Szerelem pénzért

Teszt: Seat Ibiza 1,4 Stella

2002.08.06. 10:29
A spanyol márka egyedül minden bizonnyal már rég belehalt volna az elmúlt évek véres piaci csatározásaiba, ha a Volkswagennél valaki a '90-es évek elején nem csap a homlokára: csináljunk világszerte ismert és elfogadott márkát a szegény kis cégből!
 
   
   

A hónuk alá nyúltak, adtak nekik padlólemezt, motort, értékesítési hálózatot és arcot. Az előbbi három jót is tett a cégnek, ügyesen beárazott, rendesen összerakott autóikkal és a VW bizalmi hátterével szépen összeszedték magukat, folyamatosan jöttek az újabb modellek, és velük együtt a nemzetközi elismerés.

A negyedik pont, amivel komolyabb gondok vannak. Léteznek a Cupra-változatok, van Leon 4x4, volt WRC-jük és háromszoros világbajnok F2-es autójuk, és az utóbbi időben bemutatott tanulmányautóik (Salsa, Tango) is igazán lendületes képet közvetítenek. Aki vezetett már Seatot, tudja, hogy átlagos modelljeiket ugyanúgy nem lehet sportos karakterűnek bélyegezni, ahogy például a (főleg korábbi) Hondákat vagy Alfákat igen.

 
   
 

A Seatok külseje sokkal dinamikusabb hatású, mint mondjuk egy Skodáé, vagy egy átlagos Volkswagené, azonban nyílt titok, hogy a Lego-szerű autóépítésnek köszönhetően egy Ibiza - az arculaton kívül - semmivel sem vérpezsdítőbb, mint egy jó Polo vagy Fabia.

Így a hazaszerető spanyol hegyipásztoron kívül kétféle Seat vásárló létezhet. Az első típust nem érdekelik az autók az utolsó szilentblokkjukig, így szíve húzása alapján választja ki a spanyol kistigrist, és élete végéig boldogan használja abban a tudatban, hogy neki sportos autója van.

 
   
   

A második pont az ellentéte, érdeklik az autók, informálódik is, és kifejezetten bízik a VW termékekben. De valami különlegességre vágyik. Ő élete végéig boldogan használja a Seatot abban a tudatban, hogy autója különbözik a tömegtől, és közben mosolya is nyugodt, mert feneke alatt a hagyományosan kitartó VW alkatrészek dolgoznak.

Az új, 3. generációs kasztni a Polo padlólemezére épül, motorja is a Poloból jól ismert 1390 cm 3-es 16 szelepes 75 lóerős szerkezet. Ez a motor eleve kerékkötője a sportos menetteljesítményeknek. Az 1057 kg-os kasztnit inkább elbírja, mint repíti, 0-ról 100 km/h-s sebességre 13 másodperc alatt gyorsul. Ehhez is jól kell rajtolni és nagyon eltalálni a váltási pontokat, ellenkező esetben az érték könnyen lehet akár 18 másodperc.

 
   
 

A tiltás 5800-as fordulatnál történik, ugyanezen motor 100 lovas változatát akár 7000-ig is pörgethetjük, az nyilván jóval hangosabb, élvezetesebb és dinamikusabb. Lomhasága ellenére ezt is érdemes kihúzatni, mert 3500 fölött szép, érces morgással válaszol a kipufogó.

Ha bejön a leginkább középtartományban vastag motorhang, sok dolgunk lesz az elég rövid fokozatokkal szerelt váltóval. Az ötsebességes szerkezet kapcsolásai nem túl finomak, sőt meglehetősen határozott mozdulatokat igényelnek, ez azonban előnyére is válik a váltónak: félrekapcsolni nehéz. Ötödikben, 1000-es percenkénti fordulatnál 33,6 km/h a sebessége, hozzáteszem, az autó nem szeret ötödikben percenkénti 1000-es fordulaton menni.

 
   
   

Visszakapcsolásra városban bőven van lehetőség, ha nem annyira a sorral, mint inkább a sor elején kívánunk haladni. A gyári adatok szerint városi fogyasztása 8,8-8,9 liter 100 kilométerenként, nekem is pontosan ez az érték jött ki, 1/4-ed rész országúttal kombinálva, majdnem folyamatos klímahasználattal.

A futómű elöl MacPherson rendszerű, független kerékfelfüggesztéssel, hátul pedig kis helyigényű, stabilizátor nélküli kapcsolt hosszlengőkarokkal. Valószínűleg ennek tudható be, hogy az első pillanatokban valóban sportosnak tűnik az autó útfekvése. Később, egy-két húzósabb kanyart és hirtelen irányváltoztatást követően a kép árnyaltabbá válik. Az igazság az, hogy az Ibiza "agilis futóműve" keményre hangolt, de ez a keménység sajnos sokkal inkább a kényelem rovására megy, mint amennyit a menetdinamikán javít.

 
   
 

A kis huppanókon is érezhetően megdől az autó, a magas, hosszú típusú fekvőrendőrön áthaladáskor pedig az egész égboltot végigpásztázhatjuk, a zenittől a horizontig. Legriasztóbb, 50-60-nal vagy ennél gyorsabban belehajtani egy-egy súlyos kátyúba: a futómű ilyenkor nagyot koppan. Ezzel szemben az oldalirányú billegést ügyesen kiküszöbölték, szédítő imbolygás nem jellemzi az Ibizát.

Háromküllős a kormány, és kifejezetten kellemes fogású. Kis kategóriában szokatlan, ezért kifejezetten dicséretes megoldás, hogy a kormány pozíciója négy irányban állítható. Az autó irányítása a motort nem terhelő, a haladás és a kormányelfordítás sebességétől függő elektrohidraulikus szervo segítségével gyerekjáték. A sebesség növekedésével arányosan a kormányzás szépen felkeményedik, de még ekkor sincs szükség godzillai erőfeszítésre a gép íven tartásához. A fordulókör átmérője 10,6 méter, a kormányé ütközéstől-ütközésig 2,8 fordulat.

 
   
   

A fék elöl 256 mm átmérőjű tárcsa, hátul 200 mm-es dobfék, az ESP-vel rendelt változatokhoz hátulra is tárcsafékek járnak, 232 mm-es átmérővel. Tesztautónk extraként ABS-t kapott. A fékerő kis hozzászokás után jól adagolható, nagy sebességről is magabiztosan, csóválás nélkül állítja meg az autót. Hajtűkanyarban ne adjunk gázt az ív közepén, mert az orra villámgyorsan elhagyja az ívet, és még mindenre felkészült reagálással is csak nehezen talál vissza az útra.

A vezetés közben szerzett tapasztalatok alapján egy nem túl izgalmas, de könnyen kézben tartható és vezethető autóról van szó, amit forróvérűeknek nem tudunk ajánlani.

 
   
 

A VW hatalomátvétele óta ez a harmadik generációs Ibiza. Az első egy meglehetősen bumfordi formatervű, jellegtelen kinézetű autó volt. A '99-es modellfrissítésnél már sikerült némi karakterrel felruházni a Seat kisautót, valamikor ekkorra kristályosodhatott ki, milyen irányba érdemes elindulni.

A mostani átdolgozás már a karosszéria egészét érintette. Sokan 147-es Seatnak nevezik, utalva ezzel az olasz ellenfélre és csalfa tervezője, Walter da Silva átigazolására. Igazság szerint a formaterv nem da Silváé, inkább csak az orrész mutat egyenes ági rokonságot az általa megrajzolt Salsa és Tango koncepcióautókkal, és persze a hátsó lámpatestek hajaznak erősen a 147-es Alfáéra .

< >