Ha be kéne bizonyítanom, igenis tönkre lehet tenni, valószínűleg feladnám. Egy fát tövestül kitép, a betonfalat összetöri, más autót már a magassága miatt is maga alá gyűr, de a kamionnal történő frontális ütközés eredményében is kételkedem.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Szikla című filmben Sean Connery, a szökött fegyenc egy Hummerrel fél San Franciscót romba dönti. Akkor képtelenségnek tartottam, és a filmet a mese kategóriába soroltam. Most már el tudom képzelni, hogy a Hummer különösebb sérülés nélkül élte túl a forgatást, és persze nem trükkfelvételekkel.
Talán egy gránitsziklákkal megrakott dömperrel történő ütközés lehet a jó megoldás. Persze ez is csak akkor, ha a dömper áll, és a hátulról nekicsapódó Humvee-t maga alá temeti a lezúduló rakomány. Budapest utcáin ilyen elrettentő jármű még kuriózumnak számít, amit hűen jelez az emberek arcáról tükröződő meglepetés.
|
A civilek is érdeklődni kezdtek utána, élükön Arnold Schwarzeneggerrel, aki röviddel az öbölháború után felkereste az AM Generalt és vásárolni szeretett volna egy Hummert. Kérését elutasították, mondván addig nem adnak el civilnek egyetlen terepjárót sem, amíg nincsenek felkészülve, hogy mások igényét is kielégítsék. Természetesen az érdeklődésnek köszönhetően megkezdődött a civil Hummer kifejlesztése. A polgári változat azonban csak 1992-ben készült el.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Az AM General csak ekkorra tudta elvégezni a környezetvédelmi és biztonsági teszteket. A törésteszt meglepő eredménnyel zárult. A 60 km/h-val betonfalnak ütköző Hummer csak kis mértékben rongálódott meg, viszont a betonfal darabokra hullott. Ezért a passzív biztonsági eszközök nem is kerültek beszerelésre, például olyan dolgok, mint az övfeszítő, vagy a légzsák. Ez persze csalóka: A Hummer rettenetes szerkezeti merevsége ugyan garancia arra, hogy karambol esetén nem fog rágyűrődni a bentülőre, de nem is vesz fel semmit az ütközés energiájából. Így egyrészt irgalmatlan pusztítást végez a baleset másik (feltehetően könnyebb és puhább)résztvevőjében, másrészt szépen felkínálja saját belterét a hirtelen lassulás miatti magatehetetlen felkenődésre. Azért még mindig érdemesebb inkább benne ülni, mint a szembejövőben.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A Hummer fiatalságát jelzi, hogy a magyarországi forgalmazás alig egy éve kezdődött. A civil változat a műszaki paraméterekben és a külső megjelenésében alig különbözik a katonaitól, utasterében annál inkább. A Hummer kényelme és tágassága egy luxusautóéval vetekszik. Szokatlan, hogy a 2,2 méteres szélessége ellenére az ülések közvetlenül az ajtó mellett helyezkednek el.
A két ülés közötti kardánalagút 1 méter széles, főleg ezért kerültek az ülések közvetlenül az ajtóhoz. A kardánalagút alatt kapott helyet az erőátviteli és a hajtásrendszer egy része. Ó, és persze a két hátsó ülés közötti, vázzal egybeépített gépfegyver-állványzat talpazata.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A belső tér rendkívül tágas, az ülések is kényelmesek, ennek ellenére valószínűleg a barátnőmet nem ezzel vinném moziba. Nem mintha nem tetszene neki, csak hazafelé elég nehezen tudna hozzám bújni a kettőnk között húzódó hegyláncokon át. A kardánalagút tökéletes központi fekhely lehetne, de 172 centiméteres magasságommal sem tudnék kényelmesen kinyújtózni rajta.
Hosszas elmélkedés után kiderült, hogy a hely térképasztalnak kiváló, és kártyázni is remekül lehet rajta. A műszerfal ergonómiája tökéletes, minden kezelőszerv könnyen elérhető, a műszerekről könnyen leolvashatóak az adatok, bár a kilométeróra aránytalanul kicsi a többi műszerhez képest.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A több mint 3 tonnás kasztni java részét az acél zártszelvényekből és öt kereszttartóból készülő létraváz viseli, amelyre szegecselési és ragasztási eljárásokkal kerülnek az alumínium és műanyag karosszériaelemek és megerősítések.
A karosszéria 4686 mm hosszú, tükrök nélkül 2197 mm széles és 1905 mm magas. A tengelytáv 3302 mm, a nyomtáv 1819 mm. A Hummer megalkotásánál meghatározó volt, hogy a hadszínterekre a gépjárműveket rendszerint légi úton juttatják el, és nem ritka az sem, hogy a célba juttatás ejtőernyővel történik. Ezért a karosszériát úgy alakították ki, hogy miután kihajítják egy repülőgépből, földetérésnél kibírja a becsapódást és a "talpára" érkezzen, akárcsak a macska.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Mindkét tengely tekercsrugóra támaszkodó kettős trapézkaros felfüggesztéssel csatlakozik az alvázhoz, amelyet hidraulikus lengéscsillapító egészít ki. Az 1,92:1 végáttétel a kerékagyak felső részén található, emiatt a féltengelyek és az alsó trapézkarok jelentősen feljebb kerültek, ami növeli a kocsi terepjáró képességét.
Ezt hűen tükrözi az 560 mm-es lépcsőmászó-képesség is, ami átlagos piramisok és önkényuralmi szoborcsoportok talapzatának leküzdésére tökéletesen alkalmas.
![]() |
|
![]() |
![]() |
A biztonsági gumiabroncsok érdekessége, hogy az öt cellára osztott tömör gumigyűrűt tartalmazó kerekek nyomása tengelyenként szabályozható az utastérből, amellett hogy lapos gumival is akár 32 km-t megtehetünk 50 km/h sebességgel.
Érdekesség még, hogy a féktárcsák a differenciálművel egybeöntött házban, a hossztartó által védve kaptak helyet, így nem a kerékagyat, hanem a féltengelyt fékezik. A négy féktárcsa a szervorásegítés és az alapfelszereltség részét képező ABS a nagy összsúly ellenére is rendkívül jó fékhatást produkál, de ez nem olyasmi, amit zsúfolt autópályán szívesen próbálgat az ember.
A manuálisan kapcsolható differenciálzárak helyett a Hummert nyomatékfüggő Zexel-Torsen differenciálokkal látták el. Ezek a vezető beavatkozása nélkül a legjobban tapadó kerekekhez továbbítják a legnagyobb nyomatékot úgy, hogy közben kompatibilisek a blokkolásgátlóval.
Az AM General egy benzines és egy dízelmotorral forgalmazza a Humveet, de az európai üzemanyagárak miatt Magyarországon csak a 6,5 literes V8-as, hengerenként 2 szelepes, OHV vezérléses turbódízel motor rendelhető.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Fogyasztása 17-22 liter, ami először soknak tűnik, de ha figyelembe vesszük, milyen mostoha terepviszonyok között használható, és milyen valószínűtlenül hatalmas, nem is sok. A nagy étvágyhoz nagy üzemanyagtank dukál, a 95 literes főtartály mellett egy 65 literes segédtartály is a rendelkezésünkre áll.
Az alapfelszereltség relatíve gazdag: ABS, rádiósmagnó 8 hangszóróval, elektromos ablakemelők, központi zár, légkondícionálás, plüss üléskárpit, segéd üzemanyagtank, szervokormány, hogy csak a fontosabbakat említsem. Ez nem rossz egy ultra-hardcore terepjárótól. Ellenben mindezekkel együtt a Hummer alapára éppen 30 millió. Plusz Áfa. Extraként rendelhető a CD-lejátszó CD-tárral, csörlő 5400 kg teljesítménnyel, erősített (hehe) alváz, elektromos tükrök (pedig mókás kísérlet belül átnyúlni a jobb oldalra), gallytörőrács, felakadásvédelem, kardánvédelem, fellépő küszöb, páncélozás, immobiliser, központi keréknyomás-szabályzó, laposan is használható kerekek, tetőfényszórók, országúti kerekek, bőr kárpitozású ülések.
A Humveet a neki legjobban megfelelő terepen teszteltük a Budai-hegységben és a budapesti forgalomban. Nehezítésként a terepet friss hó borította. Amikor közölték, hogy az Am General csak automata váltós modelleket készít, az arcomról lefagyott a mosoly.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Nem is olyan haszontalan találmány a nyomatékváltó. Gond nélkül megálltam egy meredek emelkedő kellős közepén, és - a forgalmazó buzdítására - anélkül, hogy kivettem volna sebességből, vagy behúztam volna a kéziféket, kiszálltam és körbejártam.
Az indulás sem jelent gondot, hiszen csak a gázt kell nyomni. Nem volt olyan hely, ahol ne ment volna el ez a dromedár, akár utak nélkül is képes lenne vidáman élni. Találkoztunk egy elakadt autóval: mulatságos könnyedséggel húzta ki a kátyúból úgy, hogy közben még csak el sem kapart a havas emelkedőn.
A Hummer nemcsak terepen állja meg a helyét, méretei ellenére városi közlekedésben is maradandó élményt nyújt. Könnyen kezelhető: nem számítanak a kátyúk, nem kell kerülgetni, szűk helyen nem jelent gondot útpadka és járdaszegély.
![]() |
|
![]() |
![]() |
Ráadásul a szervókormány és az automata váltó lehetővé teszi, hogy teljesen a forgalomra koncentrálhassunk. A jó zajszigetelés ellenére is hallani a mechanikus alkatrészek és a terepgumi hangját - mint muzsikus fülének az Örömóda. A zajforrások az autó karaktere miatt egyáltalán nem zavarók, és még nagy sebességnél sem teszik lehetetlenné a beszélgetést, igaz egy kicsit nagyobb hangerő kell. Parkolni már kicsit nehézkesebb, bár inkább a szélesség, mint a hosszúság okoz gondot.
Az emberek kétféleképpen reagálnak a Humvee láttán. A gyakoribb, hogy csodálattal nézik. A ritkább a teljes rémület: inkább csak a zebrán átkelő gyalogosok szemében véltem felfedezni, amikor észlelték a vészesen közelgő monstrumot.
Valószínűleg a közeljövőben sem előzi meg a Suzukit az eladási listán, de a bestiát vezetve mintha hirtelen egy másik közlekedéskultúrába csöppennénk. Az emberek nem próbálnak meg kiszorítani, befurakodni. Soha. Előzékenyek, udvariasak, gond nélkül tudunk sávot váltani, átsorolni. Még a géppuska nélkül is.
Legnagyobb teljesítmény: 195 LE (3400 ford/perc)
Legnagyobb nyomaték: 583 Nm (1700 ford/perc)
4 fokozatú automata váltó
Gyorsulás 0-100 Km/h: 18.5 s
Végsebesség: 135 Km/h
Oldalazóképessége 40%
kapaszkodóképessége 60%
gázlómélység 762 mm
fordulókör átmérője: 16.2 m
alapár: 30 000 000 + Áfa (hosszúplatós, hardtop)
35.000.000 Ft + ÁFA (Wagon változat)
33.000.000 Ft + ÁFA (4 ajtós, rövidplatós, hardtop)

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
BMW-s szakemberekkel erősít a Xiaomi Európában
Európa sem marad ki a Xiaomi autóiból.
- Hírek
H-alakú váltót szabadalmaztatott elektromos autóiba a Ford
Jó vagy felesleges ötlet?
- Hírek
Méretes jégtáblákkal bombázta egy kamionos az autósokat az M7-esen
Valószínűleg elfelejtette indulás előtt letakarítani.
- Hírek
Feketelista készül a szabálytalankodó autósokról
A sebességtúllépők mellett az ittas vezetők és a mobilozók is felkerülnek a visszaesők listájára.
- Hírek
F1: az Audi nagyon nem örülne a V10-es motorok visszatérésének
Bár a gyártó közleménye diplomatikusan fogalmaz, egyértelmű üzenetet hordoz.
- Hírek
Végre egy rendes hibrid rendszeren dolgozik a Volkswagen
A Volkswagen eddig csak plug-in hibrid és lágy hibrid rendszereket kínált.
- Hírek
Újabb kínai autómárka érkezik Európába, 1000 kereskedés megnyitása a cél
A márka 2025 végéig 10 országban nyitna kereskedéseket. Elsőként Németország, Norvégia, Dánia és Hollandia kerülhet sorra.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
Erre nem vagy félkészülve: Nissan Muranóból csinálnak GT-R-t
Valaki nagyon vágyott egy SUV GT-R-re.
- Hírek
Cukorkával csalogatják a villanyautósokat, hogy éjszaka töltsék autóikat
Havi háromezer forintot lehet spórolni az autók sz éjszakai töltéssel Floridában.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Már az FBI foglalkozik a Tesla-vandálokkal
Trump belső terrorizmusnak nevezte, úgyhogy ennek megfelelően kezelik a helyzetet.
- Hírek
Valaki épített egy RC autót, 44 köbcentis, V8-as motorral
Az apró motornak elképesztően jó hangja van és egész hevesen mozgatja az autót, amibe beszerelték.
- Hírek
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.
- Közélet
Átvert a kereskedő? A legjobb bírósági eljárás az, amelyik megelőzhető!
Elkerülnéd a bíróságra járkálást, de az igazadat érvényesítnéd hibás teljesítés esetén? Van megoldás!
- Technika
A Ford anno csinált egy hátsókerekes Focust, 420 lóerős V8-as motorral
Azt akarták demonstrálni, hogy az új külön is megvásárolható motorjuk milyen könnyen elfér a kisebb motorterekben is.
- Hírek
Megijedt az autós, hogy oldalba vágják, ezért oldalba vágott valaki mást
Érthetetlen eseménysorozatot rögzített egy autós fedélzeti kamerája Ausztráliában.
- Hírek
Hadüzenet Trumpnak: új megoldást javasolnak a kínaiak, Pekingben járt a BMW-vezér
Összehaverkodna Kína az EU-val?
- Hírek
Nem erősebb, de mégis gyorsabb a frissített Audi RS3
Sokat számít, hogy mennyire agilis egy autó.
- Hírek
F1 kibeszélő: válságértekezletet tart a Red Bull, inog Lawson széke, Piastri letette a névjegyét
Az ausztrál esőkáosz után egy valamivel unalmasabb futammal folytatódott a 2025-ös F1-es világbajnokság Kínában, de így is bőven van miről beszélni.
- Hírek
Megbízható Ferrarit akart, építtetett egyet egy Honda NSX-ből
Egy svájci férfi szerette volna átélni a Ferrari élményt, de nem akarta az olasz autókkal járó nyűgöket a nyakába venni.
- Hírek
Olcsó villany-Cupra, gyárlátogatás és nagy ígéretek
Megtekintettem a legolcsóbb elektromos Cuprát, vagyis a Ravalt, megnéztem a Seat és a Cupra gyárát és meghallgattam a két cég hangzatos ígéreteit.
- Hírek
Hatalmasat borultak a Porsche Carrera Cup időmérőjén
A pilóta sértetlenül megúszta.
