Itt kezdődne a hatüléses

Teszt: Honda FR-V 1.7

2004. december 13., hétfő 11:07
Volt már Hondának kompakt egyterűje. Jól is nézett ki, úgy hívták, Stream, de se külföldön nem fogyott, se nálunk. Ha másért nem, hát azért mert bár semmi különös nem szólt ellene, mellette sem. A Honda mérnökei egy grammal se fordítottak rá több figyelmet, mint a szükséges minimum, annyi pedig egyszerűen kevés.
csik.jpg

Az egyterűeket sokan unalmas géposztálynak tartják, pedig az egyterű csak úgy elfogadható, ha hemzsegnek benne a zseniális részletmegoldások. A Honda ezúttal nagy csodát nem tett, csak megcsinálta a Fiat Multiplát rendesen, kívül-belül. A formaterv megdöbbentően jól sikerült. Dinamikus Ferrarit rajzolni sem könnyű, de ott sokkal kevesebb a kompromisszum, mint egy egyterű tervezésénél: legyen széles, magas, könnyű ki- és bejutással, ne legyen látványosan ronda, mert akkor nem veszik meg, túl szürke se, mert akkor azért nem veszik meg.

Jó már az orra is, mondjon bárki bármit, jobb, mint az Accordé. Talán még az oldala is, bár itt fontos egybeesés, hogy az FR-V megkapta az Accord nagyszerű polírozott fém kilincseit, a tetősín valószínűleg saját, és szép. A legjobb része a hátsó szélvédő. Valakinek eszébe jutott, hogy - és ez a Nobel-díjas felismerés - a tető és a hátoldal között más is lehet, mint derékszög. Az a rész úgyis csak a csalásra hajlamos gyártóknál számít bele a csomagtérbe, mert olyan magasra nem lehet pakolni. Akkor meg már nézzen ki jól, mint például ez.

Hat ülés két sorban, ezt már a Multiplában is szerettük. Maga a kétsoros hat ülés nem annyira új találmány, az '50-es évek amerikai cirkálóiban is háromszemélyes kanapék voltak, de ez természetesen azért más minőség. A trükk az FR-V-ben is az, amit a Fiat már kitalált: a középső ülések előre-hátra állíthatók. Így a könyökök kevésbé zavarják az együttélést.

Ki is próbáltuk: két férfi kabátban és egy ötven kiló alatti csaj középen el is férnek egy sorban. Jobb is így, mintha valakit hátra ültetnénk, mindezt a Honda úgy aposztrofálta, hogy hangsúlyt fektettek a kommunikációra. Tagadhatatlanul vidámabb így, egy sorban kommunikálni. Főleg, ha a Zafirával hasonlítjuk össze a lehetőségeket: az Opel egyterűje akár hétüléses is lehet, de három sorban, nem szívesen lennék egy hosszabb úton a hátsó sorba száműzött gyerekek helyében.

Apropó gyerek: az első középső ülés hátulján az Isofix rögzítőhely jelzi, hogy az FR-V-t alaposan átondolták. Egyetlen gyermek a papa-mama között fixálható, ami lényegesen fejlettebb megoldás, mint amikor anyu hátraforgolászva cumiztat, nyálat törölget, szórakoztat és vigasztal. Vagy mint amikor a jobb 1-re rakják a gyerekülést, és a vezetőnek kéne szemmel tartani az ivadékot.

A gyerekek szeretnek falkában utazni, és bár ilyen irányú tapasztalataim nincsenek, fogadni mernék, hogy így, a szülőkkel egy sorban utazva sokkal rendesebben viselkednek a kicsik. Több gyerek fennforgásakor természetesen a nagyobbak ülhetnek hátra, a kicsi előre, és mire akkora lesz valamelyik, hogy már nem fér el rendesen hátul harmadmagával, már úgyis utál a családdal utazni, és inkább a haverokkal tart.

A kétsoros hat ülés csomagtartó szempontjából is előnyösebb megoldás. Ha a Zafirába mind a hét ülést beszereljük, tényleg csak hét hitelkártya és fogkefe fér be hátra. Az FR-V-ben csak hat a szék, de teljes létszámnál is marad 430 liternyi csomagtartó.

Egyterűt vezetni külön világ, van aki szereti, van, aki nem. Én még a Citroen Picasso bemutatásakor jöttem rá, mennyire szeretem ezt a már-már teherautós-lakóautós kényelmet és nyugalmat. Azóta is szeretek egyterűzni, mert bár semmi nem indokolja, mármint ésszerű okok, például a szükség, valahogy jó, megnyugtató, pihentető, kellemes dolog. A Multipla egyik legnagyobb ötlete a vállban bővülő karosszéria, ezt az egyet most nem bugázta meg a Honda. A FR-V ben nem dől kifelé az oldalablak, ezért az első sorban ülők nem énekelhetnek összeakasztott könyökkel dülöngélve bajor sztenderdeket. Nekem elég volt a válltér, de ezzel szerkesztőségünkben nem volt mindenki így.

Az FR-V alkalmas a nyugis pöfögésre, egy füst alatt azonban olyan sportos erényei is vannak, amit a Mazda Premacy óta nem nagyon erőltettek ebben a járműosztályban. Az FR-V nagyon jól kanyarodik, sikerült kamatoztatni, hogy kategória szélesebbjei közé tartozik, ez a legalacsonyabb, ennek megfelelő súlyponttal.

A futóművet annyit csiszolták, mintha nem lennének eleve előnyösek a karosszéria arányai. Ahogy a padlólemez, a futómű is a Honda hobbiterepjárójából, a CR-V-ből jött, nagyon alaposan átdolgozva. A sajtóanyagban rengeteget elemzik a finom részletmegoldásokat, de a nagy titok inkább az lehet, hogy a CR-V futóműve eleve nagyon jó volt, ugyanaz kicsit ültetve végképp tökéletes.

A vezetőülés sokban hozza a klasszikus egyterűérzetet, főleg akkor tud kényelmes lenni, ha a középső ülést lehajtjuk, és kartámasznak használjuk. A váltó a Civic stílusában a műszerfalra került, ránézésre a dizájnt a Volvótól lopták, de a működtetés precízen Hondás. Kicsit nehezebben mozog, mint a Civicé, de ugyanolyan könnyen, precízen veszi a fokozatokat, tolatgatáskor gyorsan rángatni egyes és hátramenet között hibátlanul lehet. Többen is észleltük, hogy az egyes fokozatot napjában kétszer kidobálja, de a Honda váltóival szerzett kellemes tapasztalatok miatt ezt inkább a konkrét tesztautó hibájának gondolom.

A műszerfalból nyúlik ki a kézifék is, és az akadálymentesített padlónak végre értelmét is láttam, ami a Civicnél még nem jött össze. az FR-V széles autó, ezért gyakrabban fordulhat elő, hogy szűk lesz a parkolóhely, és csak vagy jobb, vagy bal oldalt tudunk kiszállni. Ebből pedig könnyű. A székek kényelmesek, a plüss is finom, puha.

Három üléshez három külön napellenző jár, mivel azonban emberemlékezet óta nem sütött a nap, a vicces szisztémát nem tudtuk tesztelni. Szép a műszerfal, ha nincs gyújtás, a kilométerórából nem sokat látni, a műalumínium betét szép, bár nem hiszem, hogy tovább tartana, mint ugyanez a bevonat egy mobiltelefonon.

Érdekes helyre rakták a villanyablakok kapcsolóit, ott már majdnem a tükörállítók szoktak kezdődni. Kicsit nyújtózkodni kell érte, de engem nem zavart, sőt, mindig örültem, hogy végre valami érdekes újdonságot találtak ki. És hát hiába, az összbenyomáson kívül itt a másik fontos részlet, aminél a Honda nagyon súlyosan alázza a Fiatot. Az eredeti Multiplán nekem nagyon tetszett, mégse vettem volna soha, egy dolog miatt: az ablakokat nem lehet teljesen lehúzni. A hátsónál ez még hagyján, bár az is csak félig nyílik, de hogy elöl is kint maradjon vagy tíz centi üveg, már bármilyen autótól elvenné a kedvem.

A Multiplában valahogy nem sikerült megoldani a kerékívek kanyarítását, azok miatt nem tud szépen lecsúszni az ablak. A Hondánál meg nyilván addig berheltek, míg össze nem jött, még a hátsó ablakoknál is. Ezt már lehet szeretni.

A hátsó ablaktörlő viszont kicsit hülyén töröl, egyszerűen rossz helyre rakták a tövét, úgyhogy az alja, ahol átnéznénk, mocskos marad, a felső tizenöt centi meg, amit eleve takar a tető, mint a patyolat.

Egyelőre várni kell pár hónapot a 2,2-es dízelre, de az 1,7-es benzines nekem tökéletes volt. A változó szelepvezérlés ebben nem a klasszikus Honda VTEC-féle ötezernél szétszaggatom az istrángot-érzet. Ez szépen, egyenletesen húz, a változó szelepvezérlést épp az mutatja, hogy ötezernél nem kezd befulladni a motor, hanem szép egyenletesen húz tovább egészen 6500-as fordulatszámig.

A fogyasztását a fedélzeti számítógépnek nem hittem el, olyan nincs, hogy egy elég pörgős, város, országút, sok gyorsítás után 10,2 legyen, de a tankolással ellenőriztem, és nagyjából tényleg annyi. Egy széles, magas, 1457 kg tömegű egyterűnél ez ultratakarékos motort jelent. Amit akár kétliteresnek is simán elfogadnék.

Honda FR-V 1.7

Árban rosszabbra számítottam. Az 1,7-es benzines 5 099 000 forint - körülbelül így áll a hasonló felszereltségű Zafira. Jó, az 1,8-as, teljesítményben viszont ugyanott vannak. Multipla már 4,5 millióért kapható, viszont az egy lényegesen gyengébb 1,6-os, jóval aszkétikusabb felszereltséggel. Más konkurens nincs, legfeljebb a Renault Grand Scénic , de az már egy számmal nagyobb autó (á 6 280 000 Ft). Nekem biztos hogy az FR-V kéne, szép, kényelmes, jól megy, meghökkentő stabilitással kanyarodik, ugyanakkor nagyon alaposan kifundálták a belsejét. És ez mégiscsak egy Honda.

  Értékelés: 4,5 - Néhány igazán jelentéktelen hibája mellett ritka az ennyire jó autó          

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves

Kesjár Csaba idén lenne 50 éves
Legtöbben máig meg vagyunk győződve arról, hogy ő lehetett volna az első magyar Forma-1-es pilóta, mások szerint nem.

Vigyázat, robogós bűnözés  

A robogós világnak nem csak napsütötte oldalai vannak. A bűnözők is szeretik a kismotorokat.

Belsőség Ausztrál öregfiúk extravaganza

Fotón a hiányzó Chevy Cruze

Négyajtós szedán és ötajtós ferdehátú már van, de a Kombi még hiányzott. Eddig.

Hyundai i40cw Sok szerencsét! Külföldön

Talán nincs is jobb példa arra, mennyire marginális, kicsi piac a miénk, mint a Hyundai i40cw. Már az árát is úgy lőtték be, hogy biztosan ne veszítsenek rajta. Ezzel meg is ásták a sírját idehaza.

Szétrobbant blokk, szétrobbant remények?