Kocka, a csepp elődje

2008.03.21. 00:50
Furcsa, hogy néhány széria mennyire nem tudja követni az elődök jól bevált technikáit. Ez történt az Opellal is, amikor a D-Kadettról átváltott az E-re. Szinte minden, ami jó volt a kockában, azt elfelejtették a cseppben.

Még csak egyetlen megjegyzés a kocka és csepp ellentétről, aztán abbahagyom: érdekes, hogy egy kocka sokkal biztonságosabb, reálisabb, erősebb és megbízhatóbb érzést és látványt nyújt, mint egy képlékeny, megsemmisülésre ítéltetett csepp – persze, csak ha a formákra és a tartalmukra gondolunk. Ez már szinte előre jelezte, hogy az E-széria sajátja lesz a szerteágazó gyengeség – melengető érzés –, így a jobbik darab birtokában aláásni a másik becsületét.

Ránézésre-érzésre-hallásra nem jönne rosszul egy új motor, egy ötsebességes váltó, kis lakatosmunka sem ártana, fényezésre is szükség lenne, szélesebb kerekeken biztosabb az úttartás és a szolidan csillogó felnik is jelezhetnék, merre gurulok. De az élmény még így, ezek nélkül is megállja a helyét. Sajnos a valóság mindig beleszól, most például azzal, hogy az autónak már majdnem egy éve lejárt a műszakija, zöld kártyája persze nincs, és két éve eltávozott nagymamám nevén van. Mondanom sem kell, elég necces vele közlekedni, ezért csak a környéken, hobbiból megyek néhány kört.

Több szempontból meglátszik a mai napig is pörgős, 75 lovas gépen, hogy aktívabb figyelmet érdemelne. Így néhány típushiba (a sárhányókat eszi a rozsda, nem működik a benzinszint-mérő, nemrég elrepedt a benzincső) mellett bőven kijut más kellemetlenségekből is: a bal első fényszóró berepedt, az üléshuzatok szakadtak, a műszerfal világítása nem működik, a csomagtartón átfolyik a víz, a rádió meg félig az ölemben landol egy egészségesebb elindulásnál. Reggeli szertartás, mint rendesen: gyújtás, három gázfröccs, szívató a végsőkig és indítás.

Elég nehezen veszi az egyest, de kettesbe már kellemesen bepöccinthető és itt is húz a legjobban. 70-ig zökkenőmentesen feltornázza magát, de utána már kéri a hármast. Ebben a fokozatban kisebb visszaeséssel kell számolni, majd a négyes után a végsőkig mehetünk. Nem csoda, hogy így röpül, mivel a 760 kilós önsúly nem olyan megterhelő az 55 kW teljesítményhez képest. Egy pár éve a 140 km/h meg sem kottyant, sőt a '80-as években még 180-at is ment, ezért is viselt volna és viselne el egy ötsebességes váltót.

Sebaj, ez a négyes is megteszi, ugyan kicsit nagy az útja, de rendkívül kényelmes és finoman lehet átcsusszanni a fokozatok között (kivéve, amikor egyszer eltört a váltórúd és a sebváltót tartó csavar, melynek következtében először csak hármasban lehetett elindulni, majd úgy beragadt a váltó, hogy éppen el tudtam gurulni egy életmentő benzinkútig). A négy hengerből is van, hogy az egyik megpihen egy keveset, de a hang még így is egyedien röfög. Néha az alapjárat is rendetlenkedik – valamikor túl magas volt, aztán lejjebb került, de most számtalan gázfröccs kell még indulás után is, hogy ne némuljon el teljesen a motor.

Budapest útjait is erősen érezni az utastérből, a hangok sem a legbiztatóbbak így 24 év után. Fontos volt viszont az új kuplungtárcsa, ami a 120 ezer kilométert kiszolgáló elődöt váltotta. Az autó korához képest nagyon drága volt mind maga a tárcsa, mind pedig a szerviz. Harmincezer forintot kóstált a használtan vett szerkezet és további tizenhat a beszerelés. Még a 120-ról jut eszembe, hogy már 280 ezer van az autóban – mindig szerettem volna ott lenni a nulladik kilométernél.

Nagy csomagtartó, dinamikus gyorsulás, kényelmes utastér –egy igazi családi autót köszönthetett a világ 1979-ben, amikor az Opel piacra dobta a legújabb Kadettet. Elődeihez képest szögletesebben, 12,8 cm-rel rövidebben de tágasabban, és 1,2-estől egészen az 1,8-as motorig. Még a nagyapám vette, pont a születésem évében, '84-ben 420 ezerért, mikor elnyerte az év autója címet. Igaz, volt konkurencia – gondolok itt elsősorban a Ford Escortra, az I-es Golfra, a Jettára, mégis a véletlenek sorozata úgy hozta, hogy ez a fehér német kocka lett a felmenők szeme fénye.

Sokan igazi kispolgári autónak tartották, ami részben igaz is volt. A rüsselsheimi Opel-dinasztia örökösei így is tervezték: hagyományos Opel-megjelenés német precizitással. Európának akkoriban igénye volt egy olyan autó kifejlesztésére, amely árában és méreteiben is az alsó középkategóriához tartozik, illetve kis fogyasztású, kényelmes. A széria sikeres volt, hiszen a célközönséget jelentő Nyugat-Németországban sokáig a legkeresettebb autónak számított.