Meglepő és használható

Teszt: Citroën Berlingo 1,9 D

2002.02.06. 07:49

Az autó kellemes meglepetést okozott, bár a beszállás nem ment zökkenőmentesen. A kormány és az ülés között alig bírtam átpréselni a lábam. Arra gondoltam, előttem biztos egy nálam jóval alacsonyabb hölgy vezette, ezért megpróbáltam az ülés hátratolásával, majd a kormány állításával korrigálni a kényelmetlen helyzetet. Igazán egyik se segített.

A Citroën Berlingót 1,4-es benzines, 1,9-es szívódizel és 2,0 Hdi motorral szerelik, 600 és 800 kilogrammos hasznos teherbírással. Tesztünk során az 1,9D-t vezettük.

 
   
   

Az ülést - a rakteret határoló válaszfal miatt - nem lehetett nagyon hátratolni, a kormány helyzete pedig csak a legalacsonyabb helyzetben volt igazán kényelmes. Így kénytelen voltam ügyeskedni a ki- és beszállásoknál. Ezt feledtette az ülések kényelme és magassága, amely miatt a futárok áldani fogják a Citroën mérnökeit. A magas ülések miatt a többszöri ki- és beszállás sem volt fárasztó. Azon pedig komolyan elgondolkoztam, hogy a kedvenc fotelomat lecserélem a Berlingo ülésére, amely olyan kényelmes volt, hogy egész napos vezetés után sem átkoztam a napot, amikor jogosítványt szereztem.

Az ülések háttámlája előredönthető, az utasülést térképasztalként is kiválóan tudtam hasznosítani. Tovább növelte a kényelmet az ajtóba épített könyöklő, optimális helyzetével. A könyöklő alá helyeztek egy rakodórekeszt, ami jó szolgálatot tett a térképek, iratok tárolásakor, sőt még egy 1,5 literes üdítőt is bele tudtunk gyömöszölni. Az előredönthető ülések alatt is nagy hely áll rendelkezésre a különböző dolgok tárolásához, viszont a szélvédő feletti nagy teret nem használták ki.

 
   
 

A tükrök méretét kitűnően eltalálták, az oldalsó holttereket minimálisra csökkentették. Persze semmi sem lehet tökéletes, hiszen pont a nagy méretű, jobb oldali tükör a hozzá tartozó merevítő oszloppal kényszerít rá, hogy a jobbról jövő forgalmat előrehajolással figyeljük. Ne sajnáljuk a pénzt az opcióként rendelhető oldalsó, ablakos tolóajtóra! Valószínűleg bőven megtérül, ha ritkábban kell autónkat a karosszérialakatoshoz vinni, ugyanis városban közlekedve nagy segítséget jelentett az oldalsó ablak. A tolóajtó pedig a rakodást könnyíti meg, igaz a becsukásnál kicsit ügyeskedni kell.

 
   
   

A Berlingo a műszerfal ergonómiája miatt még egy jó pontot kap. Minden fontosabb kezelőszervet a két bajuszkapcsolóra helyezték, mégsem találtam túlzsúfoltnak, és a kapcsolgatásuk sem állított megoldhatatlan feladat elé. A műszerek kifejezetten esztétikus látványt nyújtanak, és könnyedén le lehet olvasni az adatokat. A műszerfal éjszakai megvilágítása piros és zöld fényekkel igazán gyönyörű. A fűtőberendezés pillanatok alatt képes meleget teremteni az utastérben, bár magasabb fokozaton kissé hangos.

 
   
 

Az autóban főként a kemény műanyagokat alkalmazták, ami jelentősen megkönnyíti a tisztántartást. Praktikus, hogy a rádiómagnót egy lehajtható takarólemez mögé rejtették a kíváncsiskodó műgyűjtők elől. Maga a rádiómagnó már korántsem ilyen praktikus, minden bekapcsolásnál kénytelenek vagyunk a biztonsági kódot bepötyögni. Az általunk használt autó rádióját sikeresen kódolták, örökre. Így jobb híján csak a motor hangja maradt. Persze ez sem okozott kellemetlenséget, ugyanis a zajszigetelésnek köszönhetően az 1,9-es szívódízel kifejezetten csendes.

Nagy meglepetés ért, amikor elindultam. A 71 lóerős dízel dinamikus az 1162 kilogrammos autóhoz, nem jellemző rá a dízelektől megszokott lomhaság, még a teljes terhelés sem fogja vissza igazán a Berlingo lendületét. A 125 Nm-es forgatónyomatékot már 2500-as percenkénti fordulatszámnál leadja, ami különösen terhelésnél jön jól.

 
   
   

A forgalmazó által megadott 142 km/h-ás végsebesség nem csak papíron létezik, de ha nem szeretnénk a nadrágunkat is letétben hagyni a benzinkútnál, célszerű 90-110 km/h-ás sebességgel autózni, itt a legkedvezőbb a fordulatszám és a fogyasztás. A motor hamar eléri az üzemi hőmérsékletet, a szomszédok nagy örömére hideg motornál sincs szükség hosszú járatásra elindulás előtt.

 
   
 

Az 5+1 fokozatú sebességváltó kézre esik, és a fokozatok könnyen kapcsolgathatók. Egyetlen hibája, hogy városi közlekedésnél, ha megpróbáljuk az 50 km/h-ás sebességet tartani, 3-as fokozatban magas a fordulatszám, a 4-esben pedig túl alacsony, erőlködik a motor. Az ideális áttétel valahol a kettő között lenne. A fokozatok váltásánál viszont nagy segítség a fordulatszámmérő.

Az autó hűtőrendszere tökéletes. Sikerült kifogni az évszázad egyik legnagyobb forgalmi dugóját Budapesten. Az Andrássy út - Hősök tere - M3-as kivezetőszakasz - Szerencs utca útvonalat végig lépésben tettük meg, a maxmális sebesség 10 km/h volt, de a mutató alig ment az üzemi hőmérséklet jelölése fölé.

 
   
   

A Berlingo stabilitása magas súlypontja ellenére is kiváló, a hirtelen manővereket is jól viseli, még a kanyarokat is nagy sebességgel lehet bevenni. Persze 600 kilogrammos rakománnyal már óvatosabban kell közlekedni. A szervókormány kiváló vezethetőséget eredményez, még álló helyzetben is könnyedén lehet elforgatni a kormányt, szűk helyeken is gond nélkül tudunk manőverezni.

 
   
 

A raktér külön dicséretet érdemel. A 3 m3-es rakteret nagyon jól tele lehet pakolni, ha ügyesek vagyunk, szinte nem marad kihasználatlan tér. Terhelésnél jó szolgálatot tesz az állítható magasságú fényszóró, megfelelően beállítva a szembejövőt nem vakítjuk, és még mi is látunk valamit. A padlólemez és talaj közti távolság a döntött lengéscsillapítóknak köszönhetően 641 mm. A raktér 1710 mm hosszú, 1670 mm széles és 1246 mm magas, a kerékjárati dobok között 1190 mm a távolság.

Apró szépséghiba, hogy a válaszfal nem osztott, ezért a raktér nem variálható. Ha mégis szeretnénk 170 centiméternél hosszabb tárgyakat szállítani, a zsiráftető nevű opció lehet a segítség, ami a hátsó ajtó felett növeli meg a magasságot - a csillagos égig. A hátsó, kétszárnyú ajtó 90 és 180 fokban nyitható, rendelhető az egyszárnyas fölfelé nyíló változat is, de a rengeteg hajolgatás miatt ez nem igazán praktikus. Hasznos opció, különösen télen, a hátsó ablakfűtés és ablaktörlő.

 
   
   

A kerékcserénél sikerült megtréfálnia: szinte rutinszerűen hajtottam fel a raktér padlószőnyegét, hogy kiemeljem a pótkereket, de csak a hűlt helyét találtam. Lázasan kezdtem törni a fejemet, hová tehették, már arra is gondoltam, a motortérben rejtették el, vagy ez is egy opció, amivel ezt az autót nem szerelték fel. Nagyon megörültem, amikor a raktér alá nézve megpillantottam a tartalék kereket, melyet alulról rögzítettek az alvázhoz. A rögzítő csavart szerencsére csak a raktérből lehet kilazítani a kerékkulcs segítségével.

 
   
 

Az igazi főnyeremény a fogyasztás. A forgalmi dugók, az országúti száguldás és a maximális terhelés ellenére sem sikerült átlagban 6,4 literes fogyasztásnál többet kihozni. Igazán alacsony fogyasztást akkor érhetünk el, ha nem járatjuk magas fordulatszámon.

Alapfelszereltség:
Állítható magasságú kormány, szervokormány, állítható magasságú első biztonsági övek pirotechnikai övfeszítőkkel, állítható magasságú fényszórók, félmagasságú válaszfal és rács, fűthető hátsó szélvédők két ablaktörlővel, bekapcsolt lámpákra figyelmeztető hang, belülről állítható külső visszapillantó tükrök, merevítőrudak az első ajtókban, többfunkciós utasülés, színezett hővédő üvegezés, műanyag ütközésvédők a karosszéria mindkét oldalán, kétszárnyú üvegezett hátsó ajtó 180 fokos nyílásszöggel

Opciók:
Vezetőoldali légzsák, utaslégzsák + ülés alatti tárolófiók, ABS 4 érzékelős, indításgátló, metál fényezés, első elektromos ablakemelők, elektromos csomag I (távirányítású központi zár, a külső visszapillantó tükrök jégmentesítése, az utasoldali visszapilantó tükör elektromosan állítható), autórádió + 2 hangszóró, légkondicionálás + pollenszűrő, felnyitható hátsó tetőrész (zsiráftető)

A Citroën Berlingo haszongépjárművek nettó alapárai:
1,4i 600 kg teherbírással 2.000.000 Ft
1,4i 800 kg teherbírással 2.130.000 Ft
1,9D 600 kg teherbírással 2.200.000 Ft
1,9D 800 kg teherbírással 2.300.000 Ft
2,0HDi 600 kg teherbírással 2.500.000 Ft
2,0HDi 800 kg teherbírással 2.600.000 Ft