). Erre "rendes" családi körülmények között azért ritkán van szükség. A nagymamának vitt gáztűzhely (plusz zsákok, dobozok) elfuvarozásához is elég volt a csomagtér fedelét levenni. A ki-bepakolás az égig nyíló hátsó ajtó, a padlószinten levő küszöb meg az össze-vissza hajtogatható hátsó ülések jóvoltából könnyebb már nem is lehet.

A Corollák műszaki és menettulajdonságait szerencsémre különböző urak már többször taglalták. A motorházról szólva (gondosan feledve a wartburgos elosztórotor-cseréken, indítómotor-kalapálásokon és akkukiszereléseken szerzett tudományt) csak annyit, szép rend van odabent. Az összes, az úr(nő)vezető számára számba jöhető szerelvény - kitámasztórúd, olajszintpálca, hűtő- és ablakmosófolyadéktartály-kupak elöl, alacsonyan van. És ruhakoszolás nélkül elérhető.

A váltóra unott szakújságírók egyszerűen azt szokták mondani: Toyota-váltó. Hát az. Könnyű járású, pontos és, mint mondtam már, nagyon jó helyen van. A pedálok - ha nem vagyunk magas sarkú cipőben - kényelmesek és "visszabeszélnek". A fék (ABS, elektronikus fékerőelosztóval) azonnal lecövekeli a kocsit (igaz, esőben, hóban, jégen nem volt szerencsém kipróbálni).

Az 1.8-as (1794 ccm) VVT-i motor állati (na jó, férfias) ösztönvilága egy rutinosan és csak némileg rámenősen vezető városi nőnek kicsit túlzás. Az a 9,9 másodperces gyorsulás százra meg a hivatalosan 185 km/h-s végsebesség persze imponáló még olvasva is egy ilyen kategóriájú kocsinál. Az biztos, hogy 135 lóerő (99 kW) igen jó érzés az ember feneke alatt, a Verso nagyon nyugis, biztonságos érzeteket sugároz, ahogy a dunakanyari utakon tapad, még (némileg) a megengedett sebesség fölött is.

A Szentendrei út betéve tudott gödrei szinte maguktól kerülődnek ki, előzés, vészhelyzetből szökés pedig magától értetődő könnyedséggel zajlik. Azt hiszem, közelébe se értem az erőtartalékoknak. A kormány nagyon kézre állt, különösen parkolásnál. ( A parkolás egyébként is nagyon kényelmes a Versóval, még ha az első ülésből nem is látni a kocsi elejét. Hátul viszont nagy könnyebbség, hogy nincs az ablak mögött egy méternyi Wartburg-csomagtartó.) A fogyasztás a gyári adatok szerint: 10/6,3/7,6. Mi 6,8 litert mértünk, fele város, fele országút.

Végül is a Corolla Verso családi autónak szinte ideális. Sokat tud, gazdaságos, biztonságos és viszonylag kényelmes is. Ha ezentúl ezzel kéne járnom, nem tiltakoznék.

Értékelés: 4, - mert csak kisebb hiányosságok választják el az ideálistól...

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

24 óra / RSS

Totalcar

Fillérekért osztják a családi Daciát

A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerékhajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.