A dolgozó népet szolgálom

Haszonjármű teszt: Volkswagen Caddy 2,0 PD SDI

2004. augusztus 18., szerda 09:20
csik.jpg

Kívülről, - mint mostanában az összes Volkswagen - mintha nőtt volna valamelyest a Caddy. Rögtön feltűnik, hogy a korábbi íves, lépten-nyomon megtörő felületek helyett óriási síkokat használtak a doboz megépítésére. Ezzel együtt mégsem kizárólag a kevésbé tagolt forma miatt tűnik nagyobbnak az autó. A tervezők mind kívülről, mind belülről szakítottak a dobozos Polo kényszerképzetével és egy teljesen új, minden márkatárstól elkülönülő egyéniséggel rendelkező - már ha egy kisáruszállítónál lehet ilyenről beszélni -, korábbi kategóriájából fölfelé lépő autót alkottak.

Bár első lámpái a Touran leegyszerűsített fényszóróinak tűnnek, az óriási lökhárító, a meredeken döntött hűtőmaszk íveit folytató motorháztető, majd a formát megismétlő szélvédő és tetővonal igazán egyéni, semmivel össze nem téveszthető oldalnézetet biztosít a Caddynek. Az utastérajtó hátsó vonalától aztán a korábban említett, kitűnő, sík reklámhordozó felületek következnek. Ezeken, de főleg a baloldalon hosszabb szövegek is könnyen elférnek, annál is inkább, mivel az összefüggő felületet - Premier felszereltség mellett -, még ha akarnánk sem tudnánk megtörni egy tolóajtóval.

Ha már Premiernél és tolóajtónál tartunk, ebben a bűvös párosításban fedezhető fel a Volkswagen érdekes árképzési módszere. A Caddy 2,0 SDI és az 2,0 SDI Premier között ugyanis csak bruttó 366 250 forint a diferencia, semmi több. Még felszereltségükben is egyeznek. Tehát ugyanazt az autót megkaphatjuk nettó 2 500 000 vagy 2 793 000 forintért is. De akkor vajon mit rejt az árkülönbség? Nem magától értetődő módon az opciós lista növekedését.

Míg a Premierhez a rádión, a mechanikus klímán, az állítható magasságú vezetőülésen és a különböző fényezéseken kívül semmit sem kaphatunk, addig drágább társához az utasoldali légzsáktól a tempomaton keresztül egészen a fényszórómosóig némi plusz pénzért minden a rendelkezésünkre áll. Persze hívhatjuk ezt úgy is, hogy az alapfelszereltséget adják olcsóbban, de aki csak egy baloldali tolóajtót akar, annak ez a nettó 85 000 forint mellé még 293 000 forintjába kerül.

De ha úgy dönt, lemond erről, két és fél millió forintért kaphat a dobozos Caddyhez a legújabb fejlesztésű 2,0 literes PD blokkból, turbó nélkül, 70 lóerővel. Bár ez a 70 lóerő és a hozzá tartozó 140 Nm maximális forgatónyomaték így leírva kevésnek tűnhet, senki se ítéljen túl hamar. Igaz, ezt az 1,4-es 16 szelepes benzinmotor is túlszárnyalja, és nyomatékcsúcsának értéke sem marad el sokkal, ráadásul gyorsabb, rugalmasabb és nem utolsó sorban olcsóbb is. Mégis van, ami miatt a dízelt választanám.

Áruszállításnál nagy előny lapos nyomatékgörbe, ami már 1500 percenkénti fordulat körül biztosítja a 120 Nm fölötti nyomatékot - ezt az értéket a benzines csak 2500 fölött tudja -, emellett a gazdaságosabb és nagyobb dízel-flottával rendelkező cégnél a homogénebb üzemeltetés sem elhanyagolható tényező. Az árkülönbség ráadásul a kisáruszállító változatnál csak bruttó 265 000 forint, míg a Kombinál - újabb árképzési anomáliaként - 600 000 forintot kérnek a gázolajosításért. És álljon itt még egy érdekesség. A hivatalos árlista szerint dobozzal az 1,6-os benzines bruttó 3 750 forinttal drágább, mint a 2,0 SDI. Ezzel szemben a Kombi változatnál ugyanez 235 000 forint, de az SDI javára. Ki érti ezt?

 
  Volkswagen Caddy árak
 
   
  Dobozos   (nettó forint)
1,4 16V Premier 2 386 000
1,4 16V 2 581 000
1,6 2 796 000
2,0 SDi Premier 2 500 000
2,0 SDi 2 793 000
  2,0 SDi tesztautó   3 525 300
1,9 PD TDi 3 191 000
  Kombi   (bruttó forint)
1,4 16V Premier 3 418 000
1,4 16V 3 698 000
1,6 4 063 000
2,0 SDi 4 298 000
1,9 PD TDi 4 796 000

Az új dízelmotor a valóságban is hozza a papírforma szerint elvárt dinamikát. A kipróbált autó gázadásra lassan de biztosan megindult, majd ezt a vehemenciát egészen 4000-es percenkénti fordulatig megtartotta. A turbó hiánya igazából csak emelkedőkön és hirtelen gyorsításnál feltűnő, egyébként szinte észre sem venni a különbséget. Ha a rövid fokozatok közt időben és gyorsan kapcsolgatunk könnyen elkerülhető a látványos elerőtlenedés. A gyakori, gyors és pontos váltásokban a Volkswagentől már megszokott, igazán kitűnő váltó is segítségünkre van, és a hozzá kapcsolt, az utastérbe helyezett karra sem lehet panasz. Nem túl hosszú, esztétikus bot ágaskodik a fülke közepén.

A Caddy belteréről ezzel együtt általánosságban is elmondható a kiváló ergonómia. Többek között 185 cm-es magasságig hosszútávon is kényelmes ülések, ötletes rugós kézifékkar-takaró és 4(!) darab jól használható pohártartó áll apró figyelmességként kényelmünk szolgálatában. Bár a felhasználási célnak megfelelően sok műanyagból építették az utasteret, ezek minősége mégis alapos tervezésre vall, így legalább munkahelye látványa nem veszi el a dolgozó kedvét egy-egy új nap kezdetétől. Bár szorgos kereséssel felfedezhető néhány rejtett hiányosság a beltérben. A legszembetűnőbb a vízhőfokmérő hiánya. A helye megvan, sőt más motorokhoz jár is, az SDI sofőrje - a gyártó szerint - mégse érdeklődjön a hűtőközeg állapota iránt. Láttam már ilyet más német márkánál is és ott sem értettem.

Engesztelésül rengeteg rakodóhely található a fülkében. Kisebb-nagyobb polcok és tálcák, két kissé alulméretezett térképtartó és egy ajtó nélküli kesztyűtartó rekesz is a rendelkezésünkre áll. A helyek Góliátja mégis a tető alatt végighúzódó polc, ami ugyan nagy és erős, de csak dávidi fondorlatossággal pakolható a kissé szűk nyíláson. Ráadásul apró testi hibával született. Talán hogy a kosz kiszóródjon és ne gyűljön nagy kupacokba a hátsó sarkokba, a napellenzők alatt lyukak találhatók, amelyek sajnos tökéletesen ellátják feladatukat. Amint szembe fordulunk a nappal és lehajtjuk a kis lapokat, a fölöttük eddig felgyűlt törmelék azonnal az ölünkbe hullik. Szerencsére egy megfelelő méretű filccel a kéretlen porhintés és az apróbb tárgyak csúszkálása is egyszerűen kiküszöbölhető.

A Caddyből hiányzó, de a munkahelyként szolgáló autókban oly' szükséges piperetükrők és fogasok is pár perces kézimunkával pótolhatók, amivel végére is értünk a szükséges átalakításoknak. Egyéb kivetnivalót keresve sem találtam a kis puttonyosban, sőt a mindennapi használat során számos nem megszokott és a vezetőt gyakran megörvendeztető kényelmi funkcióval is találkozhatunk. Egyik ilyen figyelmesség, hogy a motor beindítása után a hátsó ablak első törlésekor az automatika vizet spriccel az üvegre mielőtt a lapátot elindítaná, így ügyesen megelőzve a száraz törlés hatására gyorsan jelentkező karcosodást.

A karcmentes üvegek tudatában most már nyugodtan dőlhetünk hátra és élvezhetjük a Caddy orrának belülről is jól érezhető monumentalitását. A biztonságérzetet keltő mackós orr látványa ebből a perspektívából is azt üzeni, hogy nem egy kis személyautóból átalakított öszvérben, hanem egy igazi marcona teherszállítóban ülünk. Nincs ez másképp a raktérben sem. A 3,2 m 3-es doboz a kategóriája legjobbjai közé emeli a Volkswagen kisáruszállítóját, ráadásul - hogy gondot ne okozzon a nagy tér feltöltése - az ide nyíló ajtókat is a lehető legnagyobbra növelték a tervezők.

A 70 cm széles tolóajtón pont nem fér be egy szabványos raklap, de erre igazából nincs is szükség, mivel hátulról könnyen, akár targoncával is berakhatunk egy a 110 cm-nél nem magasabb raklapra szerelt csomagot. Ez kényelmesen és szellősen elhelyezhető és a padlón található fülekre rögzíthető, így bőven és biztonságosan marad hely további kisebb-nagyobb dobozoknak is.

VW Caddy 2,0 PD SDI

Ha pedig a megengedett 750 kg áru kényelmesen helyet foglalt a puttonyban, a sofőr pedig a vezetőülésben, indulhat a fuvar. A futómű és a harapós fékek terhelten is úgy teszik a dolgukat, mintha meg sem éreznék a plusz súlyt. Csak a nagy oldalfelületekből természetesen adódó szélérzékenység zavaró kissé, de kis odafigyeléssel ez sem okozhat meglepetést az új Caddy tulajdonosnak, akinek most már csak arra kell vigyáznia, hogy tiszta lelkiismerettel üljön a kormányhoz, mert a rejtőzködésnek vége.

 
  Műszaki adatok
 
 
  Volkswagen Caddy 2,0 PD SDi
  Motor Szívódízel szivattyú-fúvókás befecskendezéssel
Hengerek száma 4
Lökettérfogat 1968 cm 3
Legnagyobb teljesítmény 51 kW / 70 LE, 4000 1/min-nél
Legnagyobb forgatónyomaték 140 Nm, 2200 1/min-nél
Károsanyagkibocsájtási norma EU 3
  Menetadatok  
Gyorsulás 0-80 km/h-ra 12,3
Gyorsulás 0-100 km/h-ra 20,5 s
Rugalmasság 60-100 km/h-ra 4. / 5. sebességfokozatban 14,9 s / 18,8 s
Rugalmasság 60-120 km/h-ra 5. sebességfokozatban 32,8 s
Rugalmasság 80-120 km/h-ra 4. / 5. sebességfokozatban 21,7 s / 23,9 s
Legnagyobb sebesség 142 km/h
  Fogyasztás  
Városban 7,8 l/100 km
Országúton 5,4 l/100 km
Városban 6,3 l/100 km
50%-os terhelésnél, állandó 90 km/h sebességnél 5,3 l/100 km
  Tömegadatok  
Megengedett legnagyobb össztömeg 2205 kg
Üres tömeg vezetővel 1455
Hasznos teherbírás 750
Megengedett tengelyterhelés elöl / hátul 1050 kg / 1250 kg
Vontatható tömeg fékezett / fékezetlen utánfutóval 1400 kg / 720 kg
Vontatáskor a szerelvény megengedett legnagyobb össztömege 3500 kg
  Méretek  
Tengelytávolság 2682 mm
Hosszúság 4405 mm
Szélesség tükrök nélkül / tükrökkel 1802 mm / 2062 mm
Magasság 1833 mm
Raktér hosszúság 1781 mm
Raktér hosszúság az elválasztófal és a kerékdobok között 700 mm
Raktér szélesség 1558 mm
Raktér szélesség a kerékdobok között 1181 mm
Raktér magasság 1257 mm
Raktér térfogat 3,2 m 3
Tolóajtó szélesség / magasság 700 mm / 1108 mm
Szárnyasajtó szélesség / magasság 1180 mm / 1116 mm
Fordulókör mérete 11,3 m

  Értékelés: 3,5 - Még egy kis odafigyelés, rugalmasabb motor, bizalomgerjesztőbb árképzés és már kész is a tökéletes kisáruszállító          

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Fillérekért osztják a családi Daciát

Fillérekért osztják a családi Daciát
A Lodgy, amelyben elég hely van hét embernek, ugyanannyiba kerül majd, mint egy Suzuki Swift.

Törésben verhetetlen

Úttalan utakon kószáltunk vele, és az összkerék­hajtást csak kíváncsiságból kapcsoltuk be. Volt még benne tartalék, csak a raklap hiányzott a platóról.

Gonoszabb lett a 7-es BMW

Csaknem a teljes motorválasztékot lecserélték, most már van háromturbós kivitel is.

Négyes BMW jön, már jövőre?

Nem pont olyan, ahogy korábban gondoltuk, de sportos lesz, és nem is nagy.

Meghalt a vétlen motoros

Előzött, pedig jött a motoros: a miskolci
férfi belehalt sérüléseibe.