Űrgolyhók 2. A hajtómű itt nagyon is földi: egy 1,4 literes, egy vezértengelyes négyhengeres

Alfa Romeo, Audi, BMW, Cadillac, Chrysler, Dacia, Jaguar, Lexus, Mini, Saab, Subaru, Toyota, Volvo - mind olyan autómárka, amelyiknek európai kínálatában az itt tesztelt Civicnél nincs szerényebb dinamikai képességű autója. Fordítsuk magyarra: 1,2 tonna és 83 lóerő találkozásából nem születik rakéta.

Persze eredetileg sem gondoltuk, hogy a Jazzből átemelt, alapvetően teljesen hondátlan, egy vezértengelyes, a VTEC (azaz a változó) szelepvezérlést nélkülöző, csupán kétszelepes, 1,4-es motorocska lúdbőröztető vezetési élményt nyújt majd. Épp azért kértük ezt a tesztautót, hogy megnézzük: vajon sikerült-e a világ talán legjobb benzinmotorjait előállító japánoknak azt is megoldaniuk, hogy egy ilyen aggasztó súly-lóerő kombinációból letargikus vánszorgás helyett azért valami bágyadt lépegetést kihozzanak.

11 ezer kilométer volt a kocsiban, de a fényezés a sok tesztfotózás, mosatás miatt már karcoktól mattult. Jobb a világos szín

A körülményekhez képest sokszorosan felülmúltak minden reményt. Olyan bűvésztrükköt mutattak be, aminek láttán David Copperfield átigazolna a Hörömpő Cirkuszba ( "Keménykalap és Krumpliorr"-fanek előnyben). Ha valaki nem figyeli a mellette tovasuhanó többi autót, és csak a kapcsolások sűrűségére meg a motor hangszínére hagyatkozik a gyorsulás megítélésénél, úgy érzi, a Civic 1.4 egész rendesen odalép. A motor morog, hörög, kicsit tán még dübörög is, a fordulatszámmérő mutatója szédülten leng a háromezres osztás és a piros mező között, a gangok lélekszakadva jönnek egymás után. Egy-kettő-három, a volántól alig arasznyira lévő, pontos váltókarral csak győzze őket pakolgatni az ember.

Jazzre méretezték, a Civicben is használják. Rakéta, az nem

Pontos, finom a váltó.
Tilos megrendelni az automatizáltat,
az borzalmas

Aztán a negyediknél úgy megnyúlik a magnószalag, mint Polimerre vett Paint It Black az Unitra ZK 140 szocikult szalagos magnón. Innen hirtelen reménytelennek tűnik az ötödik fokozatba kapcsolás. És azon túl van még hatos szám is a váltógombon. Ezt a hatodikat legfeljebb a Nagyalföldön lakó Civic-tulajdonosok, valamint a hollandok tudják kiaknázni kellő mélységben. E fokozatban ugyanis működésbe lép a Honda különleges emelkedőfelismerő szoftvere (technológialopás a Rábától?), és a sebességmérő mutatója a látóhatáron feltűnő, enyhe dombvonulat-érzékelésére azonnal lefelé kezd szánkázni a skálán.

Gondolhatnánk, hogy nagyon hosszú az áttételezés, a hatodik meg valami takarékfokozat. De nem, kimértem: 3000-es fordulaton a 104 km/h-t viszi a Civic, ami egy szerényen alulmotorizált, benzines kisautónál tipikus érték, egy Astra méretű autónál viszont már felettébb rövid áttételezést jelent. Tehát nem történt más, mint hogy a hondások egy ügyesen hangolt váltóval, valamint egy kicsit ércesre vett hangú kipufogórendszerrel megteremtették a sportosság érzetét.

Plexiből van a hátsó szélvédő

Sógor az anyósülésben

Teszt: Honda Civic 1.4 Comfort

Milyen jól húz! Mi is ez a kocsi? (A kormányon lévő emblémára pillantva.) Ja, Honda, azok jól mennek, nem? (Szerző közben a hangszigetelés mélyebb rétegeibe tiporja a gázpedált, a túlhajtott fordulatszámmérőből füst tör elő). Ugye, már vagy nyolcvanat megyünk? (Egy fél gázzal elgyorsító öreg Civic VTEC helyzetjelzői közben apró ponttá olvadnak a távolban, a széles sávú, fotonemissziós bűvsebmérő 54-et mutat emitt.) Leszűrendő tapasztalat: a Civic 1.4 sportosságérzete hatásos, de viszonyítani nem szabad.

Ha figyelembe vesszük az autó árát - az alapkivitel négymillió alatt, ez a klímával, mp3- és wma-fájlokat lejátszó hifivel szerelt kivitel pedig 4 240 000 forintért megy - korrekt az eljárás. Hasonló tudású Fordot, Opelt, Peugeot-t kapni ennyiért, márpedig a Honda presztízse nagyobb, így akár olcsónak is mondható. Persze éppen ez az a Civic, amelyik mostanában rontja a márka eddig folttalan megítélését. A Népítélet szerint egyenesen utálatos hibákat tud felmutatni egyik-másik példány. Szerencsére a mi, bő 11 ezer kilométert futott tesztautónk szinte csak bocsánatkérően, halkan zörgött, és tényleg minden pöpecül működött.

Innen látszik a legjobban, hogy milyen kicsi a hátsó utasok bebújónyílása