Na, végre-valahára megjött a Fabia. Programozónk, Füge cimborája rendelte még valamikor júliusban, és október végéig tartott, amíg leszállították. A kialkudott tizenakárhány százalékos kedvezmény felett érzett eufória őszre teljesen odalett, a srác már ott tartott, hogy lefújja az egészet, elmegy, és vesz egy Jazzt, mire nagy nehezen megjött a kocsi. Mi meg gyorsan elkunyeráltuk, meg se melegedett az új tulaj alatt, alig volt még benne nyolcszáz kilométer, hogy összehasonlíthassuk a Magyar Autóval, a Swifttel.

Az 1,3-as, GC felszereltségű Swift Winkler mamájáé. Úgy egyéves, nincs benne nyolcezer kilométer, meg nincs benne más se. Csak a kutyák néha, úgyhogy az összes említésre méltó kényelmi extrafelszerelés kimerül az esztétikusan elrendezett plédekben, párnákban, plüssállatokban, és persze a fegyelemre sarkalló pálcában a hátsó ülésen.

A Suzuki formáját már ismerjük, megszoktuk, ritkán csodálkozunk rá az utcán: milyen kellemes látványt nyújtó kis izomgolyó ez. Pedig az, és jól néz ki, mert a Miniről koppintották. Ahogy az új Fabiát is onnan próbálták. Magasan húzódó övvonal, hátrafelé keskenyedő oldalablakok, vékonyka A- és B-oszlop, tömörség, zömökség, optikai masszivitás.

Csak hát a Fabiának sajnos van értékelhető méretű hátsó traktusa és csomagtartója, vagyis nagy. Nagy kis izomgolyót meg nem lehet csinálni: a Fabia külseje nem harmonikus. És még tettek is rá pár lapáttal, mert a Skoda dizájnban nagyot akart, és bizony egy kicsit beszart. Túl látványos a lopás a Minitől, túl ostoba tekintetűek a fényszórók, nagyon megbontja az egységet az oldalvédő koptatócsík, és röhejes, hogy az A-oszlopok feketesége nem festés, hanem felcsavarozott műanyag.

Odabent se jobb a helyzet, csak máshogy rossz. Az egész belső túl komolykodós, a Fabia bentről nézve egy kisautó, ami nagynak akar látszani. Négyküllős kormány, öregapám öltönye mintázatú és anyagú üléskárpitok, esetlenül széles, rövid középkonzol, túlméretezett órák, mint egy fejlődésben visszamaradt, torz Octavia. Még a láthatóan eredetinek, szépnek szánt mutatók is csúnyák a műszeregységen. Rémült tekintetem csak egy tetszetős dologba kapaszkodhatott: az ajtó burkolatába, ott is főleg a kilincsbe. Ez is nagyautós, de legalább szép is.

Mennyivel vidámabb a hangulat a Swiftben! Sportos kis kormány, szép ívben hajlik messze előttünk a meredek szélvédő, jó sok hely marad az alacsony műszerfal alatt, és valahogy mindenre jó ránézni. Winkler anyukájának autójában se fordulatszámmérő, se villanyablak, se centrálzár, se gyári rádió, és még a tükröket is kézzel kell állítgatni, mégis sokkal-sokkal otthonosabb, barátságosabb, melegebb benne a hangulat, mint a Fabiában.

Pedig az jól tele volt. Közel nem a legmagasabb felszereltség a négyből, csak a második, az Ambiente, és mégis, van benne minden, ami köll. Climatic félautomata klíma, fedélzeti számítógép, elöl villanyablakok, fűthető villanytükrök, és még sokan mások. (Plusz négy alufelni, fehér tető, és egy terebélyes, két DIN-es fejegység, mp3-at is fogadó CD-lejátszóval, felárért.) És van még benne pár jó ötlet is. Mindig megmelengeti az ember kebelét egy dupla kesztyűtartó, mindig öröm egy szatyorakasztó a hátsó üléstámla hátoldalán.

Swiftünk sokkal puritánabb, hogy mást ne mondjak, még a kapaszkodókat is kispórolták belőle. A csomagtartót csak kulccsal lehet kinyitni, a bowdent is elcsalták. Gondolom az egész országban nincs több ennyire fapados (bár klímás) Swift, amiben a jobb oldali ajtóban nincs kulcslyuk; csak belülről nyitható. Több pénzért persze kapható több minden, ha a Suzukit a Fabia árára hozom, már klíma is jár hozzá, meg minden villanyos izé, öt ajtó, rádió, még navigáció is, de nem ez a lényeg. Hanem hogy a kis japán magyart még így, mezítlábas GC-ként is inkább választanám közlekedésre, mint a Skodát, még ilyen csupasz állapotában is sokkal jobb vele együtt élni. Már mikor meglátom, felderülök, mikor beülök, még feljebb, mikor elindulok, végképp.

Mennyivel drágább autó a Skoda a Swiftnél? Az igazság odaát van.