Dáko-román kontinuitás

Teszt: Dacia 1310 Break Ci - 2000

2000.10.17. 10:23
"Ha szerencséjük van, ez az autó akár ötvenezer kilométert is kibír!," mosolygott az Adras Dacia-kereskedés eladója, amikor az autóért mentünk Bukarestben. Körülnéztünk, esetleg nem valami használtautóról beszél-e, de nem: rendületlenül mosolyogva tartotta kezében legújabb cégautónk, egy Dacia 1310 Break Ci kulcsát.
 
   

A Trabant-Wartburg klub meg a Skoda-klub farmotoros szekciójának lelkes tagjai nyilván sokat adnának azért, hogy régi cucilista kedvencük egy mai kiadásában szlalomozhassanak egy kört, de míg az idő azokat az autókat törölte a katalógusból, a pitesti Dacia-gyár (immár többségi Renault-tulajdonként) továbbra is gyártja a Dacia Classic-ot.

Ráadásul szinte változatlan formában: a 60-as évek formavilága, a cucilizmus quality control-ja és egy-két modern megoldás randizik a román csodában. Az autó az elmúlt években számtalan motorváltozattal készült, olyannyira, hogy a fekete-fehér, felvágatlan lapokból álló használati utasítás fel sem sorolja a motorikus adatokat.

A valaha a Renault 12 licenszeként átvett motor sokat nem változott a Ceausescu Family dicstelen bukása után sem, bár többféle (1.3, 1.4, 1.6) hengerűrtartalommal gyártották, és különböző befecskendezési eljárásokat alkalmaztak. Katalizátor hol volt, hol nem volt - amikor a román törvényhozók kb. egy éve kitalálták, hogy Romániában is csak katalizátoros autókat lehessen forgalmazni, a Dacia azon nyomban felmentést kapott.

 
   

A tesztautót egy 1400 köbcentis, Bosch Monotronic befecskendezővel táplált motor hajtotta, katalizátor nuku. A motor teljesítményéről nincsenek pontos gyári adatok, valahol 60 és 65 lóerő között lehet. Az autó alapváltozat, gyakorlatilag extrák nélkül, hacsak a 13 ezer forintos felárú metálfényezést nem számoljuk ide. A komplett vételár olyan 900 ezer forint körül volt -- alsó-középkategóriás kombikért Magyarországon általában legalább háromszor ennyit kérnek.

A várakozási idő szinte nulla: a raktárkészletből gyakorlatilag azonnal elvihető az autó. Vevőcsalogatóként egy időben 3 éves garanciát is kínáltak a Daciákra, de aztán nyilván rájöttek, hogy ettől csődbe menne a gyár: lásd minőségi problémáinkat.

Az eddigi néhány ezer kilométer alatt a Dacia kombi teljesítette az elvárható minimumot: ment. Esztétikai kifogásunk ugyan végtelen lehet, kezdve a mai autógyártásban elfogadhatatlan centiméteres, ráadásul nem is párhuzamos illesztési hézagokkal, a sorjás, gyenge minőségű műszerfali műanyagokon át a nem passzentosan záródó ajtókig (becsukva is olyanok, mintha nyitva lennének), és az ergonómia sem éppen japános.

 
   

A legkellemetlenebbek a műszerfal visszajelző fényei: éjszaka a műszerekre pillantani csak kvarcoláshoz használatos durván sötétítős szemüvegben ajánlatos. A hátsó ülés olyan, mint egy rosszul tömött szalmazsák: már a Brezoian utca és az Unirii bulvár közötti néhány száz méter is emberkínzásnak minősülne a hágai törvényszék előtt.

A műszerfalon a kapcsolók az entrópia szemléltetésére kiválóan alkalmasak: rendszertelenül, szétszórva helyezkednek el, és érdekes nehezítésként megbújnak közöttük vakkapcsolók is, amelyek az égadta világon semmit sem kapcsolnak, ám ez kezdetben nem látszik rajtuk.

 
   

A belülről állítható külső tükrök a merkúros időkben még nem léteztek: két tekerentyűvel lehet vezérelni őket, az egyik vízszintesen, a másik függőlegesen állítja a tükörlapot. Egyedülálló megoldás, de van benne rendszer. Az utastér másik pozitívuma a két első ülés, amelyek kifejezetten kényelmesek, bár oldaltartásban nemcsak a spéci Recaro-sportülések, de a 7-es busz tök sima ülései is kenterbe verik.

Az oldaltartás nélküli ülések ellenére az élményautózás a Dacia kombi nagy erőssége. Ha hármasnál nem kapcsolunk feljebb, egy éjszakai bukaresti körút hihetetlen autós feelinggel kecsegtet: már egész alacsony sebességnél is visítanak a gumik, dől az autó, a motor hörög - és a megengedett 50 km/órát át sem kellett lépnünk!

 
   

Eközben a kuplung renault-san finoman teszi dolgát, még a kormányzás is oké volna, ha az autó legalább minimálisan képes lenne az egyenesfutásra. De nem az. Úgy kell vezetni, ahogy az ötvenes évek fekete-fehér USA filmjeiben a vetített háttér előtt vezetik az autót a kalapos színészek: apró csuklómozdulatokkal állandóan korrigálni kell a kormánnyal. Ha a kormányt elengedjük, az autó kiszámíthatatlan módon fog vagy a baloldali, vagy a jobboldali árokban landolni.

Erős a gyanúm, hogy még a fékkel sem lehetne megfogni: az ugyanis vérszegény, ráadásul az autó egynapos korától fogva csikorog. A Dacia kombi menettulajdonságai tulajdonképpen egész jók: tűrhetően gyorsul, a 120-as utazótempó gond nélkül tartható. A végsebesség viszont nem több 140-nél, ami egy 1.4-es autótól nem sok. Ehhez képest a fogyasztás legalább lehetne alacsony, de városban 10-11 liter a menü, és városon kívül sem tartható 8 liter alatt.

Az autó felszereltsége spártai, és akkor még szőrmentén fogalmaztunk. Aktív biztonsági rendszere gyakorlatilag az automata biztonsági övre és az első ülések fejtámláira korlátozódik: légzsák, ABS és hasonló úri huncutságok természetesen nem is rendelhetők. (A passzív biztonsággal kapcsolatban se legyünk túl optimisták: bár ütközési teszteredményeink nincsenek, a 4.4 méteres hosszhoz párosuló 980 kilós önsúly nem valami bíztató.)

 
   

Kényelmi és optikai extrák rendelhetők: magnézium keréktárcsa 77 ezer forintért, Kenwood CD-váltós magnó + hangszórók 200 ezer körül, tetőablak 46 ezerért. Központi zár 32 ezer, elektromos első ablakok 57 ezer, ködlámpa 28 ezer.

Az összeszerelési minőség még javítható lenne, és akkor ez még egy brit understatement. Az autó meghibásodási statisztikáján sajnos alaposan látszik is ez: a fűtéskapcsoló már bekrepált, a jobb első ajtó belülről nem nyitható, és volt egy durrdefekt is, ami könnyen a teszt, sőt, a tesztelő félbeszakadását jelenthette volna.

Jász Zoltán, tv producer, a tesztautó gazdája: "A bukaresti irodánknak van egy másik Dacia kombija is. Az új Dacia nagyon jól megy, sokat segített rajta az automata szivató, mert a másik autóban a mechanikus szivatóval nagyon sok baj van. Sajnos már ezzel is vannak gondok, de még így is jobb, mint vártam."

Sata Viktor, Csíkszereda, többszörös Dacia-tulaj: "A Dacia Romániában ideális autó, minden pajtában meg tudják javítani, az utángyártott alkatrészek szinte ingyen vannak és gyakran jobbak, mint a gyáriak. Az 1.6-os motornak volt egy dupla karburátoros változata, amihez ha a furgon rövid áttételezésü váltóját párosítottuk, igazi sportautót kaptunk."