Teszt: Renault Grand Scénic Privilége 2.0 dCI 160

Lehülyéztek miatta

2009. július 20., hétfő 00:01
Privilége felszereltség, extra nyakhajlásig, majd' nyolcmilliós ár. Minden adott, hogy az újságíró jól érezze magát. De engem nem vernek át, engem csak a lelke érdekel. Szerencsére volt rá mód, hogy megismerjem, pár nap alatt 1800 kilométert töltöttünk együtt.

A háromból csak egy volt igazi, sírig tartó szerelem, az is egy szörnyűnek mondott, 1979-es Renault 15 GTL és köztem lobbant lángra. Imádtam azt a hülye autót, keret nélküli ablakaival, lemezbe préselt kilincsével, minden nyűgjével és bajával. Pedig azt mondják, hogy csak az elsőre emlékszik sokáig az ember. Hülyeség, ez én zöld GTL-em már a harmadik autóm volt a 100-as Škoda és egy Kadett Gsi kabrió után. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy dőrén elengedtem a kezét, pedig műszakilag egy borzalmas fos volt. Na de senki másnak nem volt ilyenje! Imádtam.

Aztán hosszú évekig semmi nem történt, foszlányokban feltűnik egy-egy mokány Clio 182, borzalmasan csattogó dízel Mégane a régi, 1.9 dci motorral, ja, igen, Árpád 1.5 dci Mégane -jával is megjártam a hadak útját, mígnem jött a Renaultsport Twingo , amit az egyik legjobb törpe forróseggűnek tartok azóta is. Na az tényleg remek volt. Aztán pár hete hozzám került ez a Grand Scénic, és valahogy megszoktuk egymást. Botrány, mi?

A szerkesztőségi gyűlésen persze merültek fel kétségek, hogy ki tudom-e használni, lévén családom háromtagú, közülük Károly kutyám nem foglal sok helyet, nem furikázok gyerekeket, ez pedig egy családi busz, jaj, a Pista vajon mit hoz ki belőle? Nem idegeskedtem különösebben, van munkám és vannak barátaim, ez a két dolog pedig bőven kitölti a Grand Scénic minden egyes milliméterét.

Az első terheléspróbát egy hosszúra nyúlt forgatási nap jelentette. Pécsre kellett időben leérnünk Tóth Zolival és a kéttagú stábbal. Persze négy ember nem nagy tétel, de ha hozzávesszük a rengeteg holmit, statívokat, kamerákat, töltőket, hátizsákokat és csillió más dolgot, akkor azért szép kis kupacot kapunk. Mondanom sem kell, hogy az autó csak nyelte, mint kacsa a nokedlit. Gondolom, ehhez azért kellett a Grand 2770 milliméteres tengelytávja és a hétszemélyesként aposztrofált beltér. Ezen nyugodtan mosolyogjanak, én inkább az 5 személy + egy hangár definíciót használnám, ugyanis ilyen konfigban a csomagtér döbbenetes, 702 liternyi teret kínál. Hétülésesként 208 literünk marad, de ha éppen rendhagyó házőrzőt akarnánk szállítani, akkor megnyugodhatunk: kiszedett középső üléssorral 2063 literből gazdálkodunk, simán befér a kafferbivaly.

Ettől függetlenül persze ott van a padlóból kihajtható két ülés, rendes, hárompontos övekkel, légbefúvókkal, kis hátsó rolókkal, zárható rekesszel és pohártartókkal, de középtávon már csak leszedált ember vagy nagyon-nagyon nyugodt (mondjuk alvó) gyermek bírja ki itt.

A baj az, hogy már az autó formája, külalakja is vízválasztó, így sokan ki sem próbálják. Nem mondom, nézegetni kell egy ideig, amíg az ember közel mer menni hozzá, de személy szerint még mindig többre tartom a törekvést – még ha francia is –, ami ilyen-olyan színt hoz ebbe a szegmensbe, mint a japán-féle agyhalott, lassú döglődést. Vidám a bunkó, hosszú orr, szép a fényszórók közepén végighúzódó törésvonal és az lökhárító alsó íve, ami felfut egészen a bixenon egységek sarkáig.

A pezsgőmetál szín ízlés kérdése, nekem tetszett, ahogy a 17 colos felnik is. A kilincsek síkja finoman követi a fény-árnyék törésvonalat, egyedül az otromba hátsó lámpák rontják az összképet. A púpos tető hátrafelé enyhén lejt, de messze nem annyit, amennyinek elsőre tűnik. A hátsó ajtó széles, mélyen benyúlik a lökhárítóba, nem kell magasra emelni a nehéz dolgokat.

Lendüljünk túl a külsőn, a beltér úgyis az autó legjobb része. A 470 ezer forintos, feláras barna-bézs bőrkombó ízléses és szép, kellemes a szemnek, ebben azért a franciák és az olaszok nagyot tudnak gurítani. Ráadásul a műszerfal puha műanyagja is sötétbarna, összhangban a bőr színével. Persze a világos részek koszolódnak, ez leginkább a váltógombon és az ajtók alján volt már észrevehető, de szépérzékünk kielégítése miatt talán megéri vállalni a felárat és a kis bosszúságot.

A középső sor ülései külön-külön mozgathatóak-dönthetőek, a háttámla dőlésszöge kis mértékben ugyan, de állítható. Minden irányban elegendő tere van az itt ülőknek, ráadásul három Isofix gyermekülés is elfér egymás mellett. A biztonságot maximálisan előtérbe helyező Renault még egy jópofa, fejtámlába integrált gyermekadaptert is ad, igaz, csak a jobb oldalon. Mindkét első ülés háttámlájában egy-egy kihajtható asztalka és egy szoros zseb kapott helyet, ha netán menet közben megéhezne a jónép. A B-oszlopokban mindkét oldalon található légbefúvókkal zúdíthatják a klimatizált hűvöst az arcukba. A jól variálható beltérrel napestig kombinálhatunk, mindent könnyű mozgatni, a piktogramok egyértelműek, a leghátsó sorba beszállni azonban itt sem egyszerű.

Hoppá, ki ne felejtsem a beltér egyik legjobb elemét, a könyöklőt. Tényleg nagyon tetszett, hiszen nem elég, hogy gigantikus méretű, megvilágított üreget rejt, hanem síneken csúszkál az egész előre-hátra, teteje, felfekvő része külön is mozgatható, nyitható. Szinte mindent elnyel, még a kutya is kíváncsian leskelődött befelé, szerintem tetszett neki az intim kis hely. Kárpitozása-bőrözése puha, kényelmes, a pihentető vezetési pózhoz nagyban hozzájárul. És mondom, olyan, mintha egy szekretert tologatnánk ide-oda, a navigáció kezelőpanelje is itt található.

Tárolórekeszből is bőséges a választék, elkezdtem számolni a műszerfaltól hátrafelé, de mire a második üléssorhoz értem, már elfelejtettem, mi volt elöl. Elfér a másfél literes PET-palack az ajtóban, mellé még sok apróság, vannak fiókok az ülések alatt, rekeszek a padlóban elöl-hátul (láttak már embert, aki a hátsó szőnyeg alatt szállított valami legális dolgot?), ott az osztott-hűtött 11 literes kesztyűtartó és még egy rakás apró mélyedés, vájat, rekesz, miegymás. Csak keresni ne kelljen semmit.

Eltart egy darabig, amíg – a sofőrülésbe beülve – tájékozódni tudunk a gomberdőben. Én ilyenkor mindig adok magamnak 5-10 percet, hogy ne menet közben kelljen vakon keresgélnem. Az már rögtön az elején feltűnt, hogy a deréktámaszos ülés roppant kényelmes (azóta tudom, hogy hosszú távon is az), és a fő kezelőszervek jól kézre esnek. A kormány nem volt túl bizalomgerjesztő, és sajnos itt sem maradhatott el az idióta audio- és kihangosító-vezérlő panel a kormányoszlop alján, a jobb térdnél. Biztos megvan az oka, miért ragaszkodik a Renault annyira hozzá, én még nem jöttem rá. A piktogramokat látni nem lehet, ehhez képest legalább nyolc gomb és tekerentyű van rajta, elfordított kormánnyal nem tudjuk kezelni, hiszen fixen áll a helyén. Mennyivel jobb lenne, ha ezek a kezelőszervek magára a kormányra költöznének. Megköszönném.

Miben igazán erős és miben gyenge a Grand Scénic? Lapozzon!

A folyadékkristályos, színes központi kijelző egy jókora tető alatt lakik középen. Ami új, és már talán a giccs határát súrolja, hogy összesen háromféle grafikai megjelenítés közül válogathat a felhasználó, köztük a nappali, világos színekkel operálók bántják-húzzák a szemet, a sötét hátterűek egyértelműen kellemesebbek, jobban olvashatóak. Emellett a kijelző mellett kapott helyet a Tom-Tom navi jókora monitorja. Ez egyértelműen a jobbak közé tartozik. Grafikája szép, áttekinthető, gyorsan felfut a rendszer, ehhez persze bekapcsoláskor mindig le kell okézni a figyelmeztető üzenetet, ami huszadszorra már kicsit idegesítő, de több gond nincs vele. Pontos, és ami még fontosabb, a jól működő TMC-nek köszönhetően aktuális is, időben figyelmeztet mindenre, ami utunkat állhatja.

Lassan elérkezünk a fájó ponthoz, amit sajna akkor is megemlítek, ha utána napi szinten éti csigák nyálában kell is fürödnöm: az egyes funkciók, kezelőszervek integrálásáról, központosításáról lenne még mit tanulnia a Renault-nak. Igaz ugyan, hogy vagyunk tán ketten-hárman a szerkesztőségben, akiknek kifejezetten tetszik az iDrive, MMI vagy a Comand-féle megoldás, de még a legnagyobb ellenzők is csóválnák a fejüket ekkora szétszórtság láttán.

Nézzük csak, miről van szó: a könyöklőn található a navigáció kezelőpanelje. Kilenc nyomógomb és egy négyállású, tekergethető joystick, ez csak és kizárólag ezt vezérli. Monitorján is csak ezek az információk jeleníthetőek meg. Az audiorendszert a középkonzolról vagy a kormány alatti panelről vezérelhetjük, ezek az infók már a másik TFT-kijelző sarkában jelennek meg, ekkor egy időre kitakarják a központi számítógép adatait, amelyet a bajuszkapcsolóról vezérelhetünk. Aztán ott van maga a változtatható grafikájú kijelző, amelynek négyállású kapcsolója közvetlen előtte található. Ez öt, egymástól meglehetősen távol lévő, más-más mozdulatsort kívánó vezérlőhelyet jelent. Egy gyermekekkel utazó anyuka bizony gondban lehet, ha ennyi felé kell kapkodnia vezetés közben. Persze mindent meg lehet szokni, de ezt azért, valljuk be őszintén, sokkal egyszerűbben is meg lehetett volna oldani.

Na, ha már a kritikánál tartunk, akkor említsünk meg egy-két másik apróságot is. Nem halálos dolgok ezek, de -teszem azt - egy japán mérnök addig mártogatta volna magába katanáját, amíg meg nem oldja, hogy a leghátsó sor üléseit ki lehessen úgy hajtani, hogy ne kelljen előre mozdítani a középső sort, hogy a teljesen hátra tolt könyöklőben ne akadjon el a második sor középső ülése, vagy ha már igen, akkor ne kelljen előre mászni ahhoz, hogy elhúzzuk az útból. Szerintem figyelt volna arra is, hogy a gyári audio-csatlakozók kapjanak egy kis deknit, ne csúfítsák el az amúgy ízléses belsőt.

Na, ennyi volt, kifújhatjuk magunkat, mert ezeket leszámítva a Grand Scenic meggyőzően teljesít. A jelenleg legerősebb, 160 lóerős, 2 literes turbódízel nem zajmentes ugyan, de a kellemetlen hang csak minimális mértékben szűrődik a be a nagyon jól zajszigetelt utastérbe. A hatfokozatú kéziváltó komótos, de pontos, nagyon jól eltalált fokozatokkal, spórolós hatossal. Rövid idő alatt megtanulunk a bőséges, 380 newtonméteres nyomaték közelében, azaz 2000-es fordulatszám körül, váltani és onnantól kezdve kellemes dinamizmussal közlekedhetünk. Az utazósebesség bőven a megengedett maximum felett van, a motor bemelegedve sokat halkul, alig zavaró frekvencián dörmög.

Bár érezhetően a komfort volt a cél (mi más legyen egy ilyen autóban) azért a futómű messze nem tragikus kanyarban sem. Persze józan embernek eszébe sem jutna csikorgó kerekekkel forogni a Mecsekben, de egy 300 lóerő feletti sportkocsiról készítettünk képanyagot, márpedig olyankor a fahrt-autó nem botladozhat, a képnek gyorsnak kell lennie, mese nincs. Az oldaldőlés nem túlzott, a jóindulatú alulkormányzottság hamar fellép, korrekciója gyerekjáték még rutintalan sofőröknek is ráadásul a menetbiztonsági elektronika mindig éberen figyel és azonnal beavatkozik. A bosszantó keresztbordákat inkább halljuk, mintsem érezzük, a puha ülések sokat segítenek ezek eliminálásában. A fékekkel sincs gond, az elöl 320, hátul 290 milliméteres tárcsák jól végzik a dolgukat, pedig a hétszemélyes Grand Scénic nem éppen lepkesúlyú, 1703 kiló.

Grand Scénic

Amiben azonban igazán remekel, az a hosszú távú, pihentető utazás. A hatodik fokozatot már nyolcvan körül beakaszthatjuk, a tempomatot belőve pedig egyedül a kamikaze-pilóták tudnak kizökkenteni a révületből. Bár a gyár által előírt 6,6 literes fogyasztást meg sem közelítettük, azért a végeredményként, több, mint 1800 kemény tesztkilométer után kapott 7,8 sem egy rossz érték. Főleg annak fényében nem, hogy kipihenten, frissen szálltam ki és mindegy volt, hogy éjjel fél kettőkor indultam Budapestről Pozsonyba majd vissza, vagy éjjel tizenegykor Pécsről Budapestre harmadmagammal. Senki nem panaszkodott, mindenki kényelmesen, elterülve utazott. És erre jó a Renault Grand Scénic.

Egyetért? Vitatkozna? Mondja el a blogposztban.

Renault Grand Scenic 2011 Privilége Renault Grand Scenic 2011 Privilége

A Totalcar értékelése:

Ezt az autót a Totalcar még nem értékelte.

Népítélet:

  • Kényelem
  • Teljesítmény
  • Megbízhatóság
  • Szerviztapasztalat
  • Fenntartási költség
  • Ennyire szerette

Címkék:


h i r d e t é s

Totalcar áruház

hosszbordás szíj
RENAULT MEGANE 1.5 dCi Ferdehátú 2005-2013
3622 Ft
tömítés, olajteknő
RENAULT MASTER 2.1 D alváz 1989-1993
1130 Ft
hosszbordás szíj
RENAULT CLIO 1.4 Ferdehátú 1991-1998
3182 Ft
További termékek »

Totalcar Magazine

Crazy car chase on the sand table
The wicked brainchild of a small team has become the newest sensation on the internet. Micro Mayhem is the essence of car chase as such.