Manók tánca

Teszt: Honda Stream 2.0

2001.07.25. 13:18
Szeged felé robogva kamaszkorom szereplőin mosolyogtam magamban: Mihályi tanár úr járt a fejemben, aki szerkezettant tanított, és valószínűleg azonnal leborította volna a kettéfűrészelt Zuk motort az állványról, ha változtatható szelepgeometriáról hall, no és Géza mester a Táblás utcai Volán szervizből aki amikor nyugati autókról beszélgettünk, elismerően morzsolgatta a fogai közt 3 szóból álló kijelentését: HONDASZIVIK, JAPÁN KISAUTÓ.
 
   
   

Mindez persze a nyolcvanas évek közepén történt, amikor Limbach tanár úr Citroen GSA-jára a tanári kar testületileg irigy volt. A Stream motorján persze nehezen találnánk fogást az Elkon mérőműszerrel,de nem ez az egyetlen dolog, ami miatt mestermunkának tűnik.

Már nem is sima VTEC motorról van szó, hanem I-VTEC-ről, amiben az első betű az "intelligens" szót jelöli, nyilván a mérnökre utalva akinek ez a megoldás eszébe jutott. A furcsa rövidítés változtatható szelepgeometriát jelöl: magasabb fordulaton a motornak a növekvő teljesítmény leadásához nagyobb mennyiségű üzemanyagra van szüksége, persze levegővel optimálisan keverve, és ha a szívószelep ehhez alkalmazkodik,motorunk semmilyen körülmények között nem marad szégyenben.

 
   
 

Ebből mi mindössze annyit érzünk,hogy Hondánk lomhának tűnik a 3000-es fordulat alatti tartományban, utána viszont szorgos manók villámgyorsan motort cserélnek benne, és egy sokkal erősebb autóval fejezhetjük be a pótos IFA előzését. Kezdetben az autó olyan lomhának tűnt, hogy leellenőriztem a forgalmit, tényleg kétezer köbcentis-e, vagy csak ezerhétszáz, ahogy egyik laptársunk írta ugyanerről a tesztautóról.

Ezután már nem hagytam magam és az autót sem, folyton a bűvös 3000 közelében akartam tudni a mutatót, mert innen már érezni a 115 kilowatt közelségét, ami már bőven elég egy buszlimuzinhoz.

 
   
   

Olyasmi ez, mint amikor beindul egy turbó, csak nem annyira nyersen kap erőre a motor, hanem finoman éled fel. Alacsony fordulaton, mondjuk piros lámpánál a fordulatszámmérő képes 500-ra zuhanni, a motor pedig rezzenéstelenül, szinte némán jár, ezért néha gázadással csekkoltam életben van-e még. Aztán persze rájöttem, megint csak Struga manó játszik velem.

Elvben ez a fogyasztás csökkenését okozná, hiszen a szelep próbál optimumon maradni, mert nem kívánok a motortól teljesítményt, viszont a gázfröccsöktől ott vagyok, ahol a part szakad. Gondolom, azért ezt egy hét után megszokja az ember, és rá meri magát bízni a motorvezérlésre.

 
   
 

Az utastér Hondához méltóan visszafogott, csak semmi Philip Starck, csak semmi durvulás, rendezett mértani formák, kiszámíthatóság, műanyag. A vezetőt legalább tízféle műanyag veszi körül, s bár ezek közül néhány tényleg puha hatást kelt, maximum lekopogni tudunk rajta dolgokat.

A középkonzol kicsit fémes hatású műanyagja az automata klímával szinte műfajbeli parallaxis eltérés, ennél drágább autókban is megállná a helyét. A váltó szinte a karunk meghosszabbításaként üzemel, nagyon kitalálták a helyét, emellett pontosan is jár. Mielőtt átülnénk egy Bobcat-be, nyugodtan gyakorolhatjuk a botkormánykezelés mozdulatait a Stream váltókarjával.

 
   
   

A műszerfal nem azért van, hogy az ember azon legeltesse a szemét, de azért a tervezők helyében még 20-22 percet dolgoztam volna rajta. Az autó könnyen hétszemélyessé varázsolható, ám ekkor már csak élükre állított búvártalpak férnek be a csomagtartóba, a pipát és a szemüveget mindenki az ölében kell, hogy hozza.

A leghátsó üléseket lehajtva viszont bent lehet a csomagtartóban egy járóka is (kinyitva), anyuka úgyis könnyedén hátra tud mászni az anyósülésből, neki nem jutott karfa,ami apuka oldalán még megvan. Apuka azonban nem csak ettől érezheti jól magát, hanem amikor 110-nél rezzenéstelenül kihozza az autót a kanyar külső ívén, anyuka szóhoz sem jut, csak csendesen beletörődik a megváltoztathatatlanba.

 
   
 

A Honda sínautóbuszként veszi fel az ívet, nem billeg és nem akar kitörni semerre, nem marad más, csak a száraz, biztonságos érzés. Ha mégsem vagyunk biztosak magunkban, még mindig ott az alapáron járó négy légzsák.

A kicsit feszesre hangolt futómű elképesztő a kanyarokban, Albertirsa felé viszont az áramtelep bukkanóinál jobb, ha van nálunk Daedalon, mert a kemény rugózás elbizonytalaníthat. Ha nőneműek a hányinger mellett nem kívánják a savanyúárut, szinte biztos, hogy nem terhesek.

A család csoportdinamikájának jót tett a Honda érkezése, külalakja ugyanis elképesztő vitákat generált. Apósomnak kifejezetten tetszett. Én azonban, ha ránéztem, végig azt éreztem, hogy a hátuljánál kezdték tervezni, és az A oszlopnál elfogyott a szusz.Esetleg hazament a tervező, és az éjjeliőrnek kellett az elejét befejezni, ő viszont nem emlékezett más autóra, csak az Agilára, az sikerül így emlékezetből.

 
   
   

Tényleg nem értem, miért nem lehetnek a japán autók kicsit dögösebbek; most mintha a visszafogottságukkal akarnának tüntetni. Lehetne lendületes íveket húzni, merész hajlatokat, domborodó íveket rajzolni - olyan jó néha, mikor megpillantja magát az ember vezetés közben egy elsuhanó kirakatüvegben.

Ha legközelebb Firenzében járok, a dóm előtti téren minden japán turista gépéből kivetetem a filmet, hiszen minek fényképezniük, ha hazaérve már csak ennyi fantáziára futja.Vagy mindegyik - ott előttem - rajzol egy normális autót, és akkor visszakaphatja. A Stream ígéretes kezdet kicsit karakteresebb kocsik felé. A hátulja és az oldala felcsillantja a reményt, hogy egyszer majd Japánból nemcsak a Zen -lakberendezős dizájn könyvek fognak hódítani.

 
  VTEC változó szívószelep analógia:
 
  Franciadrazsét szeretnénk egyik akváriumból a másikba juttatni egy pohár segítségével, adott idő alatt.
Hogyan tudunk a leghatékonyabbak lenni?
A: nagy poharat választunk
B: minél több drazsét préselünk a pohárba
C: nagyon gyorsan csináljuk


A helyes válasz a C ,vagyis Honda,ők ugyanis az utóbbit választották.