Kettő helyén, három porcióját

Használtteszt: Cadillac Eldorado 4,6 - 1995

2005. július 5., kedd 09:24
Gazdáját biztos karrier várta volna sámánként a honfoglalás idején, pár száz évvel később pedig jó eséllyel nyaldossák az inkvizíció máglyájának lángjai. Akkortájt imígyen ismerték el vagy büntették a másként gondolkodót; ma legfeljebb a fejünket csóválhatjuk, ahogy végiggördül V8-as, 300 lóerős kupé a körúton.

Városi átlagfogyasztás: 15-18 liter; szélesség: 1,92, hossz: 5,14 méter. Ritkán említjük az autó által elfoglalt alapterületet, de tíz négyzetméter egy nem szűkös hálószobányi tér. Gondoljunk bele, milyen nálunk az átlagos parkoló: már a négy és fél méter feletti autók is rondán kilógnak, ha a járdára merőlegesen kell megállni. Egy ekkorával simán el lehet torlaszolni egy szűkösebb utcát.


Tesztautónk élete nem kevésbé regényes, mint a modelltörténet. Újonnan egy svájci mániákus szerezte meg. Az alpesi országnak sokat köszönhetnek a használt amerikai autók európai vásárlói, arrafelé mindig favorizálták őket. Egy-két további megszállott után került a jelenlegi, szintén eltántoríthatatlan nagyvas-barát tulajdonoshoz. Az olthatatlan rajongást a kisebb-nagyobb nyűgök sem csillapították - ezt akarta, és kész.

Érdekes, hogy kilométer-számlálója (az van neki, direkte Európába készült) alapján még alig bejáratottnak tűnhet, de a tíz év mégsem múlt el láthatatlanul. Egy kevésbé makacs gazda biztosan rég túladott volna rajta. Minden automatás jármű használójának legszörnyűbb rémálma, a váltóhiba okozta a több hónapos kényszerpihenőt. A tünetek? Kettesből indult: a 400 Nm nyomaték esetén ennek szinte nincs jelentősége, de mégiscsak többet fogyasztott.


Aztán hármasnál nem is váltott följebb: a Fő utcában araszolva nem számít, de előfordul alkalomadtán, hogy elhagynák a várost. Apránként haladva cserélték ki az összes szükséges alkatrészt. Mindegyikre kellett várni ugyan, de nem túl sokat. A teljes generál helyett a konkrét hibajelenség megszüntetésére koncentrálva nem is emésztett fel vagyonokat a javítás; így lassabb, de spórolósabb. Most már tökéletes - maradjon az is örökre, mert ki kell venni az egész blokkot, hogy hozzáférjenek a váltóhoz.


A legfájdalmasabb dolog egy telivérnél, ha nem bánnak vele elég gondosan, az igényeit nem elégítik ki maradéktalanul. Vagyis elspórolják egy alkatrész cseréjét, urambocsá!, olcsó utánzattal pótolják. Beletelik pár hónap, hogy az eredeti helyén csúfoskodó, utángyártott első lökhárító a szemétdombon végezze. A gyári, krómbetétes darab terjedelmes külmérete miatt meghaladja a postai csomag szabványos alakját, vagyis menni kell érte, messzire. Az integrált hifi pótlása már megtörtént, meg egy csomó egyéb típusidegen alkatrészé. Az árak méltányosak, főleg, ha hajlandók vagyunk licitálgatni az internetes börzéken.


A próbaúton a fedélzeti számítógép a klíma alacsony töltöttségére panaszkodott. Ki is kapcsol, de sok mástól eltérően nem sumákol, hanem udvariasan figyelmeztet rá. Sőt rövid időre még becsapni is hagyja magát: a szerviz módba lépve gyakorlatilag elvégezhetjük a szükséges karbantartást. Sok gyártó ezzel ad bőséges feladatot márkaszervizeinek. Jómagam a Sapporóm légtömegmérőjének rövid ideig tartó kábasága miatt hagytam tízezer forintot a szakinál. Ő hozzáfért a hibához, és egy egyszerű reszettel meg is szabadított tőle. A Cadillacnél ezt a nem teljesen amatőr tulajdonos maga is megcselekedheti.

Dicső ősök árnyékában

Sokan csodálkoznak tátott szájjal egy ekkora batár láttán, pedig ha tudnák, hogy a felmenői mellett csenevész bevásárlókocsinak tűnik.


Eldorado-1953

1953-ra a háborút könnyed év végi hajtásként letudó amerikai gazdaság szépen termelte a luxuscikkeket. A Cadillac az amerikai álom jegyében lenyűgöző járművel akarta még magasabbra emelni ázsióját. Az első Eldorado nyitott kivitelével, 561 centis hosszával, 2,2 tonnás súlyával, V8-as, 5,4 literes, 210 lóerős (a korábbi teljesítményadatok az előző mérési szabvány miatt a mainál kb. másfélszer magasabbak) motorjával, rendelhető szervokormányával, fűtési-hűtési rendszerével a legokvetetlenkedőbb kritikust is mély hallgatásra kárhoztatta. 7750 dolláros vételára (ami duplája volt egy extrákkal zsúfolt nagykategóriás autónak) a dúsgazdagokat is megfontolásra késztette; talán ezért készült összesen 532 példányban.


Eldorado Brougham-1957

Akkoriban minden évre jutott valami változtatás, de '57-ben új kasznival jelentkezik a GM. Az Eldorado Brougham (négyajtós, de B-oszlop nélküli limuzin) a Lincoln Mark II-es kupéjára szánt válasz. Utóbbihoz képest 1,3-szeres (13 ezer dollár!) ár, de memóriás első ülések és légrugózás tette keresetté a 400 legyártott darabot. A Biarritz a lehajtható tető rajongóit serkentette a dollárok élére állítására, a kevésbé módosaknak a sima kétajtós Seville jutott. A motor már 6 literes, 588 Nm nyomatékkal, a kaszni hosszabbik változata 564 centiméter.


Eldorado-1959

1959: minden idők legnagyobb függőleges vezérsíkja, beleértve a repülőgyártást is. Még a Cadillachez közelállók is rikítónak, hivalkodónak látták, de ez nem gátolta piacra dobását. Erős kétségeim vannak azt illetően, hogy magasabb sebességnél ki lehetett téríteni az egyenesből, de szerencsére e nélkül is vígan át lehet szelni Amerikát. Ebből sem lett tucatautó: a kupéból és a kabrióból még 2300 sem jött össze. Pedig potom 7400 dollárért kótyavetyélték. Igen elszántnak kell lennie annak, aki a limuzin egyik restaurált példányával szeretné az utakat róni: 99 legyártott Broughamról tud a szakma. 6,4 literes blokkjuk 345 lóerős.

A következő évek a szárny alapos megnyirbálását, majd teljes eltűnését hozták. A közös modellnév a nyitott változatra szűkült. Tovább butítják az orr-részt, hol van már a pompát sugárzó, álló hűtőrács? Csökken a teljesítmény (325 LE), de az ár is. Növekszik viszont az eladás (kb. 1500-2000 db/év). Aztán itt a hétliteres motor.


Eldorado-1967

1967: drámai változások. Fronthajtás, csak kupéváltozat, modern vonalvezetés, majd' 18 ezres eladott darabszám. Ha különc angol earl lennék, és hangárnyi csarnokban tartanám az autógyűjteményem, ez biztosan egy jól hozzáférhető helyen lenne. Ne kelljen sokat küszködniük az alkalmazottaimnak, ha ezzel szándékozom az epsomi derbire hajtatni.


Eldorado Brougham-1959

1968: modellfrissítés. 7734 köbcentis, 708 Nm nyomatékú motorral. Két évvel később az olajválságot jó eséllyel előre okozó 500 köbhüvelykes (8,2 literes) blokk. Normálisak voltak? 1971: újból rendelhető a Convertible. Alig drágább, mint a kupé. A következő évek apróbb-nagyobb változtatásokat hoznak. '77-ben (pár év késéssel az olajárrobbanásra) visszatér a spórolós, hétliteres motor. Sőt, egy évvel rá a korábban képtelennek tűnő, utóbb letagadandó Oldsmobile-dízelmotor: 5,7 liter, 120 lóerő.


Eldorado-1979

1979: új modell, új koncepcióval. A szemléltetés úgy a legegyszerűbb, ha elképzel a kedves olvasó egy tegnap még fitt, gáztól duzzadó lufit, ami mára kissé összetöppedt. 5,18 méterre zsugorodott kaszni, 5,7 literes "small block", alacsony teljesítményigényre automatikusan kiiktatott hengerekkel és hasonló szégyenteljes takarékoskodási intézkedésekkel. '85-ig gyártották, opcionálisan a hatliteres V8, később csak a hat- vagy nyolchengeres, 4,1-es (?!) benzinessel és az 5,7-es dízellel. Nem állítom, hogy kínjukban (második olajválság) gondolkodtak a Wartburg ezres kétüteműjén, de az sem lehetetlen. '76 után '84-ben újból kapható a nyitott kivitel.


Eldorado-1986

1986-1991: minden idők legsatnyább Eldorádója. Ilyen lehetett a névadó mesebeli ország, miután a spanyolok kifosztották. 478 centire töpörödik, és hol van már a 8,2-es motor? Most feleakkorával rendelhető. A nem csillapodó pfujolást '88-ban a négy és fél literes, 155 lóerős blokk bevezetésével próbálták megszüntetni. Hiábavalóan: az előző verzióhoz képest 70 százalékkal zuhant a rendelésállomány.

1992: az utolsó Eldorado. Szép nagy kupé, nem túl fantáziadús formával. 514 centiméter, az előző verzióban bemutatkozott 4,9 OHV-blokk. Ez műszaki tartalma alapján joggal nevezhető ősi fosszíliákban talált DNS-mintákból feltámasztott dinoszaurusznak. Következő évtől érkezik a 4,6-os Northstar-blokk - kivételesen nem a visszalépés jegyében. Dupla vezérmű, 32 szelep, 270-305 lóerő, 400 Nm: tisztességes teljesítmény. Az Eldorado 2002-ig készül, akkor dobják sutba az egészet.


Természetesen akut jelenségre nem megoldás, de nekem éppen jól jött volna. A menürendszer döbbenetes mennyiségű adatot tárol. Megtudhatjuk például, hány kilométer van hátra a következő olajcseréig. Ugyanis nem egy átlagos sofőr átlagos használatára szabtak fix csereperiódust; ha állatkodik a vadbarma, akár ötezer után a szervizbe kényszeríti. Persze ez csak látszólagos hátrány: így teszik örökéletűvé a V8-ast. További ezerféle információt közvetít számunkra: ha ilyen autót akar vásárolni, keressen egy felkészült tulajdonost, és kérje meg, böngéssze végig a kitörölhetetlen hibalistát. Százezreket-milliókat takaríthat meg, ne utóbb tépje a haját.


Sok adatot rögzít a "bordcomputer", mert töméntelen szenzor csatlakozik hozzá. Például a StabiliTrak nevű aktív futóműé. A nyílegyenes szakaszokon békésen himbálózó, érzékenyebb gyomrúaknak tengeribetegséget okozó felfüggesztés tempós autópályás haladásnál, illetve szerpentinekre kényszerítve üzemmódot vált. Ott pontosan úgy viselkedik, mint egy leültetett sportkocsi - a csillapítás váratlanul progresszív hatást mutat. Ám ha a megszokott gidres-gödrös útjainkon szeretnénk békésen poroszkálni, minden beavatkozás nélkül visszaáll a hintaló billegésére.


A háromszáz lóerős benzinmotor baromi erős. Ki a fene gondolná, hogy az autóiparban a konzervativizmust maximális szintre fejlesztő amerikaiak ilyet is gyártanak? 4,6 liter, 8 henger, 32 szelep - 7,5 másodperc alatt százon vagyunk. Mindenféle megtorpanás (automata) és bizonytalanság (aktív futómű) nélkül. Nem állítom, hogy olyan, mint az eggyel kisebb Audi V8-as összkerekes rendszere, de sokkal jobb, mint egy könnyű, kitörésre hajlamos, turbómotorral szerelt autó.


Sehol sem erőtlen, de száz felett is habozás nélkül visszakapcsolt kettőt, ha Érd irányába tartunk az M7-esen, és tolakodik mögöttünk valami kihegyezett kétezres. Látni vélem megnyúló arcát, hogy hiába a padlógáz, csak a kondenzcsíkot látja belőlünk. Mert ilyenkor valószínűsíthető, hogy azt húzunk magunk után - ha nagyon muszáj, pár másodperc alatt bespriccel annyit benzint a hengerekbe, amivel egy 800-as konszerntárssal (muhaha) eljutnak Zamárdiig.


Miután virtuálisan kiélvezte a kedves olvasó mind a 300 ló erejét, hadd kalauzoljam kicsit az autó belsejében. Sehol semmi európai értelemben vett józanság, mértékletesség. Az anyagok mindenhol bőséggel méretezettek. A háttámla például rettenetesen vastag. Jó tanács orgyilkosoknak: ha távolétünkben bújna a hátsó ülésre, ne úgy akarja a vér hátrafröccsenését megakadályozni, hogy a támlánkon keresztül próbálja tőrét vagy pisztolygolyóját hátunkba juttatni. Azt biztosan felfogja az arasznyi tömör anyag. Szintén szeretném figyelmeztetni a jobbkéz-szabályt be nem tartó ámokfutókat, ha történetesen belénk találnak rohanni, mi nem szorulunk a tűzoltóság feszítő-vágó szerszámára - kiszállunk majd sértetlenül, és keményen számon kérjük tettét.


A műszerfalon a fabetét (mily' szokatlan!) fából van. Nagymamám politúros bútora volt ilyen. De ő 40 éve vásárolta. Érdekes párosítás a kék kárpitokkal. A kapcsolók és egyéb kezelőszervek a hagyományok őszinte tiszteletét tanúsítják. Tesztautónk tízéves, és ilyen; ha húszéves lenne, még biztosan egy fémkarikát nyomogatnánk a bakelit kormányon, ha kürtölni szeretnénk. Viszont igen kényelmes a belső. Elöl két bőrfotelt találunk (minden irányba szervomotorok húzogatják), hátra egy kanapét applikáltak.



Az átlagosnál kisebb termetűek hátul egyszerűen elvesznek. A termetesebbeknek viszont a beszállással gyűlik meg a bajuk: az első ülés előfeszített biztonsági öve keresztezi útjukat. A legkínosabb pillanatokban mégis a sofőrnek lehet része. Ehhez nem kell más, csak jobbról, 45 fokos szögben érkezni a főúthoz. Mintha zárt áruszállítót vezetnénk. A hátsó oszlop (mérete vetekszik egy folyami híd pillérével) gyakorlatilag feleslegessé teszi a fej forgatását. Hagyatkozzunk a tükrökre. Amit azokban nem látunk, remélhetőleg nincs ott.

Cadillac Eldorado 4,6 - 1995

Természetesen zaj nem szűrődik be sem a környezetből, sem a motortérből, saját mikrovilágát nem zavarhatja semmi. Talán ezért látunk elnéző rosszallást, már-már dölyfös arckifejezést a hasonló autók vezetőin. Úgy vannak a többiekkel, hogy ott vannak, mert ott kell lenniük - csak őket hagyják békén.


Műszaki adatok

Cadillac Eldorado 4,6 (1995)

Méretek

Hosszúság: 5136 mm
Szélesség: 1918 mm
Magasság: 1370 mm
Tengelytáv: 2743 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1547/1547 mm
Fordulókör: 12,3 m
Önsúly: 1760 kg
Csomagtér: 435 l
Légellenállási tényező: 0,33

Motor, erőátvitel

Vízhűtésű, négyütemű, V8-as elrendezésű benzinmotor, elöl, keresztben beépítve
Lökettérfogat: 4565 cm 3
Furat/löket: 93/84 mm
Max. nyomaték: 400/4400 Nm/fordulatszám Max. nyomaték: 400 Nm 4400 1/min-nél Hengerek/szelepek: 8/32
Sűrítési viszony: 10,3:1
Erőátvitel, váltó: elsőkerék-hajtás, 4 sebességes automata

Menetteljesítmények

Végsebesség: 241 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h: kb. 7,5 s

Átlagfogyasztás: 15,5 l/100 km

Üzemanyagtartály: 72 l

Futómű

StabiliTrak elektronikus vezérelt menetstabilizáló rendszer
Gumi: 225/50 R 16

Cadillac Eldo1992 V8 Cadillac Eldo1992 V8

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.