Kényelem, kis hatótávolságban

Teszt: Ford Tourneo kisbusz

2002.06.19. 10:17
Na azt már nem, buszt nem vezetek! Nemrég még ezt a szkeptikus mondatot hallotta a bátor ember, aki a buszokról kérdezgetett. A pálfordulást a szokásos kirándulásunk közeledte hozta meg.
 
   
   

A kirándulásainkra mindig két-három autó kellett, hiszen mindenkinek csak olyan autója volt, amelyben maximum négy ember fért el kényelmesen. Szerettünk volna egyszer egy csapatként, egy autóval nekiindulni a világnak. Egyrészt üzemanyag-takarékossági szempontból, másrészt a minél nagyobb buli kedvéért. Így kapóra jött a Ford kilenc személyes kisbusza, a Tourneo.

Felhagytam előítéleteimmel és egyáltalán nem bántam meg. Sőt, jó dolog buszt vezetni! Nyolc ember társaságában biztosan nem unatkozik az ember, az pedig szinte lehetetlen, hogy elfogyjon a téma, amelyen menet közben csámcsoghat az utazóközönség, a sofőrnek sem kell üvöltetnie az autórádiót, palástolva a kínos csendet.

 
   
 

Persze a társaság hiányában sem volt okom panaszkodni, a vezetőt nem csak igyekeztek, sikerült is elkényeztetni, a Ford mérnökeinek. Gondosan kidolgozott, komfortos munkakörnyezetet teremtettek. A vezetőülés elsőosztályú, magassága állítható, kartámasz mindkét oldalon, felfújható deréktámasz, minden ami kell. A sofőrülés akár ággyá is alakítható, bár aki ezt megálmodta, biztosan sokat hiányzott a biológia és fizika órákról, ahol sok érdekes dolgot hallott volna a véráram és a gravitáció kapcsolatáról.

Alkalmi ágyunk meglehetősen távol esik a vízszintes fogalmától, a baj, hogy a fej felé lejt, 20 percnél tovább nem bírtam ezen feküdni, a középső üléssor pedig túl keskenynek bizonyult ehhez a mutatványhoz, így kivert kutyát utánozó sofőröknek marad a padló, vagy az agyvérzés. Műszerfal, kapcsolók, oldalzsebek rendben, semmi rendkívüli. Az osztott tükrök tökéletesek, az alsó nagylátószögű tükröknek köszönhetően a jármű oldalsó holttere minimális.

 
   
   

A kormány magassága és dőlésszöge nem állítható, ennek ellenére a Tourneo könnyedén kormányozható. A fix kormányoszlop egyetlen hibája, hogy nem a kényelmes sofőrök igényeihez igazították: ha a vezetőülés háttámláját nagyon hátradöntjük, már nyújtózkodnunk kell a tökéletes kormányzáshoz.

Az utasok egybehangzó véleménye: "De kár, hogy már megérkeztünk, menjünk még egy kört!". Egyszóval kényelmes, komfortos, a belső tér kialakítása kifogástalan, lábtér világítás, kellemes tapintású kárpit az üléseken, az ajtókon és a padlón az alapfelszereltség részeként, amelynek a takarítása már közel se volt ilyen kellemes. Az alacsony, valamivel magasabb, mint 60 cm-es padlónak és a mindkét oldali tolóajtónak köszönhetően könnyedén lehet az utastérbe szállni.

 
   
 

A hátsó utasüléseket nagyon eltalálták, minden utasnak elegendő helyet biztosítottak, sőt a széleken ülőket még egy-egy könyöklővel is kényeztették. A leghátsó üléssor elfoglalása csak a középső üléssor háttámlájának előredöntésével kivitelezhető könnyedén. A vezető melletti dupla utasülésen helyet foglalók sem panaszkodtak helyszűkére, inkább csak a középső utas szidott, amiért néha túl lendületesen kapcsoltam a magasabb fokozatokat. Minden utasülést hárompontos biztonsági övvel láttak el.

A manuális klíma beszerelésénél nem csak az elől ülőkre gondoltak, a plafonban végig vezetett klíma beömlőnyílásain keresztül a leghátul ülők is részesülnek a jóból. Az pedig már tényleg a hab a tortán, hogy a hátsó két üléssor klímaberendezése az első üléssor klímájától teljesen függetlenül szabályozható, akár ki is kapcsolható. A Ford egyedülálló újítása a "Quickclear" fűthető első szélvédő, bár ezt a hajnali fagyok hiányában nem sikerült tesztelni.

 
   
   

A csomagtérrel már akadtak kisebb gondok, a kilenc személyes bogrács nem fér be, csak állítva. Az 1m3-es raktér csak a rövidebb utakra használható, hosszabb utaknál már szűk lehet a közel 70 cm hosszú és 160 cm széles alapterület. A vetélytársakat végigtekintve mégis az átlagot képviseli a raktér térfogata alapján.

 
   
 

Persze a hátsó két üléssort szükség esetén két mozdulattal könnyedén leemelhetjük a rögzítő-pontokról, ezután már csak a 90 kilogrammos önsúllyal kell megküzdeni, ha növelni akarjuk a csomagteret és csökkenteni az utasok létszámát. Ha kilenc személy mellett szeretnénk sok csomagot szállítani, akkor megoldásként felmerülhet, hogy a Tourneo helyett a Transit Kombi/Busz változatát választjuk, amelynél a jármű teljes hosszúsága az MWB változatnál 37 centivel, az LWB változatnál pedig 82 centivel hosszabb a Tourneo teljes hosszánál.

 
   
   

Sőt, ha egy kosárlabda-csapat szállítása a feladat, akkor a Transitnál választhatunk olyan változatot, amelynek a belmagassága 34 centivel (középmagas tetős), vagy 56 centivel (magas tetős) nagyobb, mint a Tourneo belmagassága, vagy választhatunk a 14 és 17 üléses Transitot. Az egyetlen probléma a Transitnál, hogy az igényes oldalkárpit és padlószőnyeg helyett faburkolat és gumiszőnyeg az alapfelszereltség, amelyet még extrákkal sem tudunk orvosolni. Ezért kénytelenek vagyunk a megvétel után plusz pénzt költeni új Transitunkra, ha nyakkendős úriembereket szeretnénk szállítani, szemben a Tourneóval.

 
   
 

A Tourneóhoz három különböző, 2 literes turbódízel rendelhető. A leggyengébb 82 lóerős, a legerősebb 125 lóerős, az átmenetet pedig a 100 lóerős dízel biztosítja. A 125 lóerős dízelt már töltőleveg-visszahűtéssel is ellátták. Mi a 100 lóerős DuraTorq motort teszteltük. Egyetlen hibája, hogy alapjárat közeli fordulatszám-tartományban nyomatékszegény. Segítség lehet a nagyobb gázfröccs, vagy a csúsztatott kuplung, viszont ha már egyszer elindult, akkor 1100-1200/percnél már tisztességesen elkezd húzni a motor. Persze ne számítsunk versenyautókat megszégyenítő gyorsaságra, de ha már nem egy gepárd bujkál a motorháztető alatt, legalább a motor rugalmassága nem kifogásolható.

   
  További adatok
 
 A jármű teljes hossza: 4834 mm
Tengelytávolság: 2933 mm
A jármű magassága: 2041 mm terheletlenül, 1968 mm terhelve
A jármű szélessége: 2360 mm tükrökkel, 1974 mm nélkülük
Utastér belmagassága: 1430 mm
Utastér és a csomagtér hosszúsága: 2582 mm
Össztömeg: 2800 kg
Teherbírás: 872 kg
Tourneo 2.0TD (85 LE) 6.262.000.- Ft
Tourneo 2,0TD (100 LE) 6.386.000.- Ft
Tourneo 2,0TDCi (125 LE) 6.636.000.- Ft

Az 5+1 sebességes váltó tökéletesen ellátja feladatát, és csak a magasabb fokozatok kapcsolgatásánál jelent akadályt útitársunk lába. A kisbuszt elöl tárcsa-, hátul dobfékek fékezik, az extraként rendelhető ABS-szel kiegészült fékrendszer tökéletesen megfogja a járművet. A Tourneo a teszt alatt elfogyasztotta a maga 9-9,5 liter gázolaját 100 kilométeren, köszönhetően az extraként beszerelt klímának. A közel 2 literes többlet fogyasztásért kárpótlásul legalább nem kellett küszködnünk a kánikulával. És a témaszegénységgel sem.

Értékelés: 5 - Nagyon kényelmes, komfortos akár a vezetőülésből, akár az utasülésből szemlélődve. Bár a csomagtér térfogata miatt inkább csak rövid utak szervezésénél lehet számításba venni.