Júliusban itt a Lanos utóda

2004.02.24. 11:04

Az autó összélménye az Astrát idézi, hogy mennyire véletlenül, azt szerszámkészlet és akna híján merészség volna megbecsülni. A váltó kiköpött F Astra, hosszú úton, ügyetlenül jár, a gyors lökdösést rühelli, ilyenkor hajlamos is eltévedni a kettes és hármas között. Ezt ellensúlyozandó a futómű meglepően jó - és az új modell tiszteletére elöl-hátul teljesen független.

Mivel a világ oly sok pontján lesz Lacetti, ezért a viselkedését az egyes régiók vezetési szokásaihoz igazították, és mindannyiunk szerencséjére az európai ízléshez a sportosan vezető briteket választották mintának, olyannyira, hogy kifejezetten az angolokkal hangoltatták a futóművet. Az eredmény váratlanul kellemes ámokfutás volt a Pireneusok szerpentinjein. A Lacettivel bőszen lehet kanyarodni, és amikor az orra csúszni kezd kifelé, a gázpedállal játszva simán lehet finoman szűkíteni az ívén, sőt, akár teljesen semlegesen, négy kerékkel is sodródhatunk. Cserébe kicsit ráz és dobál, de igazán nem vészes.

Annyira meglepően jót sportoltunk a tesztút során, hogy végül gyanakodva megnéztük a gumikat, és a szép könnyűfém felniken Bridgestone Potenzákat találtunk. Nocsak. A Potenzák érdekessége, hogy nemcsak jók, de bizony drágák is: ebben a méretben (195/55 R15) bő 160 000 forint egy garnitúra. Kíváncsi vagyok, hogy ez a kevéssé value orientált választás csak a kritikus újságírók megörvendeztetésére került-e a tesztparkra, vagy a magyar szalonban az alapmodellt megvásárló középkorú pedagógus is ilyeneket kap-e a fele árú koreai gumik helyett. Mi a legkisebb 1,4-es Lacettivel rohangásztunk, tehát elméletileg már ahhoz is ilyen dukál.

Ezzel meg is érkeztünk a motorhoz. Az 1,4-es, 93 lóerős négyhengeres papíron egész jó, például 11,6 másodperc alatt van százon, ami egy alapmodelltől hibátlan. A sokkal drágább Golf V 1,4-es alapmotorja például nemcsak sokkal gyengébb (75 le), hanem lassúbb is, majd' 15 másodpercig fuldoklik a 100-ig. Az országúti rohanásban viszont a Lacetti motorja dermesztően gyengécskének tűnt. Az egyest leszámítva gyakorlatilag semmilyen fokozatban nem produkál érdemleges gyorsulást, a dimbes-dombos országúton már az előzésmentes sima tempótartáshoz is állandóan hármasban kellett bőgetni. A hangja nem szép.

Az 1,6-os, 109 lovas nagyobbik motor sokkal jobb, amivel épp eléri az átlagot, a csúcsmodell 1,8-ast pedig nem próbáltuk, hiába a 122 lóerő. A lomhaság dacára autópályán egész ügyes a Lacetti, egy óra szerinti 180-as, a valóságban talán inkább 170 körüli utazót sík terepen, rosszindulatú szembeszél nélkül tartani tud. Fékezni a gyorsulás hiánya miatt nem sokat kellett, de olyankor illendően jól lassultunk.

Daewoo Lacetti

Hogy mi lesz végül a Lacetti sorsa, azt a végső az eladási ár dönti el. Az biztos, hogy van annyira szemrevaló, mint az átlag (főleg hátulról), nem is megy rosszabbul, vezetni is egész jó, látszólag jól van összerakva, és tényleg klassz tágas. Sőt, a Daewoo általában megbízható márka is. Ha tehát kap egy illendően visszafogott árcédulát, a végére akár jó vétel is lehet belőle.

  Értékelés: 4 - Ha drága lesz, egyet elveszünk          

< >