Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
Hiába minden, az utolsó út előtt nincs
sok választásunk. A megrögzött BMW-rajongó Mercibe fekszik, a
Saab-klub elnöke Puli hátulján indul az útnak. Úgy bizony, egy
igazi túlélő Puliban, a hódmezővásárhelyi magyar elektromos
autóban.
Először nem akartam elhinni: mozgó, üzemképes Puli? De a
meglepetés fokozódott, amikor kiderült, hogy jelenleg 30 darab Puli
szertartáskocsi dolgozik a Budapesti Temetkezési Intézet 14
temetőjében. Azokban a temetőkben, ahol mindennap temetnek (pl.
Óbuda, Megyer, Farkasrét, Rákospalota, Cinkota) általában
kettő, a kisebb temetőkben általában egy, a központban, az
Új köztemetőben 8 db Puli áll munkára készen.
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
A kilencvenes évek elején a régi füstös, zajos Skoda kisbuszok
megérettek a cserére. A hely szelleméhez jobban illő, csöndes, könnyen
karbantartható, egyszerű járművet szerettek volna, így az akkoriban oly
ígéretes Puli személygépkocsi kitűnő választásnak tűnt. 1993-ban
megérkezett az első
sötétkék, módosított felépítményű, megnyújtott alvázú, speciális
szállítójármű. Sajnos a Puli-gyár nem sokáig húzta, 1998-ban már a
Puli Kft.-t felváltó Speed Kft. is lehúzta a rolót. A Puli
szertartáskocsi akkori ára körülbelül 1,5 millió forint volt, amiből az
akkumulátor kb. 250 ezer Ft-ot tett ki.
|
Puli-halál
|
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
A Puli megszűnésének
legendája egy, a
franciákkal és a svájciakkal
kötött államközi szerződéssel
kezdődött. Megrendeltek 400 db
Pulit, amit Hódmezővásárhelyen
kezdtek gyártani. Elkészültek
az üvegszálas felépítmények,
felvásárolták a
futóműalkatrészeket,
vezérléseket, és mindent, ami
kellett, de sajnos elcsúsztak a
határidőkkel, és a megrendelők
visszaléptek. A sok jármű a
nyakukon maradt, ami elég volt,
hogy megdőljön az egész hazai
autóipar.
|
|
|
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
Mivel a Puli gyártója jogutód nélkül szűnt meg,
a legnagyobb Puli-szerviz, a Temetkezési Intézet Gépészeti és
Szállítási Osztálya lett a hivatalos márkaszerviz. Ma is ők
foglalkoznak a még futó, kb. 20 db utcai Pulival és más
villanyautókkal. A Pulikon kívül az intézetnek 55 egyéb járműve,
valamint kertészeti, erdészeti és mezőgazdasági gépe van, ezeket is itt
gondozzák.
A Gépészeti Osztály vezetője,
Gódor Zoltán elmondta, hogy
a javítóbázis mindenre nyitott, ezért külsős munkát is végez. A
zöldkártyától a karambolos biztosítási ügyintézésig mindent. Az
embereknek kicsit nehéz volt megszokniuk, hogy a temetőn belül működik
egy autójavító üzem, de van egy hátsó kapu, nem kell átvágni a sírok
között.
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
De térjünk vissza a Pulira.
A jármű 20x40-es zártszelvényű önhordó alvázra épült, erre
popszegeccsel rögzíttették az üvegszálas elemeket. A Puli
szertartáskocsi eleje tökéletesen megegyezik a polgári változattal. A
hátsó ülés mögötti rész készült speciálisan temetkezési céllal.
Sötétített üvegek, függönyrúd és a koporsómozgató sín. A kocsi
menetkész tömege 880 kg. Ebből közel kétszáz kiló az akkumulátor,
A Puli hajtási rendszere 60 V-ot kíván. Eredetileg tíz darab, 6
voltos, 240 Ah-s speciális Perion aksi gondoskodott az áramellátásról.
Sajnos a Perion beszüntette a 6 voltos hajtómű-akkumulátor gyártását,
ezért a 12 voltos 180 Ah-ás Bannerre áltak át.
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
A szoptató
A Puli egy feltöltéssel az új köztemetőben - ahol igen nagyok a
távolságok - egy napot, kisebb temetőkben két, két és fél napot üzemel,
míg egy polgári Puliban kb. 50 km-t bírnak 50 km/h-ás sebességnél. Az
autó orrában van az olasz gyártmányú akkumulátortöltő, ami 25 amperes
induló árammal megindítja a töltést, majd fél óra múlva csepptöltéssel
folytatja az energiaátadást. Így fedett, kis garázsukban - a
szoptatóban - akár napokig madzagon maradhatnak a járművek.
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
A motor és a hajtómű
A 7,4 kW-os villanymotor és a féltengelyekkel hajtott, 145/80-
10-es gumikkal szerelt kerekek között német gyártmányú hajtómű viszi át
az erőt. Ez az egyik legdrágábban javítható egység, szerencsére a
legstrapabíróbb elem. A villanymotor minden kopó alkatrésze javítható,
de akár komplett motor is könnyen beszerezhető. A motort vezérlő
elektronika elöl kapott helyet. A hűtőbordákkal gazdagon szerelt egység
olasz-magyar fejlesztés. Gázadásra két fokozatba kapcsol. A városi Puli
elektronikája háromfokozatú, ezzel
akár 85 km/h sebességet is elér. A temetőben a harmadik
fokozatra nincs szükség.
A motort vezérlő
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
A műszerfalon a töltöttségjelző és az üzemóra-számláló található.
Nagy, piros gomba a főkapcsoló, mellette egyszerű kapcsoló az
irányváltó.
Fűtéskapcsoló nincs, mert egyáltalán nincs fűtés. Egy
hajszárítócekász-szerű hasonló izé (látszik a képen is valahol), ami
gyári tartozék, csak nagyvonalú páramentesítésre képes.
Sok részlet van a Pulin, amit láttunk már valahol. Peugeot-lámpa,
kispolszki-fékrendszer, Lada-ablaktörlőmotor stb. Mivel egyes
egységeket a licencengedélyek miatt nem lehetett teljesen átvenni, az
egyes típusok elemei saját gyártású alkatrészekkel vannak vegyítve.
A fékmunkahenger például kispolszkiból származik, de a fékpofák
és a -dobok saját fejlesztésűek. Az ablakemelő kispolszki- és
Lada-emelő kombinációja. Az autóüvegek salgótarjáni síküvegek. Ha kell,
bármikor elkészítik, és két héten belül leszállítják bármelyik
üveget.
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
A Puli akciócsoport csak ezzel a járművel foglalkozik. A
műhelykocsival végigjárják a temetőket, és havonta egyszer-kétszer
szemlézik a járműveket. Ha helyben nem bírnak a bajjal, három tartalék
Puli azonnal útra kész.
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
A Puli a temetési szertartás legolcsóbb járműve. Gyakran
elegánsabb megoldásra van igény, ezért választható nagyobb autó is. A
hetvenes években a Fiumei úti temetőben volt egy fekete Merci
pompakocsi. Akkoriban csak párttemetésekre használták. Az idő
múlásával mások is választhatták. Ekkor derült ki, hogy egy elegáns
autó kevés. 1986-ban érkezett egy másik, gyárilag átalakított,
modernebb típus. 2001-ben pedig két, Magyarországon kombiból
átalakított E-mercivel gyarapodtak. A pompakocsik temetőről temetőre
járnak, napi három temetéssel, teljes kihasználással.
Halottaskocsi
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
A temetési szertartásokban részt vevő járműveket - helytelenül -
gyakran nevezzük halottaskocsiknak. Ezek a járművek
szertartáskocsik. Az elegánsabb, reprezentatívabb jármű hivatalos
meghatározása: pompakocsi. A halottaskocsi az a jármű, amelyik az
elhalálozás helyétől, a lakásból vagy a kórházból a temetőig
szállítja az elhunytat. A Temetkezési Intézet jelenleg átalakított
Fiat Ducatókat használ. A rakteret egy légmentesen zárt
alumíniumdoboz választja el a sofőrtől és a kísérő személyzettől.
Ezekre a járművekre szigorú higiénés szabályok vonatkoznak,
betartásukat folyamatosan ellenőrzi az ÁNTSZ.
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi
A túlzott feltűnést mellőző gyászolók a Fiat Scudo pompakocsit
is választhatják. A vezérigazgató asszony próbálta bevezetni, hogy ne
legyen minden autó fekete. A két új Merci is ezüstszínű. Néhány Pulit
is metálezüstre fújtak, aminek nagyon nagy sikere lett. Ahol most két
Puli van, ott az egyik ezüst, a másik sötétkék, hogy legyen választási
lehetőség. De egy közepes temetésen már mindkét Puli mozdul, mert
annyira sok a koszorú, hogy a másik kocsinak is kísérő kocsiként be
kell segítenie.
|
Utoljára
|
Az elhunyt elhalálozik.
Kimegy érte a lakásra vagy a
kórházba a Fiat Ducato
halottaskocsi. Ha a családtagok úgy
rendelkeznek, hogy például az Új
köztemetőben leljen végső
nyugalmat, akkor
a hivatalos procedúra után a
temető hűtőházába viszi a Fiat.
Ezek után a család elintézi a
papírmunkát, és kitűzik a temetés
napját. Aznap felravatalozzák az
elhunytat, koporsóba helyezik,
zártba vagy nyitottba. A búcsúztató
után a választható Mercedes vagy
Fiat Scudo pompakocsiba vagy a Puli
szertartáskocsiba helyezik a
koporsót.
A koszorúkat a tetőre rakják,
majd a hozzátartozók által
megrendelt sírhelyre viszik, és
végső útjára kísérik a halottat.
Bérleti
díjak:
6-7000 Ft a Puli
13 000 Ft Fiat Scudo
15 000 Ft fekete Mercedes
(1973, 1983)
16 000 Ft ezüst Mercedes
(2001)
|
|
|
Haszongépjármű teszt: Puli szertartáskocsi