A boldogság titka

Anyámnak van egy Suzukija. Konkrétan az előző Swift, 1,0, három henger, egyetlen extrája a kalaptartókárpit. Igazi igénytelen népautó, mint annak idején a Citroën Kacsa, a Renault 4 vagy a VW Bogár. Csak a Suzukiba mákszemnyi egyéniség, stílus, élmény sem szorult, viszont a stílusos, szerethető és élménydús népautókkal ellentétben nincs vele baj.

Pszichoanalitikusom, Vmax Zsolt legutóbb azon ábrándozott, mennyire szereti is a BMW-t, és mennyire jó egy BMW-t birtokolni, menni vele, aztán szerelni, aztán alkatrészt hajkurászni, majd rájönni, hogy életében utoljára akkor volt boldog ember, amíg Suzukija volt. Csak, ahogy az ilyen boldogságokkal lenni szokott, akkor éppen nem jött rá, hogy boldog - a boldogságot az ember sokszor csak utólag ismeri fel.

A Mama körbesétált a szalonban, együtt elfogyasztottuk a vizet, tisztáztuk az értékesítővel, hogy anyám Suzukija nagyjából hat-hétszázezret ér a katalógus szerint. Persze a katalógusnak fogalma sincs a metálmentes bordó kevés híján karcmentes ragyogásáról, és hogy hét év alatt anyám nem jutott el vele a 40 ezredik kilométerig, azt is szigorúan kímélő országúti üzemben; ez a futásteljesítmény dílerzsargonban "deviánsan alacsony". Mellékhatásként azóta se tudom anyámmal elhitetni, hogy városban az ő Suzukija is legalább 7 litert fogyasztana, de ez egy másik történet.

Szóval anyám körbesétált a szalonban, és mintha mamamágnes vonzotta volna, az árlapra hipnotizáltan az Altónál kötött ki,: 1,8 millió!
- Na ez tetszik is, ez nem lenne rossz - ragyogta be az árcédula az autót.

- Mama, ez nem jó, ez visszalépés lenne. Tudod, ez igazából nem is Suzuki, ezt Indiában gyártják, de nem is azért szar, hanem mert egy műszaki őskövület, ami méltatlan az újautó-piaci státuszra.
Hiába.
- Mama, higgy nekem, én vagyok a gyermeked! Azért volna meredek a te régi Swifted után az Alto, mert ez a te Swifted elődje, gyakorlatilag tehát az új Swift öreganyja. 1,8 millió nem kevés érte, hanem kifejezetten sok, reálisan úgy egymillió körül kéne hogy adják.
Hiába.

- Ja, jó, Mama, szakadjunk el ettől a kérdéstől, mondjuk például, megtiltom. Az Altót vegyük ki a tesztből, kezdjük a többivel, és ha nagyon akarunk, még mindig veszekedhetünk a végén az Altón. Az elméleti szűrőn, színművésznyelven az egyes rostán az SX-4 fél perc alatt hullott ki: drága, 4 millió 168 ezerrel rettenti el a mamákat az 1,9-es dízel.
- Mit tartanál reálisnak egy Ignisért?
- Ha a sajátomat beszámítják, egymillió-kétszázezret.
- 1,9 millió, olyan Ignis sajnos nem létezik; a full fapados 1,3-as 2,2 millió, és nem győzök hálásnak lenni a Suzukinak, amiért nem forgalmazzák ezres, nyolcötvenes és négyszáz köbcentis motorokkal, pedig tudnék rájuk vevőt.

Nem is néz ki olyan rosszul egy Suzuki-szalon, szép az új Vitara, nem rossz az SX-4, az új Swift mindenkinek bejön, az Ignis, hát az az Ignis, de bizonyos szempontból még az Alto se lóg ki a sorból, mert - mint anyám barátságosan megállapította - szép tiszta. Egyébként az árcédulán kívül az Altónak még egy aljas fegyvere van: normális autók közt olyan, mint egy ottfelejtett kis lelenc, kérlek, néni, vigyél haza!

Mindegy, az Alto olyan, mint egy állatkínzásról szóló lánclevél, nem szabad megnyitni, menjünk csak ki, ott várja a Mamát egy szép új Grand Vitara 6,9 millióért. Esélytelen, persze, a Mama amúgy is utálja a terepjárókat, a telken se hajlandó kipróbálni, ha van nálam valami nagyobb disznó tesztautó, mert azt mondja, fél tőlük. Sebaj, mindent meg kell nézni, legalább micsoda megváltás lesz ezután a Swift.

- Nem nehéz?
- Nem, csak a forgalomtól félek.
- De hát egy nagy, biztonságos terepjáróban ülsz.
A Vitara meglepően gusztusos belül, valami sokkal primkóbbra számítottam, nem is tudom, miért.
- Egyébként tökéletes, nagyon jó benne ülni, ez igazán nekem való lenne. Nagyon jó a kormány fogása, jól kilátok hátra, csak most megint van itt egy jobbkézszabály... bemenjek ide?
- Ahogy gondolod, Mama. Index?
- Megy.

Tényleg megy, de a Vitarában nagyon halk a visszajelző. Egy kicsit én is kipróbálom a Vitarát. Nekem nagyon műanyagos a bőrkormány fogása, hülyén kóválygós a váltója, nagyon nem megy, és olyan lassan ejti a fordulatszámot, hogy egy kiforgatott váltáskor kuplungolás után még vagy két másodpercig üvölt a motor. Igaz, olyan csendesen jár, hogy egyszer majdnem ráindítóztam. De kinézetre tökéletes, bika a klímája, nyilván megbízható, és állítólag jól jár terepet, meg a Mama is tök lazán közlekedett vele, de szerencsére tőle örököltem, hogy irreális dolgokra nem vágyok, így ő se kezd Vitaráról álmodni.