Első próba: Renault Laguna és Vel Satis - 2005

Kis hűhó szinte semmiért

2005. április 7., csütörtök 11:32
A Renault Mégane 225 lóerős, kétliteres turbómotorját továbbfejlesztették, így készült el a 205 lóerős Laguna GT. A motor még tovább fejlesztve a Vel Satisban már 170 lóerőt teljesít.

A 2005-ös Lagunát a gyári sajtóközlemény alapján már februárban bemutattuk . A fazonigazított középkategóriás mellé a kis krómmal, kis felniválaszték-bővítéssel, kis kipufogóvégekkel aktualizált Vel Satis is társult a magyar sajtóbemutatón. A powerpoint-bemutató üdvözlő diájára az Espace neve is felkerült. Gondolom csak azért, hogy együtt legyen a három nagy, egy üzemben készülő, öt-öt Euro-NCAP csillagot birtokló személy-Renault.

A rövid, pörgős sajtótájékoztatón Serge Yoccoz, a Renault Hungária vezérigazgatója és fiatal francia kollégája mondott el ezt-azt az új modellekről. A Laguna átalakításában a fő vezérelv az autó erősségeinek (biztonság, kényelem) kihangsúlyozása, valamint az állítólag jelentősen javított megbízhatóság kiemelése volt. Renault-ék azt a vágyukat is megfogalmazták, hogy a Lagunának a D-szegmensben a német modellek közé kell emelkednie az európai piacon. (Ez utóbbi törekvés jól tetten is érhető az új Laguna arcán: oda a karakter, oda a könnyedség, van viszont egy francia Passatunk.)


Winkler szerint homasitás arca lett

Egy kis filmet is megnézhettünk, melyben egy joviális francia Renault-dolgozó, aki leginkább a Saint Tropez-i Lütyő őrmester főnökére hasonlított, elmondta, hogy a Renault ugyancsak törekszik a minőség javítására, céljuk a Toyota legendás megbízhatóságának elérése. Csak így, lazán: a Toyota jobb, mint mi, de megpróbáljuk utolérni. Jó pont a Renault-nak az őszinteségért.

A sajtóanyag szerint az új Laguna gyártásához kreált jelmondat: "tökéletes illesztés és összeszerelés". Jó nyomon járnak, a japánok is mindig ilyen hülyeségeket skandálnak (kaizen, just in time, hibát ne végy át és ne adj tovább) - meg is van az eredménye. Ilyen újonnan felfedezett fegyverrel a birtokában csoda-e hát, ha 2010-re a Renault szeretne a világ három legnagyobb autógyártójának egyike lenni és négymillió autót gyártani.

A Vel Satis újdonságai: az autó rendelhető 170 lóerőre beállított kétliteres turbós benzinmotorral is, a 2,2 literes dCi három teljesítményszinten, 115, 140 és 150 lóerős kivitelben választható. Ezek és a háromliteres, V6-os dízel ötsebességes automata vagy hatsebességes kézi váltóval párosíthatók. A 3,5 literes Renault-Nissan fejlesztésű, 245 lóerős V6-os benzines továbbra is csak automatával kapható.

A Rémbogár épp elijeszti a ragadozókat

A motorválaszték bővítésén, a műszerfal cseréjén és a szokásos fényszórócseréken-krómozásokon kívül az autó kényelmi és biztonsági berendezésein fejlesztettek kicsinyt a mérnökök. Előre parkolóradar került, a Vel Satis is kártyás nyitást-indítást kapott, új navigáció, hifi, telefonkihangosító kérhető a kocsihoz. Immár a Vel Satison is van keréknyomás-ellenőrző, okosabb az ESP és jobban világít a xenonpilács.

Teccenek látni? Fabetét és szép!

A Laguna sem a régi már. Más az arc, más a far, kifinomultabb a futómű, jobb a fék, újak a színek és kerekek, 70%-ban áttervezték a műszerfalat is. Finomabbak és tartósabbak a kárpitanyagok, a műszerfalon pedig immár végigfut egy, a felszereltségi szintet jelző díszléc. A Lagunát minimum 1,6-os, 115 lovas benzinmotorral, maximum háromliteres, 210 lóerős V6-ossal választhatjuk. A kettő között van még kétliteres szívó (135 LE) és turbó (165 LE) benzines, 110 és 120 lóerős 1,9, valamint 150 lóerős 2,2 literes dCi.


És van egy sportmodell, a Laguna GT. A GT a Renault-nál Grand Touringot jelent, ami azért vicces, mert a csúcsmodellből létezik kombi is - amit teljes nevén Renault Laguna Grandtour Grand Touringnak hívnak. Az autóba egyedi vörös-fekete bőrbelső kerül, orrába pedig 205 lóerős, a Mégane Sportból ideszelídített kétliteres turbómotor. Na ilyet nem láttunk a bemutatón.



Felszereltségek, árak

A Laguna hatféle felszereltségben létezik: Authentique (egyszerűség, minőség, modern hangulat a sajtótájékoztató diái szerint), Expression (technológia, kényelem, letisztultság), Dynamique (sportosság, technika, irányítás), Dynamique Plus (sportosság, kényelem, felszereltség), Privilége (elegancia, kényelem, kifinomultság) és Initiale (státusz, luxus, gazdagság) - no meg ott a GT ("Grand Tourismo", vezetési élmény). Szegény PR-os, vért izzadhatott, mire meglett felszereltségenként a három fogalom.

A Laguna árlistája Vectra-Mondeo-Passat vonalon mozog. Néhány jellemző ár: a legolcsóbb Laguna, az 1,6-os 115 lovas Authentique Berline, azaz négyajtós kivitelben 5 130 000, kombiként 5 330 000 forint. Villanyablakok csak elöl, manuális klíma, CD-s rádió, ESP-nek híre-hamva sincs. Egy jóféle dízel a középmezőnyből, a 150 lovas 2,2 dCi Dynamique 7 205 000, illetve 7 405 000 forint, kétzónás automata klímával, elektronyos kézifékkel. ESP még ebben sincs! A legdrágább Laguna 9 030 000 forintba kerül - ez pediglen a V6-os, benzines automata kombi, Initiale kivitelben. Bőrülés, villamosszék, xenon, fakormány, toronyóra lánccal.

A sajtótájékoztató után kezdetét vette az értelmetlen ökörködés. Mindössze egy Vel Satis és vagy tíz Laguna várt bennünket a budaörsi Holiday Inn parkolójában. Úgy igazán egy érdekelt volna, a GT - de az most ugye kimaradt. Sikerült viszont futni egy-egy kört (fel az M1-esre, ki az M0-ásnál, le egy parkolóba, fotó, át az M7-esre, vissza a parkolóba) néhány másik újdonsággal. Túl sokat nem tudtam meg róluk, de azért pár impressziót csak sikerült rögzítenem.

Vel Satis 2005

Vagy talán párzáshoz készülődik?

A Renault sajátos felfogásban készült nagyautója eddig is csúnya volt, most is az. Az idei modellév újdonságai, a krómdíszítések (nem is díszítés, inkább rátét, ezt a kocsit semmivel nem lehet díszíteni), a fura szögben előmeredő kipufogók, az új fényszórók és "kristályszerű" (ezt még a sajtóanyag is idézőjelbe tette) hátsó lámpák sikeresen hangsúlyozzák a Vel Satis ufóságát. A bemutatóautó fekete színe extravagáns halottaskocsit varázsolt a Vel Satisból.

A típus egyetlen jelenlévő képviselője V6-os dízelmotort hordott orrában - automata váltóval. A három literből 180 lóerő és 350 Nm nyerhető ki - a váltó pedig csak ötsebességes. Bár számháborúban a Vel Satis csúnyán alulmaradna mondjuk a nemrégiben kipróbált Peugeot 607 kisebb, de erősebb és többsebességes motor-váltó egységével szemben, a hang, a komfort és a dinamika kifogástalan.




Az előző Vel Satist nem próbáltam, hogy az aktuális modell beltere szebb-e, jobb-e, azt nem tudom, de szép és jó. És nagy: négy ember és a cuccok bőségesen elférnek az idomtalan bálnatestben. Számtalan csinos részletmegoldáson akad meg a szem: mutatósak a mutatók -höhö- a műszerfalon, gyönyörű óra mutatja az időt elöl középen, szépek a világítótestek a plafonban, érdekes az első ülések támlájának középre lejtetése. Élmény utazni az autóban.

Laguna, 2,2 dCi-vel


Az Initiale (azaz csúcs-) felszereltségű Laguna kombiban a fabetét a legszebb. Valódi, nem agyonlakkozott, szinte él, sóhajtozik az ember keze alatt. Visszatér a váltógombon és a kormány bal oldalán is. Könnybe lábadt a szemem a meghatottságtól: az új Passat bemutatója után már azt hittem, kiveszett az ízléses fabetét az autógyártásból.

Mellesleg a meggyőző Euro-NCAP-teszt mellett ez az egyetlen érv, hogy a meglehetősen homogén európai középkategóriából miért pont Lagunát vegyen valaki. Mint ahogy ellenérvből is csak egy van: a szélzaj elfogadhatatlanul erős, már kicsivel száz feletti sebességnél is.


A motor szépen húz, bár 150 lóerős teljesítményét és 320 Nm-es nyomatékát már 1,9-es, modernebb motorok is tudják, vagy majdnem tudják. Az ötsebességes automata váltó kifogástalanul üzemel, gyorsan reagál, nincs spét elindulásnál sem. A futómű kényelmesebb, mint amilyen stabil, az autó alulkormányzottsága vitathatatlan.




Laguna, 3,0 V6-tal

Belső sávok takarítója

Ez az igazi. Akinek módjában áll eltekinteni a dízelekénél szükségszerűen jóval nagyobb fogyasztástól, ebben lehet igazán boldog. Húz, mint egy mozdony, gyönyörű a hangja és passzol hozzá az ötsebességes automata. Ami egy fékezésnél csinált egy jó viccet is: húzattam, húzattam, aztán lassítottam - de miután leléptem a gázról, az autó még váltott egyet felfelé és ugrott egy utolsót, mielőtt lassulni kezdett volna. Ejnye, ejnye.

Jobb-e a németeknél a Laguna?

A szélzaj ebben is jelentékeny sajnos, de a műszerek ebben is szépek, az ülések kényelmesek, a helykínálat pazar. Sok kapcsoló ismerős kisebb Renault-kból, de ez valahogy ennél a márkánál nem olyan zavaró, mint - mondjuk - a PSA autóinál. Itt a kisautóban vannak nagyautós gombok, nem fordítva.

Láttunk pár szép új Renault-t, mentünk velük pár kört, jól van, megvolt. Az élet mehet tovább, a Vel Satis továbbra is csúnya és jó, a Laguna egy kicsit kevésbé érdekes és egy kicsit jobb. Csoda nem történt, seggre nem estünk a megdöbbenéstől, tessenek szépen oszolni, mindenki vissza a helyére és pöröghet tovább a mókuskerék. Aki eddig is szerette a nagy Renault-kat, ezután is fogja, aki eddig se, ezután se.

Címkék:

A Totalcar címlapjáról ajánljuk

Öreg az izzó, kicseréljük?
Öreg az izzó, kicseréljük?
Mintha rosszabbul látnék sötétben vezetve, vajon a szemem öregszik, vagy az izzó gyengül? Érdemes az öreg izzót kicserélni újabbra?
Minden asszony életében van egy pillanat
Egy meteor néha elpusztít egy bolygót, máskor meg a Toyota kezd gyártani olyasmit, ami Hummernek is extrém volna. Csillagászatilag néha összejön.
Ilyen lesz az új sport-VW
Egyszerre lehet dögös külsejű, elérhető árú és egész célszerű az új Volkswagen modell, ha megvalósul.
Égéstér Autók, autók, debütáló vendég
Hogyan gondolkodik egy nepper és mivel nem számol az autóvásárló. Valamint egy kis oldtimerezés és persze tanács-hegyek!
CitiJet: Skoda, diákmunkából
Egy tizenhat fős gyakornok-csapat ötleteiből alakult ki ez a különös kisautó.
TB Őrület a szomszédból
Meghökkentő formaterv és izgalmas technikai megoldások az osztrák motorgyártó újdonságán.
Ez az új Mazda sportkocsi gerince
Magát az autót még nem láthatjuk, de a hajtáslánc és a futómű prototípusát igen.
Megmutatták a Mercedes sportkocsiját
Első körben csak belülről csodálhatjuk meg, de legalább már neve is van. Talán agyalhattak volna rajta még egy fél órát.

h i r d e t é s

Márkaszerviz

Totalcar áruház

tömítőgyűrű, vezérműtengely
RENAULT MEGANE Scenic 1.9 dTi egyterű 1997-1999
1578 Ft
fékbetét készlet, tárcsafék
RENAULT LAGUNA 3.5 V6 Ferdehátú 2008-2013
13198 Ft
csapágyazás, stabilizátor
RENAULT 19 1.8 Kabrió 1993-1996
400 Ft
További termékek »

Totalcar Magazine

Know the future, read your oil
Cards or coffee grounds can tell you the future awaiting your engine, but if you want the truth, go read the oil.