Karakter, barátaim, karakter!
Teszt: Land Rover Discovery III TDV6 - 2006
A harmadik generációs Discovery eredetét kutatva találtam bizonyos igen különös és titokzatos írásokat, amelyek szerint a monstre terepjáró egy walesi earl - nevét szándékosan nem említem - és egy varacskos disznó törvénytelen gyermekeként jött a világra. A régi könyvek azonban itt-ott homályosan fogalmaznak, máshol hiányosak, nem tudni pontosan, hol találkozik a misztikum a valósággal; ha találkozik egyáltalán.
Hogy mindez legenda vagy sem, mindenki maga dönti el. Bizonyára még sok évszázadon át vitatkoznak majd a tudós elmék, egy dologban azonban mindenki egyetért: a Discovery 3 karaktere semmire sem hasonlít, csak egyenes ági testvéreire, de az nem számít, hiszen a fáma szerint ők is e furcsa, perverz frigy gyümölcseként látták meg a napvilágot.
A racionális gondolkodók szerint a Land Rover dizájnercsapata, Geoff Upex, Dave Saddington, Richard Woolley és Andy Wheel végzett kiváló munkát. Nem szoktam a formatervezőket említeni, de ha a második verzió igaz, amire tulajdonképpen elég nagy az esély, minden tiszteletem a fent említett uraké. Nemcsak azt sikerült elérniük, hogy a Discovery ne hasonlítson egyetlen valaha létezett autóhoz sem, ne lehessen rámondani, hogy olasz, francia, német, japán, vagy akár brit iskola, de még szép is lett.
A 89-től gyártott modelleknek volt ugyan karakterük, de a végtelenül egyszerű külalakért nehéz volt lelkesedni. A tíz évvel később megjelenő Discovery Series II meg egyenesen csúnya volt. Tulajdonképpen a Discovery 3 is csak egy hatalmas doboz, mégis van stílusa, nem is akármilyen! Már a méreteivel is sokkol; a 2,7 tonnás!!! szörnyeteg majd' öt méter hosszú, szélesebb, mint két méter, de nem ez a lényeg. 184 cm magas, vagyis nagyon, ez ugyanis még emberi mértékkel mérve sem kicsi, autók között pedig egyenesen gigászi.
Első találkozásunkkor kicsit úgy éreztem magam, mintha a szomszédom kedvesnek mondott, de közel egymázsás dél-orosz juhászkutyájának kéne bemutatkoznom egy baráti simogatással. Aztán túltettem magam az irdatlan idomok okozta első megdöbbenésen, bátran közelítettem, és végre elmerülhettem a részletekben.
A brutálisan domborodó első lökhárító felett békésen üldögélő kocka hatású, mégsem teljesen négyzet alakú fényszóróknak máris oda merném ítélni a XXI. század legeslegeslegszebb autóalkatrésze díjat. Mivel a Discovery 3 luxusautó, a fényszóró bi-Xenon, és természetesen hibátlanul világít. A kerékjárati ívek domborulatai elterelhetik a szemet az ajtók vonalairól, de ahogy kinyitjuk őket, feltűnik, hogy egyetlen ajtóban nagyjából elég anyag van, hogy egy Cinquecentót kihozzunk belőle. Hatalmas, jó masszív, öröm csapkodni.
A Discovery 3 ötödik ajtajának aszimmetrikus vonalai, a féloldalas szélvédő nem az i-re teszik fel a pontot, nem a hab a tortán, még csak nem is a meggy a habon, hanem olyan gusztusos és szokatlan stíluselemek, amiért ezt az autót első ránézésre nagyon meg lehet kedvelni, én legalábbis így jártam.
A beltérben sem csalódtam, a sajátos karakterből és az egyedi elképzelésekből ide is jutott bőséggel. A Discoveryben nem minden kapcsolót találtam meg keresgélés nélkül, de a kézikönyvet azért nem kellett elővenni. Minden magától értetődő, csak nem mindig úgy, ahogy megszoktam. Olyan érzés átülni egy Hondából egy Land Roverbe, mint amikor az ember a tökéletesen működő Nyuszia telefonját egy szintén tökéletesen, de más rendszerben működő Amundsenre cseréli. Egy ideig fura, aztán már a régi a fura.
Az ülések nagyok, puhák, elöl hatalmas a tér, középen nagy, de még a harmadik sorban is egészen kényelmesen elfér két felnőtt ember; kevesebb a hely, mint egy Espace-ban, de több, mint egy Zafirában vagy egy Grandisban. A hátsó két ülést kevesebb mint 1 perc alatt nyitottam ki, pedig egyáltalán nincs affinitásom az efféle dolgokhoz.
A belső térben egyébként nem is annyira a kidolgozottság, a funkcionalitás, inkább a különleges dizájn tetszett meg. Minden határozottan másképp néz ki, mint más autókban. Az anyagok minősége jó, bár egy earl gyermeke akár elegánsabb is lehetne; még akkor is, ha édesanyja varacskos disznó. A kartámasz magasságát például egy lehetetlenül csúnya és oda nem illő fekete tekerentyűvel állíthatjuk be, mint az olcsó irodaszékeken a magasságot. A bőrkárpitból itt-ott kilóg egy cérnadarab.
A középkonzol olyan, mintha egy monolittömbből faragták volna. A méretes, masszív téglatest jócskán kiugrik a síkból, és derékszöget zár be a padlólemezzel, ami igencsak szokatlan megoldás. Egyértelműen rosszabb a sofőr rálátása, mint a hagyományos, döntött középkonzoloknál, viszont nagyon jól mutat.
Apró hiányosságai és furcsaságai ellenére, vagy tán éppen azokért, a Discovery 3 beltere nagyon is szerethető, szép és egyedi. Igazi, imádnivaló brit karakter. A harman/kardon hifi meg olyan gyönyörűen szól, hogy két-három jó cd-vel felfegyverkezve nincs az a dugó, ami kihozná az embert a béketűrésből.
A Totalcar címlapjáról ajánljuk
Biankó Nepperlecke, 1.rész
