Vér és adrenalin

Teszt: Fiat Ducato 3,5 t 115 Multijet

2011.12.27. 08:28
Galériák (1)
Ha valaki személyautókon szocializálódott, úgy érzi magát egy kisteherautóban, mintha zsibbadt lenne minden érzékszerve.

A Ducato próbára tett. Vezettem én már egyterűket meg terepjárókat, volt köztük hétszemélyes nem egy és nem kettő, de ez azért más. A Ducato hat méter hosszú, több mint két méter széles és két és fél méter magas, vagyis egyértelműen új dimenzió egy olyan sofőrnek, aki a vezetési tudását és szokásait személyautókat terelgetve szerezte meg.

Eleve fel kell mászni. Ilyet persze terepjáróknál is tapasztaltam már, de itt sokkal nagyobb a lépcső, sokkal magasabbra kerülünk. A vezetőülésből – melynek a szép piros kárpitja már az új felszereltség része – a többi autó tetejét nézegethetjük, szinte hihetetlen, milyen aprócska körülöttünk mindenki. Az ülés- és a kormánymagasság egyébként állítható, ami nagyon fontos, a pedálok és a kormány elhelyezkedése ugyanis egy kicsit furcsa: a térdek és a sípcsontok túl közel vannak a műanyaghoz, ha ügyesen beállítjuk a pozíciónkat, akkor is centik lesznek csak a lábunk és a műszerfal alatt húzódó műanyag burkolat között.

Tegyük fel, hogy túl vagyunk már az első meglepetésen, a magasságot megszoktuk és az ülést meg a kormányt is kényelmesen beállítottuk. Elindítjuk a motort, és indulnánk, ha a visszapillantóban látnánk hátra. Nem hiszem, hogy rajtam kívül van még egy akkora ökör a föld kerekén, aki nem tudatosítja magában már beszállás előtt, hogy ebben a kocsiban bizony nem lesz semmiféle belső tükör, hiszen a raktér teli fém, üveg sehol, akkor meg minek. A homlokomra csaptam, és enyhén piros fülekkel kitolattam a külső, elefántfül méretű visszapillantókat használva.

A külső tükrök nem véletlenül ilyen nagyok, a hatméteres test ellenére jól látszik bennük minden, ami az autó mögött és mellet van, legalábbis minden, amit közlekedés közben látnunk kell. Ha azonban meg szeretnénk fordulni egy utcában, akkor vagy nagyon gyorsan tesszük mindezt, mikor látjuk, hogy éppen sehol senki, vagy nagyon lassan, hiszen ha sokat tököltünk, tolatáskor esélyünk sincs látni a közben megérkező autókat. Ez természetesen nem a Ducato hibája, nyilván minden hasonló felépítményű kisteherautónál ugyanez a helyzet, és nem azért írtam le, hogy bárkit is hibáztassak, csak hogy szemléltessem, milyen elveszettnek tudja érezni magát az egyszeri sofőr, ha egy ilyen monstrummal kis helyen kell lavíroznia.

Ha előre megyünk, ezerszer jobb a helyzet. Így is fura a hosszú puttonyt cipelni magunk után, kerülgetni az útszéli fák ágait, hogy ne csapdossák a tetőt, de így legalább átlátható a helyzet. A futómű átlagos, Nyegleó szerint ezek a kocsik akkor a legkényelmesebbek, ha van bennük pár mázsa rakomány, de a Ducatóval így sem volt baj. Azt nem mondom, hogy úgy ringatott, mint egy S Merci, de ahhoz képest, hogy teherautó, teljesen rendben volt.

A 115 lovas dízellel is elégedett voltam. Egyrészt tetszett, hogy nagyon csöndes; ha háromezer fölé forgatjuk, megjön ugyan a hangja, de úgy kalibrálták, hogy már alapjárattól szépen húzzon, és el lehet, sőt kell is váltani háromezer előtt. Ha így megyünk, a fogyasztás tíz liter alatt marad, és csend van a kabinban, szóval megéri.

Egy ilyen/ekkora autótól nyilván nem várhatjuk, hogy fürgén szedje a lábacskáit, itt bőven elég, ha nem vánszorog keservesen és van némi dinamika meg erőtartalék minden sebességtartományban. A 115 lovas turbódízellel a Ducato ha komótosan is, de elég határozottan gyorsul, sietni nem lehet vele, de haladni remekül. Autópályán sem bosszantó, bár száz fölött azért már nagy csodára ne számítson senki.

Hanem a váltója nem tetszett. Sajnos összehasonlítási alapom nincs, nem tudom, a többi hasonló teherautóban milyen váltó van, csak azt, hogy ez akadozott és pontatlan volt. Régebben még láttam hasonló váltókat személyautókban, de szerencsére mára kipusztultak mind. Reméljük, lassan a haszongépeknél is eltűnnek majd.

Tetszett azonban az új műszerfal, vidám a dizájn, jók a formák, a piros kárpittal kiegészítve egészen kellemes a beltér. Az ülések kényelmesek, a hifi is egész jól szól szóval akár hosszabb távon is élhető a Ducato. De ennek a kocsinak mégsem ez a lényege, a Ducato erejét nem ezek az apróságok adják, hanem két egyszerű tény.

Az első: a raktér 13 köbméteres, ami bőségesen kárpótolja a tulajdonost az ipszilon fordulók melléktermékeként megjelenő apró izzadságcseppekért – mellesleg van nagyobb is, 15-ös puttonnyal. A második: a kocsi alapára nettó 5,4 millió. Ebből a két adatból kiindulva egyértelműen látszik, hogy a Ducato megéri az árát. Mellesleg a tesztautóban egy csomó extra is volt: klíma 280 000-ért, derék- és kartámaszos vezetőülés 15 000-ért, tempomat 55 000-ért és kormányról vezérelhető rádió 20 000-ért – erre mellesleg szükség is volt, mert a rádió gombjai messze vannak.

Ha az a kérdés, megszerettem-e a Ducatót, nemmel kell válaszolnom. Soha nem vágytam C jogsira, soha nem vonzott ez a világ. Ha azonban arra kell válaszolnom, megszoktam-e, hogy ekkora puttonyt húzok magam után, azt válaszolom, igen. A második napra már nem volt gond a méretekkel, szépen, ráérősen megoldottam, amit meg kellett. A harmadik kérdés az, jó szívvel tudom-e ajánlani a Ducatót? A válaszom erre is egyértelmű igen, jó nagy és az ár/érték aránya is rendben van, kiváló célszerszám lehet.

Totalcar értékelés - Fiat Ducato 3.5t 2.0 Mjet 115 LH2 - 2012

Népítélet - Fiat Ducato

Bali

Tanácsok és TOP 5 látnivaló.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!