Direkt orral állok be a parkolóba, hogy először az 1-es BMW-re kísértetiesen emlékeztető, csinos fart lássa meg. Le is mosattam a randevú előtt, és belül is tiszta az i30. Előbb odaadom a súlyos, csillogó, bicskaszerűen nyíló kulcsot (ez meg pont olyan, mint a VW-csoport autóié), hogy lenyűgözzem. Zsófi kicsit fanyalog, hogy milyen nagy és nehéz a kulcs, észre sem veszi a pirosban domborodó formákat, aztán beül, és közli, hogy böee, milyen undorító a kék műszerfal-világítás. Az övé szebb. Hát ennyit az első benyomásról.

Pedig az ő cee'dje és a mi i30-unk elméletileg ugyanaz a kocsi, ugyanattól a cégtől, a Hyundai Kia Automotive Group nevű koreai konszerntől. Érdekes, hogy a két tervezőbrigád mennyire máshogy oldotta meg ugyanazt a feladatot. És, egy percig sem kérdés, a Kia bizony valóban jobban. Legalábbis szerintem és Zsófi szerint. Meg az EuroNCAP szerint, de erről majd később.

A cee'd egy alanyi jogon létező autó. Igaz, ha véletlenül egy hasonló színű utolsó szériás ötajtós Corolla mellé parkolunk vele a bevásárlóközpontban, nem kizárt, hogy a Toyota kilincsét kezdjük majd rángatni kifelé jövet, de akkor is. Semmire nem akar hasonlítani, csak véletlenül olyan. És mellesleg harmonikus, arányos, szép.

Ellenben az i30 egy csinálmány. Fényszóróját felkúszatták a szélvédő felé, mert az most divatos, a hátsó lámpát a tető felé nyújtották meg, mert az is, arról a tényleg mellbevágó béemvés hasonlóságról már szóltam. Most egy kicsit trendibb, mint a cee'd, de nem lesz olyan időtálló. 2013-ban a nepper telepén az ötéves cee'd és egy ötéves i30 közül a Kiának fogjuk majd inkább elhinni, hogy kitart még öt évig.

Belül pedig dettó: a Hyundai hatásvadászabb és zavarosabb is, mint idősebb ikre. Csak egy dolog, egy másság tetszett benne jobban: a konzervatív, négy elkülönült, két-két egyforma méretű órából álló műszerfalat többre tartom a Kia nagy központi sebmérős megoldásánál. De Zsófi nem, mert ő szereti, ha a sebességet központi helyen látja. A többiben viszont egyetértettünk.

A cee'dben minden a helyén van, mindent kényelmesen elérni, minden kapcsoló szinte odatolja magát az ember keze alá, minden információ a szeme elé. Az i30 központi kijelzője ellenben meghökkentően kusza, kétségbeesetten próbál minden információt egyszerre megjeleníteni. Tök jó érzés, amikor végre kikapcsoljuk a rádiót, és eltűnnek a pici számok, betűk, hogy immár egy digitális óra és egy külső hőmérő látható, olvasható számai maradjanak a helyén. Hat karakter ugyanazon a helyen olvashatóbb, mint hatvan.

De a lényeg azért a Hyundaiban is oké: elül-hátul remekül elférni, a térd nem ver bele semmibe, jó fogású a kormány, kézre esik a váltókar, a kézifék. Van ami még okébb, például az első ülések határozottan kényelmesebbek, mint a Kiáéi (négy magánhangzó!). Vagy praktikus a fedeles rekesz a középkonzol tetején. És a zenebemenetek, az USB- és a jack-csatlakozó is jobb helyen van, megvilágítva (kékkel, naná) a nagy könyöklődobozban. Ha lent felejtjük az iPodot éjszakára, nem szúrja úgy a szemeket, mint a Kiában a váltókar előtt.

Van, ami kevésbé oké. A két első ülés közti könyöklőre támaszkodva nem értem el olyan könnyedén a váltókart, mint a cee'dben, és a Kiában az ajtó karfája is kényelmesebb volt, az ablakemelő gombjait is könnyebben elértem.

Ugyanaz az érzésem, mint a külsőnél. Mintha a Hyundai nem ésszel, finoman, hanem kényszerből, erőből akart volna valami mást csinálni a cee'd helyett. De az ehhez túl jól sikerült, így végül csak rontani sikerült az eredetin. Katalógusfotókon talán jobban mutat a Hyundai belseje, de az életben elég egy perc eldönteni, hogy inkább visszaülök a Kiába.

Viselkedésre egyforma a két kocsi? Ki fog derülni a következő oldalon.