Pedig kívülről rögtön látszik, hogy egészen más célra készült. Már a színe is erre utal. Nem a könnyen matricázható fehér, hanem egy igazán megragadó metálbordó fényezést kapott, amitől teljesen új értelmezésbe kerülnek a korábban is csodált gömbölyded formák. Eközben a baloldali tolóajtó és a hátsó üvegezés megjelenésével eltűntek az óriási, egybefüggő felületek az autó oldaláról. Az egyszerű, de haszonjárműveknél praktikus kialakítás helyett így sokkal kidolgozottabb, tagoltabb lett a Caddy oldalnézete, ami a színezett, ragasztott üvegeivel még inkább touranos érzést kelt a gyanútlan szemlélőben. Ezt a rokonságot eddig csak az első lámpák jelentős hasonlósága jelezte, mostantól azonban a családban betöltött szerepével is a személyszállítónak született rokona babérjaira tör a Caddy Life.

De ne ítéljünk elhamarkodottan. Manapság bárki sokra viheti, akiben megvannak a szükséges adottságok. Körbejártam hát, alaposan szemügyre véve minden pontot, ahol csak eltérést sejtettem a haszonjármű változathoz képest. Így érkeztem a raktér, azaz most már csomagtér ajtajához, ahol először bizonytalanodtam el a Caddy értékeit illetően. A korábban látott kétszárnyas kivitel helyett az egyben fölfelé nyíló változat került az immár középre helyezett Volkswagen embléma alá. Mivel még szép is, első látásra nincs vele semmi gond, de mindennapi használata sokkal nehézkesebb, mint az oldalra nyíló társáé. A nyitással semmi probléma nincs, ráadásul a folyamat végén kellően magasan állapodik meg ahhoz, hogy a 183 cm-emmel még kényelmesen, görnyedés nélkül aláállhassak.

Lecsukni viszont nem gyerekjáték. A nehéz ajtót masszívan tartó teleszkópok legyőzéséhez is komoly erőkifejtés szükséges, és ha végre sikerült mozgásba hozni a vasat, igazából akkor sem lehet egy lendülettel elsőre bezárni. Ezért vagy már csukódás közben kerestem új fogást valahol a külső oldalon, vagy a félig bezáródott ajtót kissé újra kinyitva, jó erősen és véglegesen a helyére taszítottam. Ahogy ez sikerült, rögtön szemet szúrt az ide helyezett TDI felirat. Ettől aztán ismét jobb kedvre derültem. Tudtam, hogy az SDI lomhasága itt már nem szegheti kedvemet, és reméltem, hogy a plusz 34 lóerő a vártnál is jótékonyabban hat majd az aerodinamikailag nem éppen ideális formával rendelkező puttonyosra. Szerencsére nem kellett csalódnom.

Az ötsebességes - már eleget dicsért kapcsolási komforttal rendelkező - váltóval párosítva kiváló dinamikával juthatunk egyik közlekedési lámpától a másikig. Ha ahhoz volt kedvem, bármikor az elsők közt indulhattam, és egy-egy szakaszgyőzelmet is minden további nélkül bezsebelhettem a Caddyben öreguras áruszállítót sejtő ellenfelektől. A következő pirosnál aztán kiderült, hogy a fékekre sem lehet panasz. Nagyon fognak. Talán jobban is, mint kellene. Másik autóból átülve az első pár lassítást alig-alig sikerült az autó bólogatása nélkül előadni. Aztán mire megszoktam a féket, a Caddy is megszokhatott engem, mivel már nem helyeselt minden megálláshoz.

Ehhez a TDI motorhoz már valóban kell a jó fék. Ha az óra szerint jelzett 260 km/h-ig nem is gyorsítható a bordó doboz, 170-ig minden további nélkül felkúszik a sebességmérő mutatója. De a motor bemelegedése előtt sem a vehemens gyorsítások, sem a száguldozás nem ajánlott a hengerek, de főleg a turbó kímélése céljából. Szerencsére ismét találkozhattam az SDI-ből úgy hiányolt vízhőfokmérővel, így újra lehetőségem volt a melegedési folyamat nyomon követésére, nem kellett a fűtés levegőjének hőmérséklete alapján találgatnom a motor állapotát. Menetkényelem szempontjából egyéb jelentős változtatás nemigen történt. A futómű is a korábban megismert stabilitással, a végtelen terhelhetőség érzésével dolgozik alattunk, ki ugyan nem simítva, viszont leküzdve minden úthibát. A változtatások megtervezésekor láthatóan inkább a belső komfort fokozására helyezték a hangsúlyt a Life alkotói.