Nagyobb a cseh, élőbb a japán

Összehasonlító teszt: Skoda Fabia 1,4 Ambiente - Suzuki Swift 1,3 GC

2007. december 13., csütörtök 01:34

Na, végre-valahára megjött a Fabia. Programozónk, Füge cimborája rendelte még valamikor júliusban, és október végéig tartott, amíg leszállították. A kialkudott tizenakárhány százalékos kedvezmény felett érzett eufória őszre teljesen odalett, a srác már ott tartott, hogy lefújja az egészet, elmegy, és vesz egy Jazzt, mire nagy nehezen megjött a kocsi. Mi meg gyorsan elkunyeráltuk, meg se melegedett az új tulaj alatt, alig volt még benne nyolcszáz kilométer, hogy összehasonlíthassuk a Magyar Autóval, a Swifttel.

Az 1,3-as, GC felszereltségű Swift Winkler mamájáé. Úgy egyéves, nincs benne nyolcezer kilométer, meg nincs benne más se. Csak a kutyák néha, úgyhogy az összes említésre méltó kényelmi extrafelszerelés kimerül az esztétikusan elrendezett plédekben, párnákban, plüssállatokban, és persze a fegyelemre sarkalló pálcában a hátsó ülésen.

A Suzuki formáját már ismerjük, megszoktuk, ritkán csodálkozunk rá az utcán: milyen kellemes látványt nyújtó kis izomgolyó ez. Pedig az, és jól néz ki, mert a Miniről koppintották. Ahogy az új Fabiát is onnan próbálták. Magasan húzódó övvonal, hátrafelé keskenyedő oldalablakok, vékonyka A- és B-oszlop, tömörség, zömökség, optikai masszivitás.

Csak hát a Fabiának sajnos van értékelhető méretű hátsó traktusa és csomagtartója, vagyis nagy. Nagy kis izomgolyót meg nem lehet csinálni: a Fabia külseje nem harmonikus. És még tettek is rá pár lapáttal, mert a Skoda dizájnban nagyot akart, és bizony egy kicsit beszart. Túl látványos a lopás a Minitől, túl ostoba tekintetűek a fényszórók, nagyon megbontja az egységet az oldalvédő koptatócsík, és röhejes, hogy az A-oszlopok feketesége nem festés, hanem felcsavarozott műanyag.

Odabent se jobb a helyzet, csak máshogy rossz. Az egész belső túl komolykodós, a Fabia bentről nézve egy kisautó, ami nagynak akar látszani. Négyküllős kormány, öregapám öltönye mintázatú és anyagú üléskárpitok, esetlenül széles, rövid középkonzol, túlméretezett órák, mint egy fejlődésben visszamaradt, torz Octavia. Még a láthatóan eredetinek, szépnek szánt mutatók is csúnyák a műszeregységen. Rémült tekintetem csak egy tetszetős dologba kapaszkodhatott: az ajtó burkolatába, ott is főleg a kilincsbe. Ez is nagyautós, de legalább szép is.

Mennyivel vidámabb a hangulat a Swiftben! Sportos kis kormány, szép ívben hajlik messze előttünk a meredek szélvédő, jó sok hely marad az alacsony műszerfal alatt, és valahogy mindenre jó ránézni. Winkler anyukájának autójában se fordulatszámmérő, se villanyablak, se centrálzár, se gyári rádió, és még a tükröket is kézzel kell állítgatni, mégis sokkal-sokkal otthonosabb, barátságosabb, melegebb benne a hangulat, mint a Fabiában.

Pedig az jól tele volt. Közel nem a legmagasabb felszereltség a négyből, csak a második, az Ambiente, és mégis, van benne minden, ami köll. Climatic félautomata klíma, fedélzeti számítógép, elöl villanyablakok, fűthető villanytükrök, és még sokan mások. (Plusz négy alufelni, fehér tető, és egy terebélyes, két DIN-es fejegység, mp3-at is fogadó CD-lejátszóval, felárért.) És van még benne pár jó ötlet is. Mindig megmelengeti az ember kebelét egy dupla kesztyűtartó, mindig öröm egy szatyorakasztó a hátsó üléstámla hátoldalán.

Swiftünk sokkal puritánabb, hogy mást ne mondjak, még a kapaszkodókat is kispórolták belőle. A csomagtartót csak kulccsal lehet kinyitni, a bowdent is elcsalták. Gondolom az egész országban nincs több ennyire fapados (bár klímás) Swift, amiben a jobb oldali ajtóban nincs kulcslyuk; csak belülről nyitható. Több pénzért persze kapható több minden, ha a Suzukit a Fabia árára hozom, már klíma is jár hozzá, meg minden villanyos izé, öt ajtó, rádió, még navigáció is, de nem ez a lényeg. Hanem hogy a kis japán magyart még így, mezítlábas GC-ként is inkább választanám közlekedésre, mint a Skodát, még ilyen csupasz állapotában is sokkal jobb vele együtt élni. Már mikor meglátom, felderülök, mikor beülök, még feljebb, mikor elindulok, végképp.

Mennyivel drágább autó a Skoda a Swiftnél? Az igazság odaát van.

A motor nem sokkal agilisabb, bár papíron erősebb: a Skoda 86, a Suzuki 92 lovat számlál. Viszont a Fabia ménesére 1060, a Swiftére 990 kiló jut, így a tömeg és a teljesítmény aránya 12,33 kg/LE a Skodánál, 10,76 a Suzukinál. Majd tizenöt százalék a Fabia hendikeppje, ez azért már érződik. A kormánymű direktebb, a váltó jobb, a kasztni rövidebb, az autó mozgékonyabb, a Suzukival tehát sokkal jobb gokartozni a városban, mint a Skodával.

A Fabia 1,4-es motorja általában szánandó erőlködésre kényszerül a kasztni alatt. Szó se róla, nyugodt városi közlekedésre elég, meg persze autópályán is tudja, amit szabad, csak hát többet nem nagyon, és ezt se szívesen. Alul kellően nyomatékos, lefulladni nehéz vele, de nehézkesen gyorsul és nem szívesen pörög. A hangja viszont csodálatos. Nyilván az átmentődött csehszlovák mérnökök szabotázsa, hogy tipikus ős-skodásan zsong, a jó kis 105-ös, 120-as időket idézi. Olyan öregemberes az egész.

Bár a futómű nem rossz, a Fabia stabil, kanyarokban kellemesen feszes, a vezetési élményt nem csak a motor rontja. A váltókar könnyen mozog, és pontos is, de mintha semmi köze nem lenne egy valódi szerkezethez. Túlfinomították a rendszert, a Skodánál a fejlesztők mára bizonyára úgy gondolják, hogy ez az iderakom-itt marad, odarakom-ott marad jellegű semmi az ideális kapcsolási érzet. (Átülhetnének kicsit a Swiftbe.)

Sokat kell tekergetni a kormányt is, nem elég direkt. A fék, a kuplung önmagában jó, se az érzéssel, se a működéssel nem volt bajom, viszont túl nagy a távolság a két pedál között. És túl nagy a szintkülönbség is, hosszú-hosszú idő óta a Fabia az első autó, amelyikkel majdnem ütköztem a fékbe oldalról beakadó jobb lábam miatt.

Sokat gondolkodtam, hogy lehetne a legjobban megmutatni, mi a különbség a két kocsi lelke között. Aztán rájöttem: pofonegyszerűen. Ott van ugye a Swift reklámklipje, amikor a yuppie-pár a két Suzukival versenyez hazafelé. Hát ez elképzelhetetlen volna Fabiákkal. Ugyanis a Swifttel jó autózni, a Skodával meg csak kényelmes.

Itt bezzeg hátul is nagyon jól el lehet férni, a Fabia belül sokkal-sokkal nagyobb mint a Swift, egyáltalán, sokkal komfortosabb, praktikusabb, családibb autó. Két felnőtt-két gyerek, vagy akár négy felnőtt bátran útra kelhet a világ végére is a kocsival. A csomagot is lesz hova tenni, hiszen a hátsó támlák mögött 300 liter várja őket. (A Swiftben állítólag 213, de az életben a Skoda fara nem szűk harminc százalékkal tűnt öblösebbnek.)
Így utólag már nem is tűnik olyan kézenfekvőnek a két autó öszehasonlítása: a kis izgalmast a tágas öregessel? A legnagyobb törpeautót a legkisebb családival? De ha megnézzük az árakat...

A Swift árlistáján 2,29 millió forint a legalacsonyabb érték. A legolcsóbb ötajtós Swift 2,49 millió forintba kerül. Az új Fabiáért minimum 2,62 millió forintot kell fizetni, ez az 1,2 literes benzinmotorral szerelt Classic változat ára. Tesztautónk, vagyis az Ambiente a nagyobb motorral 3,233 milla. Ha a méretkülönbséget nézem, közel nincs olyan messze a Suzukitól, amennyire lehetne. Ha a Swifthez képest szánalmas alapmotort, akkor viszont nagyon is messze van, a hatvan lóerős, háromhengeres kerregő labdába sem rúghat a Suzuki jó kis négyhengerese mellett.

Ha egy szintre hozom felszereltségben, nagyjából egy árba is kerül a két kocsi. No de melyik kéne? Jómagam sosem vennék Fabiát, de ismerek olyat, akinek ajánlanám, ha azt mondaná, újat keres, kicsit, de tágasat. Viszont szívesen járnék Swifttel, noha számos praktikusabb autó adódna az áráért. És Ön?

Suzuki Swift 2005 Gc Suzuki Swift 2005 Gc

A Totalcar értékelése:

Még fullfapad változatban is izgalmas jelenség, pajkos társ a napi közlekedésben. A mai napig nehéz megemészteni, milyen remek autó is az aktuális Swift. Csak szűk hátul, és hogy nincs centrálzár...

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Skoda Fabia 2007 Ambiente Skoda Fabia 2007 Ambiente

A Totalcar értékelése:

Ásító unalom, de sok hely és sok praktikum. Lélek meg egy szál se. Ugyanannyi csillag jár neki, mint a Swiftnek, de tökre más világ.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Megszületett a legszebb BMW?

Megszületett a legszebb BMW?
Nem akármilyen világpremier ez. Ilyen az, ha
a németek visszafogottsága találkozik az olasz formatervezők temperamentumával.

Itt az új holland sportautó

Az új csúcs sportautó-márka megérkezett. Hosszú fejlesztés után megmutatták végre a Sarthét.

Teszt MZ-vel csak király lehetsz

A banántankos tárcsafékes, Istenem, hány motoros álma volt! Használható az MZ a mai forgalomban?

Technika Mitől döglik a turbó?

Jéggolyók is okozhatnak turbóhalált, de általában
a kenés hiánya öli meg az érzékeny szerkezetet.
Mit tegyünk, hogy ez velünk ne történjen meg?

Robogóval is lehet tetű napod

Ez nagyon szarul kezdődik: Kőbajker elindult
a Mopedrallyra a Fossal.

Formula–1-es kiadás a Twingóhoz